Hirdetés
Cikkek
-
A felhőből is helyreállítható lesz a Windows 10?
Az operációs rendszer véleltenül kiszivárgott Windows Insider kiadásában egy új start menü is feltűnt.
Szoftver 103
-
Végül mégsem küldték börtönbe a segítő szándékú hackert
Habár a WannaCry elleni védekezésben elévülhetetlen érdemei vannak, korábban valóban bűncselekményt követett el, melyet azonban azóta mélységesen megbánt.
Mérleg 7
-
A kormány hivatalosan nem tud Microsoft-ügyről
Bár az Egyesült Államokban súlyos határozat született, melynek dokumentumait nyilvánosságra is hozták, Magyarországra ez nem ért el.
Mérleg 183
-
A NASA magáncégeket támogat
Ezek a partnerei kapcsolatok többségükben eddig is működtek, de az amerikai űrkutatási hivatal még szorosabbra akarja fonni őket.
Tech 0
-
Digitális kultúra néven új tantárgy érkezik a közoktatásba
A tervek biztatóan hangzanak, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az új tantárgy bevezetésével épp az a cégvezető nyerheti a legtöbbet, aki tanácsadóként részt vesz a NAT reformjában.
Mérleg 43
-
Valóságos energiavámpír lesz az 5G
Egy szempontból nem tett jót a szabványnak a fejlesztés felgyorsítása: egy áramzabáló szörnyeteg született belőle.
Tech 151
-
Itthon is elérhetőek az LG átlátszó tévéi és öntapadós kijelzői!
A transzparens OLED megjelenítők és a szinte teljesen áttetsző, felragasztható LED-fóliák futurisztikus környezetté alakítják a teret.
Tech 20
-
Robotok és munkások a Ford gyártóüzemében
A Spanyolországban, Almussafes-Valenciában lévő üzemben népszerű modelleket állítanak elő – ma már innovatív robotok segítik ott a gyártást.
Tech 3
-
A netes alvilág nagyágyúit kapcsolták le a hatóságok
A nyomozók szerint a letartóztatott kiberbűnözők irányították a darknet mintegy negyven százalékát.
Mérleg 10
-
Csak jövő év márciusában indul az azonnali átutalás
A Magyar Nemzeti Bank szerint a központi rendszer kész, de egyes bankok csúsznak a felkészüléssel.
Mérleg 24
-
A bíróság szerint nem problémamentes a lájk gomb beágyazása
Az Európai Unió Bíróságának állásfoglalása elsőre salamoninak tűnik, de inkább dodonai. Ugyanakkor fontos lépés az adatkezelői státusz kiterjesztése.
Közösségi média 15
-
Az OLAF is vizsgálja a Microsoft Magyarország korrupciós ügyét
A hivatal hangsúlyozta, hogy a vizsgálat ténye önmagában még nem jelenti azt, hogy az érintettek szabálytalanságot vagy csalást követtek el.
Mérleg 22
-
Kinek áruljuk el a PIN-kódunkat?
A K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készített felmérésből kiderül az is, hogy tízből négyen elárulják bankkártyájuk PIN-kódját, jellemzően a párjuknak vagy családtagjuknak.
Mérleg 40
-
Hárommillió dollárt kaszált a Fortnite-világbajnok
Élvezet, gyakorlás és kemény munka. Ma már anyagilag is megéri jónak lenni egy számítógépes játékban.
Café blog 23
-
Csalókra figyelmeztet a UPC
Az adathalászok professzionális módon készítették el becsapós weboldalukat.
Biztonság 12
-
Adatszivárgási botrány a Deutsche Banknál
Minden biztonsági rendszer annyit ér, amilyen módon használják a rendszerért felelős emberek.
Biztonság 14
-
Mostantól csak évi egy nagyobb Windows 10 frissítést hoz a Microsoft
A vállalat ezzel a fejlesztés minőségét szeretné javítani, hogy kevesebb hibába fussanak a felhasználók.
Szoftver 184
-
Magyar diákok sikere egy nemzetközi informatikai versenyen
A versenyen 13 ország 14 csapata indult, a díjátadóra tegnap, vasárnap került sor Pozsonyban.
Mérleg 5
-
Amerikai rendelkezések áldozata lett a GitHub is
A kereskedelmi korlátozásokat kezdték el alkalmazni, feltehetően kormányzati nyomásra.
Mérleg 47
-
Felvásárolja az Intel modem üzletágát az Apple
A Santa Clara-i óriáscég bukott vele, de talán cupertinóiaknak sikert eredményez.
Mérleg 26
-
Sikeresen összekapcsolhatók a Duna-menti régió közlekedési szolgáltatásai
Idén június 26-án Bukarestben tartott konferencia keretében zárult a LinkingDanube projekt.
Mérleg 0
-
3D-s nyomtatókat gyártó cég fejlesztőközpontja jön Budapestre
A bostoni központú Formlabs 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját.
Mérleg 3
-
Iszonyú pénzbe kerül a vállalatoknak a kiberbűnözés
Egy friss jelentés szerint globálisan a nagy cégek hárommillió dollár veszteséget szenvednek el – percenként.
Biztonság 20
-
Magyar szakember vezeti a Mastercard európai fejlesztéseit
Gauder Milánt nevezték ki a Mastercard Europe termékfejlesztési és innovációs vezetőjének.
Mérleg 5
-
Felbocsátották az első magán műholdszállító kínai rakétát
Feltehetően ez csak az első lépés, a következő években sűrűn fognak ilyen hírek érkezni Kínából.
Tech 2
-
A kazah példa
A kazah kormány nem vitázik a hátsó kapuk kötelezővé tételéről, mint az amerikai: erővel bevezették.
Mérleg 20
-
A 4iG nyerte el az e-jegy rendszerének kiépítését
A várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg.
Mérleg 92
-
Felvásárolta az Origin PC-t a Corsair
Ez a lépés egyelőre nem jelent majd sok változást az érintettek termékkínálatában.
Mérleg 11
-
Rájár a rúd a Facebookra
Az Egyesült Államokban újabb eljárást indítottak az internetes nagyvállalat ellen.
Mérleg 86
-
Az autóiparban meglepően biztonságosak az IoT eszközök
Csatlakoztatott autók okosítására szolgáló, utólag beszerelhető eszközöket vizsgáltak a Kaspersky kutatói. Más IoT kiegészítőkhöz képest ez a piaci szegmens biztonságosabbnak bizonyult.
Biztonság 3
-
A bíróságig juthat a Nintendo Joy-Con gamepadjeinek problémája?
Kérdés, hogy tervezési gondról van-e szó, vagy csak átlagosnál nagyobb meghibásodási arányról.
Tech 28
-
Egymilliárd dollárt tol bele a Microsoft egy AI-projektbe
A jelek szerint mindkét fél jól járhat, mivel a fejlesztőmérnökök, kutatók pénzhez jutnak, a Microsoft meg eladható technológiához.
Mérleg 0
-
Egyre durvább a bolgár adatvesztési botrány
Alig-alig van olyan momentuma a történetnek, melyet teljes biztonsággal el lehetne fogadni, vadabbnál vadabb elméletek látnak napvilágot.
Biztonság 33
-
Új mesterségesintelligencia-központot nyit a Bosch
A vállalat 35 millió eurót fektet be a campusba, mely hétszáz AI-szakértő számára biztosít munkahelyet.
Tech 4
-
Támadással magyarázza az elnök a gigantikus áramszünetet
A válságról válságra bukdácsoló ország vezetője szerint bűnözők áldozatai lettek.
Café blog 45
-
Kommentháborúkban bontakozik ki az Y és Z generáció
A 18-40 évesek online sokkal szókimondóbbak, sokszor az arcuk vállalása nélkül nyilvánítanak erőteljes véleményt a digitális térben, ezzel akár megbántva, megalázva másokat.
Közösségi média 8
-
Jelentős bírságra ítélték a magyar korrupciós ügyek miatt a Microsoftot
A Microsoft magyarországi vállalatának 8,7 millió dolláros büntetést kell fizetnie korrupció miatt – jelentette be hétfőn az amerikai igazságügyi minisztérium.
Mérleg 73
-
Japán és Dél-Korea elintézte, hogy dráguljon a memória
Két hét alatt 20% fölötti az áremelkedés, de lehet, hogy nincs vége.
Mérleg 97
-
Rekord a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben
A vállalkozás üzemeltetői szerint az eredmények látványos javulását az is elősegítette, hogy már az utakon közlekedő ellenőrző autókkal is kontrollálják a matricavásárlást, és ezeket nem lehet átverni.
Mérleg 11
Percről percre
gp A névnek ugyan nem sok értelme van, de ezt megbocsáthatjuk, hiszen a Personákért felelős kreatív csapat most is egy pörgős harcokkal és meghökkentő történettel csábító RPG-t készített el.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Emeletesen fejlődne a 3D V-Cache?
ph Az AMD újszerű kialakításon dolgozik, ami nem egy, hanem két gyorsítótár chipletet is helyezne a CPU chipletre.
Október 12-én mutatkozik be az Oppo K12 Plus
ma A középkategóriás modell nyithatja meg a bődületesen nagy akkumulátorok korát.
Több mint 10 millió példányt adtak el a Detroit: Become Human című játékból
gp A minap kiderült hogy a program eladása átlépett egy komoly mérföldkövet.
Windows 11 24H2
lo A Microsoft oldaláról MCT-vel már letölthető a hivatalos 24H2-es kiadás a Windows 11-ből. Korábbi írásomban...
Nem sokat változhat a Honor X60
ma Leszámítva a lapkakészletet és a kijelző kialakítását. A készülék, többedmagával, október 16-án érkezik.
Korán befutott a Call of Duty: Black Ops 6 premier előzetese
gp A sorozat idei része kicsivel több mint két hét múlva lesz elérhető.
Nem mérik majd olcsón a GDDR7 memóriát a gyártók
ph Az sem segíti majd a terjedést, hogy csak a megfizethetetlenül drága VGA-kon lesz rajta az új szabvány.
- Szenved a Samsung 3 nm-en
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- OLED TV topic
- Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- "A homoszexualitás természetellenes" 😠
- E-roller topik
- Háztartási gépek
- Automata kávégépek
- Google Pixel topik
- További aktív témák...