-
Újra él az isoHunt
Egy, az eredeti tulajdonostól és csapattól teljesen független és névtelenségbe burkolózó társaság a korábbi adatbázis háromnegyedével “újraindította” az oldalt.
Közösségi média 39
-
Veszteségbe húzta a Wii U a Nintendót
Bár az új konzol eladásai az utóbbi hónapokban látványosan javultak, összességében még mindig gyengén teljesít, és a karácsonyi szezonban már az Xbox One-nal és a PlayStation 4-gyel is meg kell küzdenie.
Mérleg 49
-
Így változott a Firefox logója – áttekintés képekben
Kövessük végig, hogy a Mozilla koncepcióváltásai milyen grafikus változásokat hoztak a böngésző logójában.
Mozilla blog 35
-
Újabb bomba: az NSA feltörte a Google rendszerét is
A hírszerzők megkeresték a gyenge pontokat, behatoltak a vállatok belső hálózatába, és így közvetlenül le tudták menteni a nagy amerikai IT cégek adatforgalmát.
Biztonság 118
-
Nem korlátozhatja a netsebességet a Deutsche Telekom
A német szolgáltató bizonyos szerződések esetében drasztikusan visszavenné a letöltési sebességet, de a bíróság szerint ezt nem teheti meg.
Távközlés 52
-
Budapesten is volt NSA-lehallgatóközpont?
Az Edward Snowdentől a Wikileakshez került, majd publikált anyag szerte Európában nagy felzúdulást keltett – Magyarországon is, ugyanis egy térkép szerint Budapesten is volt/van lehallgatási központ.
Mérleg 73
-
A Photoshop forráskódját is ellopták
Az október elején napvilágra került biztonsági incidens nem három, hanem közel negyvenmillió ügyfelet érint, emellett a cég népszerű szoftverének forráskódja is kompromittálódott.
Biztonság 91
-
Letölthető a legújabb Firefox
A frissítési ütem szerint, október végén érkezik a új verzió. A Web Audio támogatása platformszintű újdonság, és a mobilverzió is további változtatásokat hoz.
Mozilla blog 26
-
Megérkezett Magyarországra az eMAG online áruház
Európa egyik legjelentősebb online kereskedelmi vállalkozása Magyarországon is megkezdte működését. A cég célja, hogy a magyar piac első számú B2C online kereskedelmi vállalatává váljon.
Mérleg 259
-
Firefox OS és Mozilla események a következő egy hónapban
A közeljövőben jó néhány, a Firefox OS-szel, illetve a Mozilla termékeivel fogalalkozó esemény és előadás lesz a magyar városokban.
Mozilla blog 1
-
Újra lesz OWASP szakmai találkozó
Az OWASP magyarországi tagozata ingyenes rendezvénysorozatának idei második eseményét 2013. november 12-én, kedden rendezik meg a Prezi meetup termében.
Tech 0
-
Súlyos sebezhetőségek feltárásáért fizetett a Facebook
A hacker és a Facebook is mintaszerűen járt el: az egyik bizalmasan jelezte a hibát, a másik javított és fizetett.
Biztonság 21
-
Washingtonban egyeztetnek a megfigyelési botrányról az EU képviselői
A folyamatosan megjelenő leleplező sajtótudósítások komoly hatással vannak az európai-amerikai kapcsolatokra.
Mérleg 2
-
Ha nem tudtad volna: a Facebook elkérheti a személyidet is
Ha a közösségi oldal üzemeltetői bármilyen okból kételkednek a felhasználó valódiságában, adatai helyességében, kérhetik az alapadatok igazolását.
Café blog 169
-
Két év alatt megduplázza a 4G-s lefedettséget a Magyar Telekom
A vállalat 2015-re a kétszeresére kívánja növelni a jelenlegi 4G/LTE lefedettséget a hálózati fejlesztések során.
Távközlés 75
-
(Frissítve) Pénztárgépek: tízezer pofon
Visszavonták az Alt Cash Kft. támogatott gépének engedélyét, így most nem tudni, mi lesz az árengedményes gépet megrendelő vállalkozókkal.
Mérleg 11
-
Több ezer rendszert törtek fel
Egy brit hacker és társai másfél éven keresztül átjáróházként használták az amerikai kormányzat informatika rendszereit.
Biztonság 10
-
Japán visszautasította az NSA megfigyelési kérését
A kormány 2011-ben a japán törvényekre és a kapacitáshiányra hivatkozva nem adott technikai segítséget az amerikaiaknak.
Mérleg 15
-
Die Hard: alagúthackelés Izraelben
A hatóságok a sikeres támadás módszere és kifinomultsága alapján úgy vélik, nem egy másik állam, hanem egy hackercsoport állhat a háttérben.
Biztonság 9
-
Magyarországi Web Konferencia 2013
A konferencián szinte minden elhangzik majd az aktuális webes trendekről, technológiákról, tippekről, trükkökről.
Szoftver 6
-
Hogyan vernek át a pendrive-okkal, memóriakártyákkal?
A tömeges igény és az ellenőrzés nehézkessége miatt egyre nagyobb számban jelennek meg a piacon a hamis, rossz minőségű tárolók.
Café blog 19
-
Érkezik az LG-től a Fireweb készülék
Újabb gyártó készített Firefox OS-szel szerelt készüléket.
Mozilla blog 17
-
Nyomkövetőt követő kiegészítő a Firefoxhoz
A projekt célja, hogy mindenki számára világossá tegye az interneten alkalmazott nyomkövetési technológiákat, illetve azok hatásait.
Szoftver 25
-
Rekord negyedévet zárt a Microsoft
A cég által publikált eredmények messze felülmúlták a várakozásokat, a nyereség túlnyomó részét a nagyvállalati termékek és szolgáltatások adták.
Mérleg 33
-
ARM technológiát licencel az IBM
Az IBM az egyedi megoldásokat igénylő vevőit tervezi kiszolgálni az ARM-alapú processzorokkal.
Tech 5
-
Végső visszaszámlálás: még hat nap a digitális átállás befejezéséig
Október 31-én megszűnik a hazai analóg földfelszíni televíziós sugárzás – további 19 telephelyről foghatók a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatások.
Távközlés 11
-
Sokba fájt az LG-nek a marketing
A dél-koreai vállalat egy év alatt megduplázta okostelefon-eladásait, de a G2 bevezetésére rengeteget költöttek, és a TV-eladások is jelentősen csökkentek.
Mérleg 3
-
Hogyan készítsünk Firefox OS webalkalmazást?
Egy új platform támogatása sokszor hosszú tervezés, fejlesztés, tesztelés eredménye. De egy mobiloldallal rendelkező tartalomszolgáltatónak a Firefox OS webapp elkészítése csak egy könnyed ujjgyakorlat.
Mozilla blog 13
-
Bérkommentelés miatt büntették meg a Samsungot
A cég tajvani képviseletéről bebizonyosodott, hogy illegális módon népszerűsítették termékeiket, illetve rontották a versenytárs hírnevét.
Mérleg 65
-
Bocsáss meg Atyám, mert vétkeztem!: BlackBerryt használok
Mostanában leginkább temetni illik a BlackBerryt, a legtöbb ember kezében pedig valamilyen iPhone vagy androidos telefon lapul. Vannak azonban, akik még mindig ragaszkodnak a cég termékeihez, köztük e sorok szerzője is.
Café blog 73
-
(Frissítve3) Egy időre leállt a Magyar Telekom mobilnetje
A mobilinternet felhasználói, illetve 40 ezer DSL-előfizető pár órás üzemszünetet tapasztalhatott ma délután.
Távközlés 68
-
Automatikusan foltozó szoftverekre írt ki pályázatot a DARPA
A legjobbaknak kiírt verseny célja, hogy az újonnan felfedezett hálózati sebezhetőségek javításának idejét a minimumra szorítsák le.
Biztonság 10
-
Vírust találtak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség számítógépein
A szervezet hálózatába nem jutott el a fertőzés, de a közös használatú gépeken használt pendrive-ok kompromittálódhattak.
Biztonság 21
-
Virtuális képernyő a levegőben
A különleges szemüveg és kamera kombinációjával összeállított eszköz valószínűleg elsősorban speciális munkák elvégzésében segíthet.
Tech 9
-
Töréspont: felfüggeszthetnek egy fontos USA-EU együttműködést
Az Európai Unió 2010 óta vesz részt a terroristák pénzügyi hátterének feltárására létrehozott adatmegosztási projektben, de a botrány miatt megszakíthatjuk az együttműködést.
Mérleg 13
-
Windows 3.1 vs. Windows 8.1: körbeértünk?
Vajon az idén huszonegyedik életévét betöltött Windows 3.1 vagy legfrissebb utódja a nagyobb durranás? Ezt hozta a két évtizeddel ezelőtti nagygenerál, amikor egyértelmű volt, hogy a grafikus felület és az egér lesz a jövő.
Szoftver 211
-
A Microsoft kijavította a Windows RT 8.1 hibáját
A webáruházból újra letölthető a frissítés, és az érintett felhasználóknak is segítséget nyújt a cég.
Szoftver 19
-
Túl könnyen átverhetőek a biometrikus azonosító rendszerek
A jelenlegi helyzet felmérésével és új, tökéletesebb megoldások kidolgozásával bízott meg az Európai Bizottság egy nemzetközi konzorciumot.
Biztonság 12
-
Hackerek segítették a lebukott kábítószercsempészeket
A hagyományos bűnözés is modernizálódik: a fegyver-, ember- és drogcsempészeknek már képzett informatikusokra is szükségük van.
Café blog 7
-
A Linux megállíthatatlanul terjed a cégeknél
A Gartner előrejelzése szerint a UNIX-alapú alkalmazások és adatbázisok 65 százalékánál Linuxra állnak át 2017-re.
Szoftver 46
-
Kiakasztotta a franciákat az amerikai megfigyelés
Az egyik vezető napilap tudósítása szerint az NSA millió szám figyelte francia polgárok elektronikus kommunikációját is.
Mérleg 21
Hirdetés

protegIT – latinul azt jelenti: megvéd
PR avasszal a KRÉTA-t és a NEPTUN-t, a két legfontosabb oktatási portált, 6 vezető magyar egyetemet és az OTP-t ért veszélyes kibertámadások sokak szerint gyors reakciót igényelnek.
Percről percre
ma Kivették a harmadik szenzort, mondván hogy elég lesz kettő is. A főkamerát felturbózták, minden más pedig kábé olyan, mint tavaly.
ph Az LG 21:9 képarányú, 34 hüvelyes kijelzőjét teszteltük.
ph Ez alkalommal monitorok, házak és dokkolók dominálnak, de desktop PC-ket és pár komponenst is bemutatunk.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Kis moduláris reaktorokkal kezelné az adatközpontok energiagondjait a Microsoft?
ph A redmondiak nukleáris technológiáért felelős vezető programmenedzsert keresnek.
Malajziában mutatkozott be a Samsung Galaxy A05 és A05s
ma A Samsung legszerényebb ajánlatai 6 GB rendszermemóriát és 50 megapixeles főkamerát kaptak.
Porsche Design helyett csak RS Ultimate Design
ma Ahogy az lenni szokott, különleges kiadásban jelent meg a Huawei Mate 60 Pro+, de ezúttal a Porsche arculata nélkül.
Már jövőre jóval több CoWoS wafert dolgozhat fel a TSMC
ph A tajvani bérgyártó gyorsan szeretné növelni a jelenlegi korlátokat.
A Microsoft Surface újdonságok nem járnak egyedül
ph A redmondi óriás további három hardverről rántotta le a leplet; egy notebookról, egy 2 az 1-ben táblagépről és egy kollaborációs platformról.
Játékmenet előzetest kapott a Super Mario Bros. Wonder
gp A premierre nem kell már sokat várni, kevesebb mint egy hónap múlva érkezik az új játék.
A jelenlegi Xeonok legnagyobb hiányosságát foltozza az érkező Xeon generáció
ph Az Emerald Rapids végre hivatalosan is támogatni fogja a Type 3-as CXL eszközöket.