Közel 200 diáknak biztosít jövőtervezői képzést a Samsung és az EdisonKids

Rekordszámú jelentkezővel indul el a Megoldások a holnapért kihívás új évada. A megmérettetésre az egész országból regisztráltak a diákcsapatok, hogy az általuk problémásnak ítélt területeken megoldást találjanak.

A Samsung nemzetközi sikereket is elért Solve for Tomorrow programjára épülő Megoldások a holnapért kihívásra idén több mint 330 hazai fiatal és tanár jelentkezett, az ország 61 iskolájából.

Az első megmérettetés során a zsűri által kiválasztott 50 diákcsapat, kísérő tanáraikkal, majd pedig a középdöntő után a legjobb 8 csapat egészen júniusig keresheti a megoldást arra a kérdésre vagy problémára, amelyen szeretnének változtatni. A három meghirdetett kategória közül a fenntarthatóság foglalkoztatja leginkább a magyar fiatalokat, hiszen a legjobb 50-ből 27 csapat jelentkezett erre a témára, míg a digitális oktatásra 5, a közösségre pedig 18. Az első körön túljutott 50 csapat 180 diákjával és tanáraikkal március 19-én el is kezdődött a közös munka, az első jövőtervezői órával, ahol a csapatok megismerkedhettek a képzési programmal, amely rájuk vár, és már bepillantást nyerhettek a jövőtervezés és a designgondolkodás alapjaiba.

„Az egyre kiszámíthatatlanabb környezetben a fiatalok nagyon vágynak az őszinteségre, a mély kapcsolatokra, valamint egy olyan közösségre, amelyben önmaguk lehetnek és megvalósíthatják az elképzeléseiket – mondta el Frankó-Csuba Dea, jövőkutató, a program képzéseinek vezetője. – A Megoldások a holnapért kihívás képzéseivel olyan eszköztárat biztosítunk, amelyet a résztvevők később, az élet szinte bármely területén használhatnak, és olyan képességeket erősítünk, amelyek a digitális tanuláshoz és -munkavégzéshez is hasznosak lesznek majd.

A program célja a versenyzésen túl a diákok készségfejlesztése, ezért idén még nagyobb hangsúlyt kapnak a képzések. Az előző kihívás utáni visszajelzések alapján a diákok és a tanárok is szeretik ezeket az alkalmakat, a szervezők pedig még több használható tudással vérteznék fel a résztvevőket. A csapatok a folyamat során három, majd, ha továbbjutnak, még két jövőtervező órán vesznek részt, ahol a szakemberek végigvezetik őket azon a folyamaton, amikor egy felismert problémából valós, alkalmazható megoldás lesz.

Az egyes alkalmakon a zsűri szakértői, többek között Dr. Meskó Bertalan jövőkutató, Greskovits György, a digitális oktatás szakértője és Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért alapítvány megálmodója, mesélnek olyan, már létező technológiákról, megoldásokról, amelyek inspirálhatják a csapatokat és akár kiegészíthetik a gyerekek ötleteit. A képzések vezetője, Frankó-Csuba Dea szerint ezután a fiatalokkal együtt tíz évet előre tekintve, a jövőbe helyezkedve megpróbálnak egy időtálló megoldást találni és azt „visszahozni a jelenbe”. Ez az elképzelés inspirálja a későbbi közös munkát.

A második jövőtervezői óra az ötletelésé. A szakértők a design thinking módszertan eszközeivel segítik a résztvevőket és időt adnak nekik, hogy valóban megérthessék a problémát és megismerhessék minden érintett álláspontját. „Próbáljuk megtanítani a fiataloknak, hogy minden csak feltételezés, amíg azt nem igazolta valaki” – mondta Frankó-Csuba Dea. A szakértő szerint hiába nagyon jó egy elképzelés, amennyiben nem egyezik a lehetséges fogyasztók vagy érintettek igényeivel, könnyen megragadhat az ötlet szintjén. Az ötletek továbbgondolását és -fejlesztését egy videóban mutatják be a csapatok, ez alapján választja ki a zsűri a továbbjutókat, akik a következő fordulóban kidolgozhatják a megoldásukat.

Az ötletek kidolgozása során fontos, hogy az összes résztvevő megértse, hogy egy befektető milyen elvek mentén mérlegel. Ebben Balogh Petya, ismert startupper, befektető lesz a csapatok segítségére, így a diákok üzleti szemlélettel fejleszthetik a megoldásaikat, amelyek később könnyebben megállhatják a helyüket a szabad piacon. Emellett fontos szerep jut a Samsungtól érkező és a szakmai mentoroknak is, akik a 8 döntőbe kerülő csapattal dolgoznak együtt a program második felében és segítik őket, hogy megtalálják a megfelelő megoldást. A folyamat végén, a júniusi döntőn a legjobb nyolc csapat bemutatja a problémafelvetést és a részletesen kidolgozott konkrét, megvalósítható megoldástervet. Ahhoz, hogy a diákok felkészülten érkezzenek a döntőre, Szerémi Péter prezentációs tréningjén is részt vehetnek, illetve az őket támogató mentorok biztosítják, hogy az elképzelés szakmailag is megalapozott legyen és meggyőzően mutasson a zsűri előtt.

A kihívásról bővebb információ és az aktuális hírek az www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhetők el.

Azóta történt

Előzmények