Hirdetés
Cikkek
-
Budapestre helyezte át régiós ügyfélszolgálatát az LG
Az LG Electronics eddig Lengyelországban működő ügyfélszolgálata fővárosunkba költözött.
Mérleg 8
-
Elfordul a Samsungtól mint beszállítótól az Apple
Helyi tudósítások és források szerint az amerikaiak más partnereket keresnek.
Mérleg 102
-
Kalózt fogtak, majd 59 millió dolláros segélyt kapott Kambodzsa
Ugyan egyik fél sem ismerte el, mégis felmerül a gyanú, hogy a The Pirate Bay társalapítójának elkapásáért kapott pénzt az ázsiai ország.
Mérleg 9
-
Naponta 1,3 millió androidos készülék kel életre
A Google adatai szerint az elmúlt két hónapban 30 százalékkal gyorsult a platform terjedési üteme.
Tech 21
-
Megérkezett Androidra a µTorrent
A BitTorrent kiadta az egyik legnépszerűbb torrentkliens mobilokra és tabletekre szánt bétáját.
Szoftver 37
-
Végleges a Hacktivity 2012 programja
Talán még a korábbiaknál is gazdagabb programokkal várja a neves szakembereket is előadóként felvonultató biztonsági konferencia a látogatókat.
Biztonság 0
-
A nagy magyar cégek még mindig a papírkorszakban élnek
Egy kutatás szerint Magyarországon a nagy cégek jelentős lemaradásban vannak a dokumentumkezelés elektronizálását illetően.
Mérleg 29
-
Az FBI tagad, az Apple mellébeszél
A megszerzett adatok valódinak tűnnek, és a hacktivisták megfenyegették a Nyomozóirodát, hogy további ellopott fájlokat hoznak nyilvánosságra.
Biztonság 51
-
Minden ötödik amerikai Android-felhasználó iPhone 5-re akar váltani
A régi iPhone-okat tulajdonosaik többsége le akarja cserélni, és a BlackBerrybe vetett bizalom is eltűnt.
Mérleg 157
-
Rózsaszín tütüben pózol a Gawker egyik szerkesztője
Az Anonymous követelésének tett eleget Adrian Chen.
Közösségi média 12
-
Hűtőolajba süllyesztett szerverek az Intelnél
A vállalat keresi az új és hatékonyabb hűtési megoldásokat, és az olajtartályos módszer vizsgálata kiváló eredményeket hozott.
Tech 138
-
A Samsung bepereli az LG-t
Az ügy hátterében egy szövevényes ipari kémkedési történet áll.
Mérleg 34
-
A Microsoft a Cloud OS-t tűzte ki célul
A hivatalosan megjelent Windows Server 2012 kapcsán még inkább felerősödött a Microsoft felhőkampánya.
Szoftver 29
-
OTP SmartBank már Androidon is
Az Android operációs rendszerrel működő telefonokra és táblagépekre ingyenesen letölthető a hitelintézet számlaügyintézést biztosító alkalmazása.
Szoftver 23
-
Bankkártya-visszaélések Magyarországon
A biztonsági cég felmérésében száz magyar bankkártya-tulajdonosból hat arról számolt be, hogy történt már visszaélés a kártyájával.
Biztonság 12
-
Kibervédelmi konferenciát rendezett a magyar nemzetbiztonsági szervezet
Az esemény felvezető volt az októberi Budapesti Kibertér Konferenciához, mely az év egyik legjelentősebb nemzetközi rendezvénye lesz.
Biztonság 5
-
Kik is birtokolják zenéinket halálunk után?
Noha a Willis-ügyről kiderült, hogy kamu, a kérdés ettől még jogos: mi is történik a vásárló letöltött tartalmaival, ha ő eltávozik az élők sorából?
Közösségi média 44
-
Az Android a mobilpiac királya
Az elmúlt 12 hónapban tovább nőtt a Google szoftverével futó rendszerek piaci súlya, egyedül az USA-ban esett vissza az iOS miatt.
Mérleg 138
-
Hardvergyártásba fog a Valve
Noha hivatalos közlemény még nem született a lépésről, a betöltendő pozíciók között egyértelmű utalást találunk rá.
Tech 34
-
Hiába foltozott az Oracle, a Java még mindig lukas
Hamis microsoftos és amazonos e-mailekkel használják ki a Java sebezhetőségét.
Biztonság 4
-
Az EU sürgeti a rádiófrekvenciák megosztását és újrafelhasználását
Az Európai Bizottság felszólította a nemzeti szabályozó hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az erőforrások optimális kihasználására.
Távközlés 0
-
12 millió Apple gépazonosítót szereztek meg hacktivisták
Az AntiSec arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Szövetségi Nyomozóiroda a mobil eszközök segítségével tömeges megfigyelést végez.
Biztonság 13
-
Jogtiszta, év végéig ingyenes zeneletöltés a Telenornál
18 millió zeneszám bárhol, bármikor: év végéig díjmentesen kínálja a Telenor a Deezerrel közös új szolgáltatását.
Távközlés 59
-
Megduplázta az árbevételét a BTel
A kisebb riválisai ügyfélkörének felvásárlásával gyorsan növekvő szolgáltató a nyereségét is megtöbbszörözte.
Mérleg 3
-
A Windows 8-ról is vissza lehet lépni
Ahogy a korábbi kiadások, az október végén megjelenő új is biztosítja a felhasználóknak a downgrade jogot.
Szoftver 33
-
Leállította szervereit a Filesonic
Az oldal egy ideje csak erős korlátokkal engedte a fájlok kezelését, ám mostanra végleg leállt.
Közösségi média 11
-
(Frissítve) Bruce Willis fontolgatja, hogy bepereli az Apple-t
Kedvenc McClane-ünknek nem tetszik, hogy az iTuneson vásárolt zenéit nem hagyhatja a gyerekeire.
Mérleg 105
-
Letartóztatták a The Pirate Bay társalapítóját
Kambodzsai otthonában kapták el Gottfrid Svartholmot, a világ egyik legismertebb torrentoldalának társalapítóját.
Közösségi média 67
-
Akitől félhet a Google: a kínai kereső újdonságokkal állt elő
Az elképesztő dinamizmussal növekvő kínai mobilos piac hatalmas lehetőségeket tartogat az ottani keresőcég számára: egy idő után akár ki is léphetnek a nemzetközi színtérre.
Café blog 18
-
Az analóg tévé megy, a „szuperwifi” jön
A tévék helyén érkező internet nem csodafegyver, de részproblémákra megoldást adhat.
Távközlés 14
-
Az Apple megtámadta a legújabb Samsung-termékeket is
A vállalat a teljes sikert hozó per után egy másikban kibővítette a vizsgálandó készülékek körét.
Mérleg 230
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
Újabb változatban kapható a noblechairs LEGEND széke
ph A gyártó három korábbi modelljét egybegyúró ülőalkalmatosság megjelenését ezúttal a Shure Unidyne sorozatú, legendás mikrofonja ihlette.
Tavasszal már a Keychron is jegyezhet analóg kapcsolós billentyűzetet
ph Nem is akármilyet: teljesen fém ház, dupla gasket mount és egyéb DIY szegmensből merített részletek, 2,4 GHz-es rádióval megkoronázva.
Már Vulkan API-val is nyomoz az AMD frissnek számító fejlesztőeszköze
ph A Radeon GPU Detective egyelőre nagy siker a fejlesztők körében, így nem meglepő, hogy nagy fókuszt kap.