Az elmúlt hónapokban egymást követték a hírek, hogy a Google és az európai versenyügyi hatóságok viszonya kiélezetté vált abban a vizsgálatban, melyet az amerikai cég keresőjének működését illetően indítottak. Az EU nem is oly rég már kvázi megfenyegette a Google-t, hogy ha nem kapnak tőlük érdemi, a kompromisszumot mutató választ, akkor kiemelten súlyos büntetésre számíthatnak. Ez a helyzet már akkor változni látszott, amikor Joaquín Almunia, az Európai Bizottság versenyügyi biztosa nemrég egy másik, most megindított vizsgálat kapcsán kijelentette, hogy a Google legutóbbi javaslatai megfontolásra érdemesek, ám tényeket még nem közölt.
Hirdetés
Ráadásul a mai sajtótudósítások arról számolnak be, hogy az EU kész elfogadni a Google legutóbb felajánlott változtatásait – és ez természetesen az eljárás és az adok-kapok végét jelentheti.
Monopol, nem monopol?
De miről is volt szó? Az unió érintett szervei azt vizsgálták, hogy a Google a kereső algoritmusában alkalmaz-e olyan megoldásokat, hogy azokkal jelentős súlyú piaci helyzetét (az európaiak több mint 90 százaléka a Google keresőjét használja a neten való kutakodásra – az Egyesült Államokban ez az arány 67 százalék) felhasználva a fogyasztókat saját szolgáltatásai felé terelje, és ezzel hátrányba hozza a versenytársakat.
A híradások szerint a Google több ponton engedett, és egyúttal beleegyeztek abba is, hogy az EU-t ilyen ügyekben tanácsadással segítő független adatvédelmi csoport (Article 29 Working Party) egy hónapon át tesztelje az új megoldásokat, illetve vizsgálja az eljárást indító versenytársak jövendőbeli panaszait is.
A történet érdekessége – már ha hivatalos megerősítés híján helyt adhatunk a sajtóértesüléseknek –, hogy a Google nem a kereső algoritmusát írta át, hanem az történhetett, hogy a cég vállalta: a keresőben feltüntetett reklámtalálatoknál világosan feltünteti, hogy melyik a saját szolgáltatás, és ezek mellett megjelennek a versenytársak hasonló ajánlatai is (egy riport szerint azt vállalták, hogy a vertikális keresésnél egy Google-ajánlatra három konkurens hirdetést biztosítanak). Ha igazak a hírek, akkor ezt az európai jogászok elfogadhatónak tartják – ám az még kérdés, hogy a panaszosok is így gondolják-e.
Állítólag az EU nem adott végleges felmentést, csak öt évre engedélyeznék a korábbi gyakorlat folytatását: ennek letelte után újabb vizsgálat következne.