Hirdetés
-
A robotok és a gépi agy kapta a főszerepet az Okostelefon Akadémián
Idén először, összességében már 14. alkalommal rendezték meg a Telenor Okostelefon Akadémiát. Az IBM Watson mellett félkézzel fekvőtámaszozó robot is bemutatkozott.
Közösségi média 9
-
A Samsung energiatakarékos technológia bevezetésével adna lökést az IoT piacnak
A vállalat az energiahatékony működést lehetővé tevő NB-IoT technológia kereskedelmi célú bevezetésétől új területek megnyílását, és új felhasználók felbukkanását várja.
M2M 2
-
Már kapható a Raspberry Pi Zero W
A vezeték nélküli chippel bővült eszköz ára a duplájára hízott, de még így is rendkívül olcsónak számít.
Tech 51
-
HD videón a Boston Dynamics guruló-ugráló robotja
Hivatalosan is bemutatták a Handle névre keresztelt robotot, ami ha kell, négy lábra állva közlekedik, leguggol, vagy akadályokat ugrik át.
Tech 21
-
Magyar fát és üvegszálat nyomtattunk
Kellemes csalódást okozott az üveggel dúsított műanyag, meglepő eredményt produkált a húsz százalék fát tartalmazó PLA. A Philament kísérleti anyagait teszteltük.
3D nyomtatás 29
-
Kína a drón nagyhatalommá válás útján
Még el sem készült a katonai célú szerkezet, máris jelentős mértékű megrendelés érkezett rá.
Tech 31
-
Elon Musk jövőre űrturistákat visz Hold körüli útra
A SpaceX egy az idén bemutatkozó és tesztelendő új rakétarendszerrel és űrhajóval vág neki a később rendszeresnek szánt missziónak.
Tech 14
-
A Google segít titkosítani a levelezésünket
Egy olyan nyílt forrású kiegészítőt kínálnak a Chrome-hoz, mellyel bárki automatikusan titkosíthatja leveleit.
Szoftver 13
-
Letilthatóak lesznek a Windows 10-ben a nem a Store-ból való alkalmazások
A cél a biztonság növelése, és az eszköz sokat segíthet a nagy gépparkot kezelő rendszergazdáknak is.
Szoftver 43
-
A rootolt vagy jailbreakelt készülékeken nem fut az OTP SmartBank
A bank azzal érvel, hogy a nemzetközi gyakorlat is ebbe az irányba mutat, és az ügyfeleik biztonsága miatt van szükség a tiltásra.
Szoftver 298
-
Átverős betűkészlet a weboldalhoz
Újfajta átverős kártevő ütötte fel fejét az interneten: ez egy, a weboldal megjelenítéséhez szükséges betűkészletnek álcázza magát.
Biztonság 13
-
Vidéken sok település és utca kimaradt, új SZIP-pályázat várható
A fejlesztési minisztérium számít a szolgáltatók együttműködésére az adategyeztetésben.
Távközlés 7
-
Legalább 3 milliárd dollárt fektet közösségi irodába a SoftBank
A WeWork nyilvános irodáit 15 országban találhatjuk meg, a hatalmas tőkeinjekciótól további agresszív terjeszkedés várható.
Mérleg 2
-
A GSMA elnöke csak két mobilszolgáltatót engedne Magyarországon
A nemrég megválasztott Sunil Bharti Mittal elengedhetetlennek tartja a konszolidációt, csakúgy, mint a roamingdíjak világszintű eltörlését.
Távközlés 62
-
Afrikában fektet le új kábelt a Facebook
Mark Zuckerberg ezeket a projekteket általában jószolgálati küldetésként mutatja be, de azért ez kőkemény üzlet is.
Távközlés 12
-
Holnapig lehet jelentkezni az SAP ingyenes tanfolyamára
A tizenharmadik alkalommal elindított kurzust idén a Miskolci Egyetemen is el lehet végezni.
Szoftver 5
-
Frissítve! Megszólalt a veszprémi hacker
Nem a pizzéria volt a célpont, csak véletlen, hogy az innen kikerült adatokat hozta nyilvánosságra. Nem pénzt akart keresni vele.
Biztonság 38
-
Játékbabákat kell elpusztítania a német szülőknek
A hatóság állásfoglalása szerint megfigyelésre alkalmasak az internetre kapcsolódó babák, ezért meg kell semmisíteni őket.
Biztonság 18
-
A Google nem kíméli a Microsoftot
A biztonsági szakemberek szigorúan betartják, hogy ha a javítások nem jelennek meg három hónapon belül, nyilvánosságra hozzák a hibákat.
Biztonság 60
-
Processzorok a reflektorfényben, sok a biztonsági hiba
Jön a Ryzen és a hozzá való deszkák, Intel Atom 16 maggal, 7 GHz-es tuning – de nem csak ez volt érdekes a héten...
Mérleg 14
-
Megbukott az ezerforintos mobilt kínáló cég vezetője
A csalás gyanúja már sokkal korábban felmerült, de úgy tűnik, most végleg megbukott az állam mögé bújó vállalkozás.
Mérleg 10
-
Két PDF, azonos SHA-1
A Google egyelőre csak a generált hash értékekkel mutatta be a sikeres támadást, de három hónap múlva a PoC kódot is nyilvánosságra hozza.
Biztonság 27
-
Ez lehet az év biztonsági incidense
A biztonsági szakemberek szörnyülködnek és csemegéznek: a napvilágra került rés hallatlanul komoly, de úgy tűnik, bűnözők nem fedezték fel.
Biztonság 16
-
Ipari kémkedésért pereli az Ubert a Waymo
A Google önvezető autókkal foglalkozó részlegétől távozott Anthony Levandowski állítólag közel 10 gigányi adattal lépett le. Egy e-mail miatt buktak le, amit a Waymo is megkapott.
Szoftver 57
-
A jó hackerek pár óra alatt megszereznek bárhonnan bármit
A Nuix Black felmérése ugyan önbevallásra alapul, és a hackerek sosem tartoztak a szerénykedő emberek közé, kijelentéseik akkor is megdöbbentőek, ha túloztak egy kicsit.
Biztonság 36
-
Már akkor idegesek leszünk, ha két másodpercet kell várni a szelfi feltöltésére
Az Ericsson és a Vodafone idegrendszeri eljárásokkal vizsgálta, hogy a hálózati teljesítmény hogyan befolyásolja az előfizetők érzéseit, ingerültségi szintjét és a szolgáltatói márka megítélését.
Távközlés 12
-
A magyar irodai dolgozók még mindig ragaszkodnak a papírhoz
Hiába erősödnek a digitalizációs és környezetvédelmi trendek, a munkához még mindig elengedhetetlennek tartják a papírdokumentumokat.
Mérleg 60
-
Bagóért kelt el a Pebble
740 millió dolláros ajánlatot utasítottak vissza, hogy végül a konkurencia ajánlatát kényszerűségből elfogadva meneküljenek az adósságok elől. Nyilvános a felvásárlási ár.
Mérleg 17
-
Elfogták a Deutsche Telekom routereit megtámadó hackert
A vizsgálatok szerint az akció célja egy routerekből álló zombihálózat kiépítése lett volna.
Biztonság 3
-
Steve Jobs álma megvalósult: áprilisban nyit az Apple új központja
Utómunkák még folynak az év második feléig, de a beköltözés a tavasszal megkezdődik.
Mérleg 29
-
Mikrofonokat támad a kémszoftver
A célpontok döntő többsége Ukrajnában található, így valószínűsíthető a kibertámadások állami háttere, de erre nincs bizonyíték.
Biztonság 10
-
Szoftverhiba miatt nem tudott dokkolni a SpaceX teherszállítója
A navigációs rendszerben tapasztalt rendellenesség miatt egy nappal elhalasztották a Dragon kapcsolódását.
Tech 12
-
A javítókedd elmaradt, kritikus frissítést mégis kiadott a Microsoft
A fájlmegosztó protokollt érintő nulladik napi sebezhetőség maradt, a javítás egy csúnya Flash hibát küszöböl ki.
Biztonság 20
-
Közvetítés közben halt meg egy játékos
A maratoni játékkal jótékony célra gyűjtött. 22 óra után kiment pár percre, de vissza már nem jött. A gépéről egy nyomozó válaszolt az érdeklődőknek.
Közösségi média 42
-
Három hasznos Firefox kiegészítő
Gyorsabb böngészés, képként menthető weboldalak és egy frissítéseket kezelő kiegészítő került a válogatásba. Ha Firefoxot használ, ezek érdekelni fogják!
Mozilla blog 42
-
Kicsi, de kínos informatikai baki az amerikai belbiztonsági minisztériumban
A biztonsági kockázattal nem járó eset azért kapott sajtóvisszhangot, mivel a kiberbiztonságban is legfőbb tekintélynek számító intézményben történt az incidens.
Biztonság 3
-
Az EU véget vet a multik adózási trükközéseinek
A pénzügyminiszterek tanácsa elfogadta egy olyan irányelv vázlatát, mely megakadályozná az adóelkerülést. A tagállamok számára kötelező lesz az implementáció, a határidő 2019.
Mérleg 39
-
Hamarosan megjelenik a budapesti tömegközlekedésben a RIGO
A fővárosban közlekedők jövő januártól fokozatosan egyre több tömegközlekedési eszközön találkozhatnak a RIGO becenévre hallgató elektronikus jegy- és bérletrendszerrel.
Mérleg 40
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
- Projektor topic
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Zenelejátszó építése, a kiváló hangzásért
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Autós topik
- Régóta várt áttörést hozott az AI-világba a Google
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- EAFC 24
- További aktív témák...