-
Évente négybillió forintnyi érték fordul meg a brit p2p-hálózatokon
A brit kormány megbízásából készült jelentés a probléma természetét és nagyságát kívánta felmérni.
Mérleg 24
-
Július 10-én jön a Silverlight 3 és az Expression Blend 3
A tesztidőszak valóban rövid lett, két hónap után bemutatják a végleges verziókat.
Tech 12
-
3322 filmet osztott meg, a bíróság mégis felmentette
A megengedő spanyol szabályozás következtében Spanyolországban egyelőre még biztonságban vannak a fájlcserélők.
Mérleg 20
-
Az e-mail helyett jön a Google Wave
Az idei fejlesztői konferencia nagy szenzációja az eddig sikeresen titokban tartott platform, mely ha beválik, forradalmasíthatja az internetes kommunikációt.
Tech 118
-
Windows 7 Starter netbookokra
Az új operációs rendszer terjesztésének egyik fontos lépése lesz a kicsi hordozható számítógépekre szánt kiadás.
Szoftver 29
-
Megszűnik a 06 a telefonszámokban
A munka célja az egységesítés, illetve az előhívó szám megszüntetése.
Távközlés 51
-
Nyilvános pályázat nélkül kapta a megrendeléseket a Microsoft
Egy megszokott üzleti folyamatba „rondított bele” a nyíl forrású szoftvereket terjesztő cégcsoport.
Mérleg 19
-
Pályázat: küldj Windows 7 háttérképet a Microsoftnak!
A szoftvervállalat Magyarországot bemutató fotókat vár az új operációs rendszerhez készülő országspecifikus háttérképcsomaghoz.
Szoftver 43
-
A Firefox győzött Magyarországon
A magyarok több mint fele a Mozilla böngészőjét használja, derül ki a statisztikákból. Sem a Chrome, sem az Internet Explorer 8 nem vett lendületet.
Szoftver 231
-
Ma újra összeomlott az Ügyfélkapu
A közelmúltban történt üzemzavarok után volt felelősségrevonás, meg komoly ígéretek, de a mai nap eseményei azt mutatják, hogy tényleges lépések aligha történhettek.
Társadalom 102
-
Veszélyes rés a DirectX-ben
QuickTime-fájlokkal lehet kihasználni a hibát. Elképzelhető a soron kívüli patch is.
Biztonság 28
-
A Magyar Telekom felvásárolja az ISH-t
A kórházi alkalmazásokat fejlesztő cég értékét 2,9 milliárd forintban állapították meg.
Mérleg 6
-
Microsoft mondja: Bing!
Ha várhatóan nem is taszítja le a trónról a Google-t, a komoly hírveréssel beharangozott új kereső jelentős minőségi ugrás az előző változathoz képest.
Tech 104
-
A megállíthatatlan Google újabb fejlesztéseket jelentett be
A fejlesztői konferencián, illetve az esemény kapcsán a szoftvercég bejelentésdömpinggel árasztotta el az érdeklődőket.
Tech 21
-
Új védelmi bástya a Windows 7-ben
Redmond azt reméli, az operációs rendszer magjába ágyazott funkciónak köszönhetően alaposan megnehezíti a Windows 7 kernelét támadók dolgát.
Szoftver 21
-
Megállt az ADSL-piac, nincsenek új előfizetők
Áprilisban az NHH-statisztika történetében először elmaradt a növekedés. A kábeles piac még bővülget.
Távközlés 29
-
Ingyen iPhone az egyetemistáknak
Egy japán egyetem térítésmentesen biztosítja tanulói számára az Apple okostelefonját. Az ajándék árnyoldala: az iPhone elektronikus jelenléti ívként is működik.
Mérleg 38
-
Cégre szabták a digitális táblák tenderét?
A Magyar Nemzet leleplezőnek szánt tudósítása nem igazán az, de ettől még zavaros maradt az évek óta csócsált történet.
Mérleg 39
-
Kapaszkodik az Xbox 360
Több rekordról is hírt adott a Microsoft. Jól kezdte az évet a világranglistán második konzol.
Mérleg 18
-
Wikipedia + Flickr + YouTube = Navify
Az új vállalkozás az Wikipedia „illusztrálására” biztatja a felhasználókat.
Közösségi média 4
-
Letölthető a Skype 4.1 sok újdonságot hozó bétája
Az új verzióban lehetőség van a képernyő megosztására, és néhány régi funkciót is visszahoztak.
Szoftver 21
-
Warezszerver-lefoglalás Angyalföldön
18 terabájtnyi warezre bukkantak nyomozók az ASVA bejelentése alapján.
Mérleg 51
-
Jön a Zune HD, a Microsoft válasza az iPod touchra
A lejátszó multi-touch kijelzővel és wifitámogatással kerül forgalomba. Kérdés, hogy a riválisához hasonlóan játékgépként is használható lesz-e.
Tech 65
-
Az Asus nagyot álmodik
A vállalat három éven belül fel akar kerülni a notebookgyártók dobogójára.
Mérleg 8
-
Elstartolt a kommunista mobilnet
Működik a 3G Észak-Koreában: 20 ezer szerencsés állampolgár mobiltelefon segítségével felcsatlakozhat a világhálóra – illetve az egyetlen engedélyezett weblapra.
Mérleg 29
-
Borult a kormányzati Microsoft-paktum
Új-Zéland az idén nem hosszabbította meg a központi licencmegállapodást. Esélyt kapott a nyílt forráskód.
Társadalom 9
-
Az IBM milliárdos támogatásokkal küzd a válság ellen
A cég a kihelyzett hatalmas összegekkel kívánja segíteni a gazdasági fellendülést.
Mérleg 6
-
Hibás a SharePoint Server 2007 második javítócsomagja
Az alkalmazás 180 nap elteltével használhatatlan lesz, mivel tévedésből aktiválódik a termék lejárati ideje.
Szoftver 5
-
Memória az idők végezetéig
Nanotechnológia áttörés az adattárolásban: 1 terabájtnyi információt 6 négyzetcentiméteren 1 milliárd évre őriznének meg az új eljárás segítségével.
Tech 45
-
Feltámadt a spam
Nagyjából fél év alatt regenerálódott a spamküldő infrastruktúra. Tíz levélből kilenc megint kéretlen reklám.
Közösségi média 14
-
A fájlcserélők roppantják meg az EU gerincét?
Az uniós határozatok védik a polgárok alapjogait, ám mire való az egész, ha a gyakorlatban mégiscsak az történik, amit az adott állam épp regnáló vezetése akar?
Társadalom 22
-
Reklámáron a Macintosh!
Egy orosz IT-vállalkozás Intel és Asus alkatrészekből épít Mac-klónokat. A koppintásokat a valódi Apple-gépeknél jelentősen olcsóbban kínálják vételre.
Mérleg 98
-
Középiskolások ismerkedhetnek a chipgyártással
Az MTA Anyagtudományi Kutatóintézetének nyári táborában többek között az integrált áramkörök készítéséről is szó esik.
Tech 5
-
Letölthető a Vista SP2 végleges verziója
Egy hónappal az RTM megjelenése után a felhasználók is elérhetik a lezárt változatot.
Szoftver 56
-
Összeomlással kezdte meg működését a Nokia online boltja
Az Ovi Store nagy reményekkel nyitotta meg virtuális kapuit.
Közösségi média 1
-
Csinos végkielégítést kap a kirakott Yahoo!-vezető
Két év munkaviszony után több mint háromévnyi fizetését veszi fel búcsúzóul a pénzügyi vezérigazgató.
Mérleg 13
-
Új vezető a HP Magyarországnál
Május 25-től Takács Gábor irányítja a HP nagyvállalati szerver- és adattároló termékkategóriáját.
Mérleg 0
-
Többen, de még mindig kevesen használunk netbankot
Egy év alatt közel 5 százalékponttal nőtt Magyarországon az internetes banki szolgáltatásokat használók aránya.
Közösségi média 9
-
Az APEH rászáll a neten kereskedőkre
Az adóhatóság egyértelművé akarja tenni, hogy az online piacterek is a látókörében vannak.
Mérleg 119
-
Támad a Microsoft Bing
Új keresőjét mega-reklámkampánnyal fogja népszerűsíteni a cég. Kérdés, hogy a Google-ön nevelkedett felhasználók egyáltalán átszoktathatók-e bármi másra.
Tech 28
-
A memóriák kapacitása sem nő örökké
Törvényszerűen lassulni fog a kapacitásbővülés üteme – jósolja a a SanDisk első embere. Aki szerint öt év múlva közbeszól a fizika.
Tech 23
-
Virtuális pénz, valódi rablás – három év börtön az erőszakos játékpénz-tolvajnak
3 millió forintnak megfelelő virtuális pénzt erőszakolt ki játékostársából egy kínai férfi harmadmagával.
Mérleg 9
-
Nem ítéljük el az illegális szoftverek használatát
De a számítógépes adatlopást vagy mások wifijének megcsapolását súlyosabb bűntettnek tartjuk – többek között ezt tudjuk meg a Szonda Ipsos felméréséből.
Társadalom 341
-
Linuxos számítógépet kapnak a börtönlakók
Szigorúan felügyelt módon, de számítógéphez jutnak ausztrál rabok.
Társadalom 22
-
Újabb összevonások (leépítések?) a Magyar Telekomnál
A Magyar Telekom Igazgatósága a Magyar Telekom és a T-Kábel egyesülésére tett javaslatot.
Távközlés 1
-
Megújult az ESET ingyenes, online víruskeresője
A NOD32 technológiát használó, magyar nyelvű ESET Online Scannert új beállítási lehetőségekkel és megújult grafikus kezelőfelülettel látták el fejlesztői.
Biztonság 6
-
A hadsereg inkább a Vistát választja a Windows 7 helyett
Fejleszt az amerikai hadsereg: december 31-ig Vista és Office 2007 kerül a katonai számítógépekre.
Mérleg 44
-
Messenger-embargót hirdetett a Microsoft
A tiltás öt olyan országot érint, melyet az Egyesült Államok politikai okokból különféle szankciókkal sújt.
Mérleg 54
-
Nem lesz annyira buta a Windows 7 Starter
Eltörlik a háromalkalmazásos limitet, de lehet, hogy marad a megváltoztathatatlan háttér.
Szoftver 116
-
Vasárnapi csetresz Forma-1-es szimulátorral
Forma-1 a Google Földben, CUCKU backup, Mozilla Prism, Photoshop-lebuktató, valamint az örök háború dokumentuma.
Közösségi média 7
-
Egy kisdiák öngyilkossága vezetett el az újabb internetcenzúrához
Thaiföld eddig is gyakran nyúlt a tiltás eszközéhez, s most egy tragédia folytán újabb alkalmat találtak.
Mérleg 10
-
Jövőre a netbookok felén Linux fut majd – vagy mégsem?
Az ötven százalékos részesedés inkább csak vágy és propaganda, mint valódi előrejelzés.
Szoftver 46
-
Öngól: a kiadók súlyosbításért fellebbeztek a Pirate Bay ügyében
A kíméletlen küzdelemben a jogvédők erőszakossága odáig vezethet, hogy ők maguk juttatják be az Európai Parlamentbe a kalózok képviselőit.
Mérleg 44
-
Újabb városokba visz 50 megás netet a T-Home
Mostantól Székesfehérváron is elérhető a jóval nagyobb sávszélességet biztosító hálózat. Eddig 50 ezer háztartást kapcsoltak be, és a fejlesztés folyamatos.
Távközlés 58
-
Nyomul a Huawei
A kínai 3G-bevezetés is segített abban, hogy a gyártó a harmadik legnagyobbá avanzsáljon a mobilhálózati berendezések szegmensében.
Mérleg 5
-
A Firefox nagy dobása: mindenki lehet programozó!
A Mozilla új projektje egy olyan lehetőséget nyújt a felhasználóknak, mellyel élve saját maguk is egyszerűen készíthetnek kiegészítőket a böngészőhöz.
Tech 7
-
Mennyibe kerül a Windows 7?
A gyártók már ismerik az árakat, a publikum nagyjából egy hónap múlva lesz beavatva.
Szoftver 114
-
Sok a félrevezető vírusirtóteszt
A gyártók szerint gyakran nem elég alaposak és ezért téves következtetésekre jutnak a tesztelők. Ezért most őket tesztelik.
Szoftver 6
-
Már nem béta a legújabb Google Chrome
Véglegesítették a márciusban bevezetett változatásokat.
Szoftver 76
Percről percre
lo Ismét tárt karokkal, rengeteg retro számítógéppel és egyéb látványos dolgokkal várunk titeket!
ph Sokan szeretik az AMD processzorra és NVIDIA grafikára épülő notebookokat. Tesztalanyunk az MSI receptje alapján készült.
ma 15080 mAh-s telep, lézeres távolságmérő, 120 Hz-es FHD panel, 256 GB-os tároló – felnő-e a minőség a tudáslistához?
Állásajánlatok
Cég: pepris.de
Város: Budapest
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Jól szellőző Thermaltake ház extrákkal
ph Az újdonság burkolatának több, mint 55 százaléka perforált, a PCI bővítőmodulját 90 fokban elforgathatjuk, és alkatrészeink tisztaságára is vigyáz.
Megtollasodnak a Pixel eszközök?
ma Érdekes kódsorokat találtak az Android 14 Beta 3-ben.
Új duplatornyos hűtés a Cooler Mastertől
ph Az MA824 Stealth az MA624 továbbfejlesztése, nyolc „szupervezető” csővel, átdolgozott bordázattal, mattfekete színben.
Különkiadással ünnepli az óceánok világnapját az Amazfit
ma Az Amazfit T-Rex 2 Ocean Blue Special Editionnel a korallzátonyok helyreállítását is támogatjuk.
Paraméterezhető Rapid Trigger funkció egyes Razer klaviatúrákkal
ph Az új Synapse-szal két analóg kapcsolókkal érkező típus léphet a Wooting által kitaposott ösvényre.
Snapdragon W5 Gen 1 dolgozik a Huawei Watch 4-ben
ma Hamarosan megjelennek Európában a Huawei új prémium órái, a cég közzétette a specifikációkat.
Amikor a retro PC nem elég gyors…
ph Akkor szükség lehet a tuningra: egy lelkes játékos az ISA busz sebességét emelte 212 százalékára.