-
Egyelőre maradnak a Panasonic plazmák
A közel 100 éves japán vállalatot alaposan átszervezik, de a tv üzletágat nem zárják be.
Mérleg 22
-
Drágulhatnak az új pénztárgépek, és nincs elegendő processzor sem
Úgy tűnik, a szakmai szervezet, az IVSZ csak mérsékelten elégedett a kormányzati támogatással, emellett újabb problémákra hívják fel a figyelmet.
Mérleg 64
-
Meglepően magas negyedéves nyereséget jelentett a BlackBerry
Az elmúlt negyedévre mindenki veszteséget várt, de a kanadai gyártó közel százmillió dolláros nettó nyereségről számolt be. Éves szinten azonban jókora a veszteség.
Mérleg 8
-
Akarsz a Facebooknál vagy a Twitternél dolgozni néhány hónapot? Pályázz!
A sikeres magyar vállalkozások egy tehetséggondozó nonprofit szervezet keretei között ajánlanak gyakornoki programokat.
Mérleg 2
-
Besegít az állam – de a pénztárgépcsere ügye még mindig kaotikus
A kisebb vállalkozások gépenként ötvenezer forintot kapnak, ám még bőven akadnak megoldandó problémák.
Mérleg 77
-
Vizuális étlap nyerte a startup versenyt
Az először megrendezett Hackathon Corvinus nagyszerű ötleteket hozott ki az egyetemistákból. A kezdeményezés országossá növekedett, a tervezett versenyekhez immár kilenc egyetem csatlakozott.
Mérleg 0
-
E-számlával startol a Papírmentes Nap
Ma az üzleti információk 95 százaléka még mindig papíron található, ráadásul az irodai nyomatok 40-60 százaléka másolat ugyanarról az anyagról.
Mérleg 2
-
Háromszoros növekedés a tabletpiacon
2012 második felében nagyot ugrottak az eladások, több tucat új márka lépett be a piacra.
Mérleg 23
-
„Szinte az összes pénztárgép elesett”
Kisokos arról, hogy mit kell tudnia egy olyan pénztárgépnek, mely teljes mértékben megfelel a rendeletben meghatározottnak.
Mérleg 90
-
Iparági csoport panaszolta be a Google-t az EU-nál
A versenyügyi biztosnak írt levélben a cégek azzal érvelnek, hogy a monopolhelyzetben lévő keresőcég gyakorlatilag megszünteti a versenyt bizonyos szolgáltatásoknál.
Mérleg 9
-
A Microsoft is közzétette, hányszor adtak ki adatokat kormányoknak
A redmondi vállalat is csatlakozott azokhoz a cégekhez, akik statisztikákat közölnek arról, hogy a hatóságok kéréseit milyen arányban teljesítik.
Mérleg 10
-
Hivatalos: a digitális piacon a kalózkodás növeli a legális forgalmat
Az Európai Bizottság kutatóközpontja által készített tanulmány szerint az illegális letöltések nem feltétlenül gyakorolnak negatív hatást a digitális zeneértékesítésre.
Mérleg 15
-
Kiemelkedően sikeres a hazai IKT – számok, tények
Megjelent az IVSZ IKT Index: itt az első magyar mutató a hazai IKT-piac állapotáról és kilátásairól.
Mérleg 0
-
Startupoknak rendez konferenciát és versenyt az IVSZ áprilisban
Április 11-én az Akvárium Klubban rendezik meg az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) első Start-up konferenciáját és a hozzá kapcsolódó versenyt.
Mérleg 0
-
A munkahelyeken is terjed a mobil eszközök használata
A Cisco Magyarország felmérése szerint a hazai munkavállalók 60%-a rendelkezik a munkahelyi hálózathoz csatlakoztatható mobileszközzel, és a vállalatok többsége engedélyezi is a hozzáférést.
Mérleg 5
-
Kormányzati vesztegetés gyanúja miatt vizsgálják a Microsoftot
Nem ez az első eset, hogy egy tippadó információra támaszkodva vizsgálják a szoftveróriás külföldi tevékenységét.
Mérleg 18
-
Megjelent az első kiberháborús kézikönyv
A kiberháborúk valójában már zajlanak, ám ezek nemzetközi jogi keretei gyakorlatilag nem léteznek, és a NATO igyekszik itt is rendet tenni.
Mérleg 9
-
Vége: ki kell fizetni a fájlmegosztásért kiszabott büntetést
A 2007 óta tartó ügyben a legfelsőbb fórum nem ítélkezett, és így ötvenmillió forintnyi kártérítést hagyott jóvá.
Mérleg 55
-
Leépítheti plazma üzletágát a Panasonic
A Nikkei információi szerint a japán vállalat fontolgatja, hogy abbahagyja a plazmatévék gyártását.
Mérleg 35
-
A Dropbox megvette a Mailboxot
A levelező alig másfél hónapja jelent meg, közel százmillió dollárt fizethettek érte.
Mérleg 15
-
Szabadalomsértéssel vádolják az Apple-t
Egy neves hangtechnikai vállalat azt állítja, hogy hangszórórendszerüket illetéktelenül használták fel.
Mérleg 18
-
A NAV már kész, de a pénztárgépek még sehol
A kormány és az adóhatóság ragaszkodik a határidőkhöz, ám ennek teljesítésére a szakmának és a kereskedőknek bizonyos esetekben alig van esélye.
Mérleg 22
-
A bevándorlási szabályozások reformját sürgetik az amerikai techcégek vezetői
Állások tízezrei vannak betöltetlenül, az Egyesült Államokból nincs elegendő utánpótlás.
Mérleg 8
-
Továbbra sem bízik a Windows 8-ban a Samsung
A koreai vállalat nem először nyilatkozik negatívan a Microsoft rendszeréről, a közelmúltban több országban is beszüntette Windows RT-s termékei forgalmazását.
Mérleg 46
-
Ügyvédje szerint csalt az ügyész az Aaron Schwartz elleni eljárás során
A nemrég tragikus körülmények között elhunyt szakember ügyvédje szerint a vádló tisztességtelenül járt el, hogy bebizonyíthassa a bűnösséget.
Mérleg 17
-
Uniós pénzen zajló képzés Japánban és Dél-Koreában
A tréningprogram a vállalkozások közép- és felső vezetőinek kíván segíteni az ázsiai terjeszkedésben.
Mérleg 0
-
Ötletverseny egyetemistáknak
A március 22-én induló új egyetemi start-up versenysorozat lehetőséget teremt arra, hogy az ötletekkel rendelkezők komoly támogatáshoz jussanak.
Mérleg 0
-
Lengyelországba költözik a Vatera
Első fecske? A népszerű piactér üzemeltetői mindenesetre valószínűleg kedvezőbb körülményeket találtak a másik kelet-európai országban.
Mérleg 41
-
Mobilra jön a képregény – a Marvel holnapig ingyen ad tartalmakat
Sajnos, a bevezető kampány legfontosabb része, az ingyenes letöltés jelenleg nem működik, ám a cég kárpótlást ígér.
Mérleg 1
-
Versenyellenesnek tartják az Amazon doménvásárlási szándékát
A világcég nemcsak a könyvkereskedéshez, hanem az egyéb piacokhoz kapcsolódó doméneket is meg akarja szerezni.
Mérleg 20
-
A MegaUpload bezárása növelte a kiadók bevételeit
A friss felmérés szerint mérhető a forgalomnövekedés, de azt minden érintett elismeri, hogy az ilyen lépések nem jelentenek megoldást.
Mérleg 50
-
A Samsung vesztett az Apple ellen egy 3G-s perben
A bíró érvénytelennek találta a kérést, mivel a hivatkozott technológiák szerinte „túlságosan kézenfekvőek.”
Mérleg 33
-
Magyarországon is népszerű a tablet
Tavaly 65 ezer tablet talált gazdára, a növekedés üteme alapján 2013 tavaszára várhatóan 300 ezer lesz a magyar otthonokban. Tarolnak az olcsó modellek.
Mérleg 230
-
Öt éven belül megduplázódhatna a hazai szoftverexport
Az IVSZ stratégiai megállapodás megkötésére kéri a kormányt a legnagyobb magyar hozzáadott értéket előállító 180 milliárdos szektorral.
Mérleg 1
-
Megbüntették a Microsoftot, de nem a várt mértékben
Hiába fenyegetőzött az uniós versenyügyi biztos példátlan büntetéssel, végül igencsak mérsékeltnek mondható összeg megfizetését szabták ki az amerikai cégre.
Mérleg 207
-
Egymilliárdos költségvetésű informatikai kutatási program indult Budapesten
A fejlesztési és oktatási célok megvalósítást egy Kelet-Közép-Európában egyedülálló informatikai innovációs központ koordinálja.
Mérleg 0
-
Ma jelentik be, hogy hány milliárdra büntetik a Microsoftot
A versenyügyi hatóság nem várt a hónap végéig: ma délben közlik, hogy miképp szankcionálják a be nem tartott ígéretet.
Mérleg 152
-
Mit vehetne meg az Apple?
Érdekes összeállítást készített az AllThingsD arról, hogy mi kerülhetne fel az Apple bevásárlólistájára, amennyiben a cégnek egy kis pénzszóráshoz támadna kedve.
Mérleg 107
-
A Foxconn Közép- és Nyugat-Kínában terjeszkedik
Az ország középső és nyugati részeinek gazdasági fellendülése miatt egyre nehezebb vendégmunkásokat toborozni az eddig vonzónak számító Guangdong tartományba.
Mérleg 3
-
Letartóztatások fájlmegosztás miatt Japánban
A szigorú törvény hatására bűnözőkként kezelik a szerzői jogokat megsértőket.
Mérleg 93
-
Állami tulajdonba került az IdomSoft
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. 1,3 milliárdot fizetett az eddigi informatikai beszállítóért.
Mérleg 13
-
Megfelezték a Samsung egymilliárdos büntetését
Habár nem kell egymilliárdot kicsöngetni, az új eljárás kimenetele még bizonytalan, és könnyen lehet, hogy a Samsung összességében rosszabbul jár.
Mérleg 69
-
Az EU megbünthetheti a Microsoftot a böngészőválasztás hiánya miatt
Folytatódik a tavaly nyáron kipattant ügy.
Mérleg 181
-
Kirúgták a Groupon vezérigazgatóját
A 32 éves alapító koporsójában a tegnapi gyorsjelentés volt az utolsó szög, az igazgatótanács azonnali távozásra kérte.
Mérleg 52
-
A Facebook megveszi a Microsofttól az Atlast
A cég a 2007-es ár töredékéért juthatott hozzá a hirdetési platformhoz.
Mérleg 12
-
Együttműködési megállapodást kötött a Corvinus és a NISZ
A BCE hallgatói közigazgatási informatikai és infokommunikációs projektek megvalósításában, illetve az azokhoz kapcsolódó közgazdasági és üzleti hatástanulmányok, pénzügyi modellek készítésében vehet részt.
Mérleg 3
-
Jogvédett anyagot linkelni önmagában még nem törvénysértő
Egy tekintélyes szakemberekből álló szervezet véleménye szerint a tartalmak linkelése nem minősül közvetítésnek.
Mérleg 13
Percről percre
ph A különböző komponensek és monitorok társaságában egy többféle színben választható forgószék, valamint egy szemüveg tűnik fel a színen.
gp Lepusztultságában is hívogató világra invitálja játékosait a Caravan SandWitch – tökéletesen bizonyítva, hogy a hangulat és a stílus helyenként képes minden felszínességet feledtetni.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Minimalista pénztárca - Magyar márkák - amikre többnyire nem vagyunk büszkék
lo Monteen A Ridge sikerén felbuzdulva, rengeteg klón jelent meg, és ebből a magyarok sem akartak kimaradni. Három magyar...
Akciófigyelő 2024: PlayStation - Elindult a nagy őszi vásár
gp Számos játék szerezhető be az eredeti áránál olcsóbban, érdemes lehet a teljes listát átböngészni.
Befutott a Starship Troopers: Extermination premier előzetese
gp Már játszható a teljes kiadás, ami PC mellett konzolokra is elérhető lett.
Februárban jön a Tomb Raider IV-VI Remastered
gp Napra pontosan egy évvel az előző gyűjteményes kiadás után érkezik az újabb csomag.
Elítélt vagy? Így szabadulj!
lo Jelen cikkem a Május 15-ei motorbalesetem következményeinek hirtelen felindulásból elkövetett frusztráció-kiadása....
Astra kalandok @Bevezető rész
lo Sziasztok!Egy újabb kalandba kezdek, méghozzá a címben elárultan egy Opel Astra az áldozati bárány. Méghozzá egy...
MSI alaplapok kisebb csordája gyűlt össze az Intel Z890 platform égisze alatt
ph A tajvani vállalat egyelőre nem kevesebb, mint tíz, elég jól felszerelt modellt mutatott be a második generációs Intel Core Ultra processzorok alá.