Hirdetés
-
Letölthető a Windows 8 felhasználói előzetese
A barcelonai mobilos találkozón mutatták be az új operációs rendszer következő előzetesét (nyilvános bétáját), mely néhány nyelven már bárki számára elérhető.
Szoftver 1024
-
A QR-kódos óvszer megmondja, hol használják
A biztonságos szex népszerűsítését egy amerikai szervezet egy más terepen már népszerűvé vált technológiával oldotta meg.
Tech 41
-
Indul a magyar YouTube
A lokalizált oldalon többek között az MTVA és a TV2 egyes tartalmai is elérhetőek lesznek, a hazai jogtulajdonosok pedig részesedést kapnak a reklámbevételből.
Mérleg 63
-
Megkezdődött a 7500 forintos PC forgalmazása
Egyelőre a drágább modell rendelhető a Raspberry Pi bankkártya méretű linuxos alaplapjából.
Tech 148
-
Össztűz a Google-ra Európában
A Microsoft és néhány más vállalat panasza egyelőre még csak pletykának számít, de az EU-s megbízásból vizsgálódó franciák már komoly kifogásokat emeltek.
Mérleg 20
-
A felhő munkahelyeket teremt, de a vállalkozók elégedetlenek a tájékoztatással
Két piackutató is úgy véli, hogy a számítógépes felhősödés jót tesz a magyar gazdaságnak – az egyik felmérést a Microsoft szponzorálta, a másikat a Microsoftról készítették.
Mérleg 18
-
Adatközpont-fogalomtárat készített az IVSZ
A szótár az adatközpont fogalmától a felhőalapú szolgáltatások magyarázatáig gyűjti össze az iparág terminológiáját.
Tech 1
-
Közös akciót indított az Anonymous és az Occupy mozgalom
A két aktivista csoport célja az internetes szabadságot korlátozó politikusok ellen irányul, akiket korrupcióval és alkalmatlansággal vádolnak.
Mérleg 9
-
Egymillió dollár a Chrome feltörőinek
A Google az idei hackerversenyen is külön díjazza a böngésző új hibáit. Az összdíjazás jelentősen nőtt.
Biztonság 32
-
Sok bejelentés érkezik online visszaélésekről a BRFK-hoz
Ezek alapján a bankkártyával kapcsolatos bűncselekmények állnak a hazai kiberbűnözési toplista élén.
Közösségi média 12
-
Az okostelefon olyan, mint a párod: szerelmes vagy belé
A Google mobilos üzletágának vezetője jóslatait az alapján fogalmazta meg, hogy e készülékek és a tulajdonosaik viszonya leginkább a szerelemhez hasonlítható.
Mérleg 43
-
Jöhet az újabb roamingdíj-csökkentés
Most először szabnák meg a mobilinternetért számlázható kiskereskedelmi árak maximumát. A tervezet áprilisban kerül az EP elé.
Távközlés 10
-
A Facebook megosztaná majdani bevételeit a szolgáltatókkal
A most bejelentett kezdeményezés a Google-lal és az Apple-lel folytatott versengésre van kihegyezve. A szolgáltatók még nem reagáltak.
Távközlés 5
-
Új műszaki vezető a Telenor Magyarországnál
A norvég anyavállalatnál folytatja pályafutását a hálózatcserét levezénylő Huszlicska József.
Távközlés 4
-
Megégett emberek fényképei: próbaper lehet a Google ellen indított eljárás
Egy spanyol kemping tulajdonosa üzletrontás miatt követeli az amerikai cégtől, hogy távolítson el keresőjéből bizonyos képeket.
Mérleg 39
-
Már Amerikában is perelik az Apple-t a kínaiak az iPad név miatt
A szorult gazdasági helyzetben lévő ázsiai cég mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozza ki maga számára a névhasználati pereskedésből.
Mérleg 38
-
Márciusban indul a Tesco Mobile
A feltöltések összegét a bevezető csomagban megduplázza az új operátor, így felezi meg a magas percdíjat. A kínálatban szerepel egy két SIM kártyás telefon is.
Távközlés 246
-
Megjelent a Photoshop iPad-kiadása
Az Apple tabletjére némi késéssel érkezett meg a kedvelt fotószerkesztő program.
Szoftver 14
-
A Mozilla nem viccel: már majdnem kész az új mobilos OS
A vállalatok abban bíznak, hogy a szabványos, teljesen nyitott rendszer jelentős mértékben olcsóbbá teszi a fejlesztést, és az okostelefon így néptelefonná válhat.
Szoftver 13
-
Letölthető a Skype for Windows Phone bétája
A windowsos szoftver alkalmazkodik a környezethez: a kezelőfelület színe kék, de csempés.
Szoftver 14
-
A Facebook tagadja, hogy elolvassák a telefonokon az sms-eket
Egy brit lap szenzációra hajtó cikke kémkedéssel vádolta meg a közösségi oldalt, de cég zagyvaságnak minősítette a vádakat.
Szoftver 28
-
Magyar siker a BME programozóversenyének elődöntőjén
A tavaly remeklő magyar csapat második lett a Challenge24 elődöntőjén, az első helyet egy orosz team szerezte meg.
Szoftver 9
-
A magyar Anonymous újra a KDNP-t vette célba
A legutóbbi támadás a kereszténydemokrata párt ifjúsági szervezete ellen irányult, akik honlapjukon a szokásos hiányos Bibó-idézettel szálltak szembe a támadókkal.
Mérleg 75
-
Robotizálva kelnek életre a dinók
Az amerikai egyetem kutatói 3D-s nyomtató segítségével építik fel az őslénymodelleket.
Tech 16
-
A Mozilla tényleg versenybe száll az Androiddal?
Ha a tavaly elindított B2G projekt valóban új lépcsőfokra hágott, akkor ez a mobilos világkongresszus és az év egyik legnagyobb IT-dobása lehet.
Szoftver 67
-
Már eszperantóul is beszél a Google
Újabb elemmel bővül a Google Translate listája: hamarosan eszperantó nyelvről is fordít.
Szoftver 12
-
Ausztriában már használják az adóhivatalok a mobilos digitális aláírást
Az aktiválás ingyenes, és ezek után a polgárok számára jelentősen egyszerűbbé válik az ügyintézés.
Szoftver 6
-
Mindannyian terminátorok lehetünk
A Google állítólag egy olyan szemüveget fejleszt, melynek segítségével mindent megtudhatunk környezetünkről.
Tech 36
-
Korai képek a Microsoft Office 15-ről
Még sok minden változhat, de néhány alapvető újítás a technikai előzetesből is kiderül már.
Szoftver 28
-
Rövidesen kiderül, mi lesz a Tisztaszoftver programmal
A Microsoft szerint a minisztériummal folytatott tárgyalások kedvezően alakulnak. A hivatalos bejelentésre néhány napon belül sor kerülhet.
Mérleg 303
-
Akarsz ingyen jelszót a világ egyik vezető pornóoldalára?
Egy szoftveres hiba miatt állítólag több mint egymillió ember személyes adatai kerültek nyilvánosságra, illetve potenciálisan bűnözők kezébe.
Biztonság 22
-
A jövő héten nyit a Mozilla alkalmazásboltja
A mobilos kongresszuson egyelőre még csak a fejlesztők ismerkedhetnek meg a nyílt webet propagáló kezdeményezéssel.
Szoftver 7
-
Stratégiai lépés: kábeltévé-szolgáltató lesz a Google
Ha a cég vállalkozása sikeres lesz, akkor nagy valószínűséggel várható, hogy a Google e területen is komoly befektetésekre szánja el magát.
Távközlés 10
-
Ideje takarítani a Google-fiókokban
Az EFF arra hívja fel a figyelmet, hogy itt az utolsó esély, hogy a felhasználók eltüntessék böngészési történetüket, illetve korlátozzák az adatkiáramlást.
Szoftver 53
-
A Microsoft kiakadt a Motorolára
A vállalat szerint ha a Google tulajdonába került cég elvei általánosak lennének a piacon, a készülékek árának nagyobb részét a szabadalmi díjak tennék ki.
Mérleg 92
-
Vagy készül az Office iPadre, vagy nem
A sztorit elindító tabletnapilap képernyőképeket is közölt, de a Microsoft tagadja a híresztelést.
Szoftver 8
-
Fizetésemelés és vizsgálat a Foxconnál
Az Apple felkért egy független szervezetet, hogy vizsgálja meg legnagyobb gyártójuk munkakörülményeit. A cég közben megemelte a fizetéseket.
Mérleg 11
-
Az Európai Bíróság vizsgálja az ACTA jogszerűségét
Az egyezményt pártoló Európai Bizottság a bíróságot kérte fel arra, hogy segítse az ACTA-ról szóló viták lezárását.
Mérleg 13
-
Chrome: a böngésző választja a jelszót, tárolja, megváltoztatja
Egy, a felhasználók számára igen kényelmes megoldáson dolgoznak a fejlesztők, ám az nagy kérdés, hogy vajon megbíznak-e az emberek ennyire a Google-ban.
Szoftver 51
-
Blokkolni kell a Groovesharkot Dániában
A felperes jogtulajdonosok üdvözölték a döntést, de akadnak, akik szerint ez az ítélet egy nagyon káros folyamat következő állomása.
Mérleg 22
-
Nemzetbiztonsági kockázatnak tartják az Anonymoust
Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának vezetője állítólag úgy véli, hogy hamarosan az amerikai infrastruktúrát is veszélyeztethetik a hacktivisták.
Biztonság 3
-
Nyolc hónap börtön a Facebook meghackelőjének
A fiatal tette a bíróság szerint súlyos következményekkel is járhatott volna.
Biztonság 37
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
Újabb változatban kapható a noblechairs LEGEND széke
ph A gyártó három korábbi modelljét egybegyúró ülőalkalmatosság megjelenését ezúttal a Shure Unidyne sorozatú, legendás mikrofonja ihlette.
Tavasszal már a Keychron is jegyezhet analóg kapcsolós billentyűzetet
ph Nem is akármilyet: teljesen fém ház, dupla gasket mount és egyéb DIY szegmensből merített részletek, 2,4 GHz-es rádióval megkoronázva.
Már Vulkan API-val is nyomoz az AMD frissnek számító fejlesztőeszköze
ph A Radeon GPU Detective egyelőre nagy siker a fejlesztők körében, így nem meglepő, hogy nagy fókuszt kap.
Előzetesen a ROG Phone 8
ma Aligha kell tavaszig várni a bemutatóra.