Cikkek
-
Lámpalázban ég a Barnes & Noble
Az új Nook Simple Touch with GlowLigh LED-lámpával felszerelve lát napvilágot. A cég szerint ez forradalmi újdonság.
Tech 33
-
Megszakadt a kapcsolat az egyik legfontosabb európai műholddal
A szakemberek mindent megtesznek, de kevés rá az esély, hogy sikerül újra kontaktust teremteni a környezetfigyelő Envisattal.
Tech 16
-
Terminátor-szemüveg helyett Terminátor-kontaktlencsét rendelt a Pentagon
A multifokális lencséken egyszerre két kép jelenik meg: egy számítógép kijelzője, illetve a katonát körbevevő valóság.
Tech 20
-
Csak 2013-ban jelenik meg az Office 15
Egy kiszivárgott bizalmas ütemterv szerint a jövő év elején várható a csomag forgalmazásának startja. Talán a nevében is ez az évszám szerepel majd.
Szoftver 77
-
Kettős ügynökök fertőzhették meg a Stuxnettel az iráni számítógépeket
Egy közel-keleti tudósítónak több volt amerikai hírszerző nyilatkozott, akik szerint szinte biztos, hogy Izraelnek dolgozó iráni szabotőrök kompromittálták a nukleáris létesítmény rendszerét.
Biztonság 11
-
Felosztja a részvényeit a Google
A vállalat alapítói a kezükben tartják a gyeplőt. Az első negyedév szép növekedést hozott.
Mérleg 0
-
Még egy hétig lehet egyedi doméneket regisztrálni
Eredetileg ma hajnali egykor zárul volna a regisztrációs időszak, de a szoftver hibája miatt egy héttel meghosszabbították.
Közösségi média 9
-
Mit gondolsz a tárgyak internetjéről?
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációt kezdeményez az egymással összekapcsolt intelligens eszközök kapcsán felvethető kérdésekről.
Mérleg 16
-
Búcsú az 1024 x 768-tól
A StatCounter legfrissebb adatai szerint az 1366 x 768-as képernyőfelbontás megelőzte a sokáig sztenderd 1024 x 768-at.
Tech 54
-
Lendületesen nő a BTel
Az alternatív szolgáltató árbevétele tavaly 80 százalékkal, adózott eredménye 55 százalékkal nőtt.
Távközlés 1
-
Több mint kétmillió kötettel indul a digitális közkönyvtár
A Digital Public Library of America idővel jogvédett munkák közzétételével is számol, de első lépcsőben a közkincsek jönnek.
Közösségi média 0
-
Véget ért a Windows Vista általános támogatása
A népszerűtlen rendszert azonban egy nemrég bevezetett módosításnak köszönhetően mindenki biztonsággal használhatja még 5 évig.
Szoftver 25
-
Nagyszabású kalózrazzia Görögországban
A sajátos működésű oldal üzemeltetőinek egy részét elfogták, de a szolgáltatás az amerikai szerverekről továbbra is elérhető.
Mérleg 0
-
Barátságosabbá és egyszerűbbé vált a Google+
A cég vezetője szerint funkcionálisan már eddig is nagyon jó volt a közösségi oldal, a mostani változtatások csinosabbá és könnyebben kezelhetővé tették a szolgáltatásokat.
Közösségi média 19
-
Robotok és hackerek az idei Simonyi Konferencián
A Simonyi Károly Szakkollégium éves konferenciája a BME Informatika épületében lesz, ahol az érdeklődők megismerhetik a villamosmérnöki és informatikai szakma legújabb vívmányait.
Tech 1
-
Szuperrobotok tervezésére írt ki pályázatot a DARPA
A cég a versenyével olyan robotok gyártására igyekszik serkenteni a mérnököket, amelyek képes válsághelyzetekben az ember segítségére kelni valós személy ott tartózkodása nélkül is.
Tech 4
-
Az Apple elérheti az egybillió dolláros piaci értéket
A hét elején egyetlen napra újabb csúcsot döntött az Apple, és az elemzők szerint a vállalat szárnyalása folytatódik a közeljövőben is.
Mérleg 229
-
Bűnös az Inteltől titkos dokumentumokat ellopó mérnök
A lopást a trükköző szakember már korábban elismerte, de a tényfeltáró vizsgálat közel négy évig tartott, és kimondták a bűnösséget.
Mérleg 66
-
Chipek követik az egyetemistákat, hogy vajon órán vannak-e
A modern helyzetmeghatározó technológiák csábításának nehéz ellenállni, egyre inkább terjed a személykövető rendszerek alkalmazása.
Café blog 125
-
Újabb pénzkereseti lehetőség a YouTube-on
A YouTube Live program lehetőségei bővülnek, a Google bevételmegosztással szeretné magához vonzani az élő adásokat.
Közösségi média 0
-
Irán tagadja, hogy saját internetet indítanának 2012-ben
A híresztelések szerint a közel-keleti ország teljes mértékben elvágná magát a globális internettől, ám a kormány tagadja a pletykát.
Távközlés 25
-
Windowsosította a Chrome OS-t a Google
A korábbi felületet jelentősen átalakították, így a más rendszerekből ismert ablakok megjelentek a Chrome OS-ben.
Szoftver 30
-
Az Anonymous-nyuszi húsvéti támadásokat hozott
Igazán komoly incidensre nem került sor, a szimpatizánsok csak a szokásos átlagot hozták: támadnak mindent, amit csak lehet – de főképp a nem túl nagy kihívásokra válaszolnak.
Biztonság 7
-
Rettenetes, rekordveszteségű évet zár a Sony
A vállalat új vezetése a külső körülményeket okolja a gyászos teljesítményért, de ígérik, hogy új stratégiájuk újra nyereségessé teszi a céget.
Mérleg 24
-
Szertehagyjuk digitális ujjlenyomatainkat
A BME kutatói arra keresnek megoldást, hogy a cégek mind agresszívabb adatszerzési törekvéseivel szemben módszereket kínáljanak az internetezőknek.
Szoftver 14
-
Meghalt a Commodore alapítója
Eltávozott az otthoni számítástechnikát jelentős mértékben befolyásoló vállalat megteremtője.
Mérleg 25
Percről percre
ph Ultrabookhoz méltó külsőt kombinál Core i9-cel és 4070-nel ez a gép – de bírja-e ezt a hűtés?
gp Az utóbbi évek egyik legsikeresebb játéka - sokakat meglepve - az ARK volt, annak felturbózott, új motorra átportolt verziója viszont hideget és meleget is kapott.
ma Akárcsak tavaly, idén is összeszedjük a legjobb ajánlatokat az év vége felé közeledve. Van miből válogatni.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Akciófigyelő: Hordozható akkukat kínál olcsón a Tomtop
ma A DLNRG termékei az ismertebb márkákhoz képest nagyon vonzó áron érhetők el.
Csak jövőre jelenik meg a Terminator Dark Fate – Defiance című RTS
gp Az indoklás az ilyenkor szokásos, a fejlesztők a legjobb formában szeretnék kiadni a programot.
Saját tollával ékeskedik a Galaxy S24 Ultra
ma A legendás toll a helyén marad, akárcsak az alacsony memóriakonfiguráció.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Pacific Drive
gp Eddig csak a jövő év eleji premier volt ismert, most végre megtudtuk, hogy február végéig kell várnunk.