-
Új ügyvezető a Konica Minolta Magyarországnál
Mostantól egy vezető irányítja a vállalatcsoport csehországi és magyarországi képviseletét.
Rövid 0
-
Tüntetések és bojkott Németországban a Nokia ellen
A nyárra tervezett gyárbezárás óriási felháborodást keltett, s az ügy hullámai már az Európai Bizottságot is elérték.
Mérleg 17
-
Magyar szakember az SAP új régiós vezetője
A Business Objects felvásárlását követően még erősebbé vált cég Veres Zsoltot választotta régiós értékesítési igazgatónak.
Rövid 0
-
Már magyarul is tud az IBM ingyenes irodai csomagja
A béta 3-as változat nagy újdonsága a rugalmasan használható, bővíthető nyelvi csomagok megjelenése.
Szoftver 2
-
A Disneytől igazol informatikai vezetőt a Microsoft
Tony Scott a jövő hónapban ülhet bele a november óta üresen álló bőrfotelbe. Elődjét tisztázatlan okokból rúgták ki.
Rövid 1
-
A törökök megint betiltották a YouTube-ot
Az Európai Unió felé kacsingató Törökországban a szólásszabadságot még mindig sajátosan értelmezik.
Rövid 9
-
Hoppon maradhat, aki túl korán választotta a Blu-rayt
Az első lejátszók nem boldogulnak majd az új lemezekre kerülő bónusztartalmakkal, a PS3-tulajoknak viszont nem kell aggódniuk. Bezzeg a HD DVD.
Tech 30
-
A virtuális harcból valódi gyilkosság lett
Egy orosz fiatalembert azzal vádolnak, hogy – összekevervén a valóságot és a virtuális világot – egy veszekedés során megölte játékbeli vetélytársát.
Közösségi média 8
-
A virtuális harcból valódi gyilkosság lett
Egy orosz fiatalembert azzal vádolnak, hogy megölte játékbeli vetélytársát.
Közösségi média 0
-
A CIA szerint a Die Hard 4.0 megvalósulhat
Akár szenzációsnak is nevezhetjük a CIA egyik szakértőjének múlt heti bejelentését, ám nem tudni, mennyi állításainak valóságtartalma.
Biztonság 19
-
Újabb nehézsúlyú harcos az „Egy jelszó mind fölött!” táborában
A Yahoo viheti magával hűséges felhasználóit is, és így nagyot lendíthet az OpenID szekerén.
Tech 4
-
Kritikus sebezhetőséget tártak fel az Excel régebbi verzióiban
Csak a régi változatokat használóknak van okuk aggodalomra, a szorgosan frissítők nyugodtan dolgozhatnak.
Rövid 3
-
Másodszorra igent mondott a BEA
Az Oracle 8,5 milliárd dolláros ajánlata tetszett az igazgatótanácsnak.
Rövid 0
-
Új vezetőt neveztek ki az SAP magyar leányvállalatánál
Tóth Gábort nevezte ki az SAP Hungary Kft. az államigazgatási területének értékesítési vezetőjévé.
Rövid 0
-
Közös alapokra kerül a Turbolinux és a Mandriva
Újabb szövetség alakult a disztribúciók kompatibilitásának javítására.
Rövid 0
-
AMD: Rekordveszteség és optimizmus
A processzorgyártó milliárdokat dobott ki az ablakon az ATI-akvizícióval. De látszik a fény az alagút végén.
Mérleg 67
-
Tavaly szárnyalt a videojáték-ipar
A tavalyi esztendőben minden rekordot megdöntött a konzolpiac, az erőviszonyok ugyanakkor egyelőre változatlanok. A Wii és a Halo 3 tarolt.
Mérleg 33
-
Büntetés jár a Google és a Wikipedia használatáért
Az „agy fehér kenyerének” tartja egy angol egyetemi oktató a népszerű keresőt és az online lexikont, ezért az elsősök nem használhatják őket.
Café blog 21
-
Letölthető és tesztelhető az AVG 8.0
A Grisoft biztonsági programcsomagjának új változata számtalan újdonságot tartalmaz.
Rövid 0
-
Hány megás valójában a 8 megás ADSL?
Átszabhatja a hazai szélessáv-kínálatot a GVH határozata, amely kimondja: a reklámokban az internet-hozzáférések valós sebességét kell feltüntetni.
Távközlés 216
-
Benazir Bhutto halálából is hasznot húztak a vírusírók
A pakisztáni politikus elleni merényletről készült videók mögé rejtőztek a legújabb vírusok és kémprogramok.
Biztonság 0
-
A Samsung forgalmazza a Samsungot
A koreai márka digitális fényképezőgépeit eddig más cég forgalmazta és javította itthon. Január elsejétől már a gyártóhoz kell fordulniuk a vásárlóknak.
Rövid 8
-
Bejött a roaming díjainak csökkentése
Friss tanulmány jelent meg az európai roaming-tarifák csökkenéséről. Az eddigi eredmények pozitívak, de a figyelem nem lankad.
Rövid 0
-
Háromdimenziós képek segíthetik a jövő élsportolóit
A teniszben már sikerrel alkalmazzák a biomechanikai elemzést, mely a jövőben tökélyre fejlesztheti a sportolók technikáját – nem csak a teniszben.
Tech 0
-
Felkerült az internetre a Mission Praise
Az egyik legelterjedtebb keresztény énekeskönyv saját portált kapott, letölthető szövegekkel, zenékkel, kottákkal.
Közösségi média 1
-
Macem van, liberális vagyok
Egy friss tanulmány szerint a Mac-felhasználók nyíltabbak és magabiztosabbak az átlagnál. És a liberális gondolkodásúak az Apple gépeit választják.
Café blog 46
-
Elemzés és vitaest az IT világáról
Az információs társadalom elmúlt évtizedének metatrendjeit mutatja be az ITTK vitaindítónak szánt és az interneten is közzétett éves jelentése.
Rövid 0
-
Jövőre már lesz új Windows?
Lapértesülések szerint a Microsoft előbbre hozta a Windows 7 premierjének dátumát. Rövidülhet a Vista életciklusa.
Szoftver 377
-
Távmenedzselhető informatikai rendszer a tiszalöki börtönben
Megkezdődött a PPP konstrukcióban létesült új börtön informatikai rendszerének éles alkalmazása.
Rövid 1
-
Ki mit vett és adott el 2007-ben?
Az informatikai piac tavaly is élénken pezsgett, egymást követték a felvásárlások: lista.
Mérleg 2
-
Már a pornósoknak sem kell a HD DVD
A nagy hollywoodi filmstúdiókat követi a Digital Playground is, mely korábban több tucat pornófilmet adott ki HD DVD-n.
Rövid 13
-
A Sun megveszi a MySQL-t
Egymilliárd dollár az ára a népszerű adatbázis-kezelőt fejlesztő cégnek.
Rövid 2
-
Hivatalosan is elindult az IBM közösségre építő fejlesztői oldala
Átláthatóság, rugalmasság, közös munka – ezek az új szakmai oldal alapvető célkitűzései.
Rövid 0
-
Tengerre az adatközpontokkal!
Egy amerikai cég hatalmas teherszállító hajók rakterébe pakolná az adatközpontokat, így le lenne tudva a hűtés és a generátoros működés problémája.
Tech 10
-
Veszélyes az internetes társkeresés
A hatóságok szerint óvatosnak kell lenni az első randi szervezésénél.
Közösségi média 0
-
Újabb csúcsvezetők távoznak a Microsofttól
Komoly személyi változások a szoftveróriásnál – mivel Bill Gatto nyugdíjba megy, Steve Teufel átszervez.
Mérleg 8
-
Nincs semmi baj az Open XML-lel
Egy elemzés szerint a dokumentumformátumokról szóló vita érzelmi alapon folyik.
Tech 12
-
Az Apple megcsinálta a pengenoteszt
Tegnap San Franciscóban bemutatkozott a MacBook Air, mely vékony, mégis nagyobb, mint várták. Jön az új Apple TV is, ami csak félig új, és itt a Time Capsule.
Tech 1
-
Csak a lényeget, Steve!
Steve Jobs szokás szerint bő lére eresztette mondandóját az idei MacWorld Expón. Itt a rövidített, egyperces beszéd.
Café blog 22
-
Az FBI négy kormánnyal is tárgyal a biometrikus adatbázis kiépítéséről
Az angolszász országok egyesítik erőiket a nemzetközi bűnözéssel és a terrorizmussal szemben.
Rövid 0
-
Mozgalom indult a Windows XP megmentésére
Az InfoWorld kezdeményezése az első két napban sikeresnek bizonyult, kérdés, hogy mi lesz a folytatással.
Szoftver 290
-
Bezártak egy iskolát egy YouTube-videó miatt
A skandináv országokban rettegési hullámot indított el a finn diák tömeggyilkossága – nem mérlegelnek, menekítik a gyerekeket.
Társadalom 0
-
WebGame: videomegosztó játékőrülteknek
A specializált oldal a YouTube mintájára épül fel, s a játékok rajongóit várja tagjai és látogatói közé.
Közösségi média 0
-
Az ígértnél lassabb volt a letöltés: 75 millióra büntették a Magyar Telekomot
Precedensértékű lehet a GVH határozata, amely kimondja: a reklámokban a valós sávszélességet kell feltüntetni.
Távközlés 27
-
A Symantec tanácsokat ad a szülőknek
A Norton oldala felvilágosító cikkekkel és tanácsokkal segíti a családokat.
Rövid 0
-
Gond a bevásárlólista fejbentartása? A Microsoft segít!
Az Egyesült Államokban idén állnak üzembe az első intelligens bevásárlókocsik, melyekhez természetesen a redmondi óriás adja a szoftverhátteret.
Tech 3
-
A játékos zseni távirányítóval küldött kórházba 12 ártatlan embert
A rendőrök szerint a kreatív srác nem volt tudatában, hogy esetleg embereket ölhet meg kísérletezgetésével.
Café blog 14
-
Jönnek a húsz órán át működő notebookok!
Egy új eljárással megtízszerezhető az akkuk kapacitása. A kutatók szerint a gyártás hamarosan elindulhat.
Tech 23
-
Összefogni készülnek a japán merevlemezgyártók?
Az amerikaiak piaci dominanciáját közös erővel törné le a Fujitsu, a Toshiba és a Hitachi vegyes vállalata. Az egyesülés főleg utóbbinak jönne jól.
Mérleg 0
-
A Toshiba a felére csökkentette a HD DVD lejátszók árait
A cég kampánnyal és nagy árcsökkentéssel válaszolt a számukra hátrányos múlt heti történésekre.
Rövid 2
-
Letölthető a majdnem kész Vista SP1
A tesztelők után most már a nagyközönség is kipróbálhatja az év első felében érkező javítócsomag RC1-es változatát.
Rövid 3
-
Nem béke volt, csak tűzszünet: az EU újra támadja a Microsoftot
Az Opera decemberi panaszát nem csak támogatják a Microsoft konkurensei: új eljárást is kezdeményeztek az Uniónál.
Mérleg 44
Percről percre
ma Apró, óvatos lépésekkel haladva fejlődik az alap iPhone. Az eredmény idén egy szerethetőbb, ugyanolyan könnyen használható telefon, kiáltsanak is páran skandalumot a kijelző frissítése miatt.
gp Igényes címmel gazdagodott a modern platformerek világa, mely nem mentes az altesti humortól és az akár négyfős játék lehetőségétől.
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Acer blog: árverésen az utolsó Thronos Air
ph Ha tetszik az Acer gigantikus „gamer trónja”, akkor most némi szerencsével akár már 70 000 forintért a Tiéd lehet!
Hőmérővel újított a Pixel Watch 2
ma A méret és a külső változatlan, fejlődött a hardver és az egészségkövetés.
Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
ma Nem sokat hagytak a kémforrások a képzeletre. Hivatalos a referenciamobilokkal az Android 14 is.
Még nagyon is életben tartja az eMMC-t a Kioxia
ph Az újabb szabványok térhódásasa mellett a japán cég gondol az olcsó eszközökre.
Akciófigyelő: Rollert adnak ajándékba a Xiaomi 13T Próhoz
ma Aki pont venne egy Xiaomi 13T Prót, annak most egy Xiaomi Electric Scooter 4 Go is jár.
Szállítja 128 GB-os DDR5-ös memóriamoduljának mintáit a Micron
ph A modulokon lévő memórialapkák a cég 1βnm jelzésű node-ján készülnek.
Színes középkategóriással megy neki a Google-nek a Sharp Japánban
ma A Sharp AQUOS Sense 8 prémium házat, nagy felbontású kamerát és Snapdragon 6 Gen 1-es lapkát kínál a szigetország lakóinak.