-
Jégre tette a gigantikus adatközpontjának terveit a Meta
A jelenlegi körülmények között mégsem építik meg az Európát kiszolgáló adatközpontot Hollandiában.
Mérleg 10
-
Konzorciumon keresztül vinné az ARM-ot az SK Hynix
A SoftBank a következő üzleti évre tervezi az elsődleges részvénykibocsátást, de valószínűleg megfontolna más alternatívát.
Mérleg 9
-
Csúszik a Pentagon nagy, felhős szerződése
Decemberre halasztották a 9 milliárd dollárosnak mondott JWCC-szerződést.
Tech 0
-
A megtámadott orosz légi felügyelet papír alapra állt át
A hatóság az után hozta meg a döntését, hogy óriási mennyiségű adatot vesztettek egy kibertámadás során. Jelenleg a honlapjuk is elérhetetlen.
Biztonság 6
-
Az EU szerint nincs gond a felhős versennyel
Az EB versenyjogi biztosa szerint nincsenek versenyjogi aggályok, ez pedig az európai Gaia-X-nek köszönhető.
Mérleg 0
-
Podcast-gyártókat támogat a Vodafone
A kiválasztott tartalomszolgáltatók az anyagi támogatáson túl szakmai és promóciós segítséget is kapnak.
Távközlés 2
-
Közel 600 StarLink vevő került az ukrán egészségügyhöz
A harci cselekmények sújtotta területeken hatalmas segítséget jelent a SpaceX adománya.
Mérleg 8
-
A távgyógyításban segítene a Google az okostelefonokkal
Szív-és szemproblémák észlelése kapcsán hasznosítaná a mobilos szenzorokat a Google.
Tech 4
-
Időalapú, digitális BKK-jegyek a Yettel mobiltárcájában
A BKK-vonaljegy, illetve 30 vagy 90 perces időalapú jegyek is elérhetőek a mobilszámla terhére.
Távközlés 12
-
Felvásárlással készül a hibrid munkavégzésre a HP
3,3 milliárd dollárért vásárolja fel a Poly nevű vállalatot a HP.
Mérleg 1
-
Magyar sikerek a Hack&Heal innovációs versenyen
A tavalyi évhez képest közel megduplázódott a nemzetközi ötletversenyen résztvevők és a benyújtott projektek száma.
Mérleg 0
-
Már a bridzsben is a mesterséges intelligencia a bajnok
Nyolc világbajnokot vert meg a mesterséges intelligencia bridzsben, ahol az ember egész mostanáig őrizte elsőbbségét.
Tech 2
-
Elon Musk szerint nem szabad bezárni az atomerőműveket
Teljes őrültségnek tartja az atomerőművek leállítását Elon Musk, egy interjúban pedig őskori vezetésnek nevezte a Biden-kormányt.
Mérleg 99
-
Közel 200 diáknak biztosít jövőtervezői képzést a Samsung és az EdisonKids
Rekordszámú jelentkezővel indul el a Megoldások a holnapért kihívás új évada. A megmérettetésre az egész országból regisztráltak a diákcsapatok, hogy az általuk problémásnak ítélt területeken megoldást találjanak.
Mérleg 0
-
Kiterjedt bűnszervezetet számolt fel az Europol
Telefonos csalókat vettek őrizetbe Litvániában és Lettországban.
Mérleg 1
-
Az Apple hatalmas jutalmakat oszt a dolgozóinak
Az Apple egyes szoftverfejlesztőknek és hardvermérnököknek 200 ezer dolláros részvényjuttatást biztosít.
Mérleg 8
-
Az Alphabet ügyvezetője fontos kérdésekről egyeztet holnap Európában
Sundar Pichai az EU trösztellenes vezetőjével találkozik március 30-án, digitális problémákról és versenyről egyeztetnek.
Mérleg 1
-
Letartóztatták a dollármilliós NFT-csalókat
1,1 millió dolláros NFT-csalás miatt tartóztattak le két amerikait.
Mérleg 12
-
A Facebook 3D-s reklámokkal lép tovább a metaverzum felé
A márkák könnyebben használhatnak a jövőben 3D-s reklámokat a Facebookon és az Instagramon.
Közösségi média 5
-
Nagyon kemény EU-törvényekre készülhetnek az amerikai tech óriások
Valamikor októberben kényszerítheti nagyon komoly változtatásokra a big tech-et az új EU-s törvénycsomag.
Mérleg 13
-
Elon Musk új közösségi platform építését fontolgatja
Musk arról beszélt, hogy már komolyan fontolgatja egy új közösségi médiás platform megépítését.
Közösségi média 33
-
Egyre valószínűbb, hogy tényleg feltörték az orosz központi bank rendszerét
Ha igazolják a dokumentumok eredetét, akkor az nem kevés fejfájást okozhat az orosz pénzügyi szektor vezetőinek.
Mérleg 50
-
Nagy veszélyt jelent a decentralizált pénzügyi piac
Miközben a globális hatósági szervezetek egyre nagyobb kockázatokat emlegetnek, amerikai és brit szabályozások közeledtéről hallani.
Mérleg 30
-
Az NVIDIA az Intelre bízná a chipgyártást
Az NVIDIA ügyvezetője közölte: érdekli őket az a lehetőség, hogy az Intel gyártsa a lapkáikat.
Tech 35
-
Más fizetési rendszereknek is zöld utat ad a Google
Tesztbe kezdett a Google: a Spotify már saját appon belüli fizetési megoldást is használhat.
Mérleg 2
-
Mit jelent az IT-piacon az ukrán-orosz háború?
Furcsa módon rövidtávon pozitív, hosszabb távon viszont már negatív lesz a hatása.
Mérleg 33
-
Politikai falba ütközött a Meta EU-t kiszolgáló, gigantikus adatközpontja
Átmenetileg megállították a Metát, így egyelőre nem épülhet meg a gigantikus adatközpontja Hollandiában.
Mérleg 5
-
Sorra adják el a lopott NFT-ket
Egy hacker 1,7 millió dollárnyi NFT-t lopott el a DeFiance Capital alapítójától, majd el is kezdte azok értékesítését.
Biztonság 23
-
Közös chipgyárat épít a Kioxia és a Western Digital
Flash memóriachipek gyártására lesz alkalmas a Kioxia és a Western Digital Japánban épülő üzeme.
Tech 1
-
A bitcoinbányászat az energiacégek jövője?
Az emelkedő energiaárak és egyebek miatt egyre kevésbé nyereségesek a bányászfarmok, ebből jött az energiacégek nagy ötlete.
Mérleg 61
-
A 10 percen belüli ételkiszállítás lesz az új divat?
Az indiai Zomato már 10 percen belüli ételkiszállítást is vállal, mindez nagy indulatokat szült.
Mérleg 72
-
Jelentős pénzekkel csábítja az Intelt Olaszország
Az Intel olaszországi befektetéseinek akár 40 százalékát is átvállalná a helyi kormány a jelentések szerint.
Tech 8
-
Virtuális ingatlant vett egy nagy bank a metaverzumban, van virtuális sör is
A HSBC a The Sandbox névre keresztelt, online játékvilágban vásárolt virtuális ingatlant, nyitva a metaverzum felé.
Tech 62
-
Kína létrehozná a műholdak völgyét
Hatalmas űripari beruházások keretében Kína Vuhanban alakítaná ki a műholdak völgyét.
Tech 7
-
Csalások miatt perelik a Facebook tulajdonosát az ausztrálok
Az internetcégeket a tévinformációs adatok átadására is kényszeríthetik továbbá a jövőben az ausztrál hatóságok.
Mérleg 27
-
Zsarolótámadás érte a Bridgestone-t
A Bridgestone tájékoztatása szerint az amerikai leányvállalatukat érte zsarolótámadás.
Biztonság 10
-
Tartalomhoz kötött reklámok jönnek a Facebookra
Hirdetőknek szánt tartalmi eszközöket tesztel a Meta, a cél, hogy adott reklámok ne jelenjenek meg bizonyos tartalmak mellett.
Közösségi média 0
Percről percre
lo Ismét tárt karokkal, rengeteg retro számítógéppel és egyéb látványos dolgokkal várunk titeket!
ph Sokan szeretik az AMD processzorra és NVIDIA grafikára épülő notebookokat. Tesztalanyunk az MSI receptje alapján készült.
ma 15080 mAh-s telep, lézeres távolságmérő, 120 Hz-es FHD panel, 256 GB-os tároló – felnő-e a minőség a tudáslistához?
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Jól szellőző Thermaltake ház extrákkal
ph Az újdonság burkolatának több, mint 55 százaléka perforált, a PCI bővítőmodulját 90 fokban elforgathatjuk, és alkatrészeink tisztaságára is vigyáz.
Megtollasodnak a Pixel eszközök?
ma Érdekes kódsorokat találtak az Android 14 Beta 3-ben.
Új duplatornyos hűtés a Cooler Mastertől
ph Az MA824 Stealth az MA624 továbbfejlesztése, nyolc „szupervezető” csővel, átdolgozott bordázattal, mattfekete színben.
Különkiadással ünnepli az óceánok világnapját az Amazfit
ma Az Amazfit T-Rex 2 Ocean Blue Special Editionnel a korallzátonyok helyreállítását is támogatjuk.
Paraméterezhető Rapid Trigger funkció egyes Razer klaviatúrákkal
ph Az új Synapse-szal két analóg kapcsolókkal érkező típus léphet a Wooting által kitaposott ösvényre.
Snapdragon W5 Gen 1 dolgozik a Huawei Watch 4-ben
ma Hamarosan megjelennek Európában a Huawei új prémium órái, a cég közzétette a specifikációkat.
Amikor a retro PC nem elég gyors…
ph Akkor szükség lehet a tuningra: egy lelkes játékos az ISA busz sebességét emelte 212 százalékára.