Hirdetés
Cikkek
-
Csütörtökön indul útjára a „Google-műhold”
A kizárólag a keresőcéget kiszolgáló GeoEye-1 a kereskedelmi műholdképek piacán elérhető legjobb felbontású képeket fogja produkálni.
Tech 27
-
Az iPhone reszkethet: az Android jön, lát, és győz?
Meglehet, az üzleti stratégia, s nem a technológia dönt majd az Android és az Apple szisztémája között.
Tech 27
-
A Microsoft újabb webáruházat vásárolt, ezúttal Európában
Ha a keresőpiacon nem megy, akkor az online kereskedelemben próbál versenyezni a Microsoft.
Mérleg 3
-
Idegesítőbb lesz a lopott Windows XP
Csak a Professional verziót érinti az újítás, mert ezt lopják a legszívesebben. Fekete asztal jár a kalózoknak.
Szoftver 514
-
A GVH állást foglalt a Microsoft-ügy kapcsán
A jövő héten folytatódó eljárás során a Gazdasági Versenyhivatal továbbra is kitart amellett, hogy versenykorlátozó volt az ajánlattételi felhívás.
Mérleg 5
-
Belelendült az Externet
A társaság az idén jóval erősebb számokat jelentett, mint egy éve.
Távközlés 11
-
Szombattól megint olcsóbb lesz a külföldi mobilozás
Az uniós roamingtarifa-csökkentés a második lépcsőhöz érkezett. Nagyjából 10 százalékkal lesz olcsóbb a barangolás.
Távközlés 1
-
Halálhírét keltették: Steve Jobs száz évig fog élni
Ha igaz a mondás, hogy akinek halálhírét keltik, akkor az Apple vezetője még sokáig állhat cége élén.
Közösségi média 5
-
Minden második háztartásban van számítógép
A D-Link megbízásából készített kutatás szerint otthon alig használunk vezeték nélküli hálózatot.
Mérleg 39
-
Még két hétig lehet jelentkezni a WorldSkills 2009 informatikai versenyre
A megmérettetésre még szeptember 5-ig jelentkezhetnek 16-21 éves diákok és fiatal szakemberek, akik közül a nyertes 2009-ben részt vehet a kanadai döntőn.
Tech 4
-
Felkerülnek az internetre a holt-tengeri tekercsek
Nem csak a közzététel, nem csak az állagmegóvás, hanem új, eddig nem látott információk napvilágra hozása is célja a nagyszabású munkának.
Tech 15
-
Cáfolja a 8 milliós betörést a szállodalánc
A Best Western újabb sajtóközleményt adott ki a foglalási rendszerét ért támadás részleteiről. Csak tíz vendég érintett?
Biztonság 1
-
Rés az interneten: eddig csak a nemzetbiztonságiak tudtak ehhez foghatót
A DefCon-on bemutatott módszer az internet egyik alapvető protokolljának, a BGP-nek a biztonsági hiányosságaira hívja fel a szakma figyelmét.
Közösségi média 11
-
A Sony és a Toshiba laptopjai a legmegbízhatóbbak
A Which? fogyasztóvédői felállították a hordozható számítógépek megbízhatósági rangsorát.
Mérleg 32
-
A tolvajok és a hűtlen partnerek sincsenek többé biztonságban
Készítői szerint elsősorban tolvajok lefülelésére használható, ám nyilvánvalóan másra is alkalmas az Ausztráliában kapható kamera.
Tech 0
-
Megjelent az Adobe Photoshop Elements 7 és az Adobe Premiere Elements 7
A kép- és videoszerkesztő szoftverek új verziói könnyen kezelhetők, számos kreatív szerkesztési funkcióval rendelkeznek.
Szoftver 1
-
Letölthető az Internet Explorer 8 második bétája
Döntően a felhasználó-barátság jellemzi az új böngészőverziót, számtalan hasznos és kényelmes funkció került a programba.
Szoftver 121
-
Amit nem szabad: kecskére káposztát, britre merevlemezt bízni
Nagy-Britannia számára egyre kínosabb lehet, ahogyan sokasodnak a felelőtlen adatkezelésről, adatvesztésről szóló ügyek.
Biztonság 36
-
Van az úgy, hogy a Google is lemarad egy fejlesztésben
A kétséges használati értékű Google Suggest nem hoz semmi újdonságot, inkább hiányt pótol.
Közösségi média 10
-
2 millió magyar postafiók spamvédelme: itt az MPP Core 4
Az új tartalomszűrő és a német szerverek együttesen azt eredményezik, hogy még jobb és gyorsabb lesz spamszűrés az MPP felhasználóinak.
Biztonság 0
-
Houston, van egy kis gond: férgesek vagyunk
A NASA szóvivője szerint nem ez az első eset, hogy vírusok fertőzték meg a Nemzetközi Űrállomás számítógépeit.
Biztonság 6
-
És bizony leesik az állunk: elképesztő panorámaképek egy svéd fejlesztőtől!
Mi is kell egy jó országimázs-építéshez: elszántság, technológia, felszerelés, tájékozottság.
Tech 25
-
Nincs ingyenebéd a Google-nál sem
Miután többen is visszaéltek a kaliforniai vállalat jóindulatával, reformok elé néz a Google konyhája.
Café blog 34
-
Virtuális asztal egyszerűen XP-n és Vistán
A Sysinternals legújabb alkalmazása képes arra, hogy többasztalos rendszert varázsoljon számítógépünkből.
Szoftver 67
-
A Dataplexé a régió legnagyobb adatközpontja
Több mint 4 milliárdos beruházással 14 ezer négyzetméteresre bővítették a Budapest 8. kerületében található létesítményt.
Mérleg 5
-
Villámgyors lesz az új Firefox
A Mozilla az Apple-lel verseng a JavaScript végrehajtását felgyorsító megoldások fejlesztésében. Elkezdődött a motorverseny.
Közösségi média 5
-
Az Externet új, 2,5 megabites ADSL-csomagot vezetett be
A jelenlegi 1, 4, 8, 18 és 36 megabites ADSL-csomagok mellett 2,5 Mbit/s maximális letöltési sebességű korlátlan ADSL-t vezetett be az Externet a T-Com szolgáltatási területeken.
Távközlés 0
-
Új kereskedelmi igazgatót nevezett ki az SAP Hungary Kft.
Az SAP Hungary Kft dr. Földi Valériát nevezte ki a kis-és középvállatokért felelős kereskedelmi igazgatói posztjára.
Mérleg 3
-
Szédületes tempót diktál az Opera
Két nappal az Opera végleges 9.52-es változatának megjelenése után bemutatták a következő nagyobb lépést, a 9.6-ot.
Szoftver 16
-
Túladott egyik üzletágán az AMD
A piac kedvezően fogadta a digitális tévés divízió eladásának hírét.
Mérleg 10
-
A magyar internetező nem vesz zenét online
A VMR 2008 kutatás adatai szerint ma már nem félünk annyira az internetes bankolástól.
Közösségi média 20
-
Nyelvvel vezérelt háztartás
Amerikai kutatók olyan megoldáson dolgoznak, amely alkalmas arra, hogy a nyelv mozgatásával lehessen irányítani az elektronikus eszközöket.
Tech 0
-
Nyolcmillió áldozata lehet az egyik legnagyobb internetes rablásnak
Körülbelül 1300 hotel vendégeinek adatait lopta el nemrégiben egy nemzetközi bűnbanda egy brit internetes újság szerint.
Biztonság 1
-
Ne nyomd meg a Page Up/Page Down gombokat!
Mert szabadalmat sértesz. A rendszer reformja mellett elkötelezett Microsoft ugyanis levédette az oldalankénti léptetés funkciót.
Tech 15
-
Új e-Public program a közszféráért
Az új e-Public Program keretein belül elindított pályázat a közfeladatot ellátó intézmények digitális irodai környezetének kialakítását támogatja.
Mérleg 0
-
Csak óvatosan a házi videókkal, mert beperelnek a kiadók!
A bíróság úgy döntött, hogy a konyhai zenehallgatás felvétele még bőven belefér a tisztességes felhasználás kategóriájába.
Mérleg 14
-
Új fazont kapott a Windows CE Portál
Az arculatváltás mellett kibővítették és továbbfejlesztették az oldal szolgáltatásait is.
Közösségi média 1
-
Vasárnapi csetresz: Phun, egy ütős oktatójáték
Vigyázat, könnyen ott ragad az ember a gép előtt, és egyszer csak reggel lesz!
Szoftver 15
-
Újabb adatvesztési botrány az Egyesült Királyságban
Ezúttal több mint százezer bűnelkövető adatait vesztette el egy, a brit kormánynak dolgozó tanácsadó cég.
Társadalom 13
-
Minden diák kapott egy laptopot
Ha a nagyoknál nem megy, a kicsiknél valósítja meg álmait az OLPC alapítvány.
Mérleg 24
-
Beperelték a Nintendót a Wii miatt
Szabadalomsértésre hivatkozva betiltatná a gép amerikai forgalmazását egy helyi cég. Ismét a kontroller a vita tárgya.
Mérleg 25
-
25 ezer euróért 100 ezer számítógép
A mostani letartóztatás mutatja, hogy az internetes bűnözés ellen csakis nemzetközi együttműködéssel lehet hatékonyan fellépni.
Biztonság 1
-
A Mozilla kihirdette a Firefox-kiegészítők versenyének győzteseit
A díjazottak többsége a könyvjelzők menedzselésére fejlesztett új megoldást.
Szoftver 0
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
Újabb változatban kapható a noblechairs LEGEND széke
ph A gyártó három korábbi modelljét egybegyúró ülőalkalmatosság megjelenését ezúttal a Shure Unidyne sorozatú, legendás mikrofonja ihlette.
Tavasszal már a Keychron is jegyezhet analóg kapcsolós billentyűzetet
ph Nem is akármilyet: teljesen fém ház, dupla gasket mount és egyéb DIY szegmensből merített részletek, 2,4 GHz-es rádióval megkoronázva.
Már Vulkan API-val is nyomoz az AMD frissnek számító fejlesztőeszköze
ph A Radeon GPU Detective egyelőre nagy siker a fejlesztők körében, így nem meglepő, hogy nagy fókuszt kap.
Előzetesen a ROG Phone 8
ma Aligha kell tavaszig várni a bemutatóra.