-
Megjelent a LibreOffice 6.0
Jelentős mértékben bővültek a nyílt forrású szoftvercsomag képességei, a régebbi hiányok pótlása mellett igyekeznek kiszolgálni a legújabb igényeket is.
Szoftver 129
-
Japán irányítás alá kerül a legendás Xerox
Az amerikai vállalat az informatika történetének egyik ikonja, és története során most először veszíti el függetlenségét.
Mérleg 10
-
Már az állam is támogatja az esportot
Ennek keretében pedig elindult a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia, egy esport bár és egy hivatalos sportegyesület keveréke.
PROHARDVER! Mérleg 99
-
Lenyűgöző panorámakép a Curiosity Mars-járótól
Az öt éve munkában lévő szonda megpihent egy kicsit, és ezt a kutatók kihasználták egy visszatekintés megalkotására.
Tech 15
-
Ismét várja a fiatalok jelentkezését a Microsoft világversenye
Idén már a nemzetközi szakmai webinar is támogatja a magyar diákok munkáját a Microsoft elsőszámú nemzetközi fejlesztőversenyén, az Imagine Cupon.
Mérleg 2
-
Új verzióval ünnepli szülinapját a Vivaldi
Apró lépésekkel haladnak előre, de a kommunikáció szokás szerint erős.
Szoftver 4
-
Törvénytelen a brit megfigyelési törvény a bíróság szerint
A sok vitát kiváltott szabályozást leginkább a terrorfenyegetéstől való félelem miatt sikerült bevezetni.
Mérleg 1
-
Mi az a felhőmester?
A szegmensben érdekelt Oracle felmérése szerint feltörekvőben van egy új vállalati réteg, az úgynevezett „felhőmesterek” csoportja.
Mérleg 90
-
Új szoftverfejlesztő központot hoz létre a Continental Budapesten
A munka középpontjában a tervek szerint az önvezető rendszerek fejlesztése áll majd.
Mérleg 9
-
A Cellum megint lépett egyet előre
Bejönni látszik az az elképzelés, hogy a vállalat technológiáját, megoldásait nem Nyugatra kell vinni, hanem Ázsiába, ahol hatalmas a piac.
Mérleg 0
-
Megérkezett az USA-ba is az ATM-kifosztás
Az akció koncentráltsága és szervezettsége arra utal, hogy egy felkészült csoport kampányszerűen rabolja ki az automatákat.
Biztonság 19
-
Magyar csapat győzött a Cyber 9/12 elődöntőjén Budapesten
Magyarországon rendezték meg a Cyber 9/12 Student Challenge hivatalos elődöntőjét a SecOps Europe IT-Biztonsági Konferencián és Expón, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata nyert meg.
Mérleg 2
-
Az Accenture kétszáz alkalmazottat keres új irodájába
A vállalat Budapesten hozta létre második hazai telephelyét.
Mérleg 42
-
Egy mobilos alkalmazáson át szivárogtak ki katonai titkok
Már nem először fordul elő egy hadseregnél, hogy az elsősorban civil felhasználásra tervezett szoftverek okoznak adatvédelmi problémákat.
Biztonság 16
-
Rendkívüli javítást adott ki a Microsoft az Intel bakija miatt
Mivel mind a működési rendellenességek, mind az adatvesztés kockázata fennáll, a vállalat igyekszik segíteni.
Biztonság 97
-
Kihirdették az Országos IT Megmérettetés győzteseit
Több mint 2300 szakember 19 kategóriában 10 fordulón át versenyzett az először megrendezésre kerülő Országos IT Megmérettetésen.
Mérleg 3
-
Az Intel állítólag felelőtlenül viselkedett a processzorhibák kezelésekor
A történet kissé zavaros, de nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó nem fordult az előírásoknak megfelelően időben a hatóságokhoz.
Biztonság 9
-
Újra jelentkezhetnek a fiatalok a Nagy Károly-díjra
A szervezők olyan innovatív ötleteket várnak, melyek az európai közösség erősítését szolgálják.
Mérleg 8
-
A GVH razziázott a Telekomnál és a Telenornál
Még most sem elég világos, hogy az akciónak és a folyamatos késésben lévő vizsgálatnak mi a célja, legfeljebb találgatni lehet.
Távközlés 42
-
Frissítve! Problémák a most indított Ariane rakétával
A mérnökök azt állítják, hogy a misszió a kommunikáció megszakadása ellenére is nagyobbrészt sikeres volt, de pályakorrekciókra szükség lesz.
Tech 8
-
Iszonyatos kárt okozott a NotPetya vírus egy vállalatnál
A Maersk példája mutatja, hogy a mai digitalizált világban egyetlen vírus is óriási károkat képes okozni.
Mérleg 46
-
Fegyveres rablási kísérlet egy bitcoin „bankban”
Nagy a csábítás, egyre többen hajtanak rá az alvilágból is az értékes kriptovalutákra.
Café blog 8
-
Ezeket keresték a legtöbben az eMAG webáruházban tavaly
Az eMAG összegyűjtötte a tíz legkeresettebb keresőszót és a tíz legfurcsább keresési kísérletet a tavalyi évből.
Mérleg 19
-
A Brexit hatása: elköltöztetik a Galileo backup központját
A rendszer biztonsága kiemelt szempont, ezért nem megengedhető, hogy a tartalék rendszer az unión kívül legyen.
Biztonság 1
-
Az EB még egyet lökött az új adatvédelmi szabályozás bevezetésén
Az Európai Bizottság ma iránymutatást tett közzé, hogy megkönnyítse az új adatvédelmi szabályok május 25-től esedékes, zökkenőmentes és közvetlen alkalmazását.
Mérleg 9
-
Súlyos büntetést szabtak ki Európában a Qualcommra
Az ügy érdekessége, hogy a legfontosabb másik szereplőt, az Apple-t nem társként, hanem áldozatként kezeli a határozat.
Mérleg 28
-
Jövőre jön a Mastercard biometrikus azonosítása Magyarországra is
2019 áprilisától a szolgáltatást használva akár egy szelfivel is fizethetünk.
Tech 46
-
Észtország még nem döntött a saját kriptopénz bevezetéséről
A vezetők még nem határoztak, mivel sok a kockázati tényező, így először mérlegelni kívánják az előnyöket és a hátrányokat.
Mérleg 16
-
Feszített tempót követel az online számlázás bevezetése a programozóktól
A cél nemes és követendő, de a megvalósítással kezdetben biztosan akadnak majd gondok.
Mérleg 54
-
A Blizzard összes játékát érintette egy súlyos sebezhetőség
A vállalat már kiadott egy javított verziót, de ez csak átmeneti, még fejlesztenek rajta.
Biztonság 13
-
Szoftverrel csaltak a benzinkutasok Oroszországban
Egy szakértő kiberbűnöző gyakorlatilag egyedül generálta egy bűnszövetkezet kiépülését.
Biztonság 29
-
Sikeres teszttel jelentkezett be a SpaceX kistestvére
A Rocket Lab nem a nagyok ellen megy: ők a kisebb műholdakra specializálódnak, itt látnak piaci rést. A harmadik tesztet mellőzik, felkészülnek a bevezetésre.
Tech 16
-
Egy NAV-közbeszerzés verhette ki a biztosítékot a Microsoftnál
Az ügy most is eléggé homályos, a Microsoft védi az érdekeit, adatok kiadására nem kötelezhető.
Mérleg 26
Hirdetés

protegIT – latinul azt jelenti: megvéd
PR avasszal a KRÉTA-t és a NEPTUN-t, a két legfontosabb oktatási portált, 6 vezető magyar egyetemet és az OTP-t ért veszélyes kibertámadások sokak szerint gyors reakciót igényelnek.
Percről percre
ph Ez alkalommal monitorok, házak és dokkolók dominálnak, de desktop PC-ket és pár komponenst is bemutatunk.
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Aktív zajszűrés és gyorstöltés tízezer alatt
ma Persze Kínában, de a Redmi Buds 5 ára jó eséllyel errefelé sem emelkedik majd csillagászati magasságokba.
Ha valaki OnePlus Buds Pro 2 Lite-ot szeretne...
ma Már elérhető, de Buds Pro 2R néven keresse a gyártó hivatalos webshopjában.
Kulisszák mögötti videón az Alan Wake II
gp A legújabb videóban a zenék és a hangok kerülnek a középpontba.
Atomic Heart - Teaser trailert kapott a következő DLC
gp Mérges ludak és a Limbo vár minket a második kiegészítőben.
Csak fullHD-ban fut PC-n a Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1
gp Úgy tűnik, hogy a Konami egy szimpla emulátor képességeit sem képes hozni a gyűjteményes kiadással.
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.
- Samsung Galaxy Note10 és Note10+ duplateszt
- Parfüm topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- Asztalos klub
- Zenelejátszó építése, a kiváló hangzásért
- Ukrajnai háború
- Kutya topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- További aktív témák...