-
Munkatársakat keres az IT Services Hungary Pécsen
Az ITS komoly bővítést tervez a baranyai megyeszékhelyen.
Mérleg 22
-
Létszámstop a Foxconn-nál, csökkennek az Apple megrendelések?
A legnagyobb elektronikai bérgyártó tagadja, hogy partnerei miatt állította le a toborzást.
Mérleg 22
-
A kormányoktól a bűnözőkig mindenki az adatainkra utazik
A magánemberek szinte védtelenek a digitális világban az adatokra éhes szervezetekkel szemben – ezen a helyzeten kíván változtatni egy új kutatási projekt.
Biztonság 15
-
Még lehet jelentkezni az IVSZ startup versenyére
Befektetők előtt bizonyíthatnak a döntősök.
Mérleg 0
-
2,59 millió gigabájt volt a mobilos adatforgalom januárban
Decemberhez képest enyhe emelkedés az összesítésben, de az egy előfizetőre eső forgalom csökkent.
Távközlés 1
-
Az Apple társalapítója aggódik a cég jövője miatt
Steve Wozniak már nem először fejti ki, hogy a „cool” Apple-höz elengedhetetlen az egyedi termékeket teremtő, minőségi innováció.
Café blog 28
-
A Sony bejelentette a PlayStation 4-et
Áttervezték a kontrollert, fókuszban az online képességek. A konzolt azonban nem mutatták meg, és még mindig nem tudjuk a pontos megjelenési dátumot és az árat.
Tech 84
-
Közös díjat alapított a Google, a Facebook és az Apple
A díjakkal járó hárommillió dolláros pénzjutalom talán a legmagasabb a tudományos díjak körében.
Mérleg 3
-
Új videóban mutatja be a Google a Glass képességeit
A futurisztikus szemüveg tovább egyszerűsödött, a bemutatóból pedig kiderül, a Glass viselője hogyan látja a világot. Két percnyi Google jövő.
Tech 230
-
A vesztes nem perel, megvalósulhat a 112-es rendszer
Közleménye szerint az ország érdekében lépett vissza az Enterprise Group, így nagy valószínűséggel a Huawei rendszerét telepítik majd.
Mérleg 73
-
Mozilla blog: PDF-megjelenítővel erősít az új Firefox
A legnagyobb újdonság, hogy a fejlesztők a 19-es verzióban aktiválták a már verziók óta a Firefoxba csomagolt PDF.js kiegészítőt.
Mozilla blog 21
-
Fejlesztések a debreceni szilíciummezőn
Két nagy, államilag támogatott projekt haladásáról adtak számot a kivitelezők.
Tech 0
-
A PlayStation 4-től várják a Sony feltámadását
A befektetők remélik, hogy a konzol új lendületet ad majd a gyengélkedő japán óriásnak. A Sony várhatóan ma éjjel jelenti be a PlayStation 4-et.
Tech 61
-
Az Apple belső hálózatába is bejutottak a crackerek
Egy speciálisan a Mac-es gépekre írott kártékony programmal sok vállalati rendszert is megfertőztek crackerek – az Apple dolgozik a helyreállításon.
Biztonság 32
-
Megszabadult a zaklatási ügybe keveredett biztonsági cégtől az Amazon
Az online áruház egy televíziós riportot követően került kínos helyzetbe Németországban.
Mérleg 11
-
(Frissítve) Az Outlook.com nyárra átveszi a Hotmail helyét
A Microsoft új levelezőjének immár végleges verziója a következő hónapokban váltja le szebb napokat látott elődjét.
Szoftver 19
-
Kitört a háború a Google és az EU között
A francia adatvédelmi biztos összefogásra biztatja európai kollégáit, hogy kellő súllyal tudjanak fellépni a vonakodó amerikai vállalattal szemben.
Mérleg 38
-
Hackerháborús csata Kína és az USA között
Egy amerikai biztonsági cég jelentése szerint azonosítottak egy kiberkémkedéssel foglalkozó, titkos katonai szervezetet.
Biztonság 16
-
Elindult a Microsoft Imagine Cup
A jelentkezni kívánó hazai diákokat ösztönözheti, hogy tavaly egy magyar csapat kiemelkedő eredményt ért el.
Szoftver 0
-
Mozilla blog: Flash Player-hibák a Firefoxban
Néhány jó tanács azoknak, akiknek még mindig gondot okoz a Mozilla böngészőjében az Adobe szoftverének használata.
Mozilla blog 43
-
Baj-e az, ha a Google Play a vásárlók személyes adatait kiadja a fejlesztőknek?
Egy ausztrál fejlesztőnek tűnt fel, hogy a Google kiadja a vevők nevét, e-mail címét és lakhelyét a Playen bonyolított vásárlások után. Kérdés: ez az üzleti modell része, vagy pedig aggályos?
Közösségi média 31
-
Mozilla blog: a Firefox OS tesztje mobilon
Kipróbálásra és a magyar honosítás tökéletesítése mellett a telefon bemutatására kapta meg a magyar közösség a mozillás fejlesztőknek szánt telefont.
Szoftver 72
-
Mozilla blog: versenytársunk, az Opera WebKitre vált
Az Opera WebKitre váltása új helyzetet teremthet a böngészőpiacon, és mindenképp érdemes elgondolkodni a nyílt webes szabványok jövőjén.
Mozilla blog 38
-
Szoftverteszt: IObit Advanced SystemCare PRO 6 – 2. rész
A folytatásban: javítás, speciális funkciók, a beállítások áttekintése, böngészésvédelem, témák, összegzés.
Szoftver 25
-
A Skype elindította videóüzenet-szolgáltatásának tesztjét
Tavaly decemberben már kiszivárgott az új funkció híre, melyet tegnaptól lehet élesben kipróbálni.
Szoftver 35
-
A Facebook győzött: kötelező a valódi nevek használata
Egy német tartomány adatvédelmi biztosa ellenében a tartományi bíróság a Facebook javára döntött.
Közösségi média 37
-
Magyar bankok lépése a privát felhő felé
Privátfelhő-technológiát szolgáltató vállalkozásba fektettek a Takarékszövetkezetek.
Tech 0
-
Csúcstechnológiás magyar startupok a HiTechTesten
Az MMKlaszter eseményén hat vállalkozás fejlesztését tesztelték a potenciális végfelhasználók és befektetők.
Szoftver 0
-
Challenge24 – 13. Nemzetközi 24 órás Programozó Verseny
A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületével (MAVE) idén is megrendezi éves programozó versenyét, a Challenge24-et, az SAP Hungary főtámogatásával.
Szoftver 0
-
Mozilla blog: videópályázat a mobilvilágról
Az idei Firefox Flicksen a főszereplő a mobil, a mobilvilág.
Mozilla blog 0
Percről percre
lo Ismét tárt karokkal, rengeteg retro számítógéppel és egyéb látványos dolgokkal várunk titeket!
ph Sokan szeretik az AMD processzorra és NVIDIA grafikára épülő notebookokat. Tesztalanyunk az MSI receptje alapján készült.
ma 15080 mAh-s telep, lézeres távolságmérő, 120 Hz-es FHD panel, 256 GB-os tároló – felnő-e a minőség a tudáslistához?
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Jól szellőző Thermaltake ház extrákkal
ph Az újdonság burkolatának több, mint 55 százaléka perforált, a PCI bővítőmodulját 90 fokban elforgathatjuk, és alkatrészeink tisztaságára is vigyáz.
Megtollasodnak a Pixel eszközök?
ma Érdekes kódsorokat találtak az Android 14 Beta 3-ben.
Új duplatornyos hűtés a Cooler Mastertől
ph Az MA824 Stealth az MA624 továbbfejlesztése, nyolc „szupervezető” csővel, átdolgozott bordázattal, mattfekete színben.
Különkiadással ünnepli az óceánok világnapját az Amazfit
ma Az Amazfit T-Rex 2 Ocean Blue Special Editionnel a korallzátonyok helyreállítását is támogatjuk.
Paraméterezhető Rapid Trigger funkció egyes Razer klaviatúrákkal
ph Az új Synapse-szal két analóg kapcsolókkal érkező típus léphet a Wooting által kitaposott ösvényre.
Snapdragon W5 Gen 1 dolgozik a Huawei Watch 4-ben
ma Hamarosan megjelennek Európában a Huawei új prémium órái, a cég közzétette a specifikációkat.
Amikor a retro PC nem elég gyors…
ph Akkor szükség lehet a tuningra: egy lelkes játékos az ISA busz sebességét emelte 212 százalékára.