Hirdetés

Nyilvános pályázat nélkül kapta a megrendeléseket a Microsoft

A Red Hat (17 másik céggel együtt) a svájci szövetségi bíróságon megtámadta az egyik állami hivatalt (Szövetségi Építésügyi és Logisztikai Hivatal – Bundesamt für Bauten und Logistik, BBL) arra hivatkozva, hogy a BBL nyilvános pályáztatás nélkül kötött szerződést a Microsofttal három évre, évi 14 millió svájci frank értékben. A szerződés operációs rendszerekre, asztali alkalmazásokra és a támogatásra vonatkozik.

Az érintettek azóta nyilvánosan kifejtették véleményüket. A BBL arra hivatkozik, hogy a Microsoft termékeinek nincs alternatívájuk, ezért döntöttek mellettük, a Microsoft pedig azt állítja, hogy már hosszú évek óta együttműködnek a BBL-lel, s a mostani szerződés csak a korábbi együttműködési megállapodás meghosszabbítása volt. A Red Hat ezzel szemben azzal érvel, hogy már most is több svájci szervezet, állami hivatal használ nyílt forrású szoftvereket, vagyis létezik az alternatíva.

A kereset alapján a szövetségi bíróság egyelőre a vizsgálat idejére felfüggesztette a szerződést. A történet érdekessége, hogy a Red Hat és a többi nyílt forrású szoftvereket terjesztő cég „hirtelen felfedezett egy rést", mivel az állami szervezetek szoftverbeszerzési tenderei eddig soha nem zajlottak nyilvános versenyen.

Azóta történt

Előzmények