Cikkek
-
Átszervezéssel próbál új lendületet venni az Acer
A tajvani gyártó az utóbbi két évben nehezen találja a helyét, a tabletek és okostelefonok térnyerése alaposan betett a PC-piacon korábban nagyon jól teljesítő vállalatnak.
Mérleg 9
-
De mi az a Stuxnet?
A témával korábban sokat foglalkozó biztonsági szakember jelentése rendszerezi a történteket és kiemeli a kockázatokat. Elemzéséből kiderül, idővel más feladatra szabták át a kártékony kódot.
Biztonság 13
-
Elindult a Sulinet+ fejlesztési program
A projekt keretében a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) a hazai közoktatás központi informatikai infrastruktúrájának nagyszabású eszköz- és szolgáltatásfejlesztését valósítja meg 2014 végéig.
Tech 9
-
A Samsung Magyarországon is belépett a LED világítástechnika piacára
A dél-koreai gyártó múlt héten jelentette be az eseményt, melynek kapcsán az Óbudai Egyetem vizsgálta a Samsung LED technológiájának jellemzőit.
Tech 29
-
Mitől fél az, aki nem mer online vásárolni?
Nagyon sokan még ma is kétségekkel fogadják az online vásárlás lehetőségét, de akik legalább egyszer már megtették, azok egyre meggyőzhetőbbek.
Mérleg 47
-
A Microsoft letolvajozza a Google-t
A Scroogled erősen emlékeztet a nagy Microsoft- Apple villongásokra, az egymást kontrázó reklámokra. De talán mégsem tetszik mindenkinek.
Café blog 78
-
Winamp: élt 16 évet
Teljesen leállítják a legendás, ám mára már erősen megkopott hírnevű médialejátszó szoftver fejlesztését, decembertől már múzeumi darabnak számít.
Szoftver 234
-
A Nokia részvényesei jóváhagyták a mobilrészleg eladását
Néhány éve még lett volna értelme tiltakozni, mostanra azonban a többség szerint a mobildivízió értékesítése az egyetlen járható út a finn vállalat fennmaradásához.
Mérleg 20
-
Kémkednek az LG okostévéi, ha engedjük, ha nem?
Egy angol IT szakember kíváncsiságát az keltette fel, hogy a tévéje személyre szabott reklámokat jelenít meg. Megtalálta az információgyűjtésért felelős opciót, kikapcsolta, de a készülék tovább kémkedett.
Biztonság 99
-
Darabonként 381 dollárba kerülhet a PlayStation 4 gyártása
Az IHS iSuppli elemzőcég szerint ennyire rúg a Sony anyag és összeszerelési költsége, azaz a japán vállalat most sokkal jobb helyzetben van, mint a PlayStation 3 indulásakor volt.
Mérleg 10
-
Frissítést kap a Firefox felhasználói felülete
A Mozilla tavaly vetetette fel a Firefox felületének finomításának ötletét, amely az Australis nevet kapta. Ez a frissített felület már tetten érhető a fejlesztői változatokban.
Mozilla blog 132
-
Bill Gates szerint nehéz kiválasztani a Microsoft új vezérigazgatóját
A vállalat alapítója és első vezérigazgatója szerint a pozíció betöltésére csak egy nagyon tapasztalt és a technológiában járatos képes, de további részleteket ő sem árult el.
Mérleg 30
-
Frekvenciacsere: holnap Észak-Magyarországon
A változást követően újra kell hangolni a digitális földfelszíni vevőeszközöket, és ezt a digitális adók visszakapcsolása után kell elvégezni.
Távközlés 4
-
Pénztárgépek: pofára esési gyakorlatok vállalkozóknak
Az adóhatóság ultimátumot adott: még egy hetük van az érintett vállalkozóknak. Továbbra sem világos, hogy mi lesz a visszavont engedélyű gépet megrendelőkkel.
Mérleg 33
-
Kommentár nélkül
Friss informatikai állásajánlatok a legfontosabb amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnél (National Security Agency – NSA).
Café blog 14
-
Saját VR megoldást mutat be a Valve
A cég a januári Steam Fejlesztői Napokon áll elő a prototípussal, és a virtuális valósággal kapcsolatos koncepciójával.
Tech 7
-
Megújult üzleti portfólióval jön az Aida 4.0
A FinalWire átalakította üzleti portfólióját, a programcsalád mostantól három üzleti és egy otthoni felhasználóknak szánt kiadást foglal magába.
Szoftver 16
-
Te titkosítva levelezel?
Az Edward Snowden által kirobbantott botrány két nagy tanulsága, hogy a szolgáltatók is tehetnének többet a biztonság érdekében, de a felhasználói felelősség kérdése is felmerül.
Biztonság 44
-
Megújult kisvállalati csomagok a Vodafone-tól
A lakossági Red szolgáltatás csomagok megújítása után a Vodafone a mikro- és kisvállalkozásoknak szóló ajánlatait is átalakította.
Távközlés 3
-
Netes pornó: csak ha a feleség is engedi
A brit kormánynak és a szolgáltatóknak sikerült dűlőre jutniuk: hamarosan szinte az összes háztartásban működni fog a pornószűrő.
Café blog 82
-
Továbbra is IBM dominancia a leggyorsabb szuperszámítógépek között
Bár a TOP500 listát továbbra is a kínai Tianhe-2 vezeti, a tíz legerősebb szuperszámítógép fele az IBM-től kerül ki.
Tech 25
-
Az amerikai kémek szabotálnák a készülő orosz navigációs rendszert
A kémkedési és katonai érvek mögött valószínűleg egyszerű piacféltés lapulhat meg.
Tech 13
-
Keresztrejtvényt faragtak az Adobe-tól ellopott jelszavakból
A feladványok elkészítője az adatbázisban található 1000 leggyakoribb jelszót használta fel.
Café blog 9
-
A Google keményebben lép fel a gyermekpornó ellen
A célok nemesek, ám megalapozott a gyanú, hogy a cégeket inkább pr-szempontok, a politika kiszolgálása vezetik a különféle szűrések bevezetésénél, és nem elsősorban a gyermekvédelem.
Mérleg 8
-
Frekvenciacsere: holnap Bács-Kiskun megyében
A változást követően újra kell hangolni a digitális földfelszíni vevőeszközöket, melyet a digitális adók visszakapcsolása után kell elvégezni.
Távközlés 1
-
Megfigyelési botrány: egyre durvább információk kerülnek elő
A kiszivárogtatás miatt Indonézia és Ausztrália között diplomáciai feszültség keletkezett, a szállodai megfigyelésnek egyelőre még nincsenek következményei.
Mérleg 5
-
Egymillió PlayStation 4 kelt el az első napon
Rekord mennyiség kelt el a megjelenést követő 24 órában a Sony múlt hét végén megjelent konzoljából, pedig még csak az Egyesült Államokban és Kanadában kapható.
Mérleg 47
-
Az Apple megve(he)tte az első Kinect mögött álló céget
A felvásárlásról először nyáron röppentek fel a hírek, de a tárgyalásokat akkor megszellőztető izraeli lap szerint az üzletet mostanra meg is kötötték.
Mérleg 19
-
Csúnyán meghackelték az amerikai kormányzat több rendszerét is
A Reuters hírügynökség egy belső körlevélből tudta meg, hogy az egyébként nem ilyen akcióiról híres Anonymous aktivistái sikeresen hatoltak be minisztériumi rendszerekbe.
Biztonság 9
-
Hétfőn dönt a Microsoft a jelöltekről Ballmer helyére
A jelöltekről és esélyeikről mindeddig csak szóbeszédek terjedtek, de a jövő héten valószínűleg már okosabbak leszünk.
Mérleg 23
-
Üzemanyagcellákkal hajtana adatközpontokat a Microsoft
A vállalat szerint számos pozitív hozadéka lenne az átállásnak, de még csak a kutatás korai szakaszában járnak, és számos kérdésre kell még választ találniuk.
Tech 28
-
A Prezi terjeszkedik és állásokat kínál
Újabb mérföldkőhöz érkezett a jelen pillanatban a globális terjeszkedés útját járó magyar vállalkozás: elérték a 30 milliós felhasználói számot.
Szoftver 11
-
Újabb munkahelyi ellenség: Facebook-automata
Az önimádat és a nosztalgia a Facebook népszerűségének két motorja, és ez az alkalmazás szerencsésen ötvözi a kettőt.
Közösségi média 14
-
Új vállalati funkciókat kap a Dropbox
A szolgáltatást már 200 millióan használják, a cég fokozott figyelmet szentel a vállalati és üzleti szférára. Végre lehetőség lesz a privát és a munkahelyi fiókokat összevonni.
Szoftver 4
-
A magyar hatóságok 2013 első felében sem kaptak adatokat a Google-tól
A cég továbbra is azért küzd, hogy még több információval szolgáljon a nyilvánosság számára, hogy ne őket, hanem a kormányt hibáztassa a közvélemény.
Mérleg 0
-
Évekig is eltarthat a Snowden által megszerzett anyag publikálása
Először hangzott el hivatalos forrásból az, hogy a kiszivárogtató mennyi információhoz juthatott hozzá.
Mérleg 0
Percről percre
ph Ultrabookhoz méltó külsőt kombinál Core i9-cel és 4070-nel ez a gép – de bírja-e ezt a hűtés?
gp Az utóbbi évek egyik legsikeresebb játéka - sokakat meglepve - az ARK volt, annak felturbózott, új motorra átportolt verziója viszont hideget és meleget is kapott.
ma Akárcsak tavaly, idén is összeszedjük a legjobb ajánlatokat az év vége felé közeledve. Van miből válogatni.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
A Jonsbo templomában frigyre lépett a félkörpanoráma és a micro ATX formátum
ph Azt azonban nem lehet mondani, hogy a cég háza most szenvtelenül a Lian Lit másolja, ugyanis a tápkamra egy kis változtatással a megszokott helyén van.
A Biostar most egy alaplapot és egy processzort árul egy pakkban
ph A cég ezúttal az irodai-üzleti vonalat célozta meg a játékosok helyett.
Akciófigyelő: Hordozható akkukat kínál olcsón a Tomtop
ma A DLNRG termékei az ismertebb márkákhoz képest nagyon vonzó áron érhetők el.
Csak jövőre jelenik meg a Terminator Dark Fate – Defiance című RTS
gp Az indoklás az ilyenkor szokásos, a fejlesztők a legjobb formában szeretnék kiadni a programot.
Saját tollával ékeskedik a Galaxy S24 Ultra
ma A legendás toll a helyén marad, akárcsak az alacsony memóriakonfiguráció.
Teljes mozgáskövetést hoz a Vive-hoz a HTC
ph A VIVE Ultimate Tracker bázisállomás nélkül képes növelni a kevert valóságon belüli élményt.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Pacific Drive
gp Eddig csak a jövő év eleji premier volt ismert, most végre megtudtuk, hogy február végéig kell várnunk.
- Szennyvízcsatornának nevezte Musk platformját Párizs polgármestere
- Vicces képek
- Káromkodva átkozta el a hirdetőket Elon Musk az X-botrány miatt
- Diablo IV
- Futás, futópályák
- MasterDeeJay: Nvidia Tesla P4 játékra avagy az GTX1080 8Gb ultra mini
- Dacia topic
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- DELL poweredge T20 Mini Szerver
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- További aktív témák...