-
Az „ÉV CIO-ja” 2014-ben Bányai Ervin
A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2014-ben is kiírta az „Év CIO-ja” pályázatát, és idén a Budapest Bank informatikai vezetője lett a győztes.
Mérleg 3
-
Szegedi fejlesztőközpontot nyit az iGO navigációról ismert cég
A különösen sikeres magyar csapatot felvásárló cég, az NNG bejelentette, hogy az új központ nyitásával több, fontos projektjét költözteti Szegedre, egyúttal toborzó kampányba kezd a városban és a régióban.
Mérleg 4
-
Jogi problémák miatt állították le az e-napló rendszerét
A központosítási folyamat e téren igen nagy zavart okozott, és jelen pillanatban az sem látszik, milyen megoldást találnak a problémára.
Mérleg 43
-
Emil kalandjai Digitániában – rajzpályázat kisiskolásoknak
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) országos rajzpályázatot hirdet 8-14 éves általános iskolás diákok részére.
Mérleg 0
-
A cégek nem készültek fel az új adatvédelmi előírások teljesítésére
A legtöbb vállalat nem készült még fel az Európai Unió új adatvédelmi szabályozására, mely jövőre lép hatályba. A büntetés mértéke pedig kellőképpen elrettentő – írja egy, az adattörlésben érdekelt cég közleménye.
Mérleg 9
-
De szóba se jöhet Skandinávia
A világ egyik vezető szoftvercége, az európai bázisú SAP úgy látja, a terjeszkedés következő üteme a fejlesztésekből mindeddig jobbára kimaradó kontinensen valósítható meg.
Mérleg 13
-
Oké, már van táblagéped: de mire használod?
A táblagépet használók fele videókat is szokott nézni, és már azok is érezhetően megjelentek a piacon, akik élő tévéműsort is néznek eszközükön. Az alkalmazásokért egyelőre kevesen hajlandóak fizetni, a többség csak ingyenes applikációkat tölt le tabletjére.
Mérleg 172
-
Bemutatkozott Magyarország első Bitcoin-ATM-je
Az üzemeltető célja ezer tranzakció az év végéig, és a külföldiek mellett magyar ügyfeleket is várnak.
Mérleg 92
-
Az Amazon új célterületei: Kína és India
Az amerikai vállalat egyrészt belép a sanghaji szabadkereskedelmi övezetbe, másrészt kétmilliárd dollárt fektetnek be Indiában.
Mérleg 4
-
Ingyenesen cserél hibás iPhone-akkukat az Apple
Egy fél évig árusították a gyorsan lemerülő vagy éppen tönkremenő akkumulátorokat.
Mérleg 15
-
Ez egy nagyon rövid üzenet a mindenkori magyar kormánynak
Azoknak, akik nem mérték fel, hogyan működik a globális piac.
Mérleg 342
-
Fejlesztői díjra várják a jelöléseket
Még néhány napig Magyarországról is várják a jelöléseket a különleges innovátorokat felvonultató „New Europe 100” listára.
Mérleg 2
-
Népszerű a PayPal a magyar webshopok körében is
2014 első félévében 21%-kal nőtt a magyar webshopok külföldi PayPal-forgalma, a magyar kereskedők termékeinek fő felvevőpiaca Európa volt az év első hat hónapjában.
Mérleg 14
-
Stresszmentesebb és hatékonyabb munka a technológiának köszönhetően?
A világ egyik legnagyobb mobileszközgyártója egy felmérés alapján nem meglepő módon arra a következtetésre jutott, hogy a jövő azokra a termékekre alapul a munkahelyeken, amelyeket ők is készítenek.
Mérleg 62
-
Újabb csúcsot ért el az Apple részvényárfolyama
A rekord csak átmeneti volt, ám még mindig nagyon magasak a részvényárak, melyeket Tim Cook egy év alatt megduplázott.
Mérleg 17
-
Az iGO kifejlesztője amerikai céget vett meg
Az NNG-nek annyira bejött az autóiparra koncentráló stratégia, hogy mostanra a tíz legnagyobb autógyártóból hét NNG-terméket használ. A cég folyamatosan bővül és bővít.
Mérleg 31
-
Kitört a háború az „önkéntes taxisok” között is
Úgy tűnik, nagyon jó üzlet az új típusú személyszállítás, mivel az e területen dolgozó cégek semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy terjeszkedhessenek.
Mérleg 22
-
A Telenor újra meghirdeti ifjúsági versenyét
Pályázni egyperces, mobillal készült videóval lehet, amelyben a jelentkező bemutatja, hogy milyen ötlettel tenné jobbá a világot.
Mérleg 0
-
Edward Snowdennek követője akadt
A legutóbb megjelent, a terrorelhárítás belső tevékenységét feltáró dokumentumok láthatóan nem a korábbi NSA-alvállalkozótól származnak. A hatóságok keresik a forrást.
Mérleg 14
-
Az Uber tovább provokálja a taxisokat
A személyszállítást alapjaiban felforgató amerikai vállalkozás, az Uber tovább bővíti szolgáltatását. Habár a mostani kísérlet sikere kétséges, az bizton megállapítható, hogy a cég nem áll le.
Mérleg 33
-
Áttörés: az Apple és a Samsung nem perelik egymást tovább
A vállalatok megegyeztek, hogy az Egyesült Államok kivételével a világ összes országában visszavonják szabadalmi kereseteiket.
Mérleg 16
-
A Samsung szökni próbál, a Microsoft nem engedi
A dél-korai gyártó úgy véli, hogy a korábbi androidos lincencszerződések már nem érvényesek, de Redmondban természetesen másképp látják a helyzetet.
Mérleg 19
-
Ez nagyon kemény menet lesz
Egyértelmű, hogy a 21. század elejének egyik legfontosabb gazdasági történése lenne az európai-amerikai szabadkereskedelmi övezet létrehozása. Ám az akadályok is számosak, és az egyik legfontosabb a szellemi tulajdonjog kérdése.
Mérleg 146
Percről percre
ph Három évvel az első változat után jelent meg a Chieftec Hunter házának második verziója, kisebb változtatásokkal.
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Méretben középutat kapott a Corsair MP600 SSD-család
ph Az MP600 Micro az M.2 2242-es formátumon szeretne sikereket elérni.
Galaxy M34: Android 14 kipipálva
ma A Samsung üzemidő bajnokára is telepíthető a One UI 6.0
Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name - Ilyen lesz az angol szinkron
gp A tervek szerint az érdeklődők ebben a hónapban egy ingyenes frissítéssel kapják meg a szinkront.
Kolink blog: a "regulátorok"
ph Az ötletes Regulator név a Kolink moduláris, 80 Plus Gold tanúsítvánnyal rendelkező tápsorozatát takarja.
Prince of Persia: The Lost Crown - Kipróbálhatjuk a megjelenés előtt
gp Alig egy héttel a premiert megelőzően bárki játszhat a publikus demóval.
Kedvező 5G-s ajánlattal állt elő a Realme
ma A visszafogott specifikációt az 5G adatkapcsolat és a remek kijelző kompenzálja. Egyelőre Kínában.
Jöhetnek a 32 hüvelykes OLED tévék
ph Az LG Display képviselői egy konferencián beszéltek erről.