-
Kiderült, hogy mennyit keresett a bitcoinos befektetésével a Tesla
Az amerikai tőzsdefelügyelethez benyújtott adatok alapján március 31-én 2,48 milliárd dollárnyi bitcoinja volt a Teslának.
Mérleg 166
-
A big tech-től féltik a fizetési szolgáltatásokat a franciák
A francia trösztellenes hatóság szerint túl nagy versenyelőnnyel rendelkeznek az amerikai óriások, mint az Apple, a Google vagy az Amazon.
Mérleg 13
-
Ma megint megtámadták a kormányzati rendszert
Kiss Róbert elmondta, hogy dolgoznak a probléma megoldásán.
Mérleg 94
-
Ausztrália megrendszabályozná az Apple és a Google alkalmazásboltjait
Az ausztrál hatóságok szerint szabályozásokra van szükség, ha nem változtatnak a vállalatok.
Mérleg 18
-
Magyarország az élmezőnyben van a GDPR-bírságolásban
A szakértők szerint újabb mérföldkőhöz érkeztünk a GDPR-ban, és az érintettek számára szükséges lehet a felülvizsgálat.
Mérleg 1
-
A 4iG 2,2 milliárd forint osztalékot fizet ki az idén
A vállalat a rekord eredményeket hozó 2020-as üzleti éve utáni 2,212 milliárd forint osztalékot fizet ki. A kifizetés időpontját a likviditási helyzet függvényében a jövőben határozzák meg.
Mérleg
-
Kriptovisszatérítések járnak majd az új Mastercard hitelkártyához
A Gemini kriptotőzsde segítségével tesz elérhetővé olyan hitelkártyákat a Mastercard, amelyekhez kriptovisszatérítések járnak majd.
Mérleg 15
-
A NASA és a SpaceX Hold-szerződését támadja a Blue Origin, Musk válaszolt
A Jeff Bezos vezette Blue Origin tiltakozást nyújtott be a 2,9 milliárd dolláros szerződés ellen, Elon Musk válaszul megtrollkodta a Twitteren a céget.
Mérleg 13
-
A Tesla szerint kizárt, hogy nem volt sofőr a kormány mögött
A vállalat fejlesztési főnöke rejtetten arra utal, hogy a sofőr a baleset során esett ki az ülésből.
Mérleg 43
-
4,1 millió dollárért adtak el egy önreplikáló NFT-t
A Michah Dowbak digitális művész által alkotott önreplikáló NFT-t 4,1 millió dollárért tudta eladni a Phillips aukciósház.
Mérleg 10
-
Súlyos büntetést kapott az Apple Oroszországban
Az orosz Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat 12 millió dollár bírságot szabott ki az Apple-re a mobilalkalmazások piacán fennálló erőfölényével való visszaélés címén.
Mérleg 11
-
Automatizációs központtal bővíti budapesti irodáját a Morgan Stanley
Új Automatizációs Tudásközpontot alapít a Morgan Stanley budapesti irodájában, amely több mint egy tucat új munkahely megteremtésével jár.
Mérleg 1
-
Az Ericsson állami támogatással bővít Budapesten
Az Ericsson Magyarország 3 milliárd forintból bővíti budapesti k+f központját, ezzel 200 új munkahelyet teremt. A kormány 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a fejlesztéshez.
Mérleg 1
-
Elon Musk hatására lett dogecoin-milliomos egy 33 éves férfi
Glauber Contessoto azt mondja, Elon Musk inspirálta őt, és 2 hónap alatt lett milliomos a dogecoinnak hála.
Mérleg 115
-
Az Apple 5 év alatt 430 milliárd dollárt költ el befektetésekre Amerikában
A tervezettnél is több pénzt szán amerikai befektetésekre az Apple, a keretből például Észak-Karolinában is építenek egy új kampuszt.
Mérleg 22
-
Kriptovalutákat akarnak a fiatal brit befektetők
Egy felmérés szerint a fiatal brit befektetők a részvények helyett inkább már a kriptovalutákat választják.
Mérleg 12
-
A Microsoft támogatásával folytatódhat a HTTP Alapítvány digitális képzése
A program immár harmadik alkalommal nyerte el a Microsoft Skills for Employability támogatását.
Mérleg 1
-
Bepanaszolta az Apple-t több német gazdasági érdekképviselet
Az amerikai informatikai óriáscég szerintük visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait.
Mérleg 78
-
Az Amazon környezetszennyezéséről akarnak tudni a cég részvényesei
A részvényesek rá akarják venni az Amazont, hogy tegyen közzé egy jelentést a műanyaglábnyomáról.
Mérleg 20
-
2 milliárd dollárral lépett meg egy török kriptotőzsde alapítója
Eltűnt a török Thodex kriptovaluta-kereskedési platform alapítója, a panaszáradat után letartóztatási hullám indult, melynek során az alapítót is elkapták Albániában.
Mérleg 24
-
SimplePay: fejlesztés
Elérhetővé vált a SimplePay partnerek számára az azonnali átutalás lehetősége: a vásárlókat egy új, úgynevezett fizetési előválasztó oldal fogadja.
Mérleg 16
-
Kreatív egyetemistákat hív ötletversenyre az Antenna Hungária
Az AHa!Brainstore Startup Program ötletversenyt indít azzal a céllal, hogy a stratégiai fókuszterületeken felmerülő kérdésekre friss, eredeti megközelítést tükröző válaszokat kapjon.
Mérleg 0
-
A 4iG digitalizálta a Visegrádi Királyi Palotát
A múlt hét végén bemutatott fejlesztésnek köszönhetően virtuális túrán járhatjuk be otthonunkból a a történelmi emlékhelyet.
Mérleg
-
A Mercedes megerősítette az újabb kecskeméti leállást
A kényszerszünet oka most is a félvezetőhiány.
Mérleg 8
-
A világ nagy részén még mindig nem rajonganak az elektromos autókért
A Munich Mobility Show tanulmánya szerint Európában és Kínában van igazán kereslet az elektromos autókra, sok országban pedig alig van ilyen jármű az utakon.
Mérleg 333
-
Megtorpant a Netflix növekedése
Jelentősen belassult az előfizetők számának növekedése, egyes tippek szerint a slágerek hiánya miatt.
Mérleg 13
-
Visszautasíthatta a Microsoft ajánlatát a Discord
A jelentések szerint nemet mondott a 10 milliárd dolláros üzletre a Discord, független cégként folytatná, és a tőzsdére menne.
Mérleg 45
-
Erősebben kell ösztönözni az uniós űrszolgáltatások használatát
Az Európai Számvevőszék szerint az EU mindeddig nem aknázta ki maradéktalanul az uniós űrprogramokban rejlő lehetőségeket, jobban kell ösztönözni az űrszolgáltatások használatát.
Mérleg 1
-
Az EU szabályozná a mesterséges intelligencia alkalmazását
Az Európai Bizottság szerdán közzétette a mesterséges intelligencia (AI) szabályozására vonatkozó tervét, amelynek elsődleges célja, hogy korlátozza a magas kockázatú AI alkalmazások használatát.
Mérleg 2
-
Tavaly jelentősen megnőtt a vásárláskor begyűjtött e-hulladék mennyisége
Nagy számban adtak túl a régi háztartási nagygépeken és hűtőszekrényeken a magyarok a járvány alatt – derül ki a MediaMarkt és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból.
Mérleg 4
-
Május 20-ig dönt az EU az SK Hynix és az Intel üzletéről
9 milliárd dollárért adja el a NAND-üzletágát az Intel, a vevő az SK Hynix lesz, ha az EU jóváhagyja az üzletet.
Mérleg 2
-
Működésbe lép az EU első világszínvonalú szuperszámítógépe
Az Európai Bizottság, a luxembourgi székhelyű európai nagy teljesítményű számítástechnika közös vállalkozással (EuroHPC) és Szlovénia kormányával közösen működésbe helyezte az Európai Unió első szuperszámítógépét a szlovéniai Mariborban.
Mérleg 3
-
Befékezi az ARM felvásárlását az Egyesült Királyság
A kormány ki akarja vizsgálni, hogy az akvizíció nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e.
Mérleg 73
-
Az ingatlanpiac is tesz egy próbát az NFT-üzlettel
Olyan NFT-t is lehet már venni aukció keretében, amelyhez egy igazi ház jár Kaliforniában.
Mérleg 1
-
Tömeges SSD-hiányt okozhat egy kriptovaluta
Erős grafikus vezérlők helyett gyors tárhelyekre épít a környezetbarátnak mondott Chia kriptopénz, Kínában máris elkezdték tömegesen felvásárolni az SSD-ket.
Mérleg 174
-
Magyar csapattal hoz létre budapesti központot a TIER
Az Európában vezető szerepet játszó mikromobilitási vállalat a Makery fejlesztőcsapatának felvásárlását követően hozza létre az intézményt.
Mérleg 7
-
Közösen fejleszt AI-rendszereket a Google és a Siemens
Mindkét vállalat azt dobja be a közösbe, amiben a legjobb e szegmensben.
Mérleg 1
-
Fatális balesetet szenvedett egy állítólag Autopilotot használó Tesla
Biztosat egyelőre még nem lehet mondani, de nagyon valószínűnek tűnik, hogy felhasználói felelőtlenség okozta a tragédiát.
Mérleg 294
-
5,4 millió dollárért adott el egy NFT-t Edward Snowden
A Freedom of the Press Foundation nonprofit szervezet kapja meg az NFT eladásából származó összeget.
Mérleg 17
-
Huawei: lehallgatási vádak Hollandiában
Helyi sajtótermékek szerint a kínai vállalatnak módjában állt lehallgathatni az egyik legnagyobb holland távközlési cég ügyfeleit.
Mérleg 26
-
Nem bírta a Dogecoin-őrületet a Robinhood
A nagy Dogecoin-láz hatására gondok voltak a Robinhood kriptokereskedési rendszerével, mindez újfent nagy felháborodást okozott.
Mérleg 8
-
Törökország betiltotta a kriptopénzekkel való fizetést
A török jegybank szerint elfogadhatatlan a nagyon magas volatilitás és a szabályozások hiánya.
Mérleg 85
-
A TSMC szerint 2022-ben is marad a chiphiány
Gyakorlatilag a TSMC is osztja az Intel és a Foxconn korábbi véleményét, ezek alapján 2022-ben is kitart a globális chipválság.
Mérleg 25
-
3 hónap alatt 2 milliárd dollárt generált az NFT-piac
Valaki pedig egyetlen szürke pixelt több mint 1,7 millió dollárért adott el – a rekordok után viszont gyors zuhanásba kezdett az NFT-szektor.
Mérleg 23
-
Mesterséges intelligencia-alapú rendszerek betiltására készül az EU
Többek között a tömeges megfigyeléssel és a társadalmi minősítéssel kapcsolatos alkalmazást is betilthatják.
Mérleg 12
-
Kiberháború: az amerikai kormány odacsap
A bejelentésre még várni kell, de egyre több forrás erősíti meg a várható diplomáciai lépést.
Mérleg 39
-
Óriási összegű felvásárlásra készül a Microsoft
A vállalat történetében csak a LinkedInért fizettek többet egy akvizíció során.
Mérleg 15
-
Nagyon komoly büntetéseket ígér a tech óriásoknak Kína
Kína arra figyelmeztette az internetcégeket, hogy jobban teszik, ha tanulnak az Alibabára kirótt büntetésből.
Mérleg 10
-
A Huawei szerint Amerikának köszönhető a globális chipválság
A szakértők szerint összetett problémáról van szó, Eric Xu, a Huawei soros elnöke szerint azonban ezek kialakulásában igen nagy szerepet játszottak az amerikai korlátozások.
Mérleg 11
-
Google Cloud központ nyílt a lengyel fővárosban
Ma megnyitották Varsóban a Google Cloud közép-európai technológiai és adatfeldolgozó központját.
Mérleg 7
-
Az 5G a mezőgazdaságban is sok pénzt jelent
Az Ericsson felkérésére készült felmérés szerint Magyarországnak 269 millió eurót hozhat a precíziós mezőgazdaság.
Mérleg 30
-
Durván felpörgött a PC-piac
A személyi számítógépek eladása 32 százalékkal nőtt az első negyedévben – a kiugróan magas, rekordértékű növekedés mögött az alacsony bázisérték áll.
Mérleg 12
-
Hallatlanul népszerű lett nálunk az e-sport-fogadás
Várakozáson felüli mértékben nőtt Magyarországon a tavaly augusztusban a Szerencsejáték Zrt. által bevezetett e-sport-fogadás, amely mára a hatodik legnépszerűbb az 50 sportágat tartalmazó sportfogadási listán.
Mérleg 20
-
-
Hatmilliárd forintos beruházást hajt végre a Bosch Vecsésen
Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre a vállalat, a beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre.
Mérleg 35
-
Kína odacsap a big tech-szektornak
Erőforrásokat és újabb dolgozókat toboroznak a kínai hatóságok ahhoz, hogy a jövőben nagy erővel sújtsanak le a technológiai óriásokra azok versenyellenes viselkedése miatt.
Mérleg 16
-
Hatalmas rekordbüntetést kapott Kínától az Alibaba
Egy trösztellenes vizsgálat eredményeként a kínai hatóságok 2,8 milliárd dollárra büntették meg az Alibabát.
Mérleg 16
-
Üzent a Google Joe Bidennek
A Google sürgette Joe Biden elnököt, hogy dolgozzon együtt az EU-val a technológiai és a kereskedelmi kérdésekben.
Mérleg 10
-
A nagy kriptobefektető szerint őrült dolog NFT-t vásárolni
Vignesh Sundaresan szerint NFT-t venni még őrültebb dolog, mint kriptopénzbe fektetni.
Mérleg 9
-
A kínai szuperszámítógépes cégeket is feketelistára tette Amerika
A Biden-kormány attól tart, hogy fegyverkezési célokra akarja hasznosítani a szuperszámítógépeket Kína, ezért hét nagy céget is feketelistára tett.
Mérleg 32
-
Megszűnik a 22 eurós áfamentességi értékhatár
A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra.
Mérleg 179
-
Az Intel ügyvezetőjét is meghallgatják a chipválság kapcsán
A Biden-kormány szakemberei április 12-én beszélgetnek majd Pat Gelsingerrel, az Intel ügyvezetőjével. A TSMC elnöke is elmondta a véleményét a napokban.
Mérleg 33
-
Elítélte az NFT-ket a világ legtöbbre értékelt művésze
David Hockney szerint csalóknak és szálhámosoknak való az NFT-s üzletág, amelyből ő szeretne kimaradni.
Mérleg 23
-
Soha nem volt még ennyi ultragazdag milliárdos a Forbes szerint
2755 dollármilliárdos került a Forbes éves listájára, a szakértők szerint a nagyon-nagyon gazdagok sokkal-sokkal gazdagabbak lettek az utóbbi egy év során.
Mérleg 131
-
Drága lenne az önálló chipbirodalmak kiépítése
Egy tanulmány szerint elképesztően sebezhető állapotban van a globális chipgyártás, és hiába akar minden kormányzat saját chipbirodalmat, az nem járható út.
Mérleg 20
-
Joe Biden elnöknek sem tetszik az Amazon adókerülése
Biden elmondása szerint nem akarja büntetni az Amazont, de az több más Fortune 500-as céghez hasonlóan kevesebb szövetségi jövedelemadót fizet, mint a középosztálybeli családok. Az Amazon bocsánatot kért továbbá, amiért hazudott az üvegbe vizelős botrányról.
Mérleg 42
-
Egy korszak vége: Magyarországon is megszűnik a távirat
A Magyar Posta 2021. április 30-tól kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásokat.
Mérleg 140
-
A Microsoft 21,9 milliárd dolláros szerződést kötött az amerikai hadsereggel
Kiterjesztett valóságra építő headseteket szállít az amerikai hadseregnek a Microsoft – összesen több mint 120 ezer darab, HoloLensre építő eszközt.
Mérleg 32
-
100 milliárd dollárral pörgetné meg terveit a TSMC
A tajvani bérgyártó új gyárakba és technológiákba invesztálná a pénzt.
Mérleg 54
-
Kreatív pályázatot hirdet iskolásoknak az Epson
A cél: a gyerekek valamilyen kreatív formában megmutathassák, hogy mit szeretnek legjobban, legkevésbé az otthontanulásban, és mi hiányzik a leginkább a hagyományos oktatásból?
Mérleg 1
-
Még mindig köhög az OTP netbankja
A pénzintézet külső szakértőket is bevont a hiba elhárítására.
Mérleg 50
-
69 millió dollárnál is többet adott volna a kriptobefektető a Beeple-NFT-ért
Sokkal több pénzt is hajlandó lett volna megadni az NFT-ért a MetaKovan néven ismert Vignesh Sundaresan, árulta el első tévés interjújában.
Mérleg 41
-
Zsarolótámadás érhette az egyik legnagyobb hazai autóalkatrész-kereskedőt
Hivatalos információ nincs, de a cég oldala elérhetetlen.
Mérleg 76
-
Amerikából Európába menekülhet az SK Innovation akkumulátorgyártása
Ha április 11-ig nem lép Joe Biden elnök, akkor az SK Innovation akár ki is vonulhat Amerikából, és Európába vagy Kínába költöztetheti az akkumulátorgyártást.
Mérleg 27
Percről percre
ph Ultrabookhoz méltó külsőt kombinál Core i9-cel és 4070-nel ez a gép – de bírja-e ezt a hűtés?
gp Az utóbbi évek egyik legsikeresebb játéka - sokakat meglepve - az ARK volt, annak felturbózott, új motorra átportolt verziója viszont hideget és meleget is kapott.
ma Akárcsak tavaly, idén is összeszedjük a legjobb ajánlatokat az év vége felé közeledve. Van miből válogatni.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Akciófigyelő: Hordozható akkukat kínál olcsón a Tomtop
ma A DLNRG termékei az ismertebb márkákhoz képest nagyon vonzó áron érhetők el.
Csak jövőre jelenik meg a Terminator Dark Fate – Defiance című RTS
gp Az indoklás az ilyenkor szokásos, a fejlesztők a legjobb formában szeretnék kiadni a programot.
Saját tollával ékeskedik a Galaxy S24 Ultra
ma A legendás toll a helyén marad, akárcsak az alacsony memóriakonfiguráció.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Pacific Drive
gp Eddig csak a jövő év eleji premier volt ismert, most végre megtudtuk, hogy február végéig kell várnunk.
- Milyen légkondit a lakásba?
- Lenovo Legion és IdeaPad Y széria
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Magisk
- Óvodások homokozója
- Robogó, kismotor
- Honda topik
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- Poco X3 Pro - hardverfrissítés
- Black Friday - 2023.11.24. / Cyber Monday 2023.11.27.
- További aktív témák...