-
Ismét a Samsung az okostelefon szállítások élén
Az első negyedévben újra a Samsung szállította le a legtöbb okostelefont, visszaszerezve a vezető pozíciót az Apple-től ebben a statisztikában.
Mérleg 51
-
Az EU letörné a számítógépes bűnözést
Az Európai Unió új biztonsági stratégiája szorgalmazza az összefogást a nemzetközi bűnözés ellen.
Mérleg 5
-
Kiemelkedően sikeres az új magyar digitális matekoktatás
Európai uniós támogatással, több ezer résztvevő segítségével, magyar módszerrel fejlesztik a GEOMATECH rendszert.
Mérleg 14
-
A Huawei ismét meghirdeti ösztöndíjprogramját
A vállalat szakmai gyakorlatot és pénzbeli támogatást is nyújt a kiválasztott hallgatóknak.
Mérleg 0
-
Az elmúlt negyedév megint jól sikerült az Apple-nek
A cupertinóiak közzétették a 2015 második negyedéves jelentésüket, mely szerint 61 millió iPhone-t értékesítettek, ráadásul a Mac gépek is jól fogytak.
Mérleg 132
-
Csalódást okozott a Google és a Yahoo, meglepetést a Microsoft
A Facebook pedig a várakozásoknak megfelelően bővül, megállíthatatlanul.
Mérleg 11
-
Uniós támogatással újul meg a kormányzati informatikai infrastruktúra
Nyárra elkészülhet a központosított rendszer megújítása és kiterjesztése.
Mérleg 4
-
Apple szabadalom, fokozódó nemzetközi kiberharc
Új hűtők és SSD-k, házimozis bejelentések, Google-balhé és terepen használatos eszközök is adtak témát a héten.
Mérleg 8
-
Melyik az év webshopja?
Tavaly a férfiaknál több nő vásárolt online az 5500 bejegyzett magyar kiskereskedelmi webáruházban.
Mérleg 10
-
A Nokia kezébe kerül az Alcatel-Lucent
A finn vállalat szeretné megszorongatni az Ericssont és a Huawei-t, ennek céljából 16,6 milliárd dollárért felvásárolják a francia mobil távközlési hálózati berendezésgyártót.
Mérleg 55
-
Otthonról többet, lelkesebben dolgozunk
Kilenc hónapos kísérlettel arra keresték a választ, mi történik akkor, ha eredendően irodai munkások otthoni környezetben dolgozhatnak. Az eredmény megdöbbentő: javultak a mutatók.
Mérleg 41
-
A LinkedIn felvásárolja a Lynda.com oktatási portált
1,5 milliárd dolláros üzletet jelentettek be. Egyelőre külön kezelik majd a Lyndát, de az integrációt megkezdik.
Mérleg 6
-
Nyílt forráskódú Windows 10, harácsoló kalózok, kijelzőforradalom
Van baj a Sharpnál és a UPC-nél is, de az NVIDIA sem lehet nyugodt.
Mérleg 57
-
Egyre több pénz folyik be a nemzeti mobilfizetési rendszerbe
Működésének harmadik negyedévében tovább növelte forgalmát a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által működtetett Nemzeti Mobilfizetési Rendszer.
Mérleg 7
-
Egyre lepusztultabbak a magyar iskolai számítógépek
Leállt a hardverek cseréje, komoly következményei lehetnek az IVSZ szerint.
Mérleg 228
-
Újra nyílt nap lányoknak a BME szervezésében
A Villamosmérnöki és Informatikai Kar nagyon várja a műszaki érdeklődésű lányokat, akik idén 20 különböző program közül választhatnak.
Mérleg 24
-
Megkezdődött az OLX és a Jófogás összeolvadása
A vevő lassan átveszi a terepet, és az OLX már csak egy hónapig él.
Mérleg 1105
-
És tényleg Budapest rendezi az ITU világkonferenciáját
Ma ünnepélyes keretek között írták alá a finanszírozási és szervezési szerződést.
Mérleg 0
-
Hat témaköre lesz az internetes konzultációnak
A kérdésekről a hónap végén dönt a kormány, a szavazás májusban indul. Többek között tartalomról, megfizethetőségről, biztonságról szól majd az akció.
Mérleg 40
-
Új logót kap a Lexmark, nevet vált a Docplanner
Áprilisban nem csak az időjárás szeszélyes, megújulnak a cégek is.
Mérleg 9
-
Megtízszereznék a romániai informatikusok számát
Romániának a következő években egymillió szakemberre lenne szüksége.
Mérleg 32
-
Kvantumpontos tévé, UPC-balhé, fakuló avatar
Tarka volt a hét: a technológiai újdonságok mellett áprilisi tréfák és minőségi gagyik is kerültek ki oldalainkra.
Mérleg 8
-
A Sony felvásárolja az OnLive-ot
A vevőnek nincs szükséges a vállalatra, csak a szabadalmaira.
Mérleg 35
-
Van az a pénz: nagyhalat fogott az Uber
A fogyasztói bizalom visszanyerése érdekében a vállalat megszerezte a biztonsági szakma egyik ászát.
Mérleg 8
-
A Nebula feladta
Először gyenge április elsejei tréfának tűnt, de csak az időzítés volt kissé szerencsétlen.
Mérleg 1
-
Véget ért a GitHub kálváriája
A szakértők szerint egyértelmű, hogy Kínából indult a támadás, de az okát csak sejteni lehet.
Mérleg 1
-
A te cégednél kikapcsolják éjszakára a számítógépeket?
Az Intel felmérése szerint általános szabály: minél nagyobb a vállalat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem törődik a PC-k kikapcsolásával.
Mérleg 75
-
Az új automatákról kérdeztük a BKK-t
Több olvasónk is jelezte, illetve mi magunk is tapasztaltuk, hogy a PayPass fizetés nem mindig sikerül az új jegyautomatákon keresztül. A BKK válasza alapján a probléma csak a tranzakciók 0,02 százalékát érinti.
Mérleg 28
Percről percre
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
ma Nem minden évben lesz tényleg ügyesebb a Xiaomi karperece, de a mostani generációnál érezhető a fejlődés.
gp Nem kevesebb mint tíz év után végre folytatódik a bankrablós sorozat, azonban jelenlegi formájában a játék egyelőre csak egy csiszolatlan gyémánt.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Call of Duty: Modern Warfare III - Trailert kapott a többjátékos mód
gp Ismerős helyszínekkel és zenével mutatkozott be a franchise következő részének multiplayer része.
Leválasztja az FPGA-kat rejtő PSG üzletágát az Intel
ph A vállalat pont az integráció lehetősége miatt vette meg az Alterát, de nem tud mit kezdeni a beolvasztott céggel.
Hamarosan itt van az ASUS 4K-s, hordozható ProArt monitora
ph A tajvani óriás 39,6 cm-es képátlójú, 10 bites terméke digitális rajztábla is egyben.
Az In Win legfrissebb nagytornya tényleg moduláris lett
ph Az iShare termékcsalád újoncát több különálló kamra alkotja, amiknek helyét – vagy épp tájolását – megváltoztathatjuk.
Pixel 8 Pro tesztképek is vannak már
ma Nehogy bármi meglepetés maradjon a holnapi bemutatóra.
Geometric Future blog: a kezdetek - interjú
ph Új blogunk első bejegyzésében a márka létrejöttéről és koncepciójáról kérdeztük a cég alapítóját.
Xbox Game Pass [2023] - Az októberi lista
gp A hónap legfontosabb címe természetesen a Forza Motorsport lesz, amely már ezen a héten játszható egyesek számára.