-
Nemzetbiztonsági kérdést csináltak a newporti chipgyár kínai felvásárlásából
A legnagyobb brit chipgyár felvásárlása kapcsán nemzetbiztonsági vizsgálat kezdődik.
Mérleg 6
-
Miniszteri biztos vezeti az új digitális ügynökséget
A bizalom alapja, hogy a megbízó szerint Guller Zoltán az elmúlt hat évben nemzetközi szinten is egyedülálló és példaértékű digitális működés alapjait tette le a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ létrehozásával.
Mérleg 12
-
Kidurranóban a big tech hatalmasra fújt reklámbuborékja
Egy elemzőcég azt állítja, hogy kidurran a világjárvány alatt fújt lufi, így a big tech reklámipara is szembesül a valósággal.
Mérleg 33
-
Nem tetszik a briteknek a Google reklámstratégiája
A második vizsgálatot is elindították a Google hirdetésekkel kapcsolatos gyakorlatai miatt.
Mérleg 1
-
Már a traktoripar is az Apple pénzgyártó taktikáját követi
A szakértők szerint az Apple az előfizetéses modell úttörője, ezt a mintát pedig egyre többen átveszik – már a traktoriparban meghatározó Deere is.
Mérleg 120
-
Nem sok jóra készül az NVIDIA
Egyből megzuhant az NVIDIA tőzsdei árfolyama, miután a cég vezérigazgatója kijelentette, hogy lassulóban van a videojátékok piaca.
Mérleg 116
-
A gazdaság lassul, a csúcsmobilok iránti igény pörög
Erről a Qualcomm vezérigazgatója beszélt egy svájci konferencián – szerinte a fogyasztók egyre inkább jobb mobilokat akarnak.
Mérleg 14
-
Új vezérigazgató az Invitech élén
Az Invitechet három éve irányító Gerald Grace 2022. július 1-jével leköszön a vállalat éléről. Feladatait a Yetteltől érkező és közel három évtizedes szakmai múlttal rendelkező Bőthe Csabának adja át.
Mérleg 4
-
Késik a big tech-et célzó globális digitális adó
A francia pénzügyminiszter figyelmeztetése szerint 2024 elejéig nem lesz kész a globális digitális adó.
Mérleg 0
-
Hatalmas üzlet: a Broadcom megvette a VMware-t
Pontosak voltak a napokban előkerült jelentések: 61 milliárd dollárért vásárolja meg a VMware-t a Broadcom.
Mérleg 17
-
A csúcson a hazai mobilhasználat
Hazánkban már 6,2 millióan használnak okostelefont és nagyjából 6 millióan interneteznek mobiljukon a 18-69 éves korosztályban, derült ki az eNET legújabb reprezentatív kutatásából.
Mérleg 6
-
Minden tizedik EU-s háztartásnak van kriptopénze, nagy baj lehet ebből
Az Európai Központi Bank szerint a kriptopénzek a pénzügyi szektor stabilitását veszélyeztetik, de a jelentésből az is kiderült, mennyi háztartás fektetett ilyesmibe.
Mérleg 89
-
A helyiek támogatására kötelezik a Netflixet és a Disney-t a dánok
6 százalékos adót kötelesek fizetni a streamingcégek Dániában (árbevételükre vetítve), hogy támogassák a helyi TV-ipart.
Mérleg 9
-
Befürdött Miami a városi kriptopénzzel
A város polgármestere a MiamiCoin működtetőjével próbálja kiigazítani a problémákat.
Mérleg 5
-
Hóközi bérkifizetések az SAP és a Salarify együttműködésével
A Salarify mögött álló magyarországi Swipe Technologies Kft. bejelentette együttműködését az SAP Hungary Kft-vel.
Mérleg 0
-
Újból csökkent az IT-szakokra jelentkezők száma
Egyrészt megtörni látszik az IT-szakok iránti növekvő érdeklődés évtizedes trendje, másrészt továbbra is nagyon magas a lemorzsolódás és az elvándorlás, a tanári szakokra pedig egyre kevesebben végeznek – derül ki az IVSZ szakértői által készített elemzésből.
Mérleg 128
-
Folytatódhat a felmondási hullám
A PwC globális felmérésében megkérdezett munkavállalók közül minden ötödik dolgozó nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg munkahelyet vált a következő 12 hónapban.
Mérleg 2
-
A Broadcom megvenné a VMware-t
Folynak a megbeszélések, állítólag 60 milliárd dollárt adna a VMware-ért a Broadcom.
Mérleg 3
-
Megoldódnak a Netflix olaszországi adóproblémái
55,8 millió euró kifizetésében egyezett meg az olasz hatóságokkal a Netflix, ennyiből rendezik az adógondokat.
Mérleg 1
-
Két bronzérem a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
A Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében kiválasztott két csapat tagjai vettek részt a nemzetközi versenyen Bolognában, amelyen mindkét csapat bronzérmet szerzett.
Mérleg 0
-
A bíróság szerint nem annyira privát a Google Chrome inkognitómódja
Egy texasi perben került tűz alá a Google privát böngészési módja, amely a vádak szerint annyira nem privát.
Mérleg 24
-
Tűzoltásra kapcsoltak a kriptolobbisták
A világ vezető pénzügyi szervezetei és a G7-országok mielőbbi kriptoszabályozásokat sürgetnek, eközben az USA-ban maximumra kapcsolt a politikai kriptolobbi.
Mérleg 356
-
Kidurrant az indiai IT-lufi?
Leminősítette az indiai IT-szektort a J.P. Morgan – mint sok más területen, itt is vége van a világjárvány alatti nagy menetelésnek.
Mérleg 53
-
Átalakul az internetes szolgáltatási piac
A vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, és átalakult a keresett szolgáltatások köre.
Mérleg 2
-
A metaverzum ura akar lenni a Sony
Keresztplatformos támadással készül a metaverzumos forradalomra a Sony, amely vezető szerepet akar elérni az ágazatban.
Mérleg 7
-
Robotizált raktárbázist nyitott a Euronics Kft. Üllőn
Az 1,6 milliárd forintos beruházás nyomán megduplázódott a raktártér, az automatizálásnak köszönhetően pedig mintegy harminc százalékkal gyorsabb az árukiadás – közölte a cég.
Mérleg 42
-
Craft Conference: újra élőben Budapesten a techfesztivál
Közel 80 nemzetközi előadót és 30 országból mintegy 1500 résztvevőt várnak a magyar szervezők.
Mérleg 0
-
4 milliárd dollárral sem tudták megmenteni az egyik legnagyobb stablecoint
A TerraUSD mögött álló szervezet nagyjából 4 milliárd dollárnyi tartalékot költött a stabilizálási célokra, sikertelenül. Rengeteg kisebb befektető veszítette el minden megtakarítását.
Mérleg 64
-
IoT megoldások kiállítását és versenyét szervezik Budapesten
Hazai és külföldi vállalatok vesznek részt az M2M fejlesztések és szolgáltatások seregszemléjén. A belépés ingyenes.
Mérleg 0
-
Újabb magyar startup-siker
A munkahelyi éttermek számára automata kasszaszolgáltatást fejlesztő Deligo Vision Technologies 1,5 millió eurós tőkebefektetésben részesült.
Mérleg 0
-
Átadták az Ipar 4.0 szakmai elismeréseket
Az innovatív tevékenységükkel a gyártásban, oktatásban és kutatás-fejlesztésben sikereket elérő vállalatok és szervezetek kimagasló teljesítményét díjazták.
Mérleg 3
-
Csődöt jelentett a Google orosz leányvállalata
A bejelentésen kívül szinte semmit sem lehet még tudni a körülményekről.
Mérleg 3
-
Az Intel befektetőinek nem tetszik a vezetők hatalmas juttatási csomagja
Az Intel részvényesei visszautasítják a top vezetők kompenzációs csomagjait.
Mérleg 22
-
Elkerülhetetlen a digitális fordulat a kkv-szektorban
A kis- és középvállalkozások többsége, ezen belül a középvállalatok közel kétharmada szerint a versenyképességük megőrzéséhez sokkal határozottabb lépéseket kell tenniük a digitalizáció irányába.
Mérleg 2
-
A bitcoin alkalmatlan fizetésre egy nagy kriptotőzsde alapítója szerint
Az FTX kriptotőzsde alapítója szerint a fizetések terén nincs jövője a bitcoinnak, de kritizálta annak gyenge hatékonyságát és környezeti lábnyomát is.
Mérleg 46
-
A háború ellenére is nőtt a német elektronikai és digitális ipari export
Márciusban tovább nőtt a német elektronikai és digitális ágazat exportja az orosz–ukrán háború hatásai ellenére is, ám az első negyedévben húsz éve első alkalommal lett deficites az ágazat külkereskedelmi mérlege.
Mérleg 0
-
Hatalmasat zuhanhat az okostelefonok és a PC-k iránti kereslet
Erről a legnagyobb kínai chipgyártó, a SMIC adott ki nemrég figyelmeztetést.
Mérleg 50
-
Kihirdették az MVM Edison startup verseny idei nyerteseit
Az innovatív ötletek pénzjutalomban részesülnek, illetve akár 50 millió forint magvető befektetést is kaphatnak.
Mérleg 0
-
Tovább drágulnak a chipek: árakat emel a Samsung, a Micron is trükközik
A chipek bérgyártásában 20 százalékos áremelésekre számíthatnak a Samsung ügyfelei, a Micron új árazási modellel kísérletezik.
Mérleg 31
-
A honvédelmi fejlesztésekbe is beszáll a 4iG
Az új társaság célja, hogy hazai és nemzetközi piacra szánt digitális harci rendszerek, szárazföldi és repülési szimulációs eszközök fejlesztésével részt vegyen Magyarország és egyes közép-kelet-európai NATO tagállamok fegyveres erőinek digitalizációs fejlesztésében.
Mérleg
-
A Disney+ nagy gondja: a globális terjeszkedés sem segít a streamingpiacon?
Bár a Disney+ az USA-n kívül gyors tempóban bővíti előfizetői táborát, a nyereség nem ilyen látványos.
Mérleg 41
-
Megszorításokra készül a Meta a pénzt égető metaverzum miatt
A metaverzum fejlesztését végző, központi Reality Labs kapcsán készül újabb költségcsökkentésekre a Meta.
Mérleg 48
-
Megegyezés született az új EU-s kiberbiztonsági szabályozásról
Az uniós jogalkotási folyamat a szokásos lassúsággal zajlik, vagyis évek telnek el, mikorra egy jogszabály kifejtheti tényleges hatását.
Mérleg 22
-
Jövőre állhat össze a globális kriptohatóság
A világ hatóságai közös szervezetet hozhatnak létre a kriptopiac felügyelete érdekében, jelentette ki az Értékpapír-jutalékok Nemzetközi Szervezete.
Mérleg 9
-
A fenntarthatóság miatt fájhat az igazgatók feje
A felmérések szerint a vezérigazgatók a következő évek nagy kihívását a fenntarthatóságban látják.
Mérleg 3
-
A Siemens is kivonul Oroszországból
A világ egyik legnagyobb vállalata is távozik Oroszországból az Ukrajna ellen indított háború miatt.
Mérleg 25
-
A Google fizet a hírekért, a Meta kevésbé akar
Első körben több mint 300 kiadónak fizet az EU-ban a Google, a Meta viszont csökkentené a díjazásokat.
Mérleg 0
-
Elfogadták az EU új internetes gyermekvédelmi stratégiáját
Az elképzelések csak helyeselhetőek, de minden a végrehajtókon, az iparon és a tagállamokon múlik.
Mérleg 39
-
Netflix-adót vezethet be Svájc
Netflix-adónak emlegetik, de az összes streamingszolgáltatást érintené: vasárnap döntenek Svájcban a kérdésről.
Mérleg 32
-
Nagyot ment a Delta Technologies
Az előzetes becslés szerint a tervezettet messze meghaladó árbevételről számolhatnak az üzleti év zárásakor.
Mérleg 7
-
Egy hónap alatt 800 milliárd dollárt veszített a kriptopiac
1,4 billió dolláros magasságba mérséklődött a kriptoszektor értéke, miután egyetlen hónap alatt eltűnt 800 milliárd dollárnyi érték belőle.
Mérleg 56
-
Hogy több mérnök legyen
A napokban lezárult az ELTE IK, az ELTE TTK és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös, MTMI szakokat és pályákat a középiskolások körében népszerűsítő projektje.
Mérleg 24
-
Az emberek nem értik a big tech adatgyűjtésének fontosságát
Erre a világ legrégebbi pénzügyi szervezete, a Nemzetközi Fizetések Bankja figyelmeztetett.
Mérleg 10
-
Szövetségre lépett két globális vállalat üzleti felhőmegoldások használatára
A BDO-hálózat hároméves együttműködési megállapodást kötött a Microsofttal.
Mérleg 0
-
Eladóvá válhat a Turtle Beach
Maga a vállalat jelezte a részvényesek számára, hogy jelenleg is fontolgatják a cég eladását.
Mérleg 1
-
Díjazták Magyarország informatikában legjobb diákjait
A szervezők számára külön öröm, hogy egyre több lány vesz részt a tanulmányi versenyeken, a 3-6. osztályosok körében például már csaknem teljesen kiegyenlített a nemek aránya.
Mérleg 0
-
Együttműködési megállapodást kötött a CETIN Hungary és az Óbudai Egyetem
A partnerség keretében a független, integrált infrastruktúra-szolgáltató egy 400 tételt meghaladó átviteltechnikai eszközcsomagot adományoz az egyetemnek.
Mérleg 0
-
Elvágta Oroszországot az ARM processzorok tervezésétől az Egyesült Királyság
Ezzel a lépéssel a Baikal Electronics és a Moscow Center of SPARC Technologies (MCST) is szankcionálva lesz a hét közepétől.
Mérleg 51
-
Átadták az 5G hálózatok mérésére szolgáló labort az Óbudai Egyetemen
A labort az Óbudai Egyetem, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nokia Enterprise Magyarország és a Vodafone Magyarország együttműködésében alakították ki.
Mérleg 1
-
Átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem informatikai karán ma átadták a magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével létrehozott tanszéket.
Mérleg 0
-
Így gondolkodunk a távmunkáról
Számos cégnél már kialakult hosszabb távú terv az otthoni munkavégzésre, van, ahol még nem született erről határozott döntés, míg a munkavállalói igények több felmérés szerint is a home office és a hibrid munkavégzés felé mutatnak.
Mérleg 37
-
Megbüntették az NVIDIA-t a kriptobányászoknak történő eladások titkolása miatt
5,5 millió dolláros büntetést kapott az NVIDIA az amerikai tőzsdefelügyelettől.
Mérleg 49
-
Épp összeomlik az NFT-piac, eljött a vég?
92 százalékkal csökkentek az NFT-piacon az eladások, annak ellenére is, hogy folyamatosak a befektetések és a nagy cégek szektorba lépése.
Mérleg 159
-
Németország lehetővé tenné a tech óriások feldarabolását az EU-ban
Az EU trösztellenes vezetője eközben globális álláspontot sürget a tech óriásokkal szemben.
Mérleg 44
-
Allen Wu nem hajlandó távozni az ARM kínai divíziójának éléről
A nemrég menesztett önjelölt vezető a támogatóival együtt tiltakozik az igazgatótanács döntése ellen.
Mérleg 54
-
Javaslatcsomagot készített az IVSZ a hazai digitalizáció felgyorsítása érdekében
Online sajtóeseményen ismertette az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért azt a javaslatcsomagot, amelyet a tavaly ősszel bejelentett, Összefogás a digitális Magyarországért kezdeményezése keretében állított össze iparági szakértők bevonásával.
Mérleg 5
-
Az Apple-adót kritizálja Elon Musk
Az Apple App Store 30 százalékos jutalékára célozva Elon Musk kijelentette: tízszer akkora az érték, mint kellene.
Mérleg 66
-
Feldarabolnák a Western Digitalt
A közel 1 milliárd dollárnyi részvénnyel bíró Elliott Management rá akarja venni a Western Digitalt a cég feldarabolására.
Mérleg 13
-
Vagyonokért viszik a virtuális földeket, még az ethereum is megbénult
A Bored Ape NFT-k mögött álló cég már több mint 705 millió dollárt szerzett, virtuális földterületeket jelképező tokenek eladásából – óriási őrület övezi a Yuga Labs épülő metaverzumát.
Mérleg 37
-
Kötelezheti az EU a big tech-et, hogy fizessen a telekomszektor költségeibe
Margrethe Vestager, az EU versenyjogért felelős biztosa kilátásba helyezte az olyan cégek költségvállalási kényszerét, mint a Google, a Meta vagy a Netflix.
Mérleg 363
-
Ausztrál falnak ütközhet az Amazon az információk visszatartásával
Az Amazon nem hajlandó az ausztrál versenyhatóság által kért információkat rendelkezésre bocsájtani.
Mérleg 1
-
Megejtette a vezetőváltást az ARM kínai divíziója
Az ARM és a Softbank két embert is kinevezett Allen Wu helyére.
Mérleg 3
-
Az Intel szerint 2024-ben is chiphiány lesz
Pat Gelsinger vezérigazgató nemrég arról beszélt, hogy 2024-ben is marad a globális chipválság.
Mérleg 106
-
Csökkenő költekezés miatt kerülhet szorult helyzetbe az Apple
Az Apple befektetőinek legfőbb aggodalma ebben a negyedévben az, hogy el tud-e adni mindent az Apple, amit legyártott.
Mérleg 51
Percről percre
ma A gyártó célja az volt, hogy olyan strapatelefont kínáljon, ami nem egy bumfordi bigyó, de mégis elég ellenálló. Mindkettőt teljesíti a H6, de nem csak ezek alapján ítélünk meg egy mobilt.
ph Kipróbáltuk a 24 hüvelykes, hatalmas képfrissítésű panellel ellátott kijelzőt.
ph Komponensek és perifériák!
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Astro szériás Logitech gaming headset jön a felsőházba
ph A feketében és fehérben egyaránt készülő, dokkolóval árusított modell eszményi többplatformos használattal kecsegteti leendő gazdáit.
Avatar: Frontiers of Pandora - Befutottak az első tesztek
gp Kicsit Far Cry, kicsit The Division, de összességében annyira nem lett rossz a játék a beszámolók szerint.
Hamarosan kezdődik az AMD új AI gyorsítóit bemutató előadása
ph Várhatóan az Instinct MI300 sorozatú fejlesztések kapnak majd főszerepet.
Konzolokra is elérhető lett a Laika: Aged Through Blood
gp A Nintendo Switch kiadás sajnos késik, ennek premierje csak januárban várható.
Olcsó 5G-s modellel készül a Realme
ma A Realme C67 5G lesz a gyártó első 5G-s készüléke a szériában; a hivatalos titulusa "The Real 5G Democratizer".
Path of Exile 2 - Középpontban a Mercenary karakterosztály
gp A készítők egy több mint tíz perces gameplay videóval jelentkeztek, érdemes lehet megnézni a videót.
Rengeteg újítást hozott a friss AMD Software
ph A 23.12.1-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomagból új Vulkan implementációt használ.