50 millió dollárt fizet kalózkodásért az amerikai kormány

Hirdetés

Egy szerencsés – az amerikai kormány és hadsereg szemszögéből pedig szerencsétlen – véletlen folytán tudta meg a 2004 óta egy speciális, katonai felhasználásra szánt logisztikai szoftvert fejlesztő Apptricity, hogy a hadsereg jóval több eszközön futtatja a programot, mint amennyire a hivatalos licencek száma feljogosítja.

A cég figyelmét tavaly keltette fel egy prezentáció, ami szerint az általuk fejlesztett szoftver eszközök „ezrein” fut, miközben az általuk eladott licencek száma csak 500 volt. Az ezt követő vizsgálat alapján az Apptricity 100 szerver- és 9000 eszközlicenc elmaradt díját, 224 millió dollárt követelte, de ennek töredékével, 50 millió dollárral kell beérnie, az érintett felek ugyanis végül ennyiben állapodtak meg.

Az ügy azért érdekes, mert az amerikai kormány az utóbbi években látványosan fokozta kalózkodás elleni harcát, a film- és zeneipar támogatásával próbálják minél jobban visszaszorítani, ellehetetleníteni és végül lekapcsolni a nagy forgalmú fájlcserélő oldalakat, idén tavasszal pedig az ország legnagyobb internetszolgáltatóinak támogatásával elindították a szerzői jogok megsértését jelző rendszert (CAS) is.

Azóta történt

Előzmények