-
Most akkor mit is akar betiltani a kormány?
Szigorúan akarnak fellépni, de nem teljesen világos, hogy ki vagy mi ellen, és hogy milyen módszerrel.
Mérleg 44
-
Ítéletet hirdettek a romániai „Microsoft-ügyben”
A korrupciós botrány miatt indult eljárások első szakaszában a bíróság letöltendő börtönbüntetést is kiszabott – egyelőre még nem jogerősen.
Mérleg 13
-
Vége a háborúnak: az FBI feltörte a terrorista telefonját
A hatóságok egyelőre sem a segítők nevét nem közölték, sem azt, hogy találtak-e az iPhone-on valami használható adatot.
Mérleg 51
-
Szabadulna a robotoktól a Google, rámozdult a pornóipar a VR-re
Elhunyt az Intel legnagyobb magyarja, apró SSD-t villantott a Samsung.
Mérleg 40
-
A hardverek is kémkednek - az Apple sajátot akar
De nemcsak hogy sajátot: a hardverek tervezését és kivitelezését is saját kézbe akarják venni, hogy kizárják a szimatolást és a sérülékenységeket.
Mérleg 12
-
Állítólag új gyárat nyitna a Samsung Gödön
Akkumulátorgyár telepítését tervezi a Samsung a Pest megyei Gödön – közölte a körzet országgyűlési képviselője.
Mérleg 13
-
Közel totális megfigyelést tervez a kormány
Terrorizmuselleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Mérleg 215
-
Egy izraeli cég próbálja meg feltörni az iPhone-t
A felkért külsős szakértőknek két hetük van arra, hogy megkerüljék az iPhone biztonsági rendszerét.
Mérleg 7
-
Legyél Te is Informatikus! – Informatikai Oktatási Konferencia 2016
A konferenciával párhuzamosan rendezték meg a WorldSkills 2017 Abu Dhabi szakmai világbajnokság nemzeti válogatójának középdöntőjét
Mérleg 13
-
A terroristákat nem érdekelte a titkosítás
Nagyon úgy néz ki, hogy az igazi küzdelem még csak most kezdődik – különösen, ha a mai terrortámadásokat is számításba vesszük.
Mérleg 48
-
Napokat ülnek dugóban a budapestiek
A TomTom legfrissebb felmérése szerint elég rossz a helyzet, pedig elég lenne csak az autósok pár százalékának változtatnia, hogy sokat gyorsuljon a forgalom.
Mérleg 64
-
Ha reklámblokkolót használsz, nem látod a tartalmat sem
Franciaországban egyre fogy a kiadók türelme, és határozottabb fellépésre szánták el magukat - egyesek letiltást is alkalmaznak.
Mérleg 557
-
Internetet visz Kubába a Google
Az amerikai nagyvállalatok várható beáramlását nagy internetes, informatikai cégek kezdik meg.
Mérleg 7
-
Elhunyt az Intel legnagyobb magyarja
Andy Grove 79 évesen hunyt el. Neki köszönhető, hogy a Santa Clara-i vállalat processzorgyártásba kezdett.
Mérleg 19
-
Kihirdették a Telekom honlapversenyének győzteseit
Chilitermesztő, hidegburkoló és magánvasút vállalkozások weboldalai nyerték a díjakat.
Mérleg 31
-
Pénz beszél: az Apple Google-t használ
Nincs mese: a médiában lehet harcolni, de az üzlet meg üzlet.
Mérleg 43
-
Heti pletyka: a Google eladná a Boston Dynamicsot
Egy tudósítás szerint nem tudták szervesen integrálni a vállalatcsoportba a robotfejlesztő laboratóriumot.
Mérleg 2
-
Két hónapja itt a Netflix, mihez kezdtünk vele?
Egy friss felmérés alapján nem nagyon mentünk a közelébe sem, mankó nélkül csak minden tizedik embernek jut eszébe, hogy egyáltalán létezik.
Mérleg 96
-
Albinó GeForce, külső VGA-k notebookokhoz
Bénáznak a kiberbűnözők, a ZTE miatt megint összeveszett USA és Kína, folytatódik az Uber-sztori.
Mérleg 3
-
Átadták a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat
A kezdeményezés célja, hogy a kutatók elismerése mellett bátorítsa a nőket, hogy tudományos pályát válasszanak.
Mérleg 47
-
Nálunk is adózni fog a Facebook és a Google
Az illetékes minisztériumban június végéig ki kell dolgozni, hogy miképp lehet megadóztatni a multinacionális vállalatokat.
Mérleg 57
-
Ügyintézés? – Inkább online!
Az internetezők számára az ügyintézés világa is alapvetően online képzelhető el: körükben ez nem csupán a leginkább kedvelt, de egyben a leggyakrabban használt csatorna is az ügyek intézésére.
Mérleg 6
-
A franciák megszavazták
Az biztosnak látszik, hogy büntetni fogják a hatóságokkal nem együttműködő szolgáltatókat, de a részletek még változhatnak.
Mérleg 7
-
Kína begorombult a ZTE lehetséges bojkottja miatt
Az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel, hogy a kínai világcég nagyban üzletel Iránnal.
Mérleg 25
-
A Google vezetője katonáknak ad tanácsokat
A Pentagon fel akarja gyorsítani a technológiai fejlesztéseket, ezért létrehoztak egy tanácsadó testületet.
Mérleg 1
-
Az NFM tovább keresi az Uber megállításának módját
Az MTI-vel közölték: március 11-től újabb szankciók lépnek életbe az engedély nélküli, feketepiaci taxizás visszaszorítása érdekében.
Mérleg 5
-
Az internetadó halott, az EU viszont sajnos gátol
A különadók kiterjesztésének tervezetétől hosszú út vezetett odáig, hogy a kormány 18 százalékos áfát akarjon a netre. Van még akadálya, és persze ígéretek is akadnak.
Mérleg 87
-
Bajosan rajtolt a DirectX 12, SSD-megbízhatóság
Megint baj van a Facebookkal, még mindig rajtol a SpaceX, karambolozott a Google önvezető autója.
Mérleg 6
-
Összezárt a technológiai ipar az Apple mellett
A vezető amerikai technológiai cégek most már formálisan is támogatják az Applet-t az FBI-jal szemben. Azonban harminc támogatóval a háta mögött sem nyugodhat meg a vállalat.
Mérleg 84
-
Kevés a Smart- és 3D TV az országban
A HD-t viszont szeretjük, minden második készülék képes rá. A magyar háztartások többsége csak egy televízióval rendelkezik és digitális adást néz.
Mérleg 48
-
Mi van, ha az Apple mérnökeit elrabolják?
Az FBI azzal érvel, hogy a vállalat speciális esetben feltörné a saját rendszerét, vagyis a közérdek miatt nem értik, hogy most miért nem teszik meg ezt számukra.
Mérleg 60
-
A franciák megfejnék az Apple-t
Egy törvényjavaslat szerint súlyos büntetésre számíthatna a vállalat, ha nem engedelmeskedik a hatóságoknak.
Mérleg 28
-
A németek újra nekiugrottak a Facebooknak
Most az adatgyűjtés a célpont, de a probléma mélyebb: nincs európai versenytársa az amerikai vállalatnak.
Mérleg 33
-
Az Apple győzött, az FBI vesztett
Tegnap egy korábbi ügyben döntött a bíróság, ám nagyon valószínű, hogy az ítéletnek hatása lesz más ügyekre is.
Mérleg 57
Percről percre
gp Az első Metal Gear Solid végre tiszteletét teszi újabb konzolokon is, a PC-sek pedig a Snake Eater premierjének örülhetnek. De vajon tényleg lehet örülni a mesterkollekciónak?
ph Három évvel az első változat után jelent meg a Chieftec Hunter házának második verziója, kisebb változtatásokkal.
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Terelgeti a szakadék felé a Windows 10-et a Microsoft
ph Hivatalosan 2025-ben, ezen belül is októberben szűnik meg a terméktámogatás.
Ilyen lehet a generatív AI a Galaxy S24-en
ma A One UI 6.1-gyel érkező AI trükkök remélhetőleg a korábbi modellekre is megérkeznek.
Új memóriaspecifikációt hozott a JEDEC
ph A CAMM2 hosszabb távon az SO-DIMM-et is leválthatja.
Folytatódik a Twisted Metal TV sorozat
gp Érkezik a második szezon, de egyelőre pontos dátumot nem kaptunk a premierhez.
Az OmniVision lehet a Magic6 Pro főpartnere
ma Egyre csak gyűlnek az ígéretes pletykák, nem lesz semmi a 160 megapixeles zoomkamera sem.
Méretben középutat kapott a Corsair MP600 SSD-család
ph Az MP600 Micro az M.2 2242-es formátumon szeretne sikereket elérni.
Galaxy M34: Android 14 kipipálva
ma A Samsung üzemidő bajnokára is telepíthető a One UI 6.0