Hamarosan megjelenik a budapesti tömegközlekedésben a RIGO

A fővárosban közlekedők jövő januártól fokozatosan egyre több tömegközlekedési eszközön találkozhatnak a RIGO becenévre hallgató elektronikus jegy- és bérletrendszerrel.

A fővárosi elektronikus bérlet- és jegyellenőrző rendszer (RIGO) első készülékei idén áprilisban készülnek el, az engedélyezést és tesztelést követően a beléptető rendszer első kapuit júniusban kezdik telepíteni – tudta meg a Népszava a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A rendszert a próbák után „élesben” 2018 elejétől fokozatosan indítják el. Az új ellenőrzési mód tesztelése már 2015-ben megkezdődött, először a BKK szabadjegyre jogosult 1500 dolgozója kapott elektronikus kártyát, hamarosan pedig a BKV Zrt. 22 ezer munkatársa és családtagjaik jutnak hozzá a plasztik laphoz.

A Mobilfizetési Zrt. elvileg ezekben a napokban fejezi be a kártyák személyre szabását, ami a regisztráció tesztelésének fontos eleme. Ezután jön annak kipróbálása, hogy a rendszer hiba nélkül érzékeli-e a kártyák érvényességét, jól működik-e az egyéni számla feltöltése és a pénz felhasználása, majd végül a működés teljes folyamatát végigpróbálják – tájékoztatta a Népszavát a cég kommunikációs központja.

RIGO
[+]

A BKK a lapnak a rendszer áttervezésével magyarázta a csúszást, amire azért volt szükség, mert először nem vették figyelembe az elektronikus személyi igazolvány (eSZIG) megjelenését, nem számoltak a HÉV és az agglomerációs autóbuszok államnak történő átadásával és a közlekedési kártyákkal kapcsolatos jogszabályok változásaival.

A rendszernek lesznek „sajátosságai” is: a nagy forgalmú, nem első ajtós buszokon és villamosokon például nem lesz kötelező érvényesíteni a bérletet, a 3-as metró állomásain pedig csak a felújítás után szerelik fel a beléptető kapukat. A közlekedési társaság kommunikációs munkatársai elkezdték a lakossági tájékoztatási kampány tervezését, és elindultak ennek közbeszerzései is. Nyártól találkozhatunk a BKK reklámanyagaival.

Azóta történt

Előzmények