-
Megvannak az EDISON startup verseny győztesei
Elektromos rollerek indukciós töltőállomásai, egy fiatalokat megcélzó alkalmazás, valamint a blockchain alapú megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldás.
Mérleg 3
-
Új NAV-alkalmazás is érkezik az új számlázási rendszerben
Az adóhivatal három hónapos türelmi idővel is segíteni kívánja az átállást.
Mérleg 3
-
Újra illegális adatgyűjtés miatt indult per a Google ellen
A korábbi oknyomozó riportok utáni vizsgálat szerint az Android akkor is gyűjtötte a földrajzi adatokat, ha a felhasználó kikapcsolta ezt a funkciót.
Mérleg 11
-
A digitális oktatásban segít az Ericsson új programja
A program a járványhelyzet okozta problémákon, fennakadásokon kíván segíteni.
Mérleg 0
-
Microsoft DCP: digitális segítség a civileknek
A támogatási lehetőség immár nyitva áll a civilek előtt, jelentkezni június 3-ig lehet.
Mérleg 0
-
Koronavírus: karácsonyi forgalom a futárszolgálatoknál
Kertészkedéssel, barkácsolással és online vásárlással töltöttük a tavaszt a karantén idején.
Mérleg 0
-
Bolt: százmillió eurós tőkebefektetés
A vállalkozás által szerzett összes tőke elérte a 300 millió eurót, a legújabb befektetésből a cég további terjeszkedését finanszírozza.
Mérleg 4
-
Küzdelem a hamis reklámok ellen
Az Európai Bizottság jelentése szerint az online platformok üzemeltetői több millió félrevezető hirdetést távolítottak el weboldalaikról.
Mérleg 0
-
Frissítve! Újabb többmilliárdos tendert nyert el a 4iG
A vállalat lassan a közszféra állandó kiszolgálójává válik, nagy értékű pályáztatásnál szinte mindig nyertesként jönnek ki.
Mérleg 39
-
A Volkswagennek fizetnie kell
Akkor is jár a kártérítés, ha a panaszos egyénileg, nem pertársaság tagjaként követel kárpótlást.
Mérleg 30
-
Ezer táblagépet kapnak az egészségügyi szakdolgozók
A tableteket a kamara területi, helyi szervezeteiben péntekig lehet átvenni.
Mérleg 0
-
Együttműködési megállapodás a digitális terápiák fejlesztése érdekében
A digitális terápiák hazai fejlesztése érdekében stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Semmelweis Egyetem (SE) és az Oncompass Medicine (OCM) hétfőn Budapesten.
Mérleg 1
-
Uniós paradigmaváltás jöhet a magyar különadók ügyéből
Jóval messzebbre nyúlhat a magyar távközlési és kiskereskedelmi különadók kapcsán hozott ítéletek hatása, mint azt gondolnánk – vélik a Deloitte szakemberei.
Mérleg 1
-
A Huawei visszaszorítása az 5G-piacon egyáltalán nem az USA cégeinek kedvez
A Samsung az esélytelenek nyugalmával tört elő a semmiből, és a tengeren túlon már tarolnak is. A friss szankciókkal most az európai piacra vethetnek szemet.
Mérleg 244
-
Az Intel tulajdonába kerül a Rivet Networks
Azt még nem tudni, hogy mi az akvizíció pontos célja.
Mérleg 6
-
Már nem veszi fel a Huawei rendeléseit a TSMC az USA szankciói miatt
A még készülő lapkákat leszállíthatják, ez viszont sovány vígasz a tajvani bérgyártó számára.
Mérleg 150
-
Izrael állítólag visszavágott az áprilisi kibertámadásért
Egyes források szerint különösen pontos, nagy károkat okozó kiberakciót hajtottak végre egy iráni kikötő ellen.
Mérleg 23
-
Súlyosan aggályos a megfigyelésről szóló törvényjavaslat
Még a nem igazán harcos fellépéséről ismert Péterfalvi Attila is komoly veszélyre figyelmeztet.
Mérleg 87
-
Hivatalosan is gyárat épít az USA-ban a TSMC
Az arizonai üzem leghamarabb két és fél év múlva lesz kész, amikor is havi húszezer wafert munkálhat meg.
Mérleg 48
-
Így változtak az online vásárlási szokások Európában és Magyarországon
A Mastercard felmérése szerint hazánkban a kijárási korlátozások alatt 17 százalékkal nőtt a virtuális élmények iránti igény, legyen szó akár filmekről, akár fitneszről.
Mérleg 0
-
Lassan visszaáll az első ajtós felszállás, de a mobiljegy nagyot lépett előre
Az egyszerűen kezelhető alkalmazást egyre többen kedvelik és használják, ezért a Volánbusz és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. folytatja a fejlesztéseket.
Mérleg 10
-
Kínában kiverte a biztosítékot az újabb Huawei-ellenes lépés
Helyi források szerint ők is szankciókkal válaszolnának az amerikai szigorításra.
Mérleg 135
-
Csak a szokásos: az USA vádol, Kína tagad
Peking szerint rágalom, hogy kínai hackerek az amerikai egészségügyet vennék célba.
Mérleg 6
-
Digitálistananyag-fejlesztő pályázatot hirdet a Telenor
A program keretében Hipernet-hozzáférést, mobilneteszközöket adnak a részt vevő iskoláknak, illetve a szaktárca által akkreditált továbbképzéseket tartanak a tanárok számára.
Mérleg 0
-
Felmérés: a koronavírus-válság hatása az IT-területre Magyarországon
Az IT-szervezetek jól jöttek ki ebből a nehéz helyzetből, s most már az a kérdés, hogy a jövőben hogyan tudják hasznosítani a róluk kialakult pozitív képet.
Mérleg 1
-
Szlovákiában egyelőre még nem törvényes a felhasználók állami követése
Még nem biztos, hogy végleg elvetik a törvényjavaslatot, az alkotmánybíróság még vizsgálódik.
Mérleg 6
-
Nem működik a méltányossági kérelmeket fogadó elektronikus rendszer
A helyreállásig ügyfélkapun vagy e-mailben lehet benyújtani a beadványokat.
Mérleg 1
-
Sok fiatal vesztette el a munkáját, még többen számítanak bércsökkenésre
Leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt, és a bölcsészek érzik magukat leginkább érintettnek a negatív következményekkel.
Mérleg 94
-
Az autózás jövőjét formáló cégbe fektet a Lead Ventures
Újabb, ezúttal 3 millió eurós befektetést hajt végre a közép-kelet-európai régióban a Lead Ventures.
Mérleg 1
-
Érdekli a TSMC-t az USA-ban történő gyárépítés
Egyelőre konkrét tervek még nincsenek, de a tárgyalások már elkezdődtek.
Mérleg 14
-
A SZTAKI segíti a víruskutatókat
A kutatóintézet és a felhő segítségével elsőként sikerült genetikai alapon modellezni a járvány magyarországi terjedését.
Mérleg 4
-
Megnyílt a jelentkezési lehetőség egy ingyenes online informatikai oktatásra
A támogatott képzés középpontjában a Windows operációs rendszer áll.
Mérleg 1803
-
Fogyasztóvédelem: a telefonos ügyfélszolgálatokon a sor
A fogyasztóvédelem áprilistól augusztusig ellenőrzi az ügyfélszolgálatok működtetésére kötelezett vállalkozásokat.
Mérleg 34
-
Magyar kutató kapott rangos nemzetközi elismerést a CERN-ben
Nemes Frigyes János fizikus is elnyerte az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet CMS kísérletének díját, a CMS Eredményességi Díjat.
Mérleg 2
-
Az Alza reakciója a Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleményére
A vállalatcsoport határozottan tagadja a vádakat, ugyanakkor együttműködést ígér a GVH-nak.
Mérleg 128
-
Az Intel tulajdonába került a Moovit
A Santa Clara-i óriáscég majdnem egy milliárd dollárt fizet a közlekedési megoldásokat fejlesztő izraeli startupért.
Mérleg 9
-
Alighogy lezárult a Mellanox-féle üzlet, máris új cég után érdeklődik az NVIDIA
A zöldek most a Cumulus Networks felé nézelődnek, és bizony ennek köze van a korábbi akvizícióhoz.
Mérleg 12
-
A GVH következő célpontja az Alza
Gyakorlatilag ugyanazt kifogásolják, mint a Bookingnál, mely ügyben milliárdos bírságot szabtak ki.
Mérleg 252
-
A Google folyamatosan törli a hamis hirdetéseket
A vállalat tavaly ötezer rossz hirdetést blokkolt percenként.
Mérleg 13
Percről percre
gp Szabadság, egyenlőség, testvériség, valamint kártyák, növénydémonok és roguelite felépítés. A Liberté meglepően sok forrásból táplálkozik, de mindezeket hogyan keveri össze?
ma Ez most a legkisebb elektromos BMW, hiszen az i3 gyártása megszűnt. Ez viszont egy jókora SUV, még ha kisebb is, mint az iX3.
ph Nálunk járt a Samsung 65 hüvelykes, 4K felbontású, Mini LED háttérvilágítású televíziója.
Állásajánlatok
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Cég: Sessionbase Kft.
Város: Budapest
Az ajtón kopogtatnak az Intel új Arc Pro GPU-i
ph A hamarosan startoló Arc Pro A60 valamint A60M a professzionális piacot célozza, és sok tekintetben rádupláz felmenőire.
Summer Game Fest 2023 - Az összes bejelentés egy helyen
gp Számos új előzetest és trailert kaptunk az este során.
SGF2023 - Jövő év elején jön a Final Fantasy VII Rebirth
gp A folytatás dobozos kiadása a legfrissebb hírek szerint 2 lemezen terpeszkedik majd.
SGF2023 - Íme a Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name új előzetese
gp A legújabb hírek szerint november 9-én érkezik a játék.
SGF2023 - Pontos megjelenési dátumot kapott a Marvel's Spider-Man 2
gp A készítők tartják az ígéretüket, ősszel valóban megkapjuk a folytatást.
SGF2023 - Háromfős kooperatív móddal jön a Warhammer 40k: Space Marine II
gp Premier dátumot továbbra sem kaptunk, de annyi kiderült, hogy a tél folyamán érkezik a végső változat.
SGF2023 - Újabb videón az Alan Wake II
gp A sokak által várt folytatás az ősz egyik legjobb alkotása lesz reményeink szerint.
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- DIGI Mobil
- Kedvező árú Philips OLED televízió a tesztpadon
- iPhone topik
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Mikrotik routerek
- Nők, nőügyek (18+)
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Xiaomi Mi Box androidos médialejátszó 4K és HDR támogatással
- Autós topik
- További aktív témák...