Hirdetés

Az Apple tényleg lemond a Samsung-processzorokról?

Korábban már az IT café is beszámolt arról, hogy szárnyra kapott egy főleg koreai forrásokra támaszkodó pletyka, mely szerint az Apple és a Samsung között viszony annyira elmérgesedett, hogy a cégek a szabadalmi viták mögötti, viszonylag nyugodt együttműködése is – mely szerint a Samsung chipeket szállít versenytársának – veszélybe kerülhet, és az Apple más vállalkozással váltaná ki egyik fő beszállítóját.

Hirdetés

A még mindig hivatalos megerősítést nélkülöző értesülés most újabb alapot kapott azzal, hogy az ilyen ügyekben gyakran bennfentesnek számító Korea Times tegnapi cikkében arról írt, hogy az Apple döntött: az iOS-hez szükséges processzorokat a jövőben nem a Samsungtól akarják beszerezni.

A Samsung egyik helyi partnerének közlésére alapuló tudósítás szerint az Apple véglegesen határozott arról, hogy a következő év első felében megjelenő, úgynevezett A7-es, 20 nanométeres technológiával készülő processzorokat már nem a Samsungtól rendeli meg, hanem a tajvani TSMC-től.

A történet – már amennyiben megalapozottak a koreai lap értesülései – rendelkezik néhány érdekes vonással. A TSMC a közelmúltban komoly lépéseket tett az irányban, hogy üzemet nyissanak az Egyesült Államokban – bár azt nem árulták el, hogy ott mit szeretnének gyártani. A másik fontos vonatkozás inkább politikai, gazdaságpolitikai: az Apple nemrég kifejezte azon szándékát, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között fontosnak tartják, hogy tevékenységük növelje az amerikai foglalkoztatottságot, így ha a TSMC az USA-ban nyit gyárat, ez összhangban lenne a céllal.

Annyi bizonyosnak látszik az eddigi híradásokból, hogy az Apple egy olyan következő generációs processzort szeretne a készülékeibe, mely jelentősen jobb grafikai megjelenítő képességekkel rendelkezik, ugyanakkor mérhetően kisebb energiafogyasztású.

Hogy ki fogja ezeket gyártani, azt, hivatalos kommentárok híján, még nem tudni.

Azóta történt

Előzmények