-
Ray Bradbury előtt tisztelegtek az E3-on is
„A legnagyobb öröm az életemben, mikor felébredve rohanok az írógéphez, mert valamilyen új ötletem támadt. Az érzés még mindig ugyanolyan, mint mikor 12 voltam.”
Café blog 47
-
Megvannak a 4. Innovációs TechShow nyertesei
Többek között hatékonyságnövelő alkalmazást és háromdimenziós erőmérő szenzort díjaztak.
Szoftver 3
-
A SUSE is a nyílt felhő támogatói közé lépett
A Novell szerint nagy jövő áll a SUSE Cloud előtt.
Szoftver 15
-
Magyar díjazott a Hack4Europe programozóversenyen
Május 26-án a Monguz Kft. munkatársai is versenybe szálltak Varsóban az Europeana Alapítvány által szervezett Hack4Europe rendezvényen.
Szoftver 7
-
Kolónia és valóságshow a Marson
A Mars One projekt ígérete szerint 2023-ban már emberek lakhatnak a vörös bolygón. Tíz embert vinnének először, csak odaútra szóló jegyekkel.
Tech 619
-
Veszélyes lehet a beszédes navigáció
Egy brit vizsgálat szerint az összetettebb hangutasítások túlzottan lekötik a vezetők figyelmét.
Tech 19
-
2017-ben szinte mindenki hozzáférhet a nagy sebességű mobilnethez
A hálózatba kapcsolt társadalom pulzusa címmel az Ericsson kiadta második mobil és internetforgalmi jelentését.
Távközlés 4
-
A magyarokat nem érdekli, ha elveszítik online tárolt fotóikat
A magyar internetezők 62 százaléka semmit sem fizetne azért, hogy visszaszerezze esetlegesen elvesztett internetes fotógyűjteményét – állítja a Microsoft
Szoftver 112
-
Súlyos biztonsági botrányok: jelszavak milliói a neten
Újra csak az derült ki, hogy felelőtlenség, ha egy szolgáltató nem áldoz a biztonságra, például a megfelelő titkosításra.
Biztonság 25
-
Realisztikus 3D-vel és offline móddal okosodik a Google térképe
Kérdés, hogy a most bejelentett újdonságok megállíthatják-e a szolgáltatást használó partnerek elvándorlását.
Szoftver 35
-
Történelmi nap az interneten: elindult az IPv6
A világ IT-ipara az előjelek szerint megfelelő mértékben felkészült a váltásra, mely azonban nem egy szimbolikus napon, hanem évek alatt zajlik majd le.
Szoftver 112
-
Műholdas internettel újít a BTel
A szolgáltató megállapodott az RG NetWorksszel a korábban Vannetként kínált csomagok értékesítéséről.
Távközlés 20
-
A Google figyelmeztet, ha állami kémek támadják a gépedet
A jövőben a Gmailben figyelmeztető üzenet jelenik meg, ha a vállalat szerint gyanítható, hogy államilag támogatott támadás veszélye áll fenn.
Biztonság 30
-
Hacktivity: még lehet előadónak jelentkezni!
Megvan a helyszín és az időpont, emellett a határidő-hosszabbításnak köszönhetően a CFP-pályázatokat június 15-éig lehet leadni.
Biztonság 0
-
Az LG szerint az ő felhőjük a legjobb a piacon
A szolgáltatás még béta, de a vállalat szerint a kínálat gazdagsága és a szolgáltatás minősége kiemeli az LG Cloudot a többiek közül.
Szoftver 23
-
Enyhén csökkent az iPad népszerűsége, de csak az USA-ban
Észak-Amerikában a táblagépet vásárolni szándékozók között még mindig magasan vezet az Apple terméke, de a konkurensek jönnek fel.
Mérleg 4
-
Üzenetküldő felvásárlásával küzd a Google a Facebook ellen
A Meebo már nem igazán kezdő, jelentős felhasználói bázissal és kiforrott technológiával rendelkeznek.
Szoftver 12
-
A Facebook is segít a DNSChanger áldozatain
Értesíti a fertőzött gépek tulajdonosait, majd megoldást is kínál azok megtisztítására.
Biztonság 24
-
Már 220 országban és területen aktív a Hangouts on Air
Közel ötszörösére nőtt az országok listája, amire Magyarország még mindig nem került fel.
Közösségi média 9
-
A Magyar Telekom kiosztotta fenntarthatósági díjait
A vállalat idén ötödik alkalommal díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállaló beszállítóit.
Mérleg 0
-
Főként tervrajzokat lopott a most felfedezett állami vírus
A Kaspersky Lab vezető szakértője részletes elemzést tett közzé a malware-ről, de arra nem tesz utalást, jutottak-e információhoz a megbízókat illetően.
Biztonság 26
-
Eltörölné az életkori korlátot a Facebook
A cég szerint a tizenhárom év alattiak is nyugodtan használhatják az oldalt, természetesen csak szülői felügyelet mellet.
Mérleg 116
-
Pórázt a kommentelőkre, de sürgősen!
A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága nem azt jelenti, hogy minden, mások számára zavaró és unalmas gondolatunkat kiöntjük a netre – főképp nem névtelenül.
Közösségi média 160
-
Milliárdos biznisszé nő a Twitter
A vállalat bízik a hirdetések felfutásában, és kétszer olyan erős növekedést vár, mint az elemzők.
Mérleg 6
-
Idén kevesebb telefonadót fizetnek a szolgáltatók
Az Országgyűlés elfogadta a havi adómaximumok csökkentésére vonatkozó javaslatot. A mobilszolgáltatók így is, úgy is az ügyfelekre hárítják az új terhet.
Mérleg 2
-
Tizenöt euróért válthatunk Windows 7-ről Windows 8-ra
Elindult a Windows Upgrade Offer program. Aki mostantól a kritériumoknak megfelelő Windows 7-es PC-t vásárol, kedvezményesen frissíthet majd.
Szoftver 54
-
Állami vírusokkal szemben alig van esély a védekezésre
A legújabban felfedezett és bemutatott kártékony kódról mind a magyar, mind a külföldi szakemberek is csak óvatosan nyilatkoznak.
Biztonság 117
-
Ráncfelvarráson esik át a Foursquare
A megújuló rendszerben a plusz funkciók mellett egy hirdetési modell is helyet kap.
Közösségi média 0
-
Újabb lenyűgöző Google-szolgáltatás indult el
A World Wonders Project a világ híres helyeit mutatja be, célja elsősorban az oktatás segítése.
Tech 16
-
Élő halott kormányszóvivői portál
Kétarcú a helyzet: egyes technológiákat átemeltek, másokat nem. De annyi bizonyos: a kormányzati oldal sajtós szolgáltatása kevesebbet tud, mint két éve.
Mérleg 19
-
Így szabadulhatunk meg a Metro UI-tól (frissítve: mégsem)
Két megoldás kerül bemutatásra, amik által könnyedén fiókba tehetjük a Microsoft híres/hírhedt innovatív kezelőfelületét.
Szoftver 295
-
A Google összeesküvéssel és trollkodással vádolja a Microsoftot és a Nokiát
Az európai hatóságokhoz benyújtott kereset szerint a konkurensek egy trollnak passzoltak át szabadalmakat, a jövedelmen pedig osztoznak.
Mérleg 60
-
A Google teljes győzelmet aratott az Oracle fölött
Az API levédhetetlenségét is megállapító bíróság kimondta, hogy a Google jogszerűen használta fel a Java elemeit.
Mérleg 28
Hirdetés

protegIT – latinul azt jelenti: megvéd
PR avasszal a KRÉTA-t és a NEPTUN-t, a két legfontosabb oktatási portált, 6 vezető magyar egyetemet és az OTP-t ért veszélyes kibertámadások sokak szerint gyors reakciót igényelnek.
Percről percre
ph Ez alkalommal monitorok, házak és dokkolók dominálnak, de desktop PC-ket és pár komponenst is bemutatunk.
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Aktív zajszűrés és gyorstöltés tízezer alatt
ma Persze Kínában, de a Redmi Buds 5 ára jó eséllyel errefelé sem emelkedik majd csillagászati magasságokba.
Ha valaki OnePlus Buds Pro 2 Lite-ot szeretne...
ma Már elérhető, de Buds Pro 2R néven keresse a gyártó hivatalos webshopjában.
Kulisszák mögötti videón az Alan Wake II
gp A legújabb videóban a zenék és a hangok kerülnek a középpontba.
Atomic Heart - Teaser trailert kapott a következő DLC
gp Mérges ludak és a Limbo vár minket a második kiegészítőben.
Csak fullHD-ban fut PC-n a Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1
gp Úgy tűnik, hogy a Konami egy szimpla emulátor képességeit sem képes hozni a gyűjteményes kiadással.
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.