Hirdetés
Cikkek
-
Okos lesz Egyiptom új fővárosa
Az ország elnöke olyan hatalmas vállalkozásba vágott bele, mely valóban csak a piramisok építéséhez hasonlítható.
Mérleg 48
-
Megugrottak az Amazon részvényei a kedvező számok hatására
Meredeken felívelt az Amazon árfolyama a New York-i tőzsdén a várakozáson felüli eredmények után.
Mérleg 0
-
Visszaszorulóban az online kalózkodás Magyarországon és Európában
Jelentősen csökkent a jogtalan letöltések száma Magyarországon, 12 százalékkal kevesebb tartalmat töltenek le illegálisan.
Mérleg 195
-
Nagyon komoly lépésre készül az Európai Bizottság
A nyitottabb piac, a verseny élénkítése, illetve az európai cégek hátrányainak ledolgozása a fő cél.
Mérleg 12
-
A Mozilla megpróbál pénzt termelni a Thunderbirddel
Az egyszer már halálra ítélt szoftver pár éve feltámadt, de életben is kell tartani.
Mozilla blog 42
-
Vízműves adatbázist üzemeltet a 4iG
A két összekapcsolódó projekt közel egymilliárdos megbízást jelent.
Mérleg 6
-
Ingyenes fedélzeti Wi-Fi a Telekom ügyfeleinek
Egyelőre tesztjelleggel és csak meghatározott járatokon.
Távközlés 7
-
Ez évtől már középiskolások is elindulhatnak a Microsoft világversenyén
Az idén a mesterséges intelligencia köré szervezett megmérettetés nem igényel előzetes technológiai ismereteket a gyerekektől.
Mérleg 1
-
Az Apple év végén megelőzte a Samsungot az okostelefonok piacán
De ha a teljes évet nézzük, egyértelmű a dél-koreai gyártó vezető helye.
Mérleg 3
-
Még idén frissítheti az RDNA-t az AMD
Mindez egy, a cég sikeres üzleti eredményeit ismertető konferenciabeszélgetésen hangzott el a cége vezető Lisa Su részéről.
Tech 82
-
A Facebook kifizette a rekordbírságot, de perel
A hatályos jogszabályok szerint nem volt mód a halasztásra, de közigazgatási per indítható.
Közösségi média 21
-
GDPR, te drága!
Egy átlagos magyar vállalkozásnál pár hét alatt akár százezer alkalommal is megnyithatnak, módosíthatnak, másolhatnak, kezelhetnek „GDPR-érzékeny” fájlokat.
Mérleg 31
-
Oroszország letiltotta a Protonmailt
A hatóság hamis bombafenyegetésekre hivatkozva lépett.
Mérleg 57
-
Nagy-Britannia nem engedett az USA-nak Huawei-ügyben
Csak korlátozott lehetőségeket adnak a kínai távközlési óriásnak, de nem zárják ki őket a fejlesztésekből.
Mérleg 23
-
A versenyhivatal megbírságolta a Magyar Telekomot
A GVH 350 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, az összeg azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.
Távközlés 10
-
Az új koronavírus a hardveráraknak is betesz
A kínai Wuhanból indult járvány mellékhatása, hogy sok gyárban, így a Foxconn több üzemében is megállt a termelés.
Tech 602
-
A MÁV-Start Zrt. 375 új jegykiadó automatát üzemel be 2020-ban
Mintegy 4,6 milliárd forintból 375 új jegykiadó automatát telepít a MÁV-Start Zrt. – jelentették be a vasúttársaság vezetői hétfőn Budapesten.
Mérleg 67
-
Visszatérnek a Loewe tévék
A tavalyi csőd után egy befektetőcsoport élesztené újjá a német luxusmárkát.
Tech 24
-
Sokkolta a politikusokat a szoftverfejlesztők akciója
Példátlan összefogásra bírta rá a szakembereket Tomáš Vondráček, hogy fricskát adjanak a vezetőknek.
Mérleg 190
-
Hardver startupokat keres a Tungsram és a Startup Campus
A kiválasztott csapatok kezdő 20 millió forintos tőkebefektetést, gyártási kapacitást es üzleti képzést kapnak.
Tech 0
-
Jogerősen elítélték a netet lekapcsoló szécsényi polgármestert
A bíróság szerint komoly zavart okozott a meggondolatlan polgármester indulatból végrehajtott tette.
Mérleg 132
-
Az Apple-nek nem tetszik az egységes töltő terve
Az EU többek között az e-szemét csökkentésével érvel mellette. Az Apple is az e-szeméttel – de ellene.
Mérleg 191
-
Jó éve volt tavaly a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek
Az előző évhez viszonyítva 2019-ben is tovább növekedett a mobilparkolási és mobilfizetéssel megváltott autópálya-matrica, HU-GO TopUp és viszonylati jegy tranzakciók száma.
Mérleg 12
-
Elérhető az ÉletMentő applikáció
Elindult a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat új, ÉletMentő elnevezésű applikációja, amely gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a segélyhívást.
Szoftver 23
-
Súlyos biztonsági hibát ismert el és javított ki a Microsoft
A belső használatra szánt, védelem nélküli adatbázist bárki elérhette volna.
Biztonság 2
-
NVIDIA-Matrox együttműködés
A két gyártó a beágyazott grafikus megoldások piacán kíván majd sikert elérni a Quadro felhasználásával.
Tech 43
-
Franciaország egyelőre nem adóztatja meg az amerikai techcégeket
A feszültség egyre nő, és sokan várják, hogy végre megszülessen egy közel globális megállapodás a multinacionális vállalatok adóztatásáról.
Mérleg 6
-
Budapesten is elérhető a Lime heti bérlete
A LimePass a Lime mobil applikációján keresztül igényelhető.
Tech 32
-
Innovációs szakadék és növekedés
A technológiai innováció megfelelő sklázását szem előtt tartó vállalatok több mint kétszeres árbevétel-növekedést érnek el – állapítja meg az Accenture kutatása.
Mérleg 34
-
Árakat csökkenthet az Intel
Egyelőre ez tűnik a legbiztosabb fegyvernek az AMD ellen 2020 második felére.
Tech 193
-
200 millió euró az európai űriparnak
Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank bejelentette kedden, hogy 200 millió euróval támogatja az űrágazatba való beruházások fellendítését.
Tech 0
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.