Hirdetés
Cikkek
-
Apple: mindent eladunk, amit gyártunk
Tim Cook fogalmazott így a negyedik negyedéves adatok publikálása előtt, amikor az iPhone-eladásokról kérdezték. A bevétel 12 százalékkal nőtt, pedig sem az iPod, sem az iPad nem pörgött igazán.
Mérleg 9
-
Már vártuk: jön az internetadó
Nincs mese: egy újabb terület kerül bele a különadó körébe, ám szinte biztos, hogy nem a cégek, hanem a fogyasztók fizetik meg az újonnan kivetett adót.
Mérleg 4022
-
Élményalapú programozóiskola nyílt gyerekek számára
A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; az ehhez szükséges tudást és az első sikerélményeket az idén indult, Budaörs és Gödöllő után az első fővárosi iskoláját nyitó Logiscoolban is megszerezhetik a gyerekek.
Mérleg 2
-
Még a felhők is mosolyognak a Microsoftnál
A vállalat 4,5 milliárd dollárt fektet be adatközpontokba, hogy 2015-re már 19 legyen. Ennyi egyetlen publikus felhőszolgáltatónak sincs. Bemutatták a G-szériát. 32 magos processzor, 450 GB RAM. Igazán erős virtuális gépek jöhetnek. Ma már a hibrid, illetve a privát felhőszolgáltatások tűnnek a legjobb megoldásnak számukra is.
Tech 12
-
Ezt az alkalmazást gyűlölni fogják a matektanárok!
A diákok várhatóan nagy örömmel fogadják majd, ám ezzel gyakorlatilag értelmetlenné válik bizonyos típusú matek házi feladatok kiadása.
Szoftver 38
-
Hangazonosítás a bankszektorban
A technológia elég érett, hogy a telefonos ügyfélszolgálaton a PIN-kód helyett hangjukkal azonosítsák magukat az ügyfelek. A bank automatáival azonban továbbra is hiába üvölt az ember.
Tech 13
-
Játssz a böngészőben!
A Humble Bundle legújabb csomagja a böngészőben natívan futó játékok világába kalauzolja el vásárlóit.
Mozilla blog 6
-
Változás a Magyar Telekom Csoport felső vezetésében
Az eddigi vezérigazgató-helyettes feljebb lépett, utódja egyelőre még nincs.
Távközlés 5
-
Tízéves az Ubuntu
Az évforduló napján eddig titkos részleteket árult el Scott James Remmant a blogján az egyik legnépszerűbb Linux-disztribúció születésének körülményeiről.
Café blog 13
-
(Frissítve) Az IBM másfél milliárdot fizet, hogy megszabaduljon a chipgyártástól
A cég már évek óta szeretne túladni a súlyosan veszteséges üzletágon, és a korábban megszakadt tárgyalások most sikerrel zárultak le az arab befektetőkkel.
Mérleg 26
-
Egyre több pénzt nyomnak a politikába az IT cégek is
A nagy, globális tevékenységet folytató cégek folyamatosan növelik a politikai szponzorációra kiadott pénzek mennyiségét, mivel komoly érdekeik fűződnek bizonyos változtatásokhoz.
Café blog 3
-
Az ELTE-n is megnyílt egy modern médialabor
Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, tegnap, október 17-én adott át egy csúcstechnológiával felszerelt médialabort az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
Mérleg 26
-
Húszéves a Netscape, és kijött az új Firefox
Továbbfejlesztett keresési élménnyel, keresési javaslatokkal érkezik a Firefox legújabb asztali kiadása, emellett az OpenH264 segítségével megjött a WebRTC-be a H.264 támogatás. A mobil verzió pedig streamet küldhet a TV-re és lapkezelés is tökéletesedett. Ráadásul hamarosan tízéves lesz a népszerű nyílt forrású szoftver.
Mozilla blog 87
-
Telekom: holnaptól gyorsabb mobilnet és több 4G
Az NMHH és a Magyar Telekom Nyrt. aláírta a mobiladat- és hangforgalomra eddig meg nem nyitott frekvenciák használatához és hálózatok üzemeltetéséhez szükséges hatósági szerződést.
Távközlés 120
-
A Samsung a pécsi oktatásba fektet be
A dél-koreai vállalat és a helyi egyetem megállapodása közvetlen hasznot is hoz mindkét félnek, de ha a Samsung valóban fejlesztési centrumot visz Baranyába, az hatalmas lépés lenne a leszakadó régió számára.
Mérleg 7
-
HR-menedzser az új infokommunikációs államtitkár
Kara Ákos 2010 óta országgyűlési képviselő, 2006 és 2010 között, majd 2011 februárjától a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke.
Mérleg 3
-
Az Invitel továbbra is intenzíven fejleszti hálózatát
A vállalat sajtótájékoztatón jelentette be, hogy folytatja 2012-ben indított nagyszabású, mintegy 4,5 milliárd forint volumenű fejlesztési programjának megvalósítását.
Távközlés 3
-
Lenyomta a Netflix részvényárait az HBO bejelentése
Az biztos, hogy a világszerte kedvelt filmes cég belép az internet világába – de arról még nincsenek hírek, hogy pontosan milyen módon.
Távközlés 5
-
EDR-projekt: jöhetnek az új bázisállomások
A szolnoki és fehérvári központok modernizációjával megnőtt a kapcsolóközpontok kapacitása, ami lehetővé teszi, hogy új bázisállomásokat integráljanak az EDR-hálózatba.
Távközlés 0
-
Magyarországon is bővít az SAP
Átadták az SAP új irodaépületét a budapesti Graphisoft parkban. A 120 embernek helyet adó új irodára az üzleti szoftvercég bővülése miatt volt szükség: a vállalatnál tovább zajlik a létszámbővülés, hamarosan egy új szolgáltatási központot építenek fel Budapesten.
Mérleg 1
-
Az okostelefonra érkezik a riasztás, ha lapos a kerék
Közösségi finanszírozásnak köszönhetően lép piacra az első okostelefonokkal használható keréknyomásmérő szenzorcsalád.
M2M 21
-
Tedd ki a nagy képernyőre!
Mobiltelefonos tartalmak televízión történő megjelenítésére tett ígéretet a Matchstick néven indult közösségi finanszírozású projekt.
Mozilla blog 9
-
Novemberben Veletech a PlayIT-en!
November végén újra lesz Veletech - ezúttal a PlayIT-tel közös helyszínen és időpontban, a SYMA "C" csarnokában, minden eddiginél grandiózusabb méretben.
Mérleg 1
-
A legjobb informatikusokra vadászik a Qualysoft
A cég gyakornoki programokkal, valamint egyetemi együttműködésekkel kíván hozzájárulni az informatikusképzés sikerességéhez.
Mérleg 27
-
Újabb magyar prezentációs eszköz indul a Szilícium-völgybe
A Sopreso nevű interaktív prezentációtámogató szolgáltatást fejlesztő magyar startup is a kiemelt győztesek közé került az Európai Bizottság által finanszírozott OpenAxel startup verseny döntőjében, Madridban.
Szoftver 1
-
Nyílt forrású böngészőt ad ki az Ericsson
Az Ericsson Research közölte, hogy továbbra is elkötelezett a WebRTC szabvány iránt – webböngészőt és az alapjául szolgáló keretrendszert adnak ki ingyenesen, nyílt forráskóddal.
Szoftver 4
-
Pudli vagy terrier? Ellenőrizd a böngésződet!
Épp azon a napon hozták nyilvánosságra az SSL hibáját, amikor a titkosítási protokoll kifejlesztője, a Netscape ünnepelheti születésnapját. A megoldás egyszerű: tiltani kell az SSL 3.0 használatát. A felfedező Google reméli, hogy a sebezhető technológia gyorsan kikopik a használatból, és mind az üzemeltetőket, mind a szofverfejlesztőket együttműködésre kéri.
Biztonság 105
Percről percre
gp Az első Metal Gear Solid végre tiszteletét teszi újabb konzolokon is, a PC-sek pedig a Snake Eater premierjének örülhetnek. De vajon tényleg lehet örülni a mesterkollekciónak?
ph Három évvel az első változat után jelent meg a Chieftec Hunter házának második verziója, kisebb változtatásokkal.
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Terelgeti a szakadék felé a Windows 10-et a Microsoft
ph Hivatalosan 2025-ben, ezen belül is októberben szűnik meg a terméktámogatás.
Ilyen lehet a generatív AI a Galaxy S24-en
ma A One UI 6.1-gyel érkező AI trükkök remélhetőleg a korábbi modellekre is megérkeznek.
Új memóriaspecifikációt hozott a JEDEC
ph A CAMM2 hosszabb távon az SO-DIMM-et is leválthatja.
Folytatódik a Twisted Metal TV sorozat
gp Érkezik a második szezon, de egyelőre pontos dátumot nem kaptunk a premierhez.
Az OmniVision lehet a Magic6 Pro főpartnere
ma Egyre csak gyűlnek az ígéretes pletykák, nem lesz semmi a 160 megapixeles zoomkamera sem.
Méretben középutat kapott a Corsair MP600 SSD-család
ph Az MP600 Micro az M.2 2242-es formátumon szeretne sikereket elérni.
Galaxy M34: Android 14 kipipálva
ma A Samsung üzemidő bajnokára is telepíthető a One UI 6.0