Új hozzászólás Aktív témák

  • venember83

    nagyúr

    „Hogy a modern korszak kasztrendszerbe fulladó topfutballjában a játékosok uralkodnak, már senkinek nem szolgál különösebb meglepetéssel. A legnagyobb sztárok (Coutinho, CR, Messi, Hazard, Pogba) évek hosszú sora óta képesek zsinóron rángatni a magukat multinacionális nagyvállalatnak tettető, de a valóságban sok tekintetben sufnibétéként működő klubokat. Amit viszont Leonardo Bonucci az elmúlt egy évben elővezetett a Juventusszal szemben, az még ebben a bivalyerős, kamu hátfájásokkal kicsipkézett mezőnyben is párját ritkító teljesítmény.

    A buli azzal indult, hogy Bonucci a kettővel ezelőtti BL-döntő szünetében (állítólag) előbb magából kikelve leordította a hibázó Barzagli fejét a fülei közül, majd hasonló indíttatásból lekevert egy taslit a láthatatlan embert játszó Dyabalának. A Juventus ezt követően a második félidően úgy esett össze, mint a nedves zokni, Bonucci pedig pár héttel később már azt harsogta a Corriere hasábjain, hogy "nem érzi, miszerint a jövőben együtt tudna dolgozni Allegrivel".

    Ezen a ponton még akár jól is kiszállhatott volna a sztoriból a Juve (Bonucci piaci árát 60 millió euró környékére lőtték be az elemzők, miközben Conte Londonban ezerrel kajtatott egy középső védő után), ám hősünk postafordultával jelezte, ő beteg kisfia érdekeit szem előtt tartva egy tapodtat sem mozdul Olaszországból. A Juventus innentől kényszerpályán mozgott, és végül az is csodaszámba ment, hogy 40 milliót le tudott gombolni a Milanról a védőért cserébe. Bonucci eközben szemrebbenés nélkül tűzte fel kalapjára - mintegy bokrétaként a tízmillió eurós csúcsgázsi mellé - a Rossoneri csapatkapitányi karszalagját, hogy aztán a Juve ellen szerzett bajnoki gólját is őrjöngve ünnepelje a szezonban.

    És akkor most tessék figyelni, itt jön ugyanis a plot twist: Bonucci néhány hete úgy döntött, ő a maga részéről eleget látott Milanóból, úgyhogy szíve szerint visszatérne a Juvéhoz. Sokatmondó adalék, hogy döntését a Milan drukkereinek uszkve-cirka 100%-a támogatja, Bonucci ugyanis jobb napjain szürkén közepes, rosszabb alkalmakkor pedig egyenesen botrányos játékot villantott meg piros-feketében.

    A vicc persze nem ez, hanem, hogy a Juventus vezetősége simán belement a visszakuncsorgásba. Ami persze egyáltalán nem is kuncsorgás: Bonucci ugyan engedett valamicskét igényeiből, de 6,5 millió eurós éves fizetésével így is a torinói keret harmadik legjobban fizetett játékosa lesz, ha a (CR érkezésével létszámfelettivé vált Higuaínt is érintő) ügylet hivatalossá válik. Arról nem is beszélve, hogy a reconquistáért cserébe a Juve úgy mond le Mattia Caldaráról, az egyik legtehetségesebb fiatal olasz védőről, hogy az - írd és mondd - egyetlen darab tétmeccset sem játszott a csapat színeiben.

    Mindeközben a Juventus edzője még mindig az a Massimo Allegri, akivel Bonucci állítólag nem tud, és nem is akar együtt dolgozni. Beppe Marotta, a Juve sportigazgatója tavaly úgy nyilatkozott: a játékos akarata számít, és aki menni akar, azt nem szabad, de nem is lehet marasztalni.

    Ezek szerint arra sem lehet nemet mondani, ha valaki meggondolja magát. Sőt, piros szőnyeget terít elé a klub a visszatéréshez, erre csak, tessék, parancsoljon!

    És akkor a huszonötmilliós kérdés, Vágó úr modorában: vajon ér-e annyit egy potenciális BL-győzelem (és eleve, közelebb visz-e ehhez egy 30+os Bonucci leigazolása?), hogy ezért cserébe a klubidentitás minden pórusát szembeköpje a vezetőség? És vajon nem válik-e precedens abból, hogy egy játékos simán el tudta adni, miszerint ő maga nagyobb, mint a csodálatos Juventus? Mi a biztosíték arra, hogy Bonucci után nem jön egy újabb sztár (a padból kiesve jelentkezik Dybalácska), aki majd instant lábtörlőnek használja a klubot, amikor épp kedve szottyan?

    Kifordult sarkaiból a világ.”

    Kele Jani írta, én meg bólogató kutyának érzem magam.

Új hozzászólás Aktív témák