-
Kávét és az illatát a neten keresztül
Futurisztikusak és jelen állapotukban igen durvának hatóak az érzékeket célzó fejlesztések – de ki tudja? Ha lesz rá pénz, bármi megtörténhet.
Café blog 17
-
A Google az okos kontaktlencsébe is kamerát tenne
A bejegyzett szabadalom egyelőre még csak ötleteket takar, azt nemigen tudni még, hogy a szükséges technológia fejlesztésével hogy áll a cég.
Tech 24
-
Májusban újra retrószámítógépes kiállítás Szegeden
A szegedi kezdeményes nagy sikerét bizonyítja, hogy idén már ötödik alkalommal várják a régi gépek és játékok iránt érdeklődőket.
Tech 4
-
Konkurens céget vett a Dropbox
A Loom nem tartozott a nagyobb szolgáltatók közé, de a cél jelen esetben nem csak az ügyfélszerzés lehetett. Hamarosan jött volna az Androidra írt kliens is.
Szoftver 7
-
Kütyübarátok Húsvétja
Ma és holnap a különféle mobileszközök és egyéb hardverek kiállítása zajlik a Millenáris B épületében. Ma este hattól az Okostelefon Akadémia várja az érdeklődőket, holnap egész nap a Veletech 2014.
Mozilla blog 3
-
Új funkció a Facebookon: ki van a közelemben?
A barátkeresőt a mobilos változatban a következő hetekben aktiválják – egyelőre csak az Egyesült Államokban.
Közösségi média 14
-
Mobiltelefonon nem hiányzik a Start menü
A Chrome Remote Desktopnak köszönhetően azok is nyomkodhatják a Microsoft csempéit, akiknek érintőképernyős monitoruk nincs, de androidos okostelefonjuk vagy táblagépük igen.
Szoftver 7
-
A C++ programozási nyelv megalkotója az ELTE-n
Bjarne Stroustrup, a C++ nyelv megalkotója 2014. április 24-én nyilvános előadást tart az ELTE Szoftvertechnológiai Fórumán.
Szoftver 19
-
A vártnál gyengébb negyedévet zárt a Google
Bár a bevétel éves szinten jelentősen nőtt, az elemzői becslésektől elmaradt, és a hirdetések átlagára továbbra is csökkenő tendenciát mutat.
Mérleg 2
-
Könnyű volt a darknetről vásárolni egy darabig
Néhány napig bárki könnyedén bekukkanthatott az internet sötét oldalára egy speciális keresőmotor segítségével. A Grams által megmutatott szelet értékelései alapján rendezett zsibvásáron csak illegális termékek szerepelnek.
Tech 24
-
7 millió felett a PlayStation 4 eladások
A Sony új konzolja továbbra is tartja kezdeti lendületét, a nagy kereslet miatt több helyen még mindig hiány van belőle.
Mérleg 19
-
Hangulatkeltés Google-módra
Újra bebizonyosodott, hogy a méret igenis számít. Legyen kicsi, könnyű, és hatalmas. Videók a Google designereivel.
Café blog 0
-
Valóban kinyerhetőek a privát kulcsok az OpenSSL hibája nyomán
Egy svéd szakember egy VPN-rendszeren mutatta be, hogy a rést kihasználva sikeresen hozzá lehet férni a fontos információkhoz.
Biztonság 2
-
Májusban újra Ethical Hacking!
Immár 7. alkalommal rendezik meg az Ethical Hacking Konferenciát, ahol a tervek szerint – május 22-én – a negyedik GSM szolgáltató is elstartol.
Biztonság 2
-
(Frissítve!) A Windows 8.1 frissítések előfeltétele az Update telepítése
A Microsoft ezt az információt még a Windows 8.1 Update bejelentésekor, egy vállalati IT-szakembereknek szóló blogbejegyzésben rejtette el – úgy, hogy akkor észre sem vettük.
Szoftver 18
-
Lányok napja 2014 - meghosszabbított jelentkezési határidővel
70 program várja 43 helyszínen azokat a középiskolás lányokat, akik a (mérnök)tudomány, technológia, kutatás, vagy éppen a matematika területén helyezkednének el.
Café blog 5
-
Egyelőre csak a pénzt viszi az Intel mobilchip-gyártása
A processzorgyártó első negyedéves eredménye megfelelt az elemzői várakozásoknak, a PC-s processzorok is jól fogytak, a mobilchipeken viszont hatalmas volt a veszteség.
Mérleg 48
-
Nincs többé Kindle Cloud Storage
Az e-book olvasóhoz járó 5 GB online tárhely nem tűnik el, de beolvad az Amazon Cloud Storage-ba.
Szoftver 5
-
Itt a mobilos útdíjfizetés
Bemutatták az e-útdíj rendszer mobilfizetést biztosító alkalmazását, a HU-GO Mobilt.
Szoftver 1
-
Mától magyarul is beszél a Prezi
Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi magyar nyelvű kiadással ünnepli ötödik születésnapját.
Szoftver 11
-
Már Magyarországon is elérhető az Office 365 egyszemélyes verziója
Újabb lépés a felhős szolgáltatások, az online szoftverhozzáférés felé.
Szoftver 33
-
Nem tanult az Apple hibájából a Samsung
A Samsung Galaxy S5 ujjlenyomat-olvasója is becsapható. Ugyanazzal a módszerrel verték át, amivel szeptemberben az iPhone TouchID-t.
Biztonság 45
-
Nagy frissítőcsomagot kap a Google Glass
Javul az akkuidő, könnyebb lesz a szemüveg programozása is. Eltűnik viszont az egyik alapvető funkció, a videóhívás. Korábban leginkább ezért lelkesedtek a felhasználók, de a Google szerint alig használta valaki a funkciót.
Tech 2
-
Az Invitelé az országos belföldi tudakozó
Az év második felétől Magyarország teljes területén az Invitel Zrt. látja el az országos belföldi tudakozó szolgáltatást. Az országos tudakozó új száma 11 800 lesz.
Távközlés 15
-
Nemzetközi egyetemi versennyé nőtt a Hackathon-in-a-Box
A hétvégén három ország hét egyeteméről érkeztek hallgatók a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszán rendezett üzleti ötletversenyre.
Mérleg 0
-
Minden kimenő és bejövő levelet elemez a Google
Frissítették az általános felhasználási feltételeket. Nincs több kérdés, az összes e-mail, illetve csatolmány is átesik az analízisen, hogy még célzottabb hirdetéseket küldhessen a Google. Van jó oldala is.
Biztonság 82
-
Már Chrome appként is elérhető az Office Online
A Microsoft ezzel a kis, de mégis jelentős lépéssel nagy lökést adhat az ingyenes, online kapcsolatot igénylő programcsomag elterjedésének, ami néhány új funkciót is kapott a legutóbbi frissítéssel.
Szoftver 26
-
Pulitzer-díjat kaptak Edward Snowden partnerlapjai
A bíráló bizottság döntése szerint a nemzetközi kooperációban végrehajtott kiszivárogtatások jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy elfogadhatatlan állami beavatkozásokra derüljön fény.
Mérleg 1
Hirdetés

protegIT – latinul azt jelenti: megvéd
PR avasszal a KRÉTA-t és a NEPTUN-t, a két legfontosabb oktatási portált, 6 vezető magyar egyetemet és az OTP-t ért veszélyes kibertámadások sokak szerint gyors reakciót igényelnek.
Percről percre
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
ma Az új Venu a stílust és az okostudást helyezi az előtérbe a sport helyett – túlságosan is.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.
Európai árat is kapott a Tecno Phantom V Flip
ma Méghozzá rendkívül kedvezőt. De...
Egyre közelebb a Kioxia és a Western Digital egyesülése?
ph A friss hírek szerint már az anyagi háttérről tárgyalnak a felek.
Két szerényebb Redmi Note 13 közül is választhatunk
ma A 13 Pro+ mellett bemutatkozott az alapmodell és a sima Redmi Note 13 Pro is.
The Company of Heroes Collection - Jövő hónapban jön Switch-re
gp Októberben a hibrid konzolon is belevethetjük magunkat a harcokba.
Felmerült a TSMC 2 nm-es node-jának csúszása
ph A tajvani bérgyártó azonban tagadja a híreszteléseket.
- Napelem
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Cyberpunk 2077
- Iqos cigaretta
- Szétválasztotta a régi és az új Radeonok terméktámogatását az AMD
- Milyen DVD-írót vegyek?
- Telekom mobilszolgáltatások
- Starfield
- További aktív témák...