Cikkek
-
A metaverzum újabb 3 milliárd dollár veszteséget hozott, de érdekes lesz 2030
Nőtt a Facebookot napi szinten használók száma, ez jót tett a Meta tőzsdei árfolyamának, a metaverzumos veszteségek ellenére. A metaverzum Zuckerberg mindene.
Mérleg 45
-
A világ egyik legszegényebb országának fizetőeszköze lett a bitcoin
A Közép-afrikai Köztársaság hivatalos fizetőeszköze lett a bitcoin – a lépés hatalmas felháborodásokat szült.
Mérleg 32
-
A kriptotárcák és a BNPL felé fordul a Revolut
Többek között a jelzálogkölcsönök, a BNPL és a decentralizált kriptotárcák piacán terjeszkedne a digitális banki platform.
Tech 4
-
A SZTAKI megalapította a Gaia-X hazai kapcsolati pontját
2022. április 27-én a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és a GAIA-X European Association for Data and Cloud AISBL ünnepélyesen bejelentette a Gaia-X magyarországi kapcsolati pontjának (National Hub) megalapítását.
Mérleg 1
-
BRFK: kriptovalutával vertek át egy férfit
Különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, valamint annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat, akinek kriptovalutát ígértek.
Café blog 27
-
Mégsem csökken a laptopok ára: további áremelések jönnek
Emelkedő költségek és ellátási nehézségek miatt az eddig emlegetett árcsökkentés helyett további áremeléseket fontolgatnak a gyártók.
Mérleg 11
-
Civil szervezet is kezdeményezhet GDPR-eljárást
A nemzeti szabályozás a meghatározó, de megvan az elvi lehetőség arra, egy közérdeket szolgáló egyesület keresetet nyújtson be.
Mérleg 1
-
A magyar Orca Aerospace bejutott a Startup Világbajnokság döntőjébe
A 10 legjobb magyar startup versenyzett a Pegasus Tech Ventures, a POZI.io és a CEU iLAB által szervezett rendezvényen. A rendezők a rangos megmérettetés helyszínéül a CEU budapesti campusát választották.
Mérleg 0
-
Az EU a vízumeljárás digitalizálásával könnyítené a vízumköteles uniós beutazást
Az Európai Bizottság javaslatot tett a schengeni vízumeljárás digitalizálására, ami felváltaná a vízumbélyeg használatát, és lehetővé tenné, hogy a kérelmezők az európai online vízumplatformon keresztül interneten nyújtsák be vízumkérelmeiket.
Mérleg 0
-
Sebezhetőségeket talált az ESET Lenovo laptopokon
Az ESET kutatói három olyan sebezhetőséget fedeztek fel és elemeztek ki, amelyek a Lenovo gyártmányú laptopokat érintik: a cég 2021 októberében az összes felfedezett sérülékenységről tájékoztatta a gyártót.
Biztonság 13
-
A flippeningre készülnek a kriptoverzum ethereum-maxijai
Az ethereum elvileg hetekre van attól, hogy gyorsabb, olcsóbb és takarékosabb legyen, és legyőzzön minden kriptopénzt, a bitcoinnal együtt – vagy mégsem?
Mérleg 17
-
Készülőben Európa akkumulátor-útlevele
Német autó- és akkumulátorgyártók konzorciuma akkumulátor-útlevelet fejlesztene az Európában használt energiaforrásokhoz.
Tech 55
-
Kanada most még nem kér a kriptoforradalomból
A kanadai jegybank szerint a pénzügyi rendszer alapja nem a kriptopénz, bár az ellenzéki vezető a világ blockchain-fővárosává alakítaná Kanadát.
Mérleg 43
-
„Kódolj határok nélkül!” – eredményhirdetés
Játékportált fejlesztettek a középiskolás diákok az idei nyílt forráskódú programozóversenyen.
Szoftver 2
-
Fizikai bolttal segítené a metaverzum terjedését Mark Zuckerberg
Az üzletben többek között a Meta VR-headseteket is kipróbálhatják és megvásárolhatják majd a vevők, Zuckerberg állítólag egyfolytában a metaverzummal foglalkozik.
Közösségi média 6
-
Mesterséges intelligenciával választották ki a 100 legnépszerűbb online márkát
Az online közönség véleményét mérő SentiOne 345 márka kapcsán több mint 57 millió véleményt elemezve készítette el a Globális Social Indexét.
Café blog 5
-
Fenntarthatóság és mesterséges intelligencia
Egy nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy véli, hogy a vállalkozások nagyobb előrelépést érnének el a fenntarthatósági és társadalmi célok felé a mesterséges intelligencia segítségével, sőt 61 százalékuk szerint a mesterséges intelligencia ott is sikeres lesz, ahol az emberek kudarcot vallottak.
Mérleg 3
-
Újra trösztellenes célkeresztben a Broadcom
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság vizsgálódik ismét a Broadcom ellen.
Mérleg 0
-
Megjelent a HuSpaCy, a nyílt forráskódú magyar nyelvi elemzőlánc
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem kutatói készítették a rendszert.
Szoftver 0
-
A globális akkumulátorpiac 20 százalékát akarja Japán
Az újratölthető akkumulátorok globális piacának 20 százalékát akarja kitenni Japán 2030-ra.
Tech 5
-
Szigorítanák a drónszabályokat az USA-ban
Vége lehet a kezdeti nagy szabadságnak, jönnek a feszesebb keretek.
Mérleg 0
-
A Twitter vezetősége elfogadta Elon Musk ajánlatát
Hetek óta zajlanak az időnként nehezen értelmezhető események, ráadásul gyakran naponta többször is változik a helyzet.
Közösségi média 87
-
A SpaceX megállapodott a Starlinkről az első légitársasággal
A magánjáratokra szakosodott JSX gépein szolgáltat majd repülés közben Wi-Fi-t a Starlink, aláírt a Hawaiian Airlines is.
Tech 4
-
Eldőlt: az EU az illegális tartalmak elleni harcra kényszeríti a big tech-et
A DSA révén az olyan cégek, mint a Meta, a Google vagy a Twitter, éves árbevételük 6 százalékára is büntethetőek.
Mérleg 12
-
Kivásárolhatják a Toshibát?
Privát cég lehet a Toshibából, de nem tudni, hogy milyen irányba megy tovább.
Mérleg 0
-
Az HBO Max szárnyal, a CNN+ bezár, a Netflix nagy értéke eltűnt
A Wall Street és a befektetők a Netflix bukdácsolása miatt alapvetően elfordulnak a streamingtől, de az HBO Max nagy sikernek mutatkozik.
Mérleg 87
-
120 ezer új egészségügyi mérnökre és technikusra lesz szükség Európában
Az EIT Health szponzorokat keres a kétmillió eurós alaphoz, hogy segítse az új munkaerő toborzását, a meglévő szakemberek továbbképzését.
Mérleg 43
-
A chipválság miatt már a régi mosógépekre is nagy az igény
Az ASML vezetője szerint a félvezetőgyártók által támasztott kereslet nem csökken, egy nagy cég pedig már a régi mosógépekből is kiszedi a chipeket.
Mérleg 166
-
Spanyolország a gyerekek védelmében korlátozná az influencereket
A javaslat értelmében tilos lenne minden olyan élelmiszer vagy ital reklámozása, mely magas cukor-, nátrium-, só- vagy zsírtartalmú.
Café blog 49
-
Egyre valószínűbb, hogy USB-C-s kényszert vezet be az EU
Egy lépéssel közelebb került az EU ahhoz, hogy kötelezővé tegye az USB-C-s töltőcsatlakozó használatát.
Tech 88
-
NASA-szerződéseket nyert a SpaceX és az Amazon
A jelenlegi műholdhálózat cseréje miatt nyert 278,5 millió dollár összértékű szerződéseket a SpaceX és az Amazon.
Tech 2
-
Az első ötben a magyar lányok a matekolimpián
A Morgan Stanley támogatásával először rendezték meg Magyarországon az EGMO-t.
Mérleg 7
-
Robotszínház a robotfoci-meccsek mellett
Különleges versenyszámokkal, többek között robotszínházzal és új kategóriaként gyorsan elkészíthető menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 15 éves Magyar Ifjúsági Robot Kupa jubileumi versenye Nyíregyházán.
Tech 0
-
Idén is lesz Simonyi Konferencia
Az ingyenes rendezvényen a látogatók többek között a a Vodafone, a Google, a Nokia képviselői segítségével pillanthatnak be a villamosmérnöki és informatikai szakma aktuális fejlesztéseibe.
Mérleg 1
-
NFT-piacteret indított a Coinbase kriptotőzsde
Az amerikai Coinbase kriptotőzsde az USA-ban indította el a saját NFT-piacterét, a visszaesések ellenére is hisz a szektorban.
Mérleg 6
-
Nagy értékű kötvénykibocsátás az IT-piacon
A Communication Technologies Kft. 40 darab, 2 milliárd forint össznévértékű kötvényt bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramban.
Mérleg 1
-
Egy nagy légitársaság már teszteli a SpaceX Starlink műholdas internetét
Arról még nincs hír, hogy mikortól és mely cégeknél biztosítana repülés közben internetet a Starlink.
Tech 4
-
Újabb luxuscégek szólnak az emberekhez a metaverzumon keresztül
A Hermes és az LVMH is a metaverzum felé nyitnak, a Fidelity pedig a metaverzumban várja a fiatal befektetőket.
Tech 3
-
Lányok Napja 2022
Április 28-án – két év után végre újra személyesen – 65 különböző programcsomagból válogathatnak a felső tagozatos és középiskolás lányok.
Mérleg 1
-
Egyre jobban terjed a viselhető technológia az egészségügyben
Épp ezért fontos az eszközök és az általuk generált adatok maximális védelme, a műszerek mérési pontosságának növelése és az orvosok szkepticizmusának legyőzése – állapítja meg a Deloitte legfrissebb tanulmánya.
Tech 0
-
Beleszólna az európai törvényhozásba a kriptoipar
Több mint 40 kriptocég vezetője fordult az EU-hoz azzal a szándékkal, hogy befolyásolja a helyi törvényhozókat.
Mérleg 20
-
Napelemeket nyomtattak egy Teslához az ausztrál tudósok
Egy 15 ezer kilométeres úton biztosítanak majd energiát a nyomtatott napelemek a Teslának.
Tech 86
-
Termékcímkézésbe kezd az embereken keresztül az Instagram
Az USA-ban már bárki felcímkézheti a bejegyzésekben látható termékeket, eddig ezt csak kevesen tehették meg.
Közösségi média 9
-
Jelentős átalakítások a 4iG távközlési csoportjában
Céljaik elérése érdekében a 4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., továbbá a DIGI csoport irányítását, új felsővezetők érkeznek a társaságok élére.
Távközlés
-
Mintegy 200 ezer előfizetőt veszített a Netflix az első negyedévben
Arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben.
Mérleg 51
-
Az Amazon nem kér a kriptopénzes vásárlásokból
Kriptopénz, mint fizetőeszköz? Az Amazon köszöni, de egyelőre nem kér az ötletből.
Mérleg 5
-
Rekord befektetés a magyar startupok történetében
Alig egy évvel előző befektetési körét követően hazai rekordnak számító, 94 millió dolláros Series B tőkebevonást zárt a magyar csalásmegelőzési startup, a SEON.
Mérleg 1
-
Szinte értéktelenné vált az első tweetről készült, 1 milliárd forintos NFT
Tavaly márciusban 2,9 millió dollárt fizettek a Jack Dorsey első tweetjéről készült NFT-ért – most 48 millió dollárért adnák el, de szinte értéktelenné vált.
Mérleg 49
-
Az utolsó lépés az eMAG és az Extreme Digital összeolvadásában
A váltással a hatékonyságot növelik, ami a szállítás gyorsaságában is érvényesülni fog – év végére országszerte hétszáz easybox csomagautomatában tudják majd átvenni a vásárlók rendeléseiket akár 24 órán belül.
Mérleg 44
-
Kína is az NFT-k veszélyeire figyelmeztetett
A kínai hatóságok szerint komoly pénzügyi kockázatok rejt magában a túlzott NFT-láz.
Mérleg 0
-
Egy év alatt megduplázta értékét a száz legértékesebb amerikai felhőszolgáltató
A Forbes The Cloud 100 listáján szereplő amerikai cégek összértéke tavaly elérte az 514 milliárd dollárt.
Mérleg 0
-
Egyre több amerikai menekülne az internetről
Egy felmérés szerint az amerikaiak 55 százaléka szívesen törölné magát az internetről, egyesek már annak is örülnének, ha nem lenne internet.
Mérleg 37
-
A Meta nagyon sok pénzt akar kiszedni a metaverzumból és az emberekből
Értelemszerűen az egész koncepció célja az újabb bevételi források megnyitása volt, ehhez már készülnek az első eszközök.
Közösségi média 119
-
Gyárbirodalom építésén dolgozik az Intel?
A jelentések szerint Pat Gelsinger vezérigazgató titkos látogatásokat tett Japánban, Indiában és Tajvanon is, újabb gyárak építése kezdődhet?
Tech 10
-
A hírességek is öntik a pénzt a kriptocégekbe
Már 3,4 milliárd dollárra becsülik a MoonPay értékét, Justin Bieber, Snoop Dogg, Maria Sharapova és Bruce Willis is a befektetői között van például.
Mérleg 4
-
Óriási magasságokba emelkednek a TikTok reklámbevételei
A TikTok reklámbevételei várhatóan felülmúlják a Twitter és a Snapchat összesített, 2022-es eredményeit.
Közösségi média 6
-
Megújult a Telekom TV portfóliója és nem lineáris TV-szolgáltatása
Több tartalom és számos csatorna esetében jobb minőség – megújult a FilmPremier és a FilmKlub is.
Távközlés 15
-
Már több mint 31 milliárd dollárt ér a metaverzum felé kacsingató Epic Games
A Sony és a Lego Group mögött álló holdingcég 1-1 milliárd dollárt fektettek nemrég az óriásba.
Mérleg 16
-
Felvásárolják a humanoid Pepper robot fejlesztőjét
A német URG vásárolja fel a Pepper robotot fejlesztő SoftBank Robotics Europe-ot.
Mérleg 1
-
Lekapcsolták a világ egyik legnagyobb hackerfórumát
Nagy fogásnak számít, de a kibervédelmi bűnüldözőknek maradt még bőven munkájuk.
Mérleg 7
-
Vírussal támadtak meg egy ukrán energiaipari vállalatot
A szakemberek szerint alapos a gyanú, hogy a meghiúsított támadás mögött az orosz kormány által támogatott hackerek állnak.
Biztonság 0
-
Jó évet zárt tavaly a Magyar Telekom
Összesen 15,0 milliárd forint osztalékot fizet a részvényeseknek a 2021-es eredménye után a Magyar Telekom Nyrt.; a tavalyi 54,544 milliárd forint adózott eredményből fennmaradó 39,544 milliárd forintot az eredménytartalékba helyezik.
Távközlés 0
-
A Spotify miatt rászállhat az Apple-re az EU
A zenei streaming piacának vizsgálata kapcsán újabb trösztellenes eljárásra számíthat az EU-ban az Apple.
Mérleg 0
-
A kriptopénzek miatt vannak bajban a bankok?
Az Ark Ivestet vezető neves befektető, Cathie Wood szerint nagy problémája van a bankoknak, már érzik a nyomást.
Mérleg 32
-
Szabad-e feljelentő alkalmazást fejleszteni?
A Speedcam Anywhere nevű szoftver nem is technológiai okokból érdekes, hanem az általa felvetett jogi és erkölcsi kérdések miatt.
Café blog 84
-
Kutyascammer miatt perel a Google
Visszaélt a Google szolgáltatásaival egy csaló, aki nem létező kutyakölyköket árult – egyre több hasonló per várható a visszaélések miatt.
Mérleg 10
-
Tőkét emelt, részesedést növelt a 4iG
A 4iG Nyrt. újabb tőkeemelést hajtott végre az Antenna Hungária Zrt.-ben: a 132 milliárd forint értékű tranzakciót két albán távközlési vállalat, az ALBtelecom és a One Telecommunications többségi tulajdonrészének apportjával végezték el.
Mérleg
-
Az Ericsson és a Nokia döntött oroszországi tevékenységéről
A svéd vállalat felfüggesztette oroszországi tevékenységét, a finn Nokia pedig bejelentette, hogy végleg hátat fordít az orosz piacnak.
Mérleg 4
-
Az innovációt támogatnák az amerikai kriptotörvények
Az amerikai pénzügyminiszter szerint az új törvényeknek támogatniuk kell az innovációt, de kezelniük is kell a kockázatokat.
Tech 3
-
Elon Musk hajléktalanszállót csinálna a Twitter főhadiszállásából
Elon Musk Twitter-reformokat említett, szavazást indított a főhadiszállás hajléktalanszállóvá alakításáról és visszalépett az igazgatótanácsi poszttól.
Közösségi média 20
-
Kanada is kifizetteti a hírek árát a Facebookkal
Kanada is kötelezővé tenné a Facebook, a Google és a hasonló platformok számára, hogy fizessenek a kiadók tartalmaiért.
Közösségi média 0
-
Elindult az LG nemzetközi innovációs versenye
A vállalat a Wolves Summit startup-eseménnyel együttműködve keres innovatív technológiákat és megoldásokat fejlesztő vállalkozásokat.
Mérleg 0
-
A metaverzumba fektethetnek a gazdagok
A HSBC metaverzum-portfóliót indított a gazdag, ázsiai ügyfelekre koncentrálva.
Mérleg 13
-
Kedvezményes hívást és internetet adnak EU-s és ukrajnai mobilszolgáltatók
Az egyelőre három hónapos időtartamra szóló nyilatkozatot péntektől bármely szolgáltató bármikor aláírhatja.
Távközlés 0
-
Ukrajna ellen irányuló kibertámadásokat tört le a Microsoft
Soha meg nem szűnő harc a GRU hackereivel.
Biztonság 2
-
Jön a Meta és a metaverzum saját kriptopénze
Belső körökben csak Zuck Buckként emlegetik a Meta új kriptopénzét, ami a Facebookom és az Instagramon is használni lehetne.
Közösségi média 18
-
Újabb fontos mérföldkő az űrutazások történetében
Ma indul útjára az első olyan űrhajó, melyen nem lesz aktív profi űrhajós, csak civilek. Az indítást élőben közvetíti a NASA.
Tech 1
-
Hollywood jövője a blockchain?
Jason Kilar, a WarnerMedia távozó vezérigazgatója szerint Hollywood jövőjét a blockchainben kell keresnünk, DVD-szerű hullámra számíthatunk.
Tech 4
-
Bevásárolta magát a HP-ba a Berkshire Hathaway
A hír hatására érezhetően felment a HP tőzsdei árfolyama – a cég 11,4 százaléka került a Berkshire kezébe.
Mérleg 0
-
Támadják az ukrán katonák Facebook-fiókjait
Egy jól ismert, az eddigi információk szerint Fehéroroszországhoz köthető hackercsoport áll a háttérben, de az orosz kormányzati támogatás sem kizárható.
Közösségi média 1
-
Dollármilliárdokat költ műholdkilövésekre az Amazon a Starlink elleni harcban
Felzárkózna Elon Musk rivális, SpaceX alá tartozó Starlink szolgáltatásához az Amazon, ezért nagy összeget költ el.
Tech 14
-
Múzeumi témanap a videójáték múltjáról, jelenéről és jövőjéről
Április 23-án, napra pontosan a Sinclair ZX Spectrum piacra dobásának negyvenedik évfordulóján tartja első idei témanapját a szegedi Informatika Történeti Kiállításán a Neumann Társaság.
Mérleg 4
-
Elon Musk változásokat ígér, felforgatja a Twittert
Nem csak a Twitter legnagyobb részvényese lett Elon Musk, a cég igazgatótanácsába is bekerül, és nagy változásokat ígér.
Közösségi média 4
-
Vakok számára fejlesztenek vizuális protéziseket
A kutatók célja olyan innovatív elektromos ingerlési mintázatok kidolgozása és vizsgálata, melyek alkalmazásával kompaktabb, kevésbé invazív agyi implantátumok készíthetők a közeljövőben.
Tech 2
-
Globális laptophiány várható?
A kínai járványügyi korlátozások egy nagy laptopgyártó-körzetet is érintenek, mindez fennakadásokat okozhat.
Mérleg 31
-
Felmérés diákoknak: elindult az IT Fitneszteszt
Nagyszabású, a gyakorlati ismeretekre fókuszáló, nemzetközi felmérés keretében mérik fel 2022 tavaszán a visegrádi országok diákjainak digitális készségeit a Visegrádi Alap támogatásával.
Mérleg 1
-
A mesterséges intelligencia tehet minket tőzsdei- és kriptomilliárdossá?
Az IBM és a DeepMind három korábbi szakembere olyan mesterséges intelligencián dolgozik, amely még az őrület előtt kiválasztja a legjobb részvényeket és kriptopénzeket.
Tech 17
-
Orvos nélkül értékeli az AI a röntgenfelvételeket
Az önálló részmunkára alkalmazható szoftver képes az egészséges embereket azonnal kiszűrni. Ha piacra kerül, ez lesz az első autonóm egészségügyi képalkotó AI-eszköz.
Szoftver 23
-
Az AMD 1,9 milliárd dollárért vesz felhős startupot
Az adatközpontok piacán is tovább erősít az AMD, ezért vásárolja fel 1,9 milliárd dollárért a Pensando startupot.
Mérleg 1
-
Rekordnyereséget érhetett el a Samsung a memóriachipek miatt
Az elemzői becslések szerint 2018 óta a legnagyobb első negyedéves nyereségrekordot érhette el a Samsung.
Mérleg 3
-
Megérkezett a kétfaktoros hitelesítés az eMAG-hoz is
Mind az online áruház webes felületén, mind az eMAG androidos és iOS-es mobilalkalmazásban.
Biztonság 6
-
Megjött a különleges kvantumprocesszor az ELTE-re
A világszínvonalat képviselő kvantumhardvert közösen vásárolta meg az ELTE két kutatócsoportja a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumban folyó munkájukhoz.
Tech 0
-
A legtöbben tavaly vettek először kriptopénzt
Számos régióra igaz, hogy a kriptopénzek tulajdonosai legelőször tavaly vásároltak be a digitális eszközökből.
Mérleg 15
-
Hőkamera alkalmazása miatt bírságoltak Belgiumban
Az adatvédelmi szabályok megsértése miatt a belga illetékes hatóság bírságot szabott ki a brüsszeli Zaventem, valamint a charleroi-i repülőtérre.
Mérleg 30
-
Digitális startupokba fektet Európa legnagyobb áruházlánca
Globálisan is terjeszkedésbe kezdene az e-kereskedelmi piacon a Carrefour.
Mérleg 0
-
Felszámolták a világ legnagyobb illegális online piacterét
Koordinált hatósági akcióval sikerült bezárni az orosz nyelvű Hydra Marketet – közölte a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).
Mérleg 0
-
Már nem nyerő az Apple-részvény a J.P. Morgan szerint
A technológiai kereslet csökken, a J. P. Morgan pedig dobta az ajánlott top részvények listájából az Apple-t és a Qualcommot.
Mérleg 3
-
Rekordbüntetés az AI jogszerűtlen alkalmazásáért
A NAIH 250 millió forintos bírságot szabott ki, a döntést a a március végén megjelent előző évi beszámolójában hozták nyilvánosságra. Amellett, hogy ez nálunk az eddigi legmagasabb adatvédelmi büntetés, egyben az első is, mely mesterséges intelligencia jogszerűtlen felhasználásából adódik.
Mérleg 4
-
11 milliárd eurót költ chipekre Spanyolország
Félvezetőkre és chipekre költik majd a 11 milliárd eurót Pedro Sánchez miniszterelnök szerint.
Tech 4
-
Megalakult az AI munkacsoport a NAV-nál
A munkacsoport felállítását egy február végén megjelent kormányrendelet írja elő.
Mérleg 5
-
EU-vizsgálat kezdődhet a Microsoft felhős üzletága ellen
Az EU trösztellenes hatósága a Microsoft riválisainál és ügyfeleinél érdeklődik, formális vizsgálat is kezdődhet.
Mérleg 17
-
Végleges a roamingdíjszabályok meghosszabbítása
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során – jelentette be ma a tanács.
Távközlés 12
-
Új hálózatot alakít ki a Vodafone
A CAT-M hálózat a NarrowBand IoT-hez hasonlóan egy új, modern, alacsony fogyasztású mobil hálózat, melynek előnye, hogy képes a bázisállomások közötti mozgást megszakítás nélkül kezelni.
Távközlés 10
-
Web3-as életre készül az Opera kriptoböngésző
Nyolc blokklánc támogatását jelentette be a napokban az Opera, a fejlesztők a jövőre készülnek a Web3 fellendülése kapcsán.
Szoftver 10
-
Tömegek perelhetik a Facebookot a hirdetők megtévesztése miatt
Egy amerikai bíró úgy döntött, csoportos keresetként folytatódhat a Meta ügye, amely kapcsán a Facebook megtévesztette a hirdetőit.
Mérleg 0
-
Az Apple mellé állt az App Store kapcsán a Roblox
A Roblox szerint az App Store a magánszféra és a biztonság szempontjából is előnyös a felhasználók számára.
Mérleg 0
-
Komoly szigorításokat hoz a kriptopiac számára az EU
Kemény szigorításokat eszközölnek majd az EU-ban a kriptopénzek tranzakciói kapcsán.
Mérleg 104
-
A legtöbb embert még mindig nem érdekli az 5G
A világ több országában egyáltalán nem törődnek az 5G-vel az emberek, derült ki a Statista jelentéséből.
Tech 116
-
Rengeteg pénzt vitt haza az Intel vezérigazgatója
1711-szer annyit keresett 11 hónap alatt Pat Gelsinger, mint a cég átlagos dolgozója.
Mérleg 22
-
Nagy kiberkockázattal néznek szembe az EU intézményei
Az Európai Számvevőszék szerint többet kellene tenniük az EU-intézményeknek, hogy megvédjék magukat a kibertámadásoktól.
Biztonság 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Strapamobil a HMD-től
ma Kár, hogy Nokia címszó alatt már elérhető, ráadásul olcsóbban.
Megkezdődött az Intel aktuális csúcsgyorsítójának hattyúdala
ph A vállalat új rendszerbe már nem fog szállítani Ponte Vecchio dizájnt.
Napokon belül érkezik a Warhammer Skulls esemény
gp A show alatt új bejelentések is várhatóak, valamint a jelenleg is készülő játékokról is kapunk friss részleteket.
Biomutant - Premier előzetesen a Switch kiadás
gp Mostantól a Nintendo hibrid konzolján is játszható a teljes változat.
Szörnyvadászat az MSI és a CAPCOM szafariján
ph A tajvani gyártó különböző komponensekkel és perifériákkal hangolódott rá a japán fejlesztő jubileumára.
A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
ph A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.
Szimpatikusnak tűnik a T Phone új generációja
ma A Telekom saját márkás modelljeinek új generációja jelentős előrelépés az első T Phone-okhoz képest.