Cikkek
-
Periratok szerint 12 millió hibás gépet gyártott a Dell
A régóta folyó perben most új dokumentumok kerültek elő, melyek szerint a cég inkorrekt módon viselkedett.
Tech 95
-
A Chrome is blokkolni fogja a nem frissített kiegészítőket
A fejlesztők szerint a böngészők pluginjei kiemelt kockázati tényezőnek számítanak.
Szoftver 16
-
Letölthető a Foxit Reader 4.0
Kissé erőszakos a telepítője, de ez az üzleti modellből következik.
Szoftver 29
-
Intel-processzorokon is futni fog az Android
A vállalat még a nyáron kiadja a Google nyílt forrású rendszerének Atom CPU-kra optimalizált változatát.
Szoftver 11
-
Lassan halad a Hotmail megújítása
Az új motort a több mint 360 millió fiókot kiszolgáló levelezőrendszerben óvatosan telepítik, a globális frissítés hetekig tart majd.
Közösségi média 66
-
Hamis navigációs szoftvereket találtak Esztergomban
A Vám- és Pénzügyőri Hivatal munkatársai a belvárosban összesen ötmillió forint értékben foglaltak le jogsértő szoftvereket.
Mérleg 20
-
Napi statisztika: Facebook
Az egyetemi buliként induló vállalkozás ma már akkora, hogy lassanként a nagy IT-cégekéhez hasonló szerverparkra van szükségük az igények kiszolgálásához.
Mérleg 6
-
x86-os processzort fejlesztett a Sun?
Állítólag egy alacsony fogyasztású szerverchipen dolgozott a cég, de az Oracle lefújta a projektet.
Tech 4
-
Megjelent a legújabb OxygenOffice Professional
Az új verzió az OpenOffice.org 3.2.1 alapjaira épül, és annak újdonságai mellett új sablonokat is tartalmaz.
Szoftver 0
-
Az Explorer kárára terjed a Chrome
Ha a trend folytatódik, a Google böngészője heteken belül eléri a 10 százalékos részesedést a magyar piacon.
Közösségi média 147
-
A Google dereka mégis meghajlott a kínai vezetők előtt
A kormányzat világossá tette az amerikaiak számára, hogy vagy változtatnak, vagy elmennek.
Mérleg 2
-
Kiszivárgott egy bemutató a Windows 8-ról
A legfontosabb újdonságok: arcfelismerés, gyors indítás, Windows Store.
Szoftver 579
-
Zöld utat kaptak a kínai domének
Kína, Hongkong és Tajvan kapott saját karakterekkel írt országkódot. Heteken belül indulhat a regisztráció.
Mérleg 12
-
Lemondott a Fujitsu Technology Solutions vezére
Azonnali hatállyal távozik a cégtől a másfél évvel ezelőtt kinevezett elnök-vezérigazgató.
Mérleg 1
-
Lesz-e digitális világigazolvány?
Az amerikai terv csak saját polgáraikat célozza, ám a törekvés szinte bizonyosan mintaadó lehet a világ többi része számára is.
Társadalom 5
-
Több mint egymillió mobilnet-előfizetés Magyarországon
Az NHH statisztikája szerint a T-Mobile májusban is növelte a részesedését e szegmensben.
Távközlés 6
-
Szükséges-e a jelenlegi mértékű és minőségű elektronikus adatmegőrzés az EU-ban?
A civil társadalom képviselői a kötelező adatmegőrzés megszüntetésére szólítják fel az Európiai Unió illetékes vezetőit.
Mérleg 9
-
Belépő szintű SAP-képzés indul hazánkban
A tanúsítványt adó, kétnapos, felhasználói szintű képzés a magyar leányvállalat szerint a legolcsóbb a piacon.
Szoftver 6
-
Elkészült a GTS régiós Ethernet-hálózata
A távközlési vállalat megkezdte a közép-európai Carrier Ethernet hálózatra épülő szolgáltatások értékesítését.
Távközlés 0
-
Az oroszok már az amerikai spájzban vannak
Az amerikai biztonsági szervek aggódnak az ICQ orosz kézbe kerülése miatt, mindezt fokozott nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tartják.
Mérleg 38
-
Újabb Firefox-frissítés a régebbi gépek használóinak kedvezve
Főként a régebbi gépeken játszók kívánságára adtak ki új verziót.
Szoftver 40
-
Németország az Apple-t is számonkéri az adattárolás ügyében
Az igazságügy-miniszter pénteki kijelentései könnyen jelenthetik azt, hogy újabb procedúra indul meg, és ezúttal az Apple-nek kell számot adnia adatvédelmi gyakorlatáról.
Mérleg 7
-
Az Intel nyugdíjazza a PCI-t
A fogyasztói piacon érzékelhetőek majd a következmények, a vállalkozói szférában még marad a támogatás.
Tech 86
-
Hővel hűtött processzor
Két magyar diák egy hőlégmotorral működő CPU-hűtővel díjat nyert az Intel innovációs versenyén. Szeretnék, ha a prototípusból idővel termék lenne.
Tech 144
-
Naponta 160 ezer androidos telefont adnak el
A gyártók újabb és újabb készülékeket küldenek a boltokba, s úgy tűnik, az Android sikere töretlen és megállíthatatlan.
Mérleg 11
-
Mégiscsak lesz pornódomén
Ha a pornóanyagok ide kerülnek mind, akkor a .com-ot megelőzve a .xxx lesz a legnagyobb részesedéssel rendelkező domén.
Közösségi média 25
-
Új, gigabájtos SD-kártya: egyszer írod, száz évig olvashatod
A SanDisk továbblépett: a WORM-technológia újabb termékkel gazdagodott.
Tech 10
-
Az iPhone-hiba megoldása: „Tartsd másképp!”
A tudatos fogyasztók számára nyilvánvalóan elfogadhatatlan mind Steve Jobs, mind az Apple válasza.
Tech 238
-
Letölthető az IE9 legújabb verziója
Az Internet Explorer 9 Platform Preview 3 legfontosabb újítása a hardveres gyorsítás kiaknázása.
Szoftver 191
-
Nagy pofont kapott a hollywoodi filmipar a bíróságtól
Bár fellebbezni még lehet, a mostani döntés talán végre megoldja a közösségi oldalak üzemeltetőinek problémáját szerzői jogi ügyekben.
Mérleg 17
-
A Magyar Telekom kivonul a New York-i tőzsdéről
A távközlési vállalat egyszerűsíti tőkepiaci jelenlétét, és legkésőbb az év végéig elhagyja a NYSE-t.
Mérleg 4
-
Viszik az iPadet, mint a cukrot
Az Apple maximálisan elégedett az eddigi eladási adatokkal.
Mérleg 78
-
Hibákat rejtettek az eladott szoftverbe, majd pénzért kijavították
A spanyol cég úgy járt el, mint ha Kelet-Európában nevelkedtek volna a vezetői: tanmese az összeesküvés-elméletek kedvelőinek.
Szoftver 25
-
Milliárdos adócsalókat buktattak le
A magyar cég Szlovákiából beszerzett számítástechnikai eszközök után nem fizetett adót.
Mérleg 25
-
Megújult a szándékolatlan roaming térképe
Megújult a szándékolatlan roaming veszélyeire figyelmeztető térkép, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szerdai sajtótájékoztatóján Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője.
Távközlés 8
-
Ha nincs vírusvédelmed, neted sem lesz
Az ausztrál javaslat kétségtelen előnyökkel is járna – nem utolsó sorban a biztonságtechnikai cégek kasszájára nézvést.
Biztonság 158
-
Megjelent a Firefox 3.6.4
Windowsra és Linuxra megérkezett a pluginvédelemmel rendelkező Mozilla-böngésző végleges verziója.
Szoftver 141
-
Mobilokra is elkészült a Flash Player 10.1
Az Adobe reményei szerint a lejátszó egy-másfél éven belül széles körben elterjed majd e termékkategóriában is.
Szoftver 17
-
Miért utálják a mérnökök a Twittert?
Egy szakmai lap arról kérdezte a mérnököket, hogy használják-e a világ egyik legnépszerűbb közösségi szolgáltatását.
Közösségi média 77
-
Merész táblagéppel jelentkezik a Toshiba
Netbook és tablet, vagy egyik sem? A japán PC-gyártó újszerű hordozható számítógépe augusztusban jelenik meg, notebookáron.
Tech 37
-
Kritikus hibákat javít az új Opera
Windowson és Macen is súlyos sebezhetőségeket foltoz be a 10.54-es biztonsági frissítés.
Szoftver 8
Percről percre
ma Apró, óvatos lépésekkel haladva fejlődik az alap iPhone. Az eredmény idén egy szerethetőbb, ugyanolyan könnyen használható telefon, kiáltsanak is páran skandalumot a kijelző frissítése miatt.
gp Igényes címmel gazdagodott a modern platformerek világa, mely nem mentes az altesti humortól és az akár négyfős játék lehetőségétől.
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
Állásajánlatok
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Acer blog: árverésen az utolsó Thronos Air
ph Ha tetszik az Acer gigantikus „gamer trónja”, akkor most némi szerencsével akár már 70 000 forintért a Tiéd lehet!
Hőmérővel újított a Pixel Watch 2
ma A méret és a külső változatlan, fejlődött a hardver és az egészségkövetés.
Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
ma Nem sokat hagytak a kémforrások a képzeletre. Hivatalos a referenciamobilokkal az Android 14 is.
Még nagyon is életben tartja az eMMC-t a Kioxia
ph Az újabb szabványok térhódásasa mellett a japán cég gondol az olcsó eszközökre.
Akciófigyelő: Rollert adnak ajándékba a Xiaomi 13T Próhoz
ma Aki pont venne egy Xiaomi 13T Prót, annak most egy Xiaomi Electric Scooter 4 Go is jár.
Szállítja 128 GB-os DDR5-ös memóriamoduljának mintáit a Micron
ph A modulokon lévő memórialapkák a cég 1βnm jelzésű node-ján készülnek.
Színes középkategóriással megy neki a Google-nek a Sharp Japánban
ma A Sharp AQUOS Sense 8 prémium házat, nagy felbontású kamerát és Snapdragon 6 Gen 1-es lapkát kínál a szigetország lakóinak.
- Egérpad topik
- Rezsicsökkentés, spórolás (fűtés, szigetelés, stb.)
- Xbox Series X|S
- Árakat emel a Netflix
- Kifejezetten PlayStation 5-höz érkezett a Seagate új SSD-je
- Kormányos topik
- Alcsi69: Autóipari vállalat - Szoftvertesztelő pozícióhoz elektronikai teszt
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- DIGI kábel TV
- További aktív témák...