Új hozzászólás Aktív témák

  • Ps Vita

    őstag

    válasz 7600 GS #18470 üzenetére

    Ribéry,itt a teljes interjú

    „Kis híján a Real Madrid játékosa lettem – emlékezett vissza dátum említése nélkül a múltra a szélső, aki ezzel valószínűleg a 2009-es nyárra gondolt, amikor annyi, de annyi hír kötötte őt a spanyolokhoz, és az volt az év, amikor kis híján Karim Benzema csapattársa, Zinedine Zidane pedig a felettese lett. – Nem jött össze, és örülök, hogy maradtam. Ha Zidane most hívna, akkor elmondanám neki, jól érzem itt magam és ő ezt teljesen megértené."

    Áttérve a jelenbe így folytatta: „Küszöbön áll a szerződésem meghosszabbítása, remélem, hogy a soron következő kupadöntő után sor kerül az aláírásra. Rövidesen tárgyalok a vezetőséggel, de bármi történjen, maradni szeretnék, itt akarom befejezni a pályafutásomat. Hat éve játszom ebben a csapatban, jól érzem magam, élvezem a focit, a saját világomat élem. A feleségem és a gyermekeim pedig legalább ennyire boldogok. Ha sikerülne egy teljes évtizedet lehúzni, az olyan lenne, mint egy álom" – tette hozzá a felfelé törekvő német bajnokság legjobb futballistája.

    A következő témakör természetesen a frissen meghódított Bajnokok Ligája volt: „Rendkívül fontos volt megnyerni ezt a finálét, mert a harmadikat vívtuk az elmúlt négy évben, és két fájó kudarc már ott volt mögöttünk, különösen a tavalyi a Chelsea ellen. A Dortmund ellen egy kicsit különlegesebb a siker íze, nagyszerű, hogy összejött. A BL-trófea a legnagyobb mind közül, kőkemény feladat idáig eljutni és csak rengeteg munkával lehetséges."

    „A szezon legnehezebb mérkőzésén vagyunk túl, kiválóan játszunk együtt, tökéletesen ismerjük egymást, de még így sem egyszerű. Az első félóra pokolian kemény volt, nyomás alá helyeztek minket már a saját térfelünkön és nem tudtuk felvenni a találkozó ritmusát. Nem adtuk fel, jól védekeztünk, és a második 45 perc már jobban sikerült."

    Az egész idényben nyújtott produkciója és a BL-trófea segítségével a szakértők az Aranylabda egyik esélyeseként kezdtek el beszélni róla. „Csalódott lennék, ha az első ötből kimaradnék, csapatként és egyénileg is eddigi legjobb szezonomat futottam, nagyszerű lenne nyerni, de már nem célkitűzés. Az emberek azonban újra beszélnek róla, és ha megnyerjük a kupát, akkor minden porondon győztünk, ami jó ajánlólevél, de nem mi döntünk."

    A 42 millió euróra értékelt szélső igazán jó ajánlólevelet mutat fel: 51 tétmérkőzésen 13 góllal és 27 gólpasszal...

    Nem értem mi a baj abban,hogy kimondja,hogy csalódna ha nem lenne a Top 5-ben,gondolom jobb lenne ha álszentűl azt mondaná,hogy nem érdekli a díj,nyilatkozott ő már sok faszságot,de ezzel most semmi baj nincs :K

    Főleg,hogy ott kell lennie a legjobb ötben :U

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák