Hirdetés
Cikkek
-
(Frissítve!)Itt az első engedélyes online pénztárgép
Még így is szinte lehetetlennek tűnik, hogy az augusztus 31-i határidőig az üzletek elvégezzék a cserét. Ráadásul a Laurel gépe csak kiskassza, amit a nagyobb üzletek, áruházak nem tudnak használni.
Mérleg 75
-
IBM Digital Delta: big data az árvízvédelem szolgálatában
Hollandiában nagy adathalmazok elemzése és felhőalapú infrastruktúra segíti az árvízvédelmi programot
Tech 0
-
Az NSA lehallgatja a Skype-ot és az Outlook.com chatjét is
Újabb információkat hozott nyilvánosságra a PRISM-ügy kapcsán a Guardian, melyek szerint a Microsoftnál gyakorlatilag mindenhez hozzáfér az amerikai kormányügynökség.
Biztonság 126
-
Microsoft: egységben az erő
A várakozásoknak megfelelően Steve Ballmer tegnap nyilvánosságra hozta, milyen lesz az átszervezett Microsoft. A cél: leszámolni a divíziók közötti harccal.
Mérleg 92
-
Megelőzte a Samsung az Apple-t globális mobilinternet-használatban
Amerika számos szempontból továbbra is egyedi eset, a Windows XP pedig csak nem akar eltűnni a süllyesztőben.
Mérleg 20
-
Bűnösnek találták az Apple-t a régóta húzódó kartellezési ügyben
A bíró szerint az Apple vezényelte kiadói összeesküvés nélkül nem alakulhattak volna ilyen kedvezően a dolgok. A cég az Amazon egyeduralmát akarta megtörni az e-könyvek piacán.
Mérleg 20
-
Beágyazható Instagram
A közösségi kép- és videómegosztó szolgáltatás lehetővé tette, hogy az oldalra feltöltött felvételeket néhány sornyi kóddal saját weboldalunkba is beágyazhassuk.
Közösségi média 0
-
Már a mobilos Chrome is tud fordítani
Megjelent a Chrome 28 Androidra, és a böngésző új verziója már támogatja a nyelvek közötti fordítást is.
Szoftver 6
-
Továbbra is csökkenő pályán a PC-s piac
Immár ötödik negyedéve csökkenőben a PC eladások, a Lenovo viszont továbbra is jól teljesít, és már átvette a HP-tól a vezető helyet.
Mérleg 27
-
Megújult az androidos Google Maps
Az alapos ráncfelvarráson átesett alkalmazás még nem érhető el mindenhol, a frissítést a Google több ütemben hajtja végre, mivel androidos készülékek százmillióiról van szó.
Szoftver 97
-
Az Ericssonnal is stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány
A svéd telekommunikációs vállalat a jövőben további, kiemelt fontosságú fejlesztéseket – és így munkahelyeket – hoz magyarországi fejlesztőközpontjába.
Távközlés 16
-
Microsoft és Adobe biztonsági javítások érkeztek
Újabb kritikus hibák javításai jelentek meg, de a szokásos patch-kedd ezúttal egy napra esett fontos Adobe frissítések megjelenésével.
Szoftver 1
-
Kiállnak az e-könyv kölcsönzésért a holland könyvtárak
A kiadók harcolnak az elektronikus könyvek kölcsönzése ellen, de a könyvtárak próbapert indítottak.
Café blog 15
-
Ingyenes Linux telepítővel készülnek a Windows XP halálára Münchenben
2000 darab Lubuntu telepítőlemezt osztanak szét a régebbi gépek tulajdonosai között.
Szoftver 293
-
Mindent szinkronizálna a Dropbox
A népszerű felhőtárhely-szolgáltató fejlesztői konferenciáján mutatta be a Datastore API-ját, amivel már alkalmazások között is lehet szinkronizálni.
Szoftver 69
-
Linux frissítés 4096 logikai processzormaghoz és 16 TB memóriához
Itt a SUSE Enterprise Server 11 SP3, minősítve lehet skálázni és most már támogatja az UEFI-t is.
Szoftver 8
-
Operation Troy: négy éve támadják Dél-Korea hadseregét
A McAfee és a Symantec szerint az elmúlt négy év támadásai ugyanazon hackercsoporthoz köthetők. A módszer összetett, de hatékony.
Biztonság 8
-
Személyes adatokat loptak a Nintendótól
A japán cég szerint banki információk nem kerültek ki, de e-mail címek, telefonszámok és egyéb személyes adatok igen.
Biztonság 11
-
Napokon belül átalakulhat a Microsoft menedzsmentje
Steve Ballmer minden erejével azon van, hogy az óriásvállalatot a gyorsan változó piaci környezethez igazítsa.
Mérleg 29
-
Az első Bitcoin pénzautomata
A Lamassu fejlesztése nem hagyományos értelemben vett ATM, hanem egy Bitcoin-váltó automata.
Tech 48
-
Véget vetnek a nagy IT-cégek adótrükközéseinek
Az elmúlt években az elszegényedő kormányzatokat egyre jobban bosszantja a nagyvállalatok adóelkerülése, ezért várhatóan közösen lépnek fel ez ellen.
Mérleg 77
-
A Firefox újra a trónon
A Tom’s Hardware nagy böngésző-összehasonlító tesztjében a Firefox végzett az élen.
Mozilla blog 48
-
Snowden állítja, hogy a Stuxnet izraeli-amerikai fejlesztés
A megfigyelési botrány főszereplője tavaszi interjújában kevés megrázó dolgot mondott, főként azt közölte, hogy a kémek kémkednek.
Mérleg 23
-
Kalandjátékkal ünnepli a Google a roswelli ufóbaleset 66. évfordulóját
A klasszikus point n' click stílust idéző játékban egy "szürkének" kell segítenünk visszajutni az űrbe.
Rövid 20
-
(Frissítve) Ingyenes programok az Apple App Store-ban
A vállalat alkalmazásboltja ötéves születésnapját ünnepli, valószínűleg ennek köszönhető az akció - esetlegesen végleges leárazás.
Szoftver 9
-
Továbbra is gondban a HTC
A One nem húzta ki a tajvani gyártót a slamasztikából, és a jelek szerint már nem is fogja. A profit zuhan, és egyelőre nem látni, a HTC mivel tudná menteni a helyzetet.
Mérleg 142
-
Bezár az MSN TV
A Microsoft úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatás fölött eljárt az idő.
Közösségi média 0
-
Már tesztelhető a magyar nyelvű androidos Firefox
A tervek szerint zajlanak a magyar Firefox mobil változatának előkészületei, a szoftver augusztus 6-án jelenik meg.
Mozilla blog 7
-
Utcai harc és letartóztatás a Google szemüvegén keresztül
Nem maga a felvétel, hanem elkészítésének módja megrázó és elgondolkodtató.
Café blog 40
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.