Hirdetés
Cikkek
-
Az új MacBook Pro a puskázók álma
Az USA több államában is kitiltották a jogi szakvizsgákról a Touch Barral felszerelt MacBook Prokat, mert könnyű velük puskázni.
Tech 41
-
Új, láthatatlan veszélyforrás a bankautomatákban
A bűnözők legújabb eszközét gyakorlatilag lehetetlen észrevenni. Ami még rosszabb, hogy a megoldást az önkiszolgáló kasszáknál is alkalmazzák a tolvajok.
Biztonság 82
-
Az adatforgalmi díjon bukhat meg a roamingdíjak eltörlése
Ma egyeztetnek az utolsó, még meglévő akadályról, a nagykereskedelmi díjakról, és a felek elvárásai igen messze állnak egymástól.
Távközlés 25
-
Különleges technológia a bűnüldözésben
Rosszul áll Chicago a bűncselekmények területén, az utóbbi időben ugyanis alaposan megemelkedett a gyilkosságok száma. Ez ellen most speciális technológiával fogják felvenni a küzdelmet.
Tech 35
-
Új partnert talált az Europol a kiberbűnözés elleni küzdelemhez
Minden résztvevő meggyőződése, hogy a nemzetközi bűnözés ellen csak közösen lehet fellépni, és a legfontosabb a megelőzés.
Biztonság 3
-
Megnyílt az USA első robotkávézója
A nevével ellentétben nem gépek iszogatnak benne, viszont kevesebb mint fél perc alatt elkészülnek az italok. Állítólag még finomak is.
Tech 30
-
Közösségi kockamegosztó a LEGO-tól
Kifejezetten 13 éven aluliak számára hozott létre közösségi platformot a LEGO, ami egy jól átgondolt, élhető megoldásnak tűnik. Az UNICEF segítette az ötletelést.
Közösségi média 19
-
Robothüllők kémkednek Ugandában
A BBC One és egy svájci egyetem robotika tanszéke krokodilt és szalamandrát küldött a vadonba, hogy jobban megismerjék a természetet.
Tech 10
-
Nagyot dobott a Dropbox
A fejlesztések ígéretesnek tűnnek, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a koncepció elég lesz a telített piacra való betöréshez.
Szoftver 13
-
Az EU határozottabb fellépést követel a Facebooktól a hamis hírek szűrésében
A területért felelős biztos aggasztónak tartja a nagy véleményformáló erővel bíró platformokon a hoaxok szaporodását, de az önszabályozásban bízik.
Közösségi média
-
Áram mehet, meleg nem
Különleges tulajdonságra bukkantak amerikai kutatók a vanádium-dioxid fémes fázisánál: az anyag nem engedelmeskedik a Wiedemann–Franz-törvénynek.
Tech 21
-
Belfort már okosabb
Egy Belfort nevű francia város a big data segítségével optimalizálta tömegközlekedési rendszerét, jóval gyorsabban és olcsóbban, mintha hagyományos módszerekhez nyúltak volna.
PROHARDVER! Tech 19
-
PayPal.Me: itthon is elindult a személyközi pénzküldő szolgáltatás
Pénzküldés egy személyre szóló link segítségével, amit bármilyen webes felületen, de akár sms-ben is eljuttathatunk a címzettnek.
Tech 20
-
Rászálltak a Toshibára
Tavaly óta folyamatos a vesszőfutás, a vállalat egyre nehezebb helyzetbe kerül.
Mérleg 5
-
Játéktermi zenék ebédre
Rengeteg klasszikus számot pakolt fel a Spotify-ra a SEGA, köztük az OutRun, a Sonic, illetve a NiGHTS zenéit is.
Café blog 3
-
Autófókuszos szemüveggel a cserélgetés ellen
A multifokális lencsék problémáját küszöbölné ki egy fejlesztés, aminek kitalálója folyékony összetevőt pakolna a lencsébe.
Tech 52
-
Csúcstechnikát a horgászatba!
A drónok egyre több területen követelnek helyet maguknak: a pizza- és csomagkiszállítás után a horgászatban is fontos szerephez szeretnének jutni.
Tech 39
-
Áprilisban jön az okos szexbaba
A mesterséges intelligenciával felvértezett szexuális segédeszközök beszélgetésre vágynak, meg kell őket hódítania a felhasználóknak.
Café blog 64
-
Új helyszínen lesz az idei Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás
A tavalyi, elmaradt konferencia regisztrációja idén is érvényes, és február közepéig még előadónak is lehet jelentkezni.
Szoftver 1
-
Az ajtó kinyitásáért kért váltságdíjat a hacker
A szállodában a harmadik után észhez tértek, modernizáltak – sőt, tervezik, hogy még tovább mennek.
Biztonság 44
-
Az Apple nem létezne a bevándorlás nélkül
Az amerikai technológiai ipar és a kutatói, oktatói szektor egységesen tiltakozik Trump rendelete ellen. A nagyvállalatok vezetői kiemelik, hogy a bevándorlás adja az Egyesült Államok erejét.
Mérleg 12
-
Vészhelyzet a Google-nál Trump rendelete miatt
A vállalat azonnali hatállyal visszahívja érintett alkalmazottait az USA-ba, és minden támogatást megadnak, hogy be is tudjanak lépni az országba. A korlátozás a többi nagy technológiai vállalatot is érinti.
Mérleg 215
-
Újabb ATM-tolvajokat fogtak el
A vírusfertőzéssel dolgozó banda többek között az interneten toborozta a tagokat, akik több millió dollárt loptak el.
Biztonság 18
-
23 éves technikát cserél a Boeing a kék űrruhával
Ez még nem alkalmas holdsétára, de az űrhajón belül sokkal kényelmesebb viseletet biztosít majd.
Tech 38
-
Egy robot átverte a Google robotszűrőjét
A bizonyítékul feltöltött YouTube videót pár nap alatt egymilliónál is többen látták.
Café blog 32
-
A Google Daydream csapatát erősíti a HTC formatervezési vezetője
Claude Zellweger nem dolgozik tovább a telefongyártónál, viszont a véleményére továbbra is számíthatnak.
Mérleg 2
-
A vezető fejlesztő állítólag ellopta az Autopilot dokumentációját
A fejlesztési programmenedzser hirtelen és váratlanul távozott a vállalattól, ahol úgy vélik, előtte fel is pakolt rendesen.
Mérleg 7
-
Laborkörülmények között készül a disznóember
A kutatók sikeresen alkottak humán-sertés embriókat Petri-csészében. Ezeket kifejlett disznóba ültetik, aztán tovább vizsgálják. A cél, hogy működő, beültethető szerveket állítsanak elő.
Tech 162
-
Nem fogy a HoloLens, de a Microsoftnak ez is jó
November óta csak ezres nagyságrendben fogyott a Microsoft HoloLens szemüvege, de a cég szerint ezzel nincs semmi baj, ők így is elégedettek.
Tech 14
-
Donald Trump bedöntheti az EU-USA adatvédelmi egyezményt
Még nem tudni, hogy az elnöki rendeletnek lesz-e nemzetközi hatása, vagy egyszerűen csak amerikai szigorításról van szó, mely az európaiakat nem érinti.
Mérleg 55
-
Börtön járt Jennifer Lawrence meztelen fotóinak ellopásáért
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott inkább szerencsétlen, mint bűnöző, így enyhe büntetéssel megúszta.
Café blog 122
-
A Gmail tiltani fogja a JavaScript csatolmányokat is
Túl sok volt a fertőző melléklet, így a Google határozott lépésre szánta el magát.
Biztonság 20
-
Gyuri bácsi aggódhat!
Kihívója akadhat a szigetes afterpartyk és a pókerasztalok koronázatlan királyának, Korda Györgynek: egy Libratus nevű mesterséges intelligencia egyre-másra nyeri a kártyapartikat.
Tech 56
-
Elnöki Twitter-cenzúra
Az új amerikai elnök hallatlan dinamizmussal kezdte meg munkáját, ám egyes lépéseit felháborodás és értetlenség fogadta.
Café blog 31
-
Trump javában takarítja az internetet
Az új amerikai elnök szerint a klímaváltozás kamu, ezért elkezdték törölni az ezzel kapcsolatos kutatási eredményeket, melyek cáfolják.
Közösségi média 386
-
Szűk körben teszteli a Messenger reklámokat a Facebook
A hirdetők izgatottan várják az éles indulást, ami érthető, hiszen havi szinten egymilliárd potenciális ügyfélhez juttathatják el üzenetüket.
Szoftver 53
-
Megjelent a Wine 2.0
Ha egy Linux-felhasználónak mégis Windows-program futtatására van szüksége, ez a szoftver segíthet.
Szoftver 36
-
Elérhető a FineReader 14
Az új verzió lehetővé teszi a cégek számára a digitális átállással kapcsolatos erőfeszítéseik felgyorsítását és a munkafolyamatok egyszerűsítését.
Szoftver 4
-
Baj van az orosz rakétákkal
A gyártó elismerte, hogy vizsgálatot indítottak, de egyelőre további részleteket nem kívánt elárulni.
Tech 14
-
Ők küldhetnek eszközt a Holdra a Google versenyén
A megmaradt 16 csapat közül tavaly év végéig öt tudta bizonyítani, hogy készek a misszió végrehajtására, melyet idén év végéig kell megkezdeni. A győztes jutalma a dicsőségen kívül 30 millió dollár.
Tech 15
-
A LinkedIntől igazolt technológiai vezetőt a Microsoft
Kevin Scott korábban dolgozott a Google és az AdMob csapatában is. Kezdődik a LinkedIn és Microsoft termékek összehangolása.
Mérleg 2
-
AI fejlesztői eszközöket vinne a Google Raspberry Pi-re
Ahelyett, hogy megpróbálnák kitalálni, mire van szükségük a programozóknak, megkérdezik őket. A kérdőív kitöltése csak pár percet vesz igénybe.
Tech 0
-
Régóta várt funkció érkezik az Apple alkalmazásboltokba
Androidon évekkel ezelőtt bevezették, iOS-en azonban a mai napig nem megoldható a kommunikáció a felhasználók és a fejlesztők között.
Szoftver 4
-
Oroszországban letartóztatták a Kaspersky egyik vezetőjét
A vállalat elhatárolódott, és közölték, hogy a gyanúsítás kizárólag topmenedzserüket érinti személyesen.
Mérleg 6
-
Az Alibaba egyre gazdagabb
Az óriási kínai piacra támaszkodva már most meghatározó a vállalat, de nagy kérdés az, hogy globálisan is képesek lesznek-e tartani az ütemet.
Mérleg 2
-
Új esztendő, új Firefox
A Firefox legújabb stabil verziójában jobb teljesítményre számíthatnak a gyengébb gépek tulajdonosai és a Linux-felhasználók, és megjelent a beépített FLAC támogatás.
Mozilla blog 89
-
A Microsoft újra pert nyert az igazságügyi minisztérium ellen
A nyomozók elégedetlenek, az adatvédelmi szakemberek örülnek.
Mérleg 13
-
Kína VPN-tiltással szigorít tovább
A hatóságok igyekeznek minden internetes kaput lezárni, és csak azokat hagyják nyitva, melyeket elfogadhatónak tartanak.
Mérleg 15
-
Az Amazon kiegyezne az EU-val, hogy elkerüljék a büntetést
Igazából csak az új javaslatból derült ki, hogy a vállalat gyakorlatilag gúzsba kötötte szerződéses partnereit, hogy egyeduralkodóként letarolhassa a piacot.
Mérleg 36
-
Bryan Roper is búcsúzik a Microsofttól
A héten hétszáz főt küldenek el, várhatóan még a csütörtöki negyedéves jelentés előtt. A Windows szóvivője is távozik.
Mérleg 11
-
A Tidal harmadát veszi meg a Sprint
Jay Z prémium streamszolgáltatásának 33 százalékáért 200 millió dollárt fizet a vállalat.
Mérleg 2
-
Gyárat építene a Foxconn az USA-ban – megfelelő feltételekkel
Megkezdődött a helyezkedés a Trump-féle amerikai piac meghódítására: a Foxconn már be is jelentette, hogy megfelelő feltételek mellett hajlandó gyárat építeni az Egyesült Államokban.
Mérleg 24
-
Párizsban is megkezdték az önjáró buszok tesztjeit
A kísérletbe bevont járművek kicsik és lassúak, de ha megbízhatóan működnek, a célnak már most is teljes mértékben megfelelnek.
Tech 5
-
Eltörölheti a netsemlegességet az új FCC vezér
Donald Trump emberéről még idén újra szavaznak, ezt követően kaphat ötéves vezetői pozíciót. A hálózatsemlegességi szabályozás felülvizsgálatát elsődleges feladatának nevezte.
Mérleg 8
-
A terhes nőknek segít helyet találni a Babee on Board
Szoftverrel vennék rá az utasokat, hogy adják át a helyüket a kismamáknak. A csalókat azzal ijesztik el, hogy a helykérés pénzbe kerül.
Szoftver 16
-
Apa részegen posztol a Facebookra
A szülők húsz százaléka elismeri, hogy sérült a kapcsolatuk a gyerekeikkel a közösségi médiának köszönhetően. Habár áldás is lehet a könnyű kapcsolattartás, a lájkvadászat gyakran megmérgezi a kapcsolatokat.
Café blog 67
-
A mai napig több százezer szerver sebezhető a Heartbleed hiba miatt
Egy friss tanulmány szerint Magyarorságon is 800 feletti azoknak az egységeknek a száma, ahol még mindig nem javították a biztonsági rést.
Biztonság 21
-
Megjelent az OpenShot 2.2-es verziója
A multiplatformos OpenShot videoszerkesztő legújabb verziója több újdonságot is hozott: pl. 4K videószerkesztés, jobb teljesítményű szerkesztés, gyorsítótárazás, új címsablonok.
Szoftver 48
-
Jól hasít a „gamer” ipar
Jó éve volt tavaly a számítógépes játékokhoz, esporthoz kapcsolódó hardveriparnak, amelynek mérete már meghaladja a 30 milliárd dollárt.
Mérleg 44
-
Minden új Chromebookon futnak majd az androidos appok
A Google hatvannál is több korábbi modell támogatását ígéri, illetve azt, hogy a 2017-től megjelenő készülékek kivétel nélkül megbirkóznak majd a feladattal.
Szoftver 19
-
Ausztrália megszüntetné az útlevél-ellenőrzést
A még formálódó tervek szerint a repülőtéren áthaladó utasokat emberi beavatkozás nélkül, biometrikus módon vizsgálnák meg.
Mérleg 13
-
Tinker Board: az ASUS válasza a RasPi 3-ra
Megtetszett a Raspberry Pi és a hozzá hasonló eszközök népszerűsége az ASUS-nak, és Tinker Board néven saját versenytársat dobott piacra.
Tech 73
-
Elhagyja a Xiaomit a brazil mágus
Hugo Barra belefáradt a megfeszített munkába, újraindítja magát.
Mérleg 6
-
Orbán Viktor személyesen lobbizik az Alibabánál
A világ egyik legdinamikusabban növekvő vállalata keres helyet magának Európában: a kegyeiért több ország is versenyezik.
Mérleg 103
-
Kína a neten is legyalulhatja a világot
A hatalmas belső piacra támaszkodva az állami segítség felpörgetheti a globális terjeszkedést is.
Mérleg 18
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
- Házimozi haladó szinten
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- Nők, nőügyek (18+)
- BestBuy topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Kés topik
- Óvodások homokozója
- Intel Core i3 / i5 / i7 8xxx "Coffee Lake" és i5 / i7 / i9 9xxx “Coffee Lake Refresh” (LGA1151)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Gaming notebook topik
- További aktív témák...