-
Chuck Norris a routereket támadja
Cseh kutatók egy új zombihálózatot fedeztek fel, mely nem a számítógépeket fertőzi meg, hanem egyéb eszközöket.
Biztonság 32
-
Univerzálisnak szánt kontrollert fejleszt a Sony
Kissé szokatlan a lépés a saját technológiákat maximálisan előnyben részesítő cégtől.
Tech 4
-
Megváltó lehet a Google, ha akarja
A Szabad Szoftver Alapítvány levelet írt a Google-nak, melyben arra kérik őket, hogy a birtokukba került technológiát szabadítsák fel.
Tech 135
-
Elkészült a Microsoft böngészőválasztója
A nyilvános teszt a jövő héten zajlik, március elsejétől vezetik be a rendszert.
Mérleg 184
-
Márciusban bemutatkozik az Internet Explorer 9?
A böngésző következő verziója is előadástéma lesz a MIX10 konferencián. Sokan azt várják, hogy az első tesztverziót itt jelentik majd be.
Közösségi média 79
-
Bankonként eltérő gyakorlat a PPO-károsultak ügyében
Az OTP nem vállal felelősséget, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége jogi útra tereli az ügyet.
Mérleg 28
-
Húszéves a Photoshop
Egyszerű grafikus megjelenítőprogramnak indult a ma legnépszerűbb képmanipuláló szoftver. Az Adobe 1988-ban vásárolta meg a technológiát, majd 1990-ben dobta piacra az első verziót.
Szoftver 43
-
Beperelték a Google-t a Zümm miatt
Egy floridai joghallgató az amerikai felhasználók nevében komoly támogatással nyújtotta be keresetét, mivel úgy véli, hogy a Google megsértett több szövetségi törvényt is.
Mérleg 29
-
Csak lassan tér magához a Dell
Talán az év második felében beindul a nagyvállalatoknál is a PC-vásárlás, addig marad a soványabb hasznot hozó fogyasztói szegmens. A negyedik negyedévben is elmaradt a katarzis.
Mérleg 3
-
Már „technikai támogatás” is jár a kamu vírusirtókhoz
A Live PC Care fantázianevű hamis vírusszkenner mögött álló csalók chatszobában próbálják ránk tukmálni a terméket.
Szoftver 15
-
Ne kattintson ész nélkül!
Egy új kutatás eredménye szerint a Facebook felhasználóinak 35 százaléka simán áldozatul eshet adathalász-támadásoknak.
Közösségi média 8
-
Kémkedett az ajándékba kapott laptop
Az iskola olyan szoftvert telepített a diákok gépeire, mellyel távolról is be lehetett kapcsolni a webkamerát, de állításuk szerint ez csak egy biztonsági eszköz.
Mérleg 30
-
Csak gyökérkezeléssel gyógyítható a windowsos kékhalál
A Microsoft megerősítette, hogy az Alureon rootkit okolható az operációs rendszer lefagyásáért. Vagy szerencsénk van, és könnyen kinyírjuk a kártevőt, vagy újra kell telepíteni a rendszert.
Szoftver 12
-
Belelendült az NVIDIA
Az egy évvel korábbi mínusz nyereségbe fordult, az árbevétel pedig megduplázódott. A cég hisz abban, hogy az önálló GPU-knak van létjogosultsága a notebookokban is.
Mérleg 22
-
Az internetes tartalmak szűrésére készül Franciaország
Maga a törvény ugyan a gyermekpornó felszámolásának céljávál születne meg, ám valószínűleg épp azzal szemben lenne hatástalan.
Mérleg 11
-
Ostoba vagyok, rabolj ki!
A közösségi oldalak felelőtlen felhasználóit állítja pellengére egy pimasz weboldal. Nem biztos, hogy okos dolog megosztani a világgal, mikor üres éppen a lakás.
Mérleg 14
-
Fujitsu: az informatikát bízzátok ránk!
A japán vállalat azt vizionálja, hogy a jövőben az IT olyan közművé válik, mint amilyen ma a víz vagy az áram. Öt éven belül az árbevétel felét ilyen szolgáltatásokból remélik megtermelni.
Mérleg 0
-
A Google eddigi legnagyobb bukása lehet a Zümm
Tegnap óta a magyar Gmail beállításaiban is le lehet tiltani a közzétételt, illetve el is lehet távolítani a kéretlenül megjelent szolgáltatást.
Mérleg 166
-
Magyarul is megjelent a Microsoft ingyenes vírusirtója
A rosszindulatú programok ellen védelmet biztosító szoftver február 17-től magyar nyelvű kiadásban is letölthető magyar nyelvű weboldalról.
Szoftver 134
-
Terjeszkedik az eBay, hat újabb platform indul be
Az új platformok a vásárlók saját nyelvén jelennek meg, ám a licitálási lehetőség egyelőre még nem adott számukra.
Mérleg 4
-
Kiakadt a Windows Live
Tegnap az egyik szerver megadta magát, ezért sokan nem tudtak bejelentkezni. Néhány felhasználónak sikerült, ők viszont egy idegen fiókban landoltak.
Közösségi média 57
-
Razzia torrentfeltöltés miatt
A jogvédők nagy fogásról beszélnek, holott csak négy filmet töltött fel a Pirate Bayre a dán kalóz.
Mérleg 5
-
Szaporodnak a széles sávú előfizetések Magyarországon
Jó hír: hazánkban 15 százalékkal bővült a vezetékes szélessávú előfizetések száma 2009-ben.
Távközlés 6
-
Adobe-nap: fontos frissítések, Flash Player 10.1, LiMo
Az utóbbi időben sok kritikát kapott Adobe igyekszik új utakat keresni.
Tech 5
-
Közösségi oldalakat támogat az Outlook
A LinkedIn-profilok már láthatóak, a Facebook és a MySpace júniustól kapcsolódik be.
Szoftver 14
-
Csevegjen a neten vadidegenekkel!
Jó eséllyel pályázik az internet legbizarrabb weboldalának címére a nemrég indult Chatroulette. Alkotója mindössze 17 éves, orosz állampolgár, és nagy jövő állhat előtte.
Mérleg 58
-
Az Acer rámozdul a nagyvállalatokra
Az idén már az üzleti piacban is lát fantáziát a világ második legnagyobb PC-gyártójává nőtt tajvani cég.
Mérleg 2
-
Összeomlott a felvi.hu – és még én vagyok a hülye?
A szolgáltató sosem mondhatja azt, hogy a felhasználói birkák, neki nem ez a dolga – gondoljon bármit is egyébként.
Mérleg 97
-
Egy perc alatt jön le egy DVD mobilon
A Huawei abban reménykedik, hogy technológiájuk útmutató lesz a jövőre.
Tech 39
-
Egy mindenkiért, mindenki az Apple ellen
Azt még nem tudni, mennyire lesz sikeres az együttműködés, ám az egységesítésre, a szabványokra való törekvéssel a fogyasztók minden bizonnyal jól járnak.
Mérleg 8
-
Összeolvad a Moblin és a Maemo
Az Intel és a Nokia operációs rendszere MeeGo néven egyesül. Linux-alapú platform mobilokra és PC-kre.
Szoftver 3
-
Tízezer dollárt ad az Apple egy zeneszám letöltéséért
Az iTunes sikere még máig töretlen: a tízmilliárd letöltés új határt jelez.
Mérleg 38
-
Mit gondolsz informatikusként az adatvédelemről?
Egy nemzetközi projekt keretében szeretnék felmérni azt, hogy milyen mértékű az informatikusok körében az adatvédelmi tudatosság.
Közösségi média 5
-
Ingyenes képzést szervez az Oracle
A Juniorképzés első előadását február 18-án tartják a BME-n.
Mérleg 6
-
Windowsos kékhalál frissítés után
Jó eséllyel fertőzött számítógépeket érint a hibajelenség. Az MS10-015 telepítése most nem javasolt.
Biztonság 30
-
Mit fecseg ki rólunk a Zümm?
A vállalat nagyon gyorsan reagált a milliónyi panaszra: néhány nap alatt átalakították a csodafegyvernek szánt szolgáltatás működését.
Közösségi média 46
-
Pirate Bay után Flattr
Kikötött a kalózhajó: Peter Sunde, a torrentoldal egykori vezéralakja új webes közösségi szolgáltatást indít.
Közösségi média 8
-
Kiiktatja a Windows 7 crackeket a Microsoft
A WAT-frissítés holnaptól válik elérhetővé, de nem települ automatikusan. Szokatlan módon a felhasználó maga dönthet arról, hogy szüksége van-e rá.
Szoftver 676
Percről percre
ph Ultrabookhoz méltó külsőt kombinál Core i9-cel és 4070-nel ez a gép – de bírja-e ezt a hűtés?
gp Az utóbbi évek egyik legsikeresebb játéka - sokakat meglepve - az ARK volt, annak felturbózott, új motorra átportolt verziója viszont hideget és meleget is kapott.
ma Akárcsak tavaly, idén is összeszedjük a legjobb ajánlatokat az év vége felé közeledve. Van miből válogatni.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Akciófigyelő: Hordozható akkukat kínál olcsón a Tomtop
ma A DLNRG termékei az ismertebb márkákhoz képest nagyon vonzó áron érhetők el.
Csak jövőre jelenik meg a Terminator Dark Fate – Defiance című RTS
gp Az indoklás az ilyenkor szokásos, a fejlesztők a legjobb formában szeretnék kiadni a programot.
Saját tollával ékeskedik a Galaxy S24 Ultra
ma A legendás toll a helyén marad, akárcsak az alacsony memóriakonfiguráció.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Pacific Drive
gp Eddig csak a jövő év eleji premier volt ismert, most végre megtudtuk, hogy február végéig kell várnunk.
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Cyberpunk 2077
- eBay
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- VirtualBox
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Óra topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- TCL LCD és LED TV-k
- További aktív témák...