Már több mint 31 milliárd dollárt ér a metaverzum felé kacsingató Epic Games

A Sony és a Lego Group mögött álló holdingcég 1-1 milliárd dollárt fektettek nemrég az óriásba.

Az Epic Games 1-1 milliárd dollárnyi tőkét vont be a Sony Group és a Lego Group mögött álló holdingcég irányából, ezzel pedig már 31,5 milliárd dollárra becsülik az értékét.

Hirdetés

A plusz pénzt alapvetően a metaverzum építésére használják majd – ebben a hónapban állapodott meg ilyen irányú fejlesztési együttműködésekről egymással az Epic Games és a Lego Group.

Miközben ömlik a pénz a metaverzummal kapcsolatos projektekbe, cégekbe, addig a Fortine-ot részben már most is a metaverzum egy darabjának tartják. Most azonban elmélyítenék az irányt és az üzletet.

Az Epic Games eközben továbbra is bírósági vitában áll az Apple-lel, amellyel szemben tavaly nagyrészt elvesztette egy per összes pontját – akkor az Apple fizetési gyakorlatait versenyellenesnek nevező vádakra reagálva kimondták, hogy az Apple jó okkal kényszerít egyes appfejlesztőket a saját fizetési rendszerének használatára és az eladásokból 15-30 százalékos jutalék levonására. Ez azóta is számos országban vitatéma, hogy jogos vagy versenyellenes viselkedés.

Azóta történt

Előzmények