-
Az IoT helyes használata, veszélyei
Nem kell minden adatot a felhőbe küldeni, és fel kell készülni arra, hogy megtámadnak. A Cisco stratégiai innovációért felelős alelnöke könyvet is írt a témáról.
Tech 63
-
Törökországban letiltották a Wikipediát
Legkésőbb holnapra kiderül, hogy a bíróság jóváhagyja-e az oldal blokkolását.
Mérleg 56
-
Jövő héten Linux Mint közösségi munkanap
Egy szép szombati napon mesélnénk róla, és el is kezdhetnétek pár olyan aktivitást, amelyekre a leginkább szükség lenne a haza Linux Mint közösség életében.
Szoftver 1
-
Új Intel CPU-k a kanyarban, jön a GDDR6, driverbalhé az AMD-nél
A tévé örök, a tévézés változik, új PC formátum születhet, kész a repülő autó.
Mérleg 12
-
Hivatalos forrásból is beszerezhető a Messenger Lite
A Facebook csevegőalkalmazásának könnyűsúlyú változata a mai naptól Magyarországon is letölthető a Play Áruházból.
Szoftver 79
-
Az Apple is Lexusszal teszteli önjáróautó-rendszerét
Tavaly még úgy tűnt, hogy a kialakult viták miatt akár be is fuccsolhat a projekt, de úgy tűnik, összekapták magukat.
Tech 8
-
Ha a méret a lényeg: CraftBot XL
A hazai 3D nyomtatógyártó legújabb készülékével akár 44 centis tárgyakat is nyomtathatunk. A szoftver csalódást okozott, a hardver hozta az elvárhatót.
3D nyomtatás 32
-
Zseblámpa-alkalmazásba rejtett trójai
Az Android-felhasználók nemrég egy új típusú mobil banki kártevővel találkozhattak a Google Play alkalmazásai között.
Biztonság 36
-
A gyerekes családokban megduplázódott az okostelefonok száma
A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő gazdája, annak járt utána, hogy a digitális fejlődés miként jelenik meg a mindennapok pénzügyeiben.
Mérleg 0
-
Mostantól fát is lehet ültetni a Vivaldi böngésző segítségével
A felhasználók beállíthatnak olyan keresőt is, mellyel a környezetvédelmet támogatják.
Szoftver 8
-
Az Instagram egyelőre megállíthatatlan
A százmilliomodik felhasználóra még majdnem két és fél évet kellett várni, az utolsó százmillió azonban négy hónap leforgása alatt regisztrált.
Közösségi média 65
-
Már tölthető a W10 CU mobilokra is
Egy napot késett, de megérkezett. A Creators Update okostelefonokra szánt verziója nem nagy dobás, talán majd a következő.
Szoftver 61
-
Adathalmazból applikáció 24 óra alatt
Újra Big Data tematikájú, 24 órás fejlesztői versenyt (Hackathont) hirdet a Magyar Telekom a Kitchen Budapesttel (KiBu) együttműködésben.
Szoftver 3
-
Letartóztatták, mert részegen megtámadott egy robotot
A férfi azzal védekezett, hogy ő mérnök, és csak tesztelni akarta a gépet.
Café blog 7
-
Megbüntették az áfacsökkentést kitrükköző szolgáltatót
Bírságot kapott az internetes áfacsökkentéssel egyidejűleg díjat emelő szolgáltató, de a határozat még nem jogerős.
Távközlés 78
-
Lát és irányít is a DJI új szemüvege
A DJI Goggles segítségével nemcsak úgy érezhetjük, mintha ott ülnénk drónunk tetején, de irányíthatjuk is annak mozgását.
Tech 43
-
Megváltozik a Firefox kiadási ciklusa
Finomhangolja a böngésző kiadási ütemezését a Mozilla – az Aurora nélkül folytatódik a fejlesztés.
Mozilla blog 49
-
Már biztos: ingyenes roaming az EU-ban
Most már nincs akadálya, hogy június 15-től hazai feltételekkel használhassuk előfizetésünket az EU tagállamaiban.
Távközlés 39
-
A NASA és az ESA közös misszióban keresik az élet jeleit az Európán
A közös projekt több mint hat évig fog tartani, és nagy újdonsága az lesz, hogy leszállóegységet küldenek a hold felszínére.
Tech 27
-
Már lehet jelentkezni a Google önvezető autójának tesztjére
A Waymo 100 darabos flottáját 500 kisbusszal bővíti, a phoenixi lakosok pedig pályázhatnak a kéthónapos próbakörre.
Tech 34
-
Frissítve! Százmilliót keresett szoftverével a tini, most ítéletre vár
A tehetséges srác megszédült a lehetőségtől, és a DDoS-támadásokra alkalmas szoftverét bérbe is adta.
Biztonság 109
-
Megjelent az új Firefox: a Quantummal gyorsabb és stabilabb
A frissítés alapértelmezetten világos és sötét témákkal, valamint TLS1.3 támogatással érkezik. Megváltozik a fejlesztési és kiadási ütemezés is.
Mozilla blog 88
-
A vírusirtó Windows-fájlokat pakolt karanténba
A Facebookot pedig adathalász weboldalnak minősítette. Több millió felhasználó járt pórul a frissítéssel.
Biztonság 26
-
Bemutatkozott Larry Page „repülő autója”
Habár a jármű még erősen tesztállapotban van, úgy tervezik, hogy az év végén már meg lehet rendelni.
Tech 16
-
Interpol-razzia Délkelet-Ázsiában
Bűnözők által üzemeltetett irányító szerverek ezreit leplezték le.
Biztonság 4
-
A fényszenzorral kémkedni? Lehetséges!
Kevesen gondolnák, de a telefonokba épített környezetifény-szenzor alkalmas lehet arra, hogy adatokat lopjanak a felhasználóktól.
Biztonság 31
-
Az EU tagállamai elutasítják az Európai Bizottság távközlési reformtervét
A tervezet pártolói szerint az 5G versenyképes bevezetése és alkalmazása hosszabb bérleti időt és új szabályozást követel meg. Ám ez heves ellenkezésbe ütközik.
Távközlés 6
-
Pályázat és verseny a digitális egészségügy témájában
Április végéig jelentkezhetnek egészségügyi innovátorok az 50 ezer eurós díjazású startup versenyre.
Mérleg 0
-
A Samsung és az Amazon bevezették a HDR10+ szabványt
A frissített szabvány a dinamikus metaadatokat alkalmaz, így a televíziók képesek a fényerőt akár kockánként kontrollálni.
Tech 7
-
„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” - avagy a titkosítás hamis illúziója
Meg lehet védeni az adatokat a kibertérben is, ám abban nem szabad hinni, hogy a titkosítás önmagában elegendő.
Café blog 36
-
Népszerű az iskolai informatikusverseny, kétszer annyian indulhatnak
Több mint 100 csapat jelentkezett, ezért 20 helyett 40 csapatra bővült a Legyél Te is Informatikus program Kihívása.
Mérleg 0
-
Éjszakai budivilágítás 2.0
Már az első változat után is sokan érdeklődtek, most hogy csírátlanít, még kelendőbb lehet. Közösségi finanszírozásban féláron adják, így csak 10 dollár darabja.
Tech 34
-
Orosz kiberkémek a dán védelmi minisztérium rendszerében
A behatolók a levelezést támadták, de védett információkhoz nem juthattak hozzá.
Biztonság 2
-
Egy hetet késik a Linux 4.11
Linus Torvalds bár megtehette volna, inkább nem kockáztat. Hét nap még nem a világ.
Szoftver 9
-
Tim Cook is kidobta volna az Ubert az App Store-ból
Az alkalmazás megsértette az alkalmazásbolt szabályzatát, Travis Kalanick kénytelen volt személyesen magyarázkodni.
Biztonság 0
-
Seagate DJI Fly Drive - drónozásra fejlesztve
Alig pár hónapja jelentették be az együttműködést, máris előálltak egy 2 TB-os hordozható adattárolóval.
Tech 22
-
CIA-kézikönyv az okostévék hackeléséhez
A kormány és a hatóságok egyre feszültebbek, a Wikileaks viszont rendületlenül szivárogtat tovább.
Biztonság 111
-
Programajánló hétvégére: A jövő utcája
Laikus technológiarajongóknak nyújt betekintést a jövőheti CRAFT konferencia témáiba az IBM és a Prezi közös kiállítása.
Café blog 5
Hirdetés

protegIT – latinul azt jelenti: megvéd
PR avasszal a KRÉTA-t és a NEPTUN-t, a két legfontosabb oktatási portált, 6 vezető magyar egyetemet és az OTP-t ért veszélyes kibertámadások sokak szerint gyors reakciót igényelnek.
Percről percre
ph Ez alkalommal monitorok, házak és dokkolók dominálnak, de desktop PC-ket és pár komponenst is bemutatunk.
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Aktív zajszűrés és gyorstöltés tízezer alatt
ma Persze Kínában, de a Redmi Buds 5 ára jó eséllyel errefelé sem emelkedik majd csillagászati magasságokba.
Ha valaki OnePlus Buds Pro 2 Lite-ot szeretne...
ma Már elérhető, de Buds Pro 2R néven keresse a gyártó hivatalos webshopjában.
Kulisszák mögötti videón az Alan Wake II
gp A legújabb videóban a zenék és a hangok kerülnek a középpontba.
Atomic Heart - Teaser trailert kapott a következő DLC
gp Mérges ludak és a Limbo vár minket a második kiegészítőben.
Csak fullHD-ban fut PC-n a Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1
gp Úgy tűnik, hogy a Konami egy szimpla emulátor képességeit sem képes hozni a gyűjteményes kiadással.
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.