-
Indul a magyar YouTube
A lokalizált oldalon többek között az MTVA és a TV2 egyes tartalmai is elérhetőek lesznek, a hazai jogtulajdonosok pedig részesedést kapnak a reklámbevételből.
Mérleg 63
-
Össztűz a Google-ra Európában
A Microsoft és néhány más vállalat panasza egyelőre még csak pletykának számít, de az EU-s megbízásból vizsgálódó franciák már komoly kifogásokat emeltek.
Mérleg 20
-
A felhő munkahelyeket teremt, de a vállalkozók elégedetlenek a tájékoztatással
Két piackutató is úgy véli, hogy a számítógépes felhősödés jót tesz a magyar gazdaságnak – az egyik felmérést a Microsoft szponzorálta, a másikat a Microsoftról készítették.
Mérleg 18
-
Közös akciót indított az Anonymous és az Occupy mozgalom
A két aktivista csoport célja az internetes szabadságot korlátozó politikusok ellen irányul, akiket korrupcióval és alkalmatlansággal vádolnak.
Mérleg 9
-
Az okostelefon olyan, mint a párod: szerelmes vagy belé
A Google mobilos üzletágának vezetője jóslatait az alapján fogalmazta meg, hogy e készülékek és a tulajdonosaik viszonya leginkább a szerelemhez hasonlítható.
Mérleg 43
-
Megégett emberek fényképei: próbaper lehet a Google ellen indított eljárás
Egy spanyol kemping tulajdonosa üzletrontás miatt követeli az amerikai cégtől, hogy távolítson el keresőjéből bizonyos képeket.
Mérleg 39
-
Már Amerikában is perelik az Apple-t a kínaiak az iPad név miatt
A szorult gazdasági helyzetben lévő ázsiai cég mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozza ki maga számára a névhasználati pereskedésből.
Mérleg 38
-
A magyar Anonymous újra a KDNP-t vette célba
A legutóbbi támadás a kereszténydemokrata párt ifjúsági szervezete ellen irányult, akik honlapjukon a szokásos hiányos Bibó-idézettel szálltak szembe a támadókkal.
Mérleg 75
-
Rövidesen kiderül, mi lesz a Tisztaszoftver programmal
A Microsoft szerint a minisztériummal folytatott tárgyalások kedvezően alakulnak. A hivatalos bejelentésre néhány napon belül sor kerülhet.
Mérleg 303
-
A Microsoft kiakadt a Motorolára
A vállalat szerint ha a Google tulajdonába került cég elvei általánosak lennének a piacon, a készülékek árának nagyobb részét a szabadalmi díjak tennék ki.
Mérleg 92
-
Fizetésemelés és vizsgálat a Foxconnál
Az Apple felkért egy független szervezetet, hogy vizsgálja meg legnagyobb gyártójuk munkakörülményeit. A cég közben megemelte a fizetéseket.
Mérleg 11
-
Az Európai Bíróság vizsgálja az ACTA jogszerűségét
Az egyezményt pártoló Európai Bizottság a bíróságot kérte fel arra, hogy segítse az ACTA-ról szóló viták lezárását.
Mérleg 13
-
Blokkolni kell a Groovesharkot Dániában
A felperes jogtulajdonosok üdvözölték a döntést, de akadnak, akik szerint ez az ítélet egy nagyon káros folyamat következő állomása.
Mérleg 22
-
BigScreen: milyen lesz a jövő tévéje?
A jövő héten megrendezendő szakkonferencia a televíziózás radikális átalakulásával foglalkozik.
Mérleg 13
-
Betilthatják a The Pirate Bayt Nagy-Britanniában is
A blokkolás alapjául szolgáló bírósági ítélet már megszületett, valószínűleg a nyáron már nem lehet elérni a szigetországból a fájlmegosztót.
Mérleg 42
-
A Ciscónak nem tetszik a Microsoft-Skype házasság
A hálózati eszközöket gyártó nagyvállalat megtámadja az ügyletnek szabad utat adó brüsszeli határozatot.
Mérleg 18
-
ACTA: az olvasó kérdez, a szakértő válaszol
A hamisítás elleni egyezmény ellen Magyarországon is tiltakoztak. Az ellenzők körében felvetődő kérdéseket válaszolják meg mindkét oldal képviselői.
Mérleg 76
-
Az Apple bepereli a csődvédelem alatt álló Kodakot
A cégek között már dúl egy ideje a szabadalmi háború: a nehéz helyzetben lévő Kodak szeretne nagy összegű kártérítéshez jutni, az Apple minden eszközzel visszatámad.
Mérleg 83
-
Bulgária is leállítja az ACTA törvénybe iktatását
Ha Lettország sem ratifikálja az egyezményt, akkor már négy kelet-európai ország függeszti fel ideiglenesen a hamisítás elleni szerződés elfogadását.
Mérleg 24
-
A magyar informatikai szövetség fellép az ACTA ellen
Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ, mivel szerintük az az iparági innovációt is hátráltathatja az egyezmény ratifikálása.
Mérleg 69
-
A Google megveheti a Motorola szabadalmait
A felügyelő hatóságok aggodalmaikat fejezték ki, de a további kontrollt hangsúlyozva engedélyezték a Motorola mobilos üzletágának felvásárlását.
Mérleg 14
-
Kínában lefoglalják az iPadeket
Egy márkanévvita miatt nem árusítható a kasszasiker tablet az országban. A hírek szerint eltüntetik a polcokról a gépeket.
Mérleg 16
-
Újabb forduló a szabadalmi háborúban: most az Apple támad
Végtelennek látszik a pereskedés: a vállalatok költségvetésében mind a kapott, mind a kifizetett kártérítések jelentős szerepet játszhatnak ma már.
Mérleg 29
-
Tüntetések zajlottak szerte Európában az ACTA ellen
A tiltakozó megmozdulások sok helyen értek célt, több országban leállították, lelassították a ratifikációs, illetve a csatlakozási folyamatot.
Mérleg 34
-
Felpörgött a Lenovo
Árbevételrekordot hozott az év vége a PC-piacon gyorsan emelkedő kínai gyártónál.
Mérleg 2
-
Szabadon árusítható az átalakított Galaxy táblagép
A Samsung átalakította készülékét, és a német bíróság szerint ez már nem sérti az Apple jogait, feloldották a németországi tiltást.
Mérleg 26
-
A bíróságon gondokat okoz a jelszóval védett laptop
Az önvád tilalma a legtöbb országban, így Magyarországon is lehetővé teszi az információ kiadásának megtagadását, de a hatóságok próbálkoznak.
Mérleg 102
-
A brit kormány nem rehabilitálja Alan Turingot
Az igazságügyi miniszter szerint a tudóst az akkori törvényeknek megfelelően ítélték el, és Turingnak tudnia kellett, hogy mire számíthat.
Mérleg 13
-
Segítséget kapnak a szabad szoftverre áttérő iskolák
A Tisztaszoftver program bizonytalan jövője nagy lehetőség a nyílt forráskód hívei számára. Elindult a Szabad út weboldal.
Mérleg 239
-
A Nokia 2300 főt bocsát el Komáromban
A készülék-összeszerelést Ázsiába viszi a vállalat, a magyar üzem dolgozóinak több mint felét teszik lapátra.
Mérleg 46
-
India sikerrel kényszerítette tartalomszűrésre a Google-t
Az indiai kormány a társadalmi béke megóvásának szándékával magyarázza, hogy a külföldi cégektől is megkövetelik a netcenzúrát.
Mérleg 10
-
Az EU vizsgálja a Google új adatvédelmi szabályozását
Az adatvédelmi ügyekben tanácsadóként működő szervezet vezetője halasztást kért a Google-tól, hogy a későbbi vitákat elkerüljék. A Google nem halaszt.
Mérleg 13
-
A Lenovo lelépi a HP-t?
A kínai vállalat a PC-piacon ma a második, de az idén az első hely megszerzése a cél.
Mérleg 8
-
Kérdések a pécsi rendszerösszeomlás körül
Állítólag csak minimális adatvesztés történt, ám a hozzáférhető információk alapján joggal fogalmazódhatnak meg további feltételezések.
Mérleg 87
-
A világhírű író ingyenes könyveivel támogatja a The Pirate Bayt
A kénytelen költözködés miatt kissé elsikkadt, hogy a torrentoldal új, művészetnépszerűsítő akciót indított, melyben Paulo Coelho is részt vesz.
Mérleg 48
-
A mobilgyártók között dobogós az Apple
Az almás vállalat a Nokia és a Samsung mögé katapultált 2011 negyedik negyedévében.
Mérleg 15
-
Menekül a The Pirate Bay
Svéd doménre költöztek, mert úgy vélik, a bírósági eljárás végeztével várható, hogy az amerikai hatóságok fellépnek ellenük.
Mérleg 35
-
Bejelentette a tőzsdére lépést a Facebook
A közösségi oldalé lesz a leggrandiózusabb IPO az internetvállalatok történetében. Az irányítás Zuckerberg kezében marad.
Mérleg 32
-
Hozta a várt növekedést a Huawei
A kínai gyártó előzetes adatai szerint a forgalom közel 12 százalékkal nőtt tavaly.
Mérleg 7
-
Angry Birds: nekünk pénzt termel a kalózkodás
A Rovio vezetője úgy véli, a korábbi üzleti modellek, a régi értékesítési csatornák idejétmúltak. Ők a felhasználók helyett a rajongókra alapoznak – sikerrel.
Mérleg 22
Percről percre
gp Közel másfél évtized elteltével végre méltó folytatást kapott a modern horrorjátékoknak utat törő Amnesia: The Dark Descent.
gp Szabadság, egyenlőség, testvériség, valamint kártyák, növénydémonok és roguelite felépítés. A Liberté meglepően sok forrásból táplálkozik, de mindezeket hogyan keveri össze?
ma Ez most a legkisebb elektromos BMW, hiszen az i3 gyártása megszűnt. Ez viszont egy jókora SUV, még ha kisebb is, mint az iX3.
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: KIFÜ
Város: Budapest
Duplázhat az óriáskamerával az Xperia Pro-II
ma Két méretes szenzor kerülhet a profi kameratelefon hátuljára.
Direkt a PS5-höz kínálja új meghajtóját a WD
ph A Black SN850P 1, 2 és 4 TB-os kapacitásokkal, PS5 logóval ellátott hűtőbordával érkezik, de persze PC-kben is hadra fogható.
Június 29-én érkezik az Asus Zenfone 10
ma Magyar idő szerint délután 3-kor lesz a bemutató, az Asus pedig megerősítette, hogy marad a kompakt méret.
Az ajtón kopogtatnak az Intel új Arc Pro GPU-i
ph A hamarosan startoló Arc Pro A60 valamint A60M a professzionális piacot célozza, és sok tekintetben rádupláz felmenőire.
Summer Game Fest 2023 - Az összes bejelentés egy helyen
gp Számos új előzetest és trailert kaptunk az este során.
SGF2023 - Jövő év elején jön a Final Fantasy VII Rebirth
gp A folytatás dobozos kiadása a legfrissebb hírek szerint 2 lemezen terpeszkedik majd.
SGF2023 - Íme a Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name új előzetese
gp A legújabb hírek szerint november 9-én érkezik a játék.