-
A Dell is csatlakozott a Novell SUSE Appliance programjához
Az IDC előrejelzése szerint a szoftverkészülékek piaca növekszik, 2011-ben lépi át az egymilliárd dolláros küszöböt, 2014 első negyedévében pedig már 3,7 milliárd dolláros forgalmú lesz.
Szoftver 2
-
A jól teljesítő informatikai részlegek titkai
Az Accenture legutóbbi tanulmányából kiderül, hogy a jól teljesítő nagyvállalatok hogyan profitáltak a közelmúlt gazdasági válságából.
Mérleg 7
-
Befellegzett az Anonymousnak? Vagy csak egy újabb háború?
Egy amerikai biztonsági cég azt közölte, hogy sikerült felderítenie, kik állnak a névtelen internetes támadások mögött.
Közösségi média 54
-
Crackerek jutottak be a Nasdaq rendszerébe
Az eddigi jelek alapján a bűnözők nem jutottak hozzá érzékeny, fontos információkhoz.
Biztonság 23
-
Megérkezett a stabil Chrome-ba a 3D-gyorsítás
A grafikus processzorok képességeinek kihasználása mellett új az instant keresés és a Chrome Web Store beemelése a böngészőbe.
Szoftver 65
-
Javulnak a MinDig TV vételi lehetőségei Budapesten
Az Antenna Hungária a héten megkapta a szükséges rádióengedélyeket a budapesti teljesítményemelésre.
Távközlés 17
-
Ingyenes tankönyv a Microsoft ingyenes honlapépítő rendszeréhez
A magyarországi leányvállalat elkészítette a WebMatrix magyar nyelvű weboldalát.
Közösségi média 20
-
A jövő héten 22 Microsoft-patch érkezik
Átlagos mennyiségű javítást ad ki februárban a termékeihez a szoftvercég. Ezúttal az IIS-t is foltozzák.
Biztonság 17
-
Számos Android-újítást mutatott be a Google
Ismertették a Honeycomb kódnevű 3.0 újdonságait, és elindították az online alkalmazásboltot. Egyre versenyképesebb lesz a rendszer az Apple iOS-szal szemben.
Szoftver 31
-
Idén is lesz böngészőtörő verseny
A kanadai Pwn2Own hackerversenyen csinos összeget nyerhet az, aki a rendelkezésre álló fél óra alatt fel tudja törni a programok legfrissebb verzióját.
Szoftver 5
-
Facebook-ismerősökkel is lehet csevegni Messengeren
A két szolgáltatás összekapcsolásának lehetősége a mai naptól a hazai felhasználók számára is elérhető.
Közösségi média 24
-
Elindult a világ első tabletnapilapja
Meglepetéssel nem szolgált, viszont néhány megválaszolatlan kérdést hagyott maga után a The Daily tegnapi bemutatója. Először csak iPaden jelenik meg az újság.
Tech 3
-
Kötelező szülői felügyelet az online játékoknál
A kínai vezetés még mindig hisz abban, hogy központi rendelkezésekkel megoldhatóak a vélt vagy valós problémák, például a játékfüggés.
Közösségi média 28
-
Először lesz Startup Weekend Magyarországon
Az Egyesült Államokból indult rendezvény célja életképes vállalkozásokat felépíteni egyetlen hétvége alatt.
Mérleg 5
-
Megnyílt a magyar netezők előtt az ingyenes Office
A Microsoft böngészőben futtatható irodai alkalmazásainak minden funkciója elérhetővé vált a hazai internetezők számára.
Közösségi média 102
-
Vállalkozókra szabott csomaggal újít a Telenor
A szolgáltató a mobil kkv-vezetőknek, egyéni vállalkozóknak találta ki a Menedzser konstrukciót.
Távközlés 0
-
Véletlenszerű videochat a Facebookon is
A ChatRoulette nagyon vonzó, egy újabb klónja érhető el a közösségi oldalon.
Közösségi média 6
-
Programozás környezettudatosan: versenyt hirdet a Pázmány
A PPKE programozói versenyén egy olyan, hosszú ideig futtatható szoftvert kell fejleszteni, amely energiatakarékosan működik.
Szoftver 2
-
A Google szerint a Microsoft egyszerűen tolvaj
A versenytársak láthatóan minden eszközt felhasználnak a másik lejáratására – és közben mindketten ingyenreklámhoz jutnak.
Közösségi média 149
-
Magyar hacker kódját oktatják az USA Védelmi Minisztériumában
Az új típusú támadásra való felkészülést márciustól a világ 60 országában oktatják, többek közt az USA Védelmi Minisztériumában dolgozó informatikusok számára lesz kötelező tananyag.
Biztonság 27
-
Az európai távközlési cégek megvámolnák a tartalomszolgáltatókat
A csöppet sem elfogulatlan jelentés szerint, az internetszolgáltatók úgy jutnak legkönnyebben többletbevételhez, ha a nagy netes cégekre hajtanak.
Mérleg 54
-
Galaxy Tab: most akkor siker vagy bukás?
Egy félrehallásnak köszönhetően mintha lejárató kampány indult volna a Samsung táblagépe ellen az amerikai sajtóban. Vajon hány millió a kétmillió?
Mérleg 20
-
Online filmkölcsönzésbe vág bele az Amazon is?
A szakblog megszerzett néhány képernyőképet, melyek azt bizonyítják, hogy a cég versenybe száll ezen a területen is.
Mérleg 5
-
Bevisz minket a világ nagy múzeumaiba a Google
A vállalat új szolgáltatásával 360 fokos panorámaképeken barangolhatunk a kiállítótermekben. Ezernél több híres alkotást rendkívül nagy felbontású fotón is meg lehet nézni.
Tech 12
-
A HTML5-ről tart ingyenes workshopot az Adobe-felhasználók egyesülete
A HAUG idei első rendezvényén a HTML5 és a CSS3 újdonságait, valamint az Adobe ezeket támogató csomagját mutatják be.
Közösségi média 25
-
Holografikus kisegítők a reptéren
Kísérleti jelleggel két brit repülőtéren is a holográfiát hívták segítségül, hogy tájékoztassák az utasokat.
Tech 7
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dokkolóként is szolgáló, 4K-s monitoróriás az Eizo keze nyomán
ph A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
PCI Express 5.0-s Team Group SSD a szerényebbik fajtából
ph A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
Úgy tűnik, hogy érkezik a Legacy of Kain: "Soul Reaver I & II Remastered"
gp Hivatalos bejelentést még nem kaptunk, a Comic-Conon azonban már felbukkant a felújított kiadás címe.
Segíthetne a GPU-knak a legmostohábban fejlesztett shader modell funkció
ph A Wave Matrixot eredetileg a shader modell 6.7-hez tervezték, de még a 6.8-ban sem lesz benne.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Alig néhány nap múlva indul a Mecha BREAK nyílt bétája PC-n
gp Akik szeretik robotos akciójátékokat, azoknak érdemes lehet tenni egy próbát a játékkal.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- A Qualcomm és a Sony is kevesebb megrendelést kaphat az Apple-től
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Google Pixel topik
- SSD kibeszélő
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Ismét egy Alder Lake-N-es mini PC-vel jelentkezett az MSI IPC
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- DIGI kábel TV
- További aktív témák...