Hirdetés
-
Újabb döbbenetes kincsek kerültek a Google adatbázisába
A Google Art projektje olyan műtárgyakhoz és olyan helyekhez visz egészen közel, melyek értéke felbecsülhetetlen.
Közösségi média 8
-
Dél-Korea kiemelten támogatja az induló technológiai vállalkozásokat
Az ország technológiai ipara a világ élmezőnyében szerepel, és azt szeretnék, ha ott is maradna.
Mérleg 4
-
Kódpárbaj az űrben
Annyira sikeres volt a programozói verseny, hogy hamarosan indul az online változat, melyre június elsejéig lehet jelentkezni.
Szoftver 0
-
Ilyen lett volna a Valve AR szemüvege
A Valve februárban 25 embert küldött el, Gabe Newell akkor azt nyilatkozta, hogy egy projektet sem állítanak le. Mégis volt egy áldozat, de szerencsére nem tűnt el a süllyesztőben.
Tech 16
-
Jövőképet keres a hazai IT-szektor
Stratégiát és vezetőket választott az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége.
Mérleg 4
-
Újra állami tulajdonba kerülhet az Antenna Hungária
Az biztosnak tűnik, hogy eladják a céget, de azt nem tudni, hogy lesz-e állami szándék a felvásárlásra.
Távközlés 5
-
Új bemutató érkezett a Leap Motionról
Ilyen lesz a Windows 8 vezérlése a mozgásérzékelős kontrollerrel.
Tech 27
-
Már megrendelhető a finn okostelefon, a Jolla
Mutatós telefont dobtak össze a mérnökök, de kérdés, hogy mekkora eséllyel indulhatnak az Android és a nagy gyártók által uralt piacon.
Tech 27
-
Egy terabájt ingyen a Flickrben
A Yahoo! az ingyenes fiók kapacitásának megnövelésével kívánja vonzóvá tenni a szolgáltatást.
Közösségi média 16
-
1,1 milliárdot fizethet a Yahoo a Tumblrért
A Yahoo igazgatótanácsa tegnap már jóváhagyta az akvizíciót, hivatalosan ma jelenthetik be az üzlet megkötését.
Mérleg 15
-
Az ember, aki Bill Gates lehetett volna
Az IT történelmével foglalkozó kalendáriumunkba első hosszabb anyagként a személyi számítógépek történetének egyik legrejtélyesebb esete került.
Café blog 2
-
Fahrenheit 451 – III
Az 1984-ben megjelent Etűdök személyi számítógépekre c. könyv a BASIC segítségével mutatja meg a kezdőknek a programozás szépségeit és lehetőségeit.
Café blog 7
-
Feltörték a Financial Times oldalát és twitter fiókját
„Itt járt a Szíriai Elektronikus Hadsereg”, üzenték a világnak.
Biztonság 8
-
Az EA kihátrált a Wii U mögül
A Nintendo konzolja eddig messze a japán cég várakozásai alatt teljesít, és az eddig is játékhiánnyal küzdő, fél évnél alig idősebb platform most a világ egyik legnagyobb kiadójának támogatását is elveszítheti.
Tech 13
-
Mozilla blog: még közösségibb lett a Firefox új verziója
Ezúttal kiemelt fókuszban a személyes szféra, az indulási sebesség és a közösségi hálózatok. De emellett fejlesztőknek szánt újdonságokat és biztonsági javításokat is hoz az új Firefox-verzió.
Mozilla blog 22
-
Az elítélt hacker szerint fejlesztése megvédi az összes ATM-et
Rablóból pandúr: a román férfit kártyamásolásra alkalmas eszköz fejlesztéséért zárták börtönbe. Most ő fejleszti a kártyákat megvédő eszközt.
Biztonság 9
-
Mozilla blog: közösségünk aktivistákat keres!
Magyar nyelvű böngészők, kiterjesztések és weboldalak. Tucatnyi előadás, közösségi esemény. Hogyan lehet ez? Gondoltál már arra, hogy te is aktivistaként tevékenykedj?
Mozilla blog 0
-
Képviselők aggódnak a Google Glass miatt
Az Egyesült Államok Kongresszusának tagjai kérdéseket tettek fel a gyártó cég vezetőjének.
Biztonság 17
-
Megbukott a „három dobásod van” rendszere Franciaországban
Az új köztársasági elnök által felkért szakértők drágának és hatástalannak tartják a magánfelhasználók elleni fellépést – inkább adóztatnának.
Mérleg 40
-
A Windows Phone megelőzte a BlackBerryt
Az Android úthengere továbbra is megállíthatatlannak tűnik, az Apple annak ellenére veszített piaci részesedéséből, hogy rekordmennyiségű iPhone-t adott el.
Mérleg 299
-
Legyűrik a mobilok és tabletek az igazi kézikonzolokat
Leáldozóban a kézikonzolok csillaga, a játékosok az App Store-ban és a Play Store-ban költik el a pénzüket.
Mérleg 33
-
Magyarországon a legnagyobb mértékű a mobilhívásokra eső adóteher
A mobiltelefonálásra kivetett adó aránya csak a dohányárukéhoz és az alkoholéhoz hasonlítható Magyarországon.
Mérleg 38
-
Kapjanak-e hackelési jogot a rendőrök?
Sok politikus véli úgy, hogy a kiberbűnözők elleni fellépés legjobb módja, ha azok fegyvereit használják fel ellenük. A jogvédők viszont aggódnak a lehetséges visszaélések miatt.
Biztonság 52
-
Átlag három és fél órát internetezünk naponta
Főleg lyukas perceinket töltjük ki böngészéssel a GfK Hungária kutatása szerint. A mobilnet használat nem nőtt, ha tehetjük, wifiről lógunk a világhálón.
Közösségi média 11
-
Már pénzt is lehet küldeni a Gmailben
Az idei bemutató alapján kollégám joggal tette fel nekem tegnap a kérdést: biztos jó az nekünk, hogy ez a cég már ekkora, és ennyi mindenben befolyásolja és ellenőrzi az életünket?
Szoftver 10
-
Megnyílt Európa első teljesen online bankja
A vezető francia pénzintézet új üzleti modellben látja a jövőt és a válságból kivezető utat.
Mérleg 14
-
50 milliárd letöltés felett az Apple App Store
A szerencsés nyertes egy 10 000 dolláros iTunes ajándékkártyával lett gazdagabb.
Mérleg 5
-
Véget érhet a Kepler űrtávcső missziója
A hónap elején tapasztalt hiba újra megjelent, és könnyen lehet, hogy a stabilizáló eszköz nélkül az eredeti küldetés nem folytatható.
Tech 4
-
Így kezdődött a Google I/O 2013
Megújuló Maps, Play Music All Access zeneszolgáltatás, Play Game Services, Android Studio, még intelligensebb Google Now, végül Larry Page az éjszakai Föld előtt. Végigkövettük a keynote-ot.
Tech 166
-
Megmondjuk a szomszédnak is, hogy pornót néztél!
A szerzői jogi ügyekben áldozatokra vadászó jogi irodák egy része eddig se válogatott az eszközökben, de egyikük most láthatóan minden határon túlment.
Café blog 44
-
Egyre korábban ülnek számítógép elé a gyerekek
A felmérést végző cég feltehetően a gyermekvédelmi technológiák propagálása céljából közölte adatait, de nem biztos, hogy épp ezek lennének célra vezetőek.
Biztonság 37
-
Megindulhat az EU-s vizsgálat a kínai távközlési cégek ügyében
A döntés megszületett, de csak akkor lép hatályba, ha a hivatalos egyeztető tárgyalások zátonyra futnak.
Távközlés 4
-
Újra elkaszálták a Google-t Németországban
A kereső automatikus kiegészítési funkciója már sokadszor került terítékre, és a céget ezúttal is elmarasztalták.
Mérleg 3
-
Megkeresztelték a Windows Blue-t
Tegnap óta hivatalosan is Windows 8.1 a frissítés neve. A publikus béta nyáron érkezik, de a végleges verzió pontos megjelenési dátuma továbbra sem ismert.
Szoftver 143
-
Fizetős zenei szolgáltatást indít a Google
Várhatóan a ma kezdődő Google I/O konferencián jelentik be, hogy beszállnak a stream zenei piacra.
Mérleg 6
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
Újabb változatban kapható a noblechairs LEGEND széke
ph A gyártó három korábbi modelljét egybegyúró ülőalkalmatosság megjelenését ezúttal a Shure Unidyne sorozatú, legendás mikrofonja ihlette.
Tavasszal már a Keychron is jegyezhet analóg kapcsolós billentyűzetet
ph Nem is akármilyet: teljesen fém ház, dupla gasket mount és egyéb DIY szegmensből merített részletek, 2,4 GHz-es rádióval megkoronázva.
Már Vulkan API-val is nyomoz az AMD frissnek számító fejlesztőeszköze
ph A Radeon GPU Detective egyelőre nagy siker a fejlesztők körében, így nem meglepő, hogy nagy fókuszt kap.
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Óra topik
- Samsung Galaxy S21 FE 5G - utóirat
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Magisk
- Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
- Yettel topik
- Adatmentés - HDD - SSD - Flash
- PlayStation 5
- További aktív témák...