-
Íme az első igazi nagy magyar hackerbotrány
Próbakő lehet a magyar szabadalmi hivatal honlapjának meghackelése, mivel az új információbiztonsági törvény is most vizsgázik. Precedens lehet a vélelmezett hacker sorsa is.
Biztonság 83
-
50 millió dollárt fizet kalózkodásért az amerikai kormány
A katonaság több ezer gépen használta jogosulatlanul az Apptricity által fejlesztett logisztikai szoftvert, az Igazságügyi Minisztérium és a hadsereg most fizet, de nem a teljes elmaradt összeget.
Biztonság 23
-
A Telenor is streaming tévészolgáltatást indít
A fuso Premium és a Telekom MoziKlub után újabb szereplővel bővül az egyelőre még mindig gyér magyar piac. A MyTV 2014. február végéig előfizetési és adatforgalmi díj nélkül vehető igénybe.
Távközlés 18
-
Kihirdették az InnoApps verseny győzteseit
A Huawei, a Microsoft és a European Young Innovators Forum által támogatott verseny fiatalokat ösztönöz fiataloknak szóló alkalmazások fejlesztésére.
Szoftver 0
-
Jelentősen drágítja az Xbox One gyártását a Kinect
A PlayStation 4 után az IHS az Xbox One-ról is készített egy költségelemzést.
Mérleg 2
-
Letölthetőek az idei Hacktivity előadásai
A konferencia sztárvendégei 2013-ban Charlie Miller és Mikko Hyppönen voltak, az ő előadásaikat is meg lehet nézni a rendezvény honlapján.
Biztonság 2
-
Ha elkezdődik az internet cenzúrázása, nem tudni, mi lehet a vége
Most már egészen biztos, hogy a brit szolgáltatókra további terhek hárulnak, ugyanis a kormány hamarosan blokkolni rendeli a szélsőséges tartalmakat.
Távközlés 108
-
Az LG sajnálja a kémkedést, és frissíti az érintett tévék szoftverét
A gyártó hivatalos állásfoglalásban kért bocsánatot a vásárlóktól.
Szoftver 65
-
A Sony okosparókára kért szabadalmi védettséget
A koncepció még csak vázlatosan létezik, de a fejlesztők nagy távlatokat látnak a kidolgozásában.
Tech 25
-
A Google elismerte az új YouTube-kommentelés hiányosságait
A fejlesztők néhány kisebb javítást már elvégeztek, de bőven van még munkájuk.
Közösségi média 59
-
Pénztárgépakció mától: újabb államilag támogatott gép a piacon
Egy ma induló pénztárgépakció rávilágít, hogy az illetékes minisztérium is tudja, hogy még hónapokig eltart a folyamat.
Mérleg 8
-
1000 dollár felett a Bitcoin
Az év elején még csak 20 dollár körül mozgott az árfolyam, a Silk Road másfél hónappal ezelőtti lekapcsolásakor pedig még mindig csak 140 dollárt ért egy Bitcoin.
Café blog 177
-
Böngészőben is elérhető a fuso Premium streaming filmszolgáltatás
Csak három hetet kellett várni a webes kliensre, és a cég ígérete szerint hamarosan megjelenik az androidos alkalmazás is.
Tech 10
-
A Windows 8-ra építkezve törne be a nemzetközi piacra a Kulcs-Soft
Az ügyviteli szoftvereket fejlesztő és forgalmazó vállalat ma bejelentett Számlázz Most alkalmazása NAV igazolással is rendelkezik.
Szoftver 20
-
Botrány: vagy feltörték a szabadalmi hivatal szerverét, vagy nem
Egy korábban csendes botrány dagadt nagyobbra a napokban, mivel egy egyesület kételkedik a szabadalmi hivatal állításaiban.
Biztonság 6
-
Gigapiac nyílik: indul az LTE-szolgáltatás Kínában
A hatalmas léptékű fejlesztésnek az Ericsson mindenképp nyertese, de a szóbeszéd szerint az Apple is megerősödhet a piacnyitás után Kínában.
Távközlés 2
-
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rendszer
Elhagyott operációs rendszerek bőven akadnak. Nem csak PC-re, hanem más platformokra is készültek meglepően jól sikerült alkotások, amiket ma már nem használunk.
Szoftver 85
-
A világ legfejlettebb IT-városa: Stockholm
Az Ericsson friss jelentése arra igyekszik rámutatni, hogy a modern városok számára létszükséglet az infokommunikációs szolgáltatások fejlesztése.
Mérleg 1
-
Két hétig ingyenes lesz az M3 a MinDig TV-nél
Bővül a MinDig TV Extra digitális földfelszíni tévészolgáltatás kínálata – az M3 csatorna az ünnepek alatt elérhető lesz MinDig TV összes nézője számára.
Távközlés 12
-
Minél több európai „okos várost”!
Az Európai Bizottság kiemelten támogatja az intelligens városok, közösségek kialakítását, technológiai fejlesztését.
Mérleg 7
-
A szex és a pornó is fegyver a nemzetbiztonságiak kezében
A legújabb kiszivárogtatás azt mutatja meg, miképpen szervez lejárató kampányokat az NSA.
Mérleg 12
-
Trösztellenes vizsgálat indult a Qualcomm ellen Kínában
Az országban heteken belül indul az LTE szolgáltatás, ennek legnagyobb haszonélvezője eszköz- és licencoldalon is a Qualcomm lehet.
Távközlés 7
-
Emeli a tétet a Tresorit
A magyar cég idén áprilisban mutatta be titkosított felhőalapú fájlmegosztóját. A szolgáltatás biztonságát azóta sem sikerült kompromittálni, ezért a Tresorit 25 ezer dollárra emeli a vérdíjat.
Biztonság 15
-
Indulhat a MÁV informatikai modernizációja
A munka a GSM-R közel ezer kilométeren történő kiépítésével kezdődik, de a tervek szerint 2020-ig még kétszer ennyi vonalon készül el a fejlesztés.
Mérleg 4
-
Eladná még el sem indult streaming tévészolgáltatását az Intel
A Bloomberg információi szerint a vállalat félmilliárd dollárért szeretne megszabadulni a sok gondot okozó részlegtől.
Mérleg 0
-
Képeket elemezve tanítja magát a szoftver
Az amerikai kutatók egy önmagát képző programmal kísérlik meg egy vizuális elemeken alapuló tudásbázis létrehozását.
Szoftver 10
-
Privát Picasa albumban tárolt gyermekpornót, így is lebukott
Az FBI a Google-tól kapott füles alapján kapott el egy férfit, miután a cég automatizált rendszere rábukkant néhány törvénysértő képre – a gyanúsított privát fotóalbumában.
Biztonság 31
-
Átalakulás alatt a BlackBerry menedzsmentje
Távozik az ügyvezető és a marketingigazgató, a pénzügyi igazgatót pedig lecserélik.
Távközlés 9
-
(Frissítve) Pénztárgépek: az állam keménykedik, a magánszféra sunnyog
Persze senki sem bízott abban, hogy a mai döntés megoldás lesz, legfeljebb csak átmenetileg levegőhöz juthatnak a vállalkozók – ha egyáltalán.
Mérleg 5
-
Magyar rendszerekben is jelen van az NSA kémprogramja
A legújabb titkos bemutató szerint az amerikai nemzetbiztonság több tízezer rendszert fertőzött meg a világon észrevétlenül.
Mérleg 17
-
Alkalmazások androidos tabletekre - I. rész
Induló, androidos alkalmazásokkal foglalkozó tesztsorozatunkban olyan minőségi alkalmazásokat fogunk bemutatni, melyek túlnyomó része nincs gyárilag telepítve.
Szoftver 67
-
Ha nem menne a lapbezárás visszavonása a Firefoxban
Néhányan jelezték, hogy a lapbezárás visszavonása nem működik. A funkció nem szűnt meg, csak egyszerű hibáról van szó, amelyet könnyen javíthatunk.
Mozilla blog 11
-
Holnap kezdődnek az utolsó frekvenciacserék
A munkák utolsó lépéseként nyolc nyugat-dunántúli digitális földfelszíni televíziós telephelyen kerül sor a frekvenciacserékre, melyeket az Antenna Hungária 2013. november 26-án és 28-án hajtja végre.
Távközlés 0
-
A szerdai Okostelefon Akadémián a téma a keresés lesz
A VAM Design Centerben ismét érdekes programmal jelentkezik az Okostelefon Akadémia. A mozillások a dinamikus appkeresést mutatják be.
Mozilla blog 1
-
Kísérleti rádióengedélyt kért a Telenor a 800 MHz-es sáv kipróbálására
A mobilszolgáltató már a frekvenciasáv értékesítésére vonatkozó pályázat kiírása előtt elkezdi az éles teszteket.
Távközlés 20
-
Pénztárgép? A Komondor segít!
Ez a történet már annyira abszurd, hogy legfeljebb csak kínunkban tudunk röhögni rajta – azok a vállalkozók, akiknek ez komoly terhet jelent, nyilván egész másképp reagálnak.
Café blog 72
-
Node.js fejlesztői eszközök Visual Studio alá
A tegnap elérhetővé tett Node.js Tools for Visual Studio még fejlesztés alatt áll, de már így is sok a pozitív visszajelzés.
Szoftver 1
-
Az SAP előnyt kovácsolna Németország jó híréből
A cég felgyorsíthatja felhőalapú megoldásainak kiterjesztését, feláldozva némi rövidtávú hasznot a távlati célok érdekében.
Mérleg 0
-
(Frissítve4: robbanás elhalasztva) Robbanás előtt a pénztárgépbomba?
Folyik a bajba került cég egyik gépének vizsgálata, és sok függ attól, hogy megfelelőnek tartják-e, mivel egyébként rosszul járnak a vállalkozók.
Mérleg 192
-
Már két magyar szolgáltatónál is van Firefox OS-t futtató telefon
Három hazai szolgáltatóból kettő is felvett árlistájára a Mozilla új mobiltelefonos operációs rendszerével ellátott telefont.
Mozilla blog 33
-
A Samsung mégis többet kell fizessen az Apple-nek
Az új döntés értelmében már közel egymilliárddal tartoznak szabadalomsértések miatt az iPhone gyártójának.
Mérleg 17
-
A Google látványosan mutatja be Középföldét
A kísérleti műhely interaktív alkalmazása Középföldéről az új hobbitfilmhez kapcsolódik.
Tech 14
Percről percre
lo Ismét tárt karokkal, rengeteg retro számítógéppel és egyéb látványos dolgokkal várunk titeket!
ph Sokan szeretik az AMD processzorra és NVIDIA grafikára épülő notebookokat. Tesztalanyunk az MSI receptje alapján készült.
ma 15080 mAh-s telep, lézeres távolságmérő, 120 Hz-es FHD panel, 256 GB-os tároló – felnő-e a minőség a tudáslistához?
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: pepris.de
Város: Budapest
Jól szellőző Thermaltake ház extrákkal
ph Az újdonság burkolatának több, mint 55 százaléka perforált, a PCI bővítőmodulját 90 fokban elforgathatjuk, és alkatrészeink tisztaságára is vigyáz.
Megtollasodnak a Pixel eszközök?
ma Érdekes kódsorokat találtak az Android 14 Beta 3-ben.
Új duplatornyos hűtés a Cooler Mastertől
ph Az MA824 Stealth az MA624 továbbfejlesztése, nyolc „szupervezető” csővel, átdolgozott bordázattal, mattfekete színben.
Különkiadással ünnepli az óceánok világnapját az Amazfit
ma Az Amazfit T-Rex 2 Ocean Blue Special Editionnel a korallzátonyok helyreállítását is támogatjuk.
Paraméterezhető Rapid Trigger funkció egyes Razer klaviatúrákkal
ph Az új Synapse-szal két analóg kapcsolókkal érkező típus léphet a Wooting által kitaposott ösvényre.
Snapdragon W5 Gen 1 dolgozik a Huawei Watch 4-ben
ma Hamarosan megjelennek Európában a Huawei új prémium órái, a cég közzétette a specifikációkat.
Amikor a retro PC nem elég gyors…
ph Akkor szükség lehet a tuningra: egy lelkes játékos az ISA busz sebességét emelte 212 százalékára.
- RAM topik
- iPhone topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Redmi Note 11 Pro 5G - a bajnokesélyes nem készült fel
- Synology NAS
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- DIGI Mobil
- További aktív témák...