A magyar Orca Aerospace bejutott a Startup Világbajnokság döntőjébe

A 10 legjobb magyar startup versenyzett a Pegasus Tech Ventures, a POZI.io és a CEU iLAB által szervezett rendezvényen. A rendezők a rangos megmérettetés helyszínéül a CEU budapesti campusát választották.

A Budapesten első alkalommal megvalósult Startup Világbajnokságon a 10 legígéretesebb hazai startup mérte össze tudását. A Szilícium Völgyben működő Pegasus Tech Ventures által alapított nemzetközi verseny elődöntőit 70+ országban szervezik meg, és a verseny döntőjén 1 millió dolláros fődíjért versengenek a legjobbak.

Hirdetés

„Nagyon kíváncsiak vagyunk a Közép-Európában működő projektekre, hiszen ez a régió nem annyira ismert az amerikai befektetők előtt, így örömmel mondtunk igent a Pozi.io megkeresésére. A Startup Világbajnokság jó lehetőséget az elődöntőktől a kaliforniai döntőig mindenki számára. Nem csak a győztesek, hanem minden résztvevő profitálhat egy ilyen eseményen való részvételből. – mondta el Michail Lapidus a Pegasus Tech Ventures képviselője.

A CEU iLAB nem csak helyet biztosított a versenyhez, a szakmai programban is komoly szerepet vállalt. A többszörösen díjnyertes inkubátor mentorokkal és zsűritaggal is segíti a rendezvény megvalósulását: „Hiszünk benne, hogy a nemzetközi események viszik előre a magyar startupokat. A tavaszi startup szezonban több ilyen rendezvényen is aktív szerepet vállaltunk, így a Startup Világbajnokságnak is örömmel vagyunk a házigazdái.” – mondja Kozma Andrea a CEU iLAB vezetője.

A döntő résztvevőit az 50 legjobb hazai projekt közül választották ki a befektetők, a támogatók és a nemzetközi startup világ képviselői. A győztes végül a fenntartható légiközlekedési eszközöket tervező Orca Aerospace lett, így ők kapnak esélyt idén arra, hogy a szilícium völgyi döntőben hazánkat képviseljék. Ehhez a repülőjegyeket a POZI.io biztosítja.

A különdíjak tekintetében is igen gazdag versenyben a londoni székhelyű China’s First Independent Business School a China Start Unicorn Camp programjában kínált a Babypurp számára részvételi lehetőséget. Bécs gazdasági ügynöksége, a ViennaUP egyhetes forgatagába invitálta a győztest csapatot, míg a HTTpool egy 5000 dollár értékű Twitter csomaggal jutalmazta a Babypurp projektet.

A hazai startup ökoszisztéma is beszállt a támogatók közé. A néhány éve startupként indult Neticle három csapat számára kínált fel ingyenes szolgáltatást, a többiek számára pedig jelentős kedvezményt biztosít egy éven keresztül. A GiiK inkubátor egy éves coworking lehetőséget és termékgyártási kapacitással segíti a BES.System alapítóit. A házigazda CEU iLAB és Eszter Elemér az Impact Ventures befektetője további három csapatnak ajánlott mentorációt.

Azóta történt

  • Kihirdették az MVM Edison startup verseny idei nyerteseit

    Az innovatív ötletek pénzjutalomban részesülnek, illetve akár 50 millió forint magvető befektetést is kaphatnak.

Előzmények