-
Törlést kérek!
A Google legfrissebb átláthatósági jelentése szerint soha nem kértek annyi linkeltávolítást a kormányok, mint tavaly.
Mérleg 10
-
Pénztárgépek: a határidő még mindig május elseje
A nyilvánvalóan tarthatatlan határidő módosítására kéri a kormányt az IVSZ.
Mérleg 25
-
Három helyet szerzett az izlandi parlamentben a Kalóz Párt
A képviselők többek között azért küzdenek majd, amiért a hasonló pártok a világon: a demokratikusabb, cenzúramentes internetért és az információszabadságért.
Mérleg 1
-
Elromlott. Hogyan tovább? Első rész.
Ami elromolhat, el is fog, a kérdés csak az, hogy mikor, és ha megtörtént a baj, mitévők legyünk. Most alapozunk, jövő héten pedig jön a mélyvíz.
Mérleg 93
-
Szegediek győztek a Microsoft versenyén
A „Csakeredeti” oktatási program keretében szervezett versenyen a fiataloknak bizonyítaniuk kellett, hogy otthonosan mozognak többek között a szerzői jog vagy a termékhamisítás témáiban is.
Mérleg 9
-
Hollywood DRM-et akar beépíteni a HTML5-be
A szabad internetért kiálló szervezetek összefogtak azért, hogy ne szabványosítsanak egy olyan webes technológiát, mely nagy cégek érdekeit szolgálná.
Mérleg 70
-
Az előrejelzésnek megfelelően hasít a Samsung
A dél-koreai gyártó hatalmas összeget kaszál okostelefonjai sikerének köszönhetően, nettó profitja a tavalyi év hasonló időszakának közel másfélszerese.
Mérleg 4
-
Újabb Motorola-perben maradt alul a Google
A szabadalmi pert formálisan megnyerték, ám sem az eredeti jogdíjat, sem a kártérítést nem ítélték meg nekik. A Microsoft elégedett.
Mérleg 2
-
Ezt ajánlja a Google az Európai Bizottságnak
Az EU versenyügyi szerve nyilvánosságra hozta a Google megoldási javaslatait, és vitára bocsátja őket, várják a versenytársak visszajelzéseit.
Mérleg 3
-
Elkészült az első NAV-kompatibilis pénztárgép
Ha gyorsan rábólint a hatóság, akkor is csak júniusban kezdhetik el gyártani. A régi típusú gépeket legkésőbb június 30-ig le kell cserélni, az elektronikus naplós gépek is csak az év végéig működhetnek.
Mérleg 41
-
Gyertek, lányok, informatikusnak!
Itthon ma még gyakran rácsodálkoznak arra, hogy mi is az a Lányok Napja, de az USA-ban vagy Németországban egy évtized alatt természetessé vált, hogy a problémával súlyának megfelelően kell foglalkozni.
Mérleg 124
-
Nyilvános konzultációt indított az Európai Bizottság az új médiáról
Internetezés a tévén, tévénézés az interneten: a bizottság megbeszélésre hív fel az audiovizuális világ egyre gyorsuló összeolvadásával kapcsolatban.
Mérleg 0
-
Egy átlagos internetező naponta 28 oldalt nyomtat ki – jórészt fölöslegesen
Több mint 200 vállalat képviselője gyűlt össze az első Papírmentes Napon az Öböl Házban, ahol a Föld Napja alkalmából olyan informatikai megoldásokat mutattak be, melyek segítik a vállalati papírfelhasználás csökkentését.
Mérleg 21
-
Százmilliárdot juttat vissza az Apple
Bár a cég eredményei hosszú idő után először mutatnak csökkenést, a vállalat végre kezd valamit hatalmasra duzzadt, 145 milliárdos készpénzállományával.
Mérleg 52
-
A Microsoft a ZTE-vel is megállapodott az Androidról
A tavaly 30 millió okostelefont gyártó kínai cég a jövőben licencdíjat fog fizetni minden olyan termék után, amelyen a Google operációs rendszere fut.
Mérleg 8
-
Nagyon fut az ARM szekere
Nem csoda, ha jól megy a vállalatnak: a mobil eszközök sikere őket is gazdagítja.
Mérleg 15
-
Újra vesztett a Google/Motorola az Apple ellen
A 2010-ben megindított szabadalmi eljárás hat ügye közül a Motorola egyet sem nyert meg.
Mérleg 8
-
Győzött a Nokia a mikrofonperben
A HTC-nek is gondot okozhat, hogy gyorsan kell új beszállítót szerezni, de az igazi vesztes a mikrofon gyártója.
Mérleg 19
-
Németországban is simán megúszta a Google
A hamburgi biztos kiemelt súlyú ügyként kezelte a wifiadatgyűjtést, ám a jelenlegi törvények szerint csak szerény büntetést szabhatott ki.
Mérleg 6
-
Magyarországon még mindig a Nokia a legnépszerűbb mobil
A 18 évesnél idősebbek 78 százalékának, nagyjából 6,3 millió felnőttnek van mobiltelefonja – mondja kutatására alapozva a Mediameter.
Mérleg 25
-
Megindult a trösztellenes vizsgálat az intelligenskártya-gyártók ellen
Miután az előzetes egyeztetések zátonyra futottak, az EB egy figyelmeztető levéllel megindította a rendes eljárást.
Mérleg 3
-
Az Anonymous akciót hirdetett a CISPA ellen
A mozgalom a tavalyihoz hasonló véleménynyilvánításra kéri a weboldalak üzemeltetőit: helyezzenek el ma tiltakozó üzenetet kezdőoldalukon.
Mérleg 53
-
Több millió iPhone-t küldött vissza az Apple a Foxconn-nak
A tajvani gyártó kínai üzemeiben elégtelen a minőség-ellenőrzés, és ez sokba kerül a vállalatnak.
Mérleg 59
-
A vártnál gyengébbek lettek az IBM eredményei
Jelentősen gyengültek a hardveres üzletág eladásai, közben hírek szerint a Lenovóval tárgyalnak az x86-os szerverrészleg eladásáról.
Mérleg 8
-
Újabb nagyszerű adatbázis: elindult az Amerikai Digitális Közkönyvtár
A projekt – mivel hasonlóak a céljai – roppant mód emlékeztet az európai digitális könyvtárra, az Europeanára.
Mérleg 0
-
Leendő olvasói dobták össze a lap indulásához a tőkét
Habár az alapítók optimisták, és bíznak abban, hogy minden eddiginél jobb lapot csinálnak, sokan kételkednek a fenntarthatóságban és az ígért minőségben.
Mérleg 5
-
A körülményekhez képest jól tartja magát a Microsoft
A PC-s piac folyamatos csökkenése és a Windows 8 eddigi sikertelensége dacára még mindig jól megy a Microsoftnak.
Mérleg 14
-
Huawei: partner vagy ellenség?
Nem egységes az EU a kínai távközlési cégek elleni vizsgálat ügyében, sőt, a többség állítólag ellenezne egy vizsgálatot.
Mérleg 7
-
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar kormány és a Huawei
Az EU-ban várhatóan szankciókkal sújtandó Huawei még szorosabb együttműködést alakít ki Magyarországgal.
Mérleg 19
-
A digitális innováció holnapja – VIII. BarCamp Budapest Konferencia
Az eBay korábbi alelnöke is megosztja tapasztalatait a konferenciára ellátogatókkal.
Mérleg 0
-
Intel első negyedéves eredmények: kéz a kézben a PC-s piaccal
A PC eladások csökkenése az Intel bevételeit is megtépázta, de a vállalat az év második felétől újra növekedésre számít.
Mérleg 1
-
Most már a Foxconn is fizet a Microsoftnak az Android után
A tajvani cég közölte, hogy a jövőben még kevésbé kell aggódniuk ügyfeleiknek az esetleges perek miatt.
Mérleg 18
-
Számítógépes bűnözéssel vádolják a The Pirate Bay alapítóját
Gottfried Svartholm bűnszövetkezetben elkövetett csalás és számítógépes rendszerek elleni támadás miatt áll bíróság elé.
Mérleg 71
-
Az EU is eljárást indít a Huawei és a ZTE ellen
A motiváció és az okok ugyanazok, mint az USA-ban: tisztességtelen piaci előny, illetve biztonsági kockázatok.
Mérleg 36
-
A vergődő PC-s piac nyereségének fele landolhat az Apple-nél
Az értékesített darabszámot és a felhasználói tábort nézve ugyan alacsony a Macek világpiaci részesedése, de a pénz mégis az Apple zsebében köt ki.
Mérleg 35
-
Megkezdődött a haláltusa az állami mobilcégnél: állítólag jönnek az elbocsátások
A Napi Gazdaság szerint az ott dolgozók több mint felét érintő leépítésre kerülhet sor a közeljövőben az MPVI Mobil Zrt.-nél.
Mérleg 27
-
Napi 49 millió forintnyi áramot fogyasztanak a Bitcoin-bányászok gépei
Bár a Bitcoin csak a virtuális térben létezik, előállításának költségei nagyon is valósak.
Mérleg 143
-
Áttörés: állítólag megegyezett a Google és az EU
Az amerikai cég több ponton engedett: az algoritmust ugyan nem írják át, de apróbb változtatásokkal segítenék a versenytársakat.
Mérleg 9
-
Az oroszok nem büntetni, hanem nevelni akarják a torrentezőket
A területért felelős kormányzati tisztségviselő ugyanakkor közölte, hogy a tartalomkínálói oldalon határozottan fel akarnak lépni a terjesztés ellen.
Mérleg 85
-
Hihetetlenül sikeres a Telekom innovációs versenye
Az egész világot megmozgatta a páláyzat, 45 ország 444 ötlete verseng, köztük hatvannál több hazánkból érkezett.
Mérleg 0
-
Még mindig sokaknak drága a táblagép
A 18-54 éves internetezőknek egyelőre még csak 5 százaléka rendelkezik táblagéppel hazánkban.
Mérleg 25
-
Az Apple tényleg lemond a Samsung-processzorokról?
Koreai lapértesülés szerint nemcsak hogy felmondják az együttműködést, de a gyártás is az Egyesült Államok területére kerülne.
Mérleg 31
-
Továbbra is zuhan a PC-s piac
Az IDC legfrissebb adatai szerint a vártnál kétszer nagyobb a csökkenés az első negyedévben. Szerintük a Windows 8 jelenleg inkább árt, mint segít.
Mérleg 134
-
Kiváló évet zárt a Huawei
A cég folyamatosan terjeszkedik, és a következő öt évet illetően is optimisták.
Mérleg 0
-
Az Ericsson megveszi a Microsoft IPTV üzletágát
A vevő negyven új ügyfélhez, illetve 11 millió háztartás kiszolgálási lehetőségéhez jut hozzá a tranzakció lezárása után.
Mérleg 3
-
Tovább zuhant a HTC
A vállalat közel 10 éve nem jelentett ennyire alacsony profitot, de legalább még mindig nyereséges.
Mérleg 38
-
Újabb versenyügyi vizsgálat indult Európában a Google ellen
A versenytársak összefogtak, és most a cég egy másik termékét, az okostelefonos piacon vezető operációs rendszert vették célba.
Mérleg 54
-
Magyar-azeri infokommunikációs tengely jön létre
Hazánk tovább folytatja keleti kapcsolatainak bővítését, immár infokommunikációs területeken is.
Mérleg 17
-
Nagyvállalatok a szabadalmi trollok ellen
Az amerikai gazdaság régóta szenved a sajátos, visszaélésekre lehetőséget adó szabadalmi rendszere miatt. Most négy nagy IT-cég lépett fel ez ellen.
Mérleg 17
-
Újra rekordot dönthetnek a Samsung pénzügyi eredményei
A dél-koreai vállalat pénteken adta ki 2013. első negyedévére vonatkozó előrejelzését, a számok mellbevágóak.
Mérleg 7
-
Ötmilliárd dollárba kerül az Apple új központja
A vállalatvezetés még igyekszik lefaragni a költségeket, de várhatóan a nyáron megkezdik az „űrhajó” építését.
Mérleg 26
-
Hamarosan bajba kerülhet a Microsoft – állítja a Gartner
Az elemzőcég pesszimistán szemléli a Windows jövőjét: szerintük a redmondi cég néhány éven belül elveszíti jelenleg őrzött pozícióját.
Mérleg 155
-
Tovább erősít a T-Systems Magyarország
Lezárult a Daten-Kontor beolvasztása, amely április 1-től a T-Systems részeként működik tovább. Blénessy Lászlóval, a Daten-Kontor volt ügyvezetőjével beszélgettünk.
Mérleg 11
-
Döbbenetes mennyiségű ritkaföldfémet találtak japán kutatók
Amennyiben gazdaságosan tudnák kitermelni az ásványkincseket, az alapjaiban forgatná fel a piacot.
Mérleg 30
-
Bocsánatkérésre kényszerült az Apple
A vállalat a nyomásnak engedve bocsánatkérő közleményt adott ki, melyben azonban nem ismerik el a vádat, hanem kommunikációs problémát emlegetnek.
Mérleg 35
Percről percre
gp „Egy férfi kimászott az ágy alól, és baltával kergette a menekülőket.” Rendben, ez önmagában is félelmetes – de vajon paranormális eseményről, egy agresszív szellemről van szó, avagy szimpla gyilkosról?
gp Ha van sorozat, ami logikai bukfenc nélkül képes eljutni a roppant komoly radioaktív hulladék-visszeélés sztorijából egy vidám össznépi kalózkodásba, hát az a Like a Dragon!
gp Egy hálózati teszt keretében lehetőségünk volt betekintést nyerni az Elden Ring Nightreign világába, ahol megannyi halál mellett a mámorító győzelmet is megízlelhettük.
Volvo és Polestar kulcsok is menthetők lesznek Samsung telefonba
ma A Samsung Wallet digitális autókulcs funkciója használható lesz Volvo EX90 és Polestar 3 autókkal is.
Új EIZO ColorEdge monitor kreatív szakembereknek
ph A 61,2 cm-es képátlójú modell igen komoly arzenált bevet a színhelyesség és gördülékeny munkavégzés elérésének érdekében.
Körökre osztott stratégiai játék lesz az Earth vs Mars
gp A Relic Entertainment ezúttal a Föld kontra földönkívüliek harcát hozza el nekünk PC-re.
FGG Madlions MAD G MAX. A tökéletes gamer egér?
lo Egy héttel korábban az első bejegyzésemben ígértem két egérbemutatót. A mai egerünk az:FGG Madlions MAD G Max lesz. (Jó...
Egy magántőke-befektető szemez igazán az Alterával
ph Pat Gelsinger lemondásával a leválasztott részleg értéke is kezdi megütni a reális szintet.
Demót kapott a Dragonkin: The Banished (PC)
gp A tervek szerint a korai kiadás jövő hónap elején lesz elérhető.
Ulefone: páncélba zárt AI
ma A gyártó MWC-s standján az új Armor telefonok és az AI funkciók lesznek fókuszban
- Bestbuy játékok
- Majdnem banki adathalász csalás áldozata lettem.
- Proxmox VE
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Csak egyfajta 5G-t támogat majd az új iPhone SE
- E-book olvasók
- Politika
- Gaming notebook topik
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Fotók, videók mobillal
- További aktív témák...