2019. február 23., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

Ötmilliárd dollárba kerül az Apple új központja

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A vállalatvezetés még igyekszik lefaragni a költségeket, de várhatóan a nyáron megkezdik az „űrhajó” építését.

Egy újabb olyan projektet valósít meg az Apple, melyet még a közelmúltban elhunyt alapítója indított útjára: a cupertinói székhelyen egy futurisztikus kinézetű új központot építenek, ahol egyetlen épületben 12 ezer alkalmazott fog dolgozni.

Hirdetés

A kör alakú, űrhajóra emlékeztető épület terveit Steve Jobs 2011 nyarán mutatta be a cupertinói önkormányzatnak, ahol elmondta, hogy a világ legjobb irodaházát fogják létrehozni, amelynek csodájára járnak majd az építészhallgatók. A négyszintes gyűrű alapterülete több mint 180 ezer négyzetméter lesz, és hatalmas zöldterület egészíti ki.

2011-ben még nem voltak kész a végleges tervek, de Jobs a képviselőknek már akkor mondta, hogy nagyon sokba fog kerülni a megvalósítás – például egyetlen sík üvegdarab sincs az épületben, ám Jobs ezt az Apple-nél is alkalmazott filozófiája alapján indokolta: ha az ember alkot, akkor nem a legolcsóbb megoldás vezet célra.

A cégvezető úgy tervezte, hogy a főépülethez a 12 méter magas, ívprofilú üvegtáblákat Németországból szerzik majd be. Azt is elmondta, hogy a számtalan kávézó közül a legnagyobb háromezer vendég befogadására lesz képes, illetve hogy az utak mentén és a parkokban hatezer fát telepítenek.

A projekt állásáról nemrég a Bloomberg BusinessWeek számolt be, és a riport belső forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a kivitelezés körülbelül ötmilliárd dollárba kerül – háromszor többe, mint a legdrágább hasonló székházépítés New York központjában. Hogy pontosan mikorra készül el, azt még nem tudni, a legutóbbi, még Jobs által megadott határidő 2016 volt. A lap ugyancsak belső forrásokra hivatkozva közli, hogy még semmit sem lehet biztosan tudni, ugyanis az Apple még tárgyal egy nagy építési vállalkozással, mivel szeretnék körülbelül egymilliárd dollárral csökkenteni a költségeket (készpénznek egyébként nincsenek híján, jelenleg hatalmas tartalék, 137 milliárd dollár áll a rendelkezésükre). Emellett az alvállalkozó szerződések megkötései is folyamatban van még, ez a folyamat várhatóan májusban zárul le.

Tim Cook ugyanakkor már közölte, hogy az épület nem egészen úgy fog megvalósulni, ahogy Steve Jobs megálmodta. Erről a jelenlegi vállalatvezető igen nagy tisztelettel szólt, de elmondta, hogy a változtatások csak jobbá teszik majd az épületet.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.