Az előrejelzésnek megfelelően hasít a Samsung

Rekordösszegű profitot jelentett a Samsung a 2013-as első negyedévre. Rendkívül sikeres mobildivíziójának köszönhetően (mely nyereségének mintegy 70%-át adja) a dél-koreai vállalat nettó nyeresége 6,45 milliárd dollárra emelkedett, ami 40%-kal magasabb, mint amit a tavalyi év első három hónapjában ért el. A mobiltelefonokból származó árbevétel közel 50%-kal emelkedett az előző évhez képest, miközben az értékesített telefonok darabszáma éves összehasonlításban 20-25 millióval lehetett több (65-70 millió) – ezt azért nem lehet pontosan tudni, mert a Samsung nem teszi közzé az értékesítési darabszámokat, így piacelemzői becslésekre kell hagyatkoznunk. Ez közel a duplája lehet annak, amennyi iPhone-t (37 millió) az Apple értékesített a legutóbbi negyedév során.

Hirdetés

Bár nettó profitban még nem, bruttó árrésben sikerült leköröznie a dél-koreaiaknak a kaliforniai vállalatot. Az Apple esetében  a most lezárt negyedévben az egy évvel korábbi 47%-ról 37%-ra romlott ez a mutató. A Samsungnál ugyanilyen mértékű volt a változás, csak éppen ellentétes irányban – 31%-ról 41%-ra.

Bár a Samsung többi üzletága (tv, chipgyártás és egyéb fogyasztói elektronikai- és háztartási berendezések) is jól teljesített, a vállalat jelenleg hasonló mértékben függ okostelefonjainak sikerétől, mint a nagy ellenfél Apple. De miközben az iPhone eladások növekedése nagyon lelassult, a Galaxy család eladásai továbbra is meredek ütemben nőnek. Ezért a Samsung és a piaci elemzők is további jelentős növekedést várnak az elkövetkező negyedévekben, hiszen a most ismertetett eredmények még a napokban piacra kerülő Galaxy S4 nélkül születettek. Az új csúcstelefontól pedig nagyon sokat várnak, pedig a tesztek szerint a szakújságírók nem estek hanyatt az új modelltől, és sokan nehezményezték a sok felesleges (és sokszor elég megbízhatatlanul működő) új funkciót, valamint a még mindig olcsó hatású műanyag készülékházat.

Azóta történt

Előzmények