Cikkek
-
Interaktív alkalmazáscsempék kerülhetnek a Windowsba
A Modern felület készülő újdonságait bemutató videók alapján az áprilisi frissítés után végre a csempéknek is szentelnek egy kis figyelmet, de lehet, hogy ezek a fejlesztések már csak a következő Windowsba kerülnek be.
Szoftver 7
-
A kémek állítólag már rég kihasználták az OpenSSL súlyos hibáját
Folyik a kommunikációs háború: a nemzetbiztonsági ügynökség tagadja a vádakat, de a Bloomberg úgy tudja, az NSA nem mond igazat.
Biztonság 9
-
A HANA is segíti a németeket a VB-n
Az SAP a német futballszövetséggel együttműködve egy olyan rendszert fejlesztett ki, ami valós időben elemez és jelenít meg rengeteg információt a játékról. A cég egyértelműen az in-memory technológiában látja a jövőt.
Tech 13
-
Vége a legális torrentezésnek?
Az Európai Bíróság túlságosan mereven, szemlesütve hozott döntést a magáncélú másolásról. De nem valószínű, hogy az új uniós szabályozásban is viszontlátnánk ezt a véleményt.
Mérleg 265
-
Surface Próval az XP leváltásáért
A Microsoft nem csak a biztonsági kockázattal kampányol az XP utáni operációs rendszereiért, most egy elég komoly akcióval is igyekszik felrázni a 13 éves rendszerhez ragaszkodó ügyfeleit.
Mérleg 26
-
Alig maradt XP a minisztériumi gépeken
Mégis kaptunk válaszokat a Nemzeti Infokummunikációs Szolgáltatótól. Az általuk kezelt közel 10 000 gép alig egy százalékán fut Windows XP, és a tervek szerint év végéig azokon is megtörténik a váltás.
Szoftver 65
-
Megszólalt az OpenSSL hibájáért felelős programozó
A nyílt projektben dolgozó német fejlesztő tagadja a szándékosságot, és egyszerű programozási hibáról beszél.
Biztonság 61
-
1 bitcoinért kerülhet új tulajdonoshoz a Mt.Gox
Jelenlegi árfolyamon nagyjából 90 ezer forintért venné meg egy befektetői csoport a csődvédelembe menekült céget, és újra felvirágoztatná.
Mérleg 5
-
Alig használják az online kasszákat
Az erre kötelezett vállalkozások körülbelül harmada áll kapcsolatban az adóhatóság szervereivel, a többiek még a hagyományos kasszákat használják.
Mérleg 0
-
Április 15-én bárki vehet Glasst, ha amerikai
A Google kedden az eddigi gyakorlattól eltérően bárkinek elérhetővé teszi az eszközt, feltéve, ha az Egyesült Államokban él, és van rá 1500 dollárja.
Café blog 2
-
A BlackBerry nem száll ki a készülékgyártásból
A kanadai vállalat vezérigazgatója nemrég a Reutersnek adott interjút, és a hírügynökség szerinte az elmondottakból kiragadott egy-egy részletet, ami végeredményben nem felel meg annak, amit valójában mondott.
Távközlés 10
-
Ráncfelvarrás a Skype csoportos beszélgetéseiben
A frissítés után már offline is kaphatunk csoportos üzeneteket a Microsoft csevegőprogramján keresztül. A régóta várt funkció végre megérkezett, de nem olyan könnyű hozzájutni, mint az ember elsőre gondolná.
Szoftver 10
-
A levelezés felügyelete lassan kicsúszhat a cégek kezéből
Az egyre több, munkahelyen is használt mobil eszköz, illetve a platformok szaporodása mind nehezebbé teszi a helyi menedzselést, így nagy esélyt kapnak a felhőszolgáltatók.
Mérleg 8
-
Galériával és e-mail alkalmazással bővít a Dropbox
A képgaléria gyorsabb, mint az Android sajátja, az e-mail kliens pedig képes megtanulni szokásainkat és alkalmazkodni hozzájuk. Mindkettő kellemes meglepetés, néhány apró hiányossággal.
Szoftver 30
-
Látványos interaktív térképet adott ki a Kaspersky
A Kaspersky Lab szolgáltatása vizuálisan, valós időben mutatja be a világszerte bekövetkező kiberbiztonsági incidenseket, emellett számtalan egyéb funkcióval is rendelkezik.
Biztonság 4
-
Kkv-knak szánt videokonferencia megoldást mutatott be a Cisco
Az SX10 mellett a magasabb kategóriákba is érkeztek újdonságok, és a vállalat az iparágban elsőként támogatja a H.265 szabványt, amivel a sávszélesség igénye a korábbi felére csökkenthető.
Távközlés 0
-
Két új tarifacsalád kifejezetten kisvállalkozásoknak a Telenortól
Olyan tarifacsaládot is bevezettek, melynek havidíján akár 25 kolléga is osztozhat, és van, amihez alapból jár Office 365 előfizetés is.
Mérleg 0
-
Kockázatos lépés a magyar Erste Banknál
A helyzet konszolidálódni látszik, ám nagyon úgy tűnik, hogy a pénzintézet információbiztonsági csapata a kétfaktoros autentikáció visszavágásával vitatható módon alakította át a védelmi rendszert.
Biztonság 138
-
Szerencsétlen véletlennek köszönhető az új kialakítású USB port
Egy szűk járdasziget, egy nemtörődöm gyalogos és egy szabályosan közlekedő autós hathatós közreműködésének eredményeként már ismerjük a következő generációs USB aljzatot.
Café blog 22
-
Beindult a Google Glass gőzhenger
A cég közösség szervezésével és vállalati támogatással szeretné segíteni új eszközük terjesztését, illetve az új lehetőségek megtalálását.
Tech 12
-
31 hibajavítást hozott az új Chrome
Mától a legfrissebb stabil verzió a Chrome 34. Közel 30 ezer dollárt fizetett a bugvadászoknak a Google.
Biztonság 18
-
Tegnap óta érvénytelen az uniós adatmegőrzés előírás
Az Európai Bíróság szükségesnek tartja az adatmegőrzési kötelezettség előírását, ám a jelenlegi szabályozás szerintük túlzott mértékben sérti meg a magánélethez való jogot.
Távközlés 1
-
Bemutatták a félperces bio-akkumulátort
A telepnek mindössze huszonhat másodpercre van szüksége a teljes feltöltéshez. Egy éven belül okostelefonba integrálhatják a StoreDot találmányát.
Tech 31
-
1500 főt bocsát el Costa Rica-i üzeméből az Intel
A processzorgyártó a közép-amerikai országból Ázsiába költözteti az összeszerelést és tesztelést.
Mérleg 7
-
A Noreg és a Montana nem tartja magát offshore-cégnek
Az államtitkárság által közzétett listával sok szereplő nem ért egyet, köztük a két társaság tulajdonosa sem.
Mérleg 21
-
Kína is zöld utat adott a Nokia D&S felvásárlásának
A Microsoftnak így végre minden engedélye megvan az akvizíció lezárásához, és a várakozásokkal ellentétben Kína mégsem szabott extra feltételeket.
Távközlés 0
-
Nagyon durva hiba miatt kerültek veszélybe a webszerverek
A OpenSSL-t használó szerverek esetében a támadók gyakorlatilag minden fontos adathoz hozzájuthatnak.
Biztonság 24
-
Egy héttel eltolták a Google I/O regisztrációt
És két nappal meg is hosszabbították, így a jelentkezőknek feleannyi esélyük lesz jegyük megszerzerzésére, mint az eredeti tervek alapján lett volna.
Mérleg 1
Percről percre
ma Az egyik legolcsóbb dokkolós masina most a piacon a Roidmi jól árazott gépe, de mik a kompromisszumok?
gp A Persona 5 legénységét és leányságát már szinte minden műfajban kipróbálhattuk – most például egy körökre osztott taktikai játék keretei között irányíthatjuk Morganáékat.
ph Kipróbáltuk az elegáns megjelenésű, aktív zajszűréssel ellátott mikrofonos fejhallgatót.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Akciófigyelő 2023: PlayStation év végi leárazások
gp Számos játék szerezhető be az eredeti áránál olcsóbban, érdemes lehet a teljes listát átböngészni.
Kína a GeForce RTX 3090-eket is szétszereli
ph A szóban forgó ország több vasat tart a tűzben, de idővel elfogynak a bevethető hardverek.
Baldur's Gate III - Xbox-on három lemezes lesz a dobozos kiadás
gp A megjelenési dátumot a The Game Awards-on kapjuk meg a tervek szerint.
Alapértelmezetten kezeli a DirectX 12 Ultimate funkciókat az új VKD3D-Proton
ph A 2.11-es verziójú frissítés már konfigurálás nélkül is futtaja a DirectX Ray-Tracing effekteket.
Pontos dátumot kapott a War Hospital
gp Eddig csak annyit tudtunk, hogy 2024. elején várható a teljes kiadás, a minap kiderült, hogy január elejéig kell csak várnunk.
PC Game Pass szolgáltatással teszi vonzóbbá a GeForce-okat az NVIDIA
ph A vállalat felhőből érkező tartalmakkal is kiszolgálná a drágább GeForce VGA-k vásárlásán gondolkodó felhasználókat.
Dead by Daylight - Már több mint 60 millióan próbálták ki a játékot
gp A fontos mérföldkő elérésének megünneplésére némi apróságot kapnak a játékosok.
- Asztrofotózás
- Toyota topik
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Politika
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Ulefone Armor 24 - fény, áram
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- LEGO klub
- További aktív témák...