-
Nem kerül a Sony kezébe a Cyberpunk 2077 fejlesztője
A CD Projekt vezérigazgatója jelezte: cége nem eladó, még a Sonynak sem.
Mérleg 26
-
NVIDIA: az AI révén már bárki lehet programozó
Huang Zsen-hszün vezérigazgató szerint az AI azt jelenti, hogy már bárki lehet programozó, mert csak beszélni kell a számítógéppel. Rengeteg bejelentése volt a cégnek a Computexen is. Az Intel gyárthat NVIDIA GPU-t. Elon Musk pedig drogot is könnyebben talál, mint NVIDIA GPU-t.
Mérleg 104
-
A Microsoft megmondta: ezért hiba blokkolni az Activision felvásárlását
A Microsoft fellebbezett a britek döntése ellen, és az indoklást is közzétették arról, hogy miért hiba megállítani az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros felvásárlását.
Mérleg 7
-
A Sony örül, hogy kimaradt a streamingháborúból
A Sony azt mondja, kifizetődő, hogy független maradt a nagy streamingháborúban.
Mérleg 18
-
Kivágtak egy darabot a Metából, Zuckerberg pedig folytatta a kirúgásokat
A brit hatóság döntése miatt végül el kellett adnia a Giphyt a Metának, hatalmas bukás mellett. Zuckerberg pedig a tervezett, 10 ezer fős leépítés újabb fordulójában megint sok dolgozót rúgott ki.
Mérleg 34
-
Most már tényleg keményen lesújt a jelszómegosztókra a Netflix
Európában és az USA-ban is elindította a jelszómegosztás felszámolását a Netflix.
Mérleg 120
-
Összeállt az új streamingbirodalom, a Max
Az USA-ban nincs többé HBO Max, elindult viszont a Max streamingóriás, amivel a Warner Bros Discovery jóval szélesebb nézőkört fedne le.
Mérleg 48
-
Kína válaszolt: jön a Micron-tilalom, a cég termékei nem biztonságosak
Kína betiltotta a Micron termékeit a kulcsfontosságú szektorokban, mert azok a vizsgálatok szerint nem biztonságosak. Tovább fokozódik a feszültség az USA és Kína között, sorozatosan születnek az intézkedések.
Mérleg 0
-
Nem viccel az EU, 1,2 milliárd eurós büntetést kap a Meta, leállhat a Facebook
Az EU-s felhasználók adatainak kezelése miatt kapott ekkora bírságot a Meta az ír DPC-től, és 5 hónapot arra, hogy beszüntesse az adatok USA-ban való továbbítását.
Mérleg 75
-
A Toyota szerint nincs elég erőforrás az elektromos autóknak
A Toyota szerint a tisztább autózást nem lehet csak elektromos autókkal elérni, ehhez ugyanis nincs elegendő erőforrás.
Mérleg 323
-
Nagy tervei vannak Indiával a Teslának
Autókat és akkumulátorokat is gyártana a Tesla Indiában (is).
Mérleg 15
-
Az emberek többsége szerint az AI véget vet a civilizációnak
Egy felmérésből az derült ki, hogy az amerikaiak 61 százaléka szerint az AI veszélyezteti az emberiség jövőjét.
Mérleg 189
-
5 millióan mondtak igent a Netflix reklámjaira
Az első 200 nap során 5 millió ember iratkozott fel a Netflix reklámokkal támogatott, olcsóbb csomagjára.
Mérleg 71
-
Az AI döntheti el a következő választásokat
Dübörögnek az AI-bejelentések, de a figyelmeztetések is. A ChatGPT mögött álló OpenAI vezetőjét például az aggasztja, hogy a választások befolyásolására és eldöntésére is bevethetik egyesek az AI-t.
Mérleg 12
-
Továbbképeznék a dolgozókat, hogy az AI ne vegye el az állásukat
30 millió eurót különít el a munkanélküliek és az AI által veszélyeztetettek továbbképzésére Olaszország.
Mérleg 26
-
Már csak Musk jóváhagyásával vesznek fel bárkit a kemény jövőre készülő Teslához
Elon Musk arra is figyelmeztetett mindenkit, hogy nehéz gazdasági jövőre számít, és ez elől a Tesla sem menekül.
Mérleg 273
-
Az EU bólintott, de a britek így is felrúgják a Microsoft nagy tervét
Hiába hagyta jóvá az EU a Microsoft és az Activision üzletét, a britek kitartanak a felvásárlás blokkolása mellett.
Mérleg 152
-
Meghúzza a nadrágszíjat a Netflix
Elhalasztották a jelszómegosztás felszámolását, ezért azonnali költségcsökkentésekre van szükség. Konkrétan 300 millió dollárosra.
Mérleg 50
-
Elon Musk már jobban koncentrálhat a Teslára
Megtalálta utódját a Twitter élén Musk: Linda Yaccarino váltja, aki már várja, hogy segíthessen átalakítani a platformot. Sokan remélik, hogy Musk most több időt fordít a Teslára.
Mérleg 15
-
Előfizetőket vesztett a Disney+, de jön a reklámforradalom
Csökkentek a Disney veszteségei, de előfizetőket veszített a Disney+ streamingszolgáltatás. Nagy reklámforradalmat ígér ugyanakkor Bob Iger.
Mérleg 64
-
A metaverzum majd megmenti a gazdaságot
Állítólag hatalmas GDP-felhajtóerő lesz a metaverzum: 2035-re az amerikai GDP 2,4 százalékát adhatja a metaverzum – mondja ezt a Meta.
Mérleg 39
-
Pénzt ad az Amazon, ha nem kér a vevő kiszállítást
A kiszállítási költségeken faragna az Amazon, ezért 10 dollárt ajánl az amerikai vevőknek, ha inkább ők veszik át a rendelést – jó eséllyel mások is követik a példát.
Mérleg 20
-
Buffett szerint fantasztikus üzlet az Apple
Warren Buffett kijelentette: a Berkshire Hathaway portfóliójának legjobb üzlete az Apple.
Mérleg 13
-
Felárat kér a Teamsért a Microsoft, hogy megnyugodjon az EU
Más ára lenne az Office-nak Teams alkalmazással és anélkül, így a Microsoft elkerülhetne egy trösztellenes vizsgálatot és büntetést az EU-ban.
Mérleg 107
-
Kiderült, hogy miért tarol megint az Apple és az iPhone
Miközben a globális mobilpiac lejtőn van, az iPhone-eladások megint emelkedtek, köszönhetően a feltörekvő piacoknak, főszerepben Indiával.
Mérleg 231
-
Teljesen felforgatja Hollywoodot az AI
Az írók és a stúdiók csatáznak egymással az AI jövője kapcsán: utóbbiak nem zárkóznak el, az előbbiek viszont többek között azért küzdenek, hogy az AI ne vegye el a munkájukat.
Mérleg 126
-
Van, akit a kriptopénz ment meg az inflációtól
Argentínában és Törökországban is sokan választják a kriptopénzt az emelkedő árakra és a gyengülő helyi fizetőeszközre válaszul.
Mérleg 7
-
Az USA behívta egy AI-találkozóra a Google és a Microsoft vezetőjét
Ma egyeztetnek a Fehér Házban a kulcsfontosságú AI-témákról a Google és a Microsoft vezérigazgatójával.
Mérleg 15
-
Az AI-keresztapa szerint hatalmas veszélybe került az emberiség
Geoffrey Hinton, akit csak AI-keresztapaként emlegetnek, távozott a Google-től, és az AI hatalmas veszélyeire figyelmezteti az emberiséget.
Mérleg 306
-
Hódító AI: 7800 dolgozóját cseréli mesterséges intelligenciára az IBM
Az IBM arra készül, hogy teljesen befékezi a toborzást, 7800 álláshelyet vált fel a mesterséges intelligencia.
Mérleg 92
-
Nem az USA kérte a nagy Microsoft-üzlet megállítását a britektől
A bejelentés előtt találkozott az amerikai és a brit trösztellenes hivatal két vezetője, de a Microsoft üzletéről állítólag nem esett szó – a vádak ellenére sem.
Mérleg 5
-
Az elmúlt 40 év legsötétebb napját emlegeti a Microsoft
Brad Smith, a Microsoft elnöke kemény szavakkal bírálta a briteket, miután azok megállították az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros felvásárlását.
Mérleg 46
Percről percre
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
ma Az új Venu a stílust és az okostudást helyezi az előtérbe a sport helyett – túlságosan is.
gp Az utolsó vérig harcolni soha nem volt még ilyen élvezetes.
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
A Colorful játékos noteszgépe kékbe öltözött
ph A címezhető LED-ekkel díszített, EVOL szériás újdonság az Alder Lake-H és Ada Lovelace architektúrákra épül.
Nyitott kialakítású, vezetékes headset a Corsair vitorlái alatt
ph Az ízléses megjelenésű, két színben választható megoldás az amerikai vállalat fémvázas Virtuoso szériájának sarja.
Közel 20 percnyi videón a Where Winds Meet
gp A nyílt világú akció-RPG alkotást a kínai történelem és mitológia ihlette.
A Jonsbo is jegyzetelt, mikor a Lian Li diktált
ph A kínai gyártó legfrissebb, ívelt üveggel megkoronázott géplakja az O11 által kitaposott ösvényre lép.
November elején debütál Netflixen az Onimusha animációs sorozat
gp Egyelőre nincs infó arról, hogy készülne egy új játék, jelenleg be kell érnünk a készülő szériával.
Bemutatkozott a Nio autós csúcsmobilja
ma A készülék leginkább egy átcímkézett OnePlus 10T-nek tűnik, de a Nio tuningolt rajta ezt-azt, és nem csak a dizájnra gondolunk.
Befutott a Persona 3 Reload legújabb előzetese
gp Az ismert franchise harmadik részének új változata február elején debütál.