Hirdetés
Cikkek
-
Már használják is Musk műholdas internetjét
A SpaceX Starlink műholdjai még erősen tesztfázisban nyújtanak szolgáltatást, de amerikai állami szervek már próbálgatják az új lehetőséget.
Távközlés 438
-
A Wigner Fizikai Kutatóközpontban is lesznek nemzeti laboratóriumok
A kutatóközpont vezetésével indulhat el a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium, valamint ugyanitt kezdheti meg tevékenységét a Nanoplazmonikus Lézeres Fúziós Kutatólaboratórium is.
Mérleg 0
-
Debrecenben is elérhető a Közlekedési Mobiljegy
Így már 7 megyei jogú városban, valamint a BKK, a GYSEV és a Volánbusz járatain érhető el applikáción keresztül a megoldás.
Mérleg 1
-
Kína saját chipgyártóját is elszakítja a kínai cégektől az USA
Az SMIC-nek mostantól külön engedélyt kell kérnie az Egyesült Államoktól, ha szankcionált partnernek chipet szeretnének gyártani.
Mérleg 108
-
Az Apple platformján meggazdagodó vállalatok fognak össze az almás cég ellen
Korunk Robin Hoodjai sokallják az App Store-on keresztüli pénzmozgásra kivetett 30%-os jutalékot.
Mérleg 756
-
Magyarországon nyit gyárat a Lenovo
A Lenovo bejelentette, hogy 2021 tavaszán saját gyártóüzemet indít Magyarországon.
Mérleg 76
-
Aláírásgyűjtésbe kezdett a DIGI
Nem tűnik túl hatékony és sikerre ítélt kezdeményezésnek, de nem tudjuk, mi is pontosan a cégvezetés szándéka.
Távközlés 83
-
Digitális jólét és elektronikus fizetés
Együttműködési szándéknyilatkozatot kötött a DJP és az EFISZ.
Mérleg 0
-
A KLIK-nek szállít a 4iG
Számítógépeket és monitorokat visznek az iskolákba közel nyolcszázmillió forint értékben.
Mérleg
-
A SZTAKI vezetésével indult el két új kutatólaboratórium
Az egyik a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Kutatólaboratórium, a másik pedig az Autonóm Rendszerek Nemzeti Kutatólaboratórium.
Mérleg 0
-
Október 1-jétől elérhetőek az informatikai alapképzések
Csütörtöktől hozzáférhetőek lesznek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések.
Mérleg 40
-
Több mint 400 kórházat rohantak le kiberbűnözők
Kibertámadás érte az Egyesült Államok több mint négyszáz kórházának számítógépes rendszerét.
Biztonság 37
-
Maradhat Londonban az Uber
Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber.
Mérleg 12
-
Magyar kutató kapta az Európai Fogyatékosságügyi Fórum és az Oracle ösztöndíját
Dezső Renátának, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktoranduszának ítélték idén az EDF és az Oracle támogatását.
Mérleg 0
-
Kikerült az internetre két régebbi Windows forráskódja
A Windows XP SP1 és Windows Server 2003 az áldozat, a Microsoft már vizsgálódik.
Szoftver 94
-
Elhunyt Varga László matematikus
A matematikaprofesszor az ELTE Informatikai Karának meghatározó, iskolateremtő személyisége volt.
Mérleg 4
-
Egy bíró átmenetileg felfüggesztette a TikTok letöltésének tilalmát
A döntést néhány órával a Trump-kormányzat tiltó intézkedésének életbe lépése előtt hozták nyilvánosságra.
Mérleg 21
-
Példátlan túlterheléses támadás ért magyar IT-rendszereket
Orosz, kínai és vietnami hackerek próbáltak túlterheléses támadást intézni a hazai pénzügyi intézetek ellen, de Magyar Telekom hálózatát is megpróbálták leterhelni.
Biztonság 38
-
Lefotózott bankkártyák adataival élt vissza
A lebukott elkövető a segítő szándékkal, ám felelőtlenül közzétett képeket használta fel.
Biztonság 44
-
Nagyszerű magyar szereplés a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Az idei versenyen a négy fős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett.
Mérleg 1
-
Elindult a GINAPP
A Pénzügyminisztérium első mobiltelefonra kifejlesztett alkalmazásának letöltését a miniszter is erősen ajánlja.
Szoftver 7
-
Az SiFive új vezetője szerint nő az érdeklődés irántuk
Patrick Little szerint az új munkájának első 48 órájában sok telefonhívást kapott.
Mérleg 18
-
Új ügyvezető a Hewlett Packard Enterprise-nál
Szpisják Tibor, a Hewlett Packard Enterprise (HPE) magyarországi kereskedelmi igazgatója novemberben veszi át az ügyvezetői feladatokat a T-Systems-hez távozó Gonda Gábortól.
Mérleg 0
-
Kartellezés gyanúja miatt vizsgálódik a GVH
A versenyhivatal vizsgálatot indított két marketingcéggel szemben, amelyek feloszthatták egymás között a piacot.
Mérleg 0
-
A 4iG többségi tulajdont szerez az INNObyte-csoportban
Az akvizícióval 4iG célja fejlesztési erőforrásainak és kompetenciáinak szinergikus bővítése.
Mérleg
-
Baráti árakkal indul januárban az éles DIGIMobil
Az oligopol magyar távközlési piac outsidere kedvező mobilos tarifacsomagokkal kíván versenyképes szereplő lenni.
Távközlés 116
-
Űrszemét miatt került az ISS
Elkerülő manővert hajtottak végre a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó asztronauták kedden, hogy megakadályozzanak egy ütközést.
Tech 58
-
Átadták az idei Gyurós Tibor-díjakat
A szakmai zsűri ebben az évben is az év menedzsere, a digitális oktatás nagykövete, az év digitalizációs projektje, illetve az év innovációja díjak odaítéléséről döntött.
Mérleg 0
-
Szigorodó javítási, cserélési és visszafizetési szabályok jönnek januártól
A jótállás időtartama az eladási ártól függően fog változni.
Mérleg 54
-
Orosz hackerek állhatnak egy németországi kórház elleni támadás mögött
Még mindig nem sikerült teljesen helyreállítani az informatikai rendszert.
Biztonság 7
-
Bankot vesz a Yandex
Két, dinamikusan növekvő orosz vállalkozás egyesül, ha végigmegy az üzletkötés.
Mérleg 2
-
A versenyhivatal a fogyasztóknak kedvező vállalásokra kötelezte a Szallas.hu-t
Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra.
Mérleg 8
-
Váratlanul vezetőt váltott a SiFive
A Qualcomm egykori szakemberével erősít a cég, a korábbi elnök-vezérigazgató más, szaktudásához jobban igazodó pozíciót kap.
Mérleg 7
-
Indul a nevezés a legnagyobb országos IT-versenyre
Elindult a regisztráció a legnagyobb hazai IT-versenyre, ahol 21+1 kategóriában mérettetik meg magukat az informatika szerelmesei. Szeptember 30-ig ingyenesen lehet nevezni.
Mérleg 0
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- Külpolitika
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Kés topik
- Horgász topik
- Dell notebook topic
- Hivatalosan is elstartoltak az AMD Instinct MI300-as fejlesztései
- AI döntené el, nézhet-e valaki pornót
- Vezetékes FÜLhallgatók
- További aktív témák...